Szonáta a zöld házban

A körfolyosón még alig volt élet, ami az időpontot tekintve nem is volt csoda. Csak pár kialvatlan ember indult munkába, de ők se figyeltek az ismeretlen nőre, aki igyekezett mindig úgy helyezkedni, hogy a sötétbe maradjon. Ha valaki figyelt volna erre, könnyen kiszúrhatta volna, hogy úgy ment, hogy közben szinte a falra tapadt. Nem állhatta meg, hogy időnként be ne kukkantson az ablakokon. A lakások többségében még nem volt mozgás, és ő egyszer csak ott állt azelőtt a lakás előtt. Belökte az ajtót, ami engedelmesen kinyílt, és minden átmenet nélkül a lakás első szobájában találta magát. A körfolyosóról teljesen hétköznapi lakásba lépett, olyanba, amilyenben a XXI-ik századba lépve a középosztály él, semmi extra, de minden kényelemmel felszerelve. És átlagos ízléstelenséggel.
Előszoba nem volt, közvetlenül a konyhába lépett. Az asztalon ételmaradék, mintha valakit étkezés közben zavartak volna meg, és nem lett volna érkezése eltakarítani. A nappaliba vezető ajtó félig nyitva volt, amin keresztül a sarokban álló zongorára látott rá, aminek a fedele fel volt nyitva, jelezve, hogy az imént még játszottak rajta. Pár lépést tett, és belépett a nappaliba Nem, a zongora nem egy átlagos darab.

BOSENDORF

Talán a lakás tulajdonosának zene iránti elkötelezettségét demonstrálja. Csodálkoznék is rajta, hogy hová tűnt az, aki csak az imént játszott rajta, ha nem feküdne ott a szoba közepén egy vértócsában. A szőnyeg színe eredetileg zöld volt, de a vér tökéletesen átitatta, úgyhogy az eredeti szín csak néhol látszódott. Nehéz volt elhinni, hogy egy fiatal lányban ennyi vér legyen. Merthogy, a hulla az volt, fiatalnő, a húszas évei elején.
A karja ki volt tárva, mintha ölelésre tárná, a hófehér blúzról lepattogtak a gombok, és ahogy szétnyílt, látni engedte a melltartót, ami szintén nem egy hétköznapi darab volt, hanem az egyik legnevesebb divatcég márkajelét viselte. A hófehér blúzon vörös foltok éktelenkedtek, ahogy valaki gyilkos dühében összevissza szurkálta. A nyakon egy iszonyú seb, ahogy a gyilkos megpróbálta elvágni áldozatának a torkát, de az áldozat védekezett, ezt azok a sebhelyek is elárulták, amik a kezén voltak. Feltehetően éppen a zongorán játszott, amikor a gyilkos meglepte, és a torkát próbálta elvágni, de a lány védekezett, és kiszabadult az ölelésből. Legalábbis ő így képzelte el azt a drámát, ami itt lezajlott. Azokra a filmekre gondolt, amikben a helyszínelők már a helyszínen talált nyomok alapján meg tudták mondani, hogy a gyilkosság hogyan játszódott le. No, igen, gondolta akkor, a forgatókönyv írók fantáziája kimeríthetetlen…most azonban vele is ugyanez történt.
Olyan élethű volt az egész, hogy még a rettegést is átélte, amit az áldozat érzett. Menekülni próbált, de a gyilkosa mindenhol a nyomában volt, aztán a földre zuhant, mert valamiben megbotlott, és a gyilkosa ott állt felette, de ő még ekkkor is védekezett, amit azok a vágások is jeleztek, amelyek szinte szabályos távolságokban voltak láthatók a karján. A támadónak egészen eltorzult az arca a kegyetlenségtől, és ez annál is rémísztőbb volt, mert az előbb még ott ült a zongoránál, és lágy dallamokat varázsolt elő belőle.

/hoppá, akkor mégse az áldozat zongorázott, hanem a gyilkos?/

Ahogy csak ő tudott játszani. Az egész dráma ezen a pár négyzetméteres helyen játszódott le.
Évekkel ezelőtt, mikor bűnügyi tudósítóként kezdett dolgozni, mindig rosszul lett a gyilkosságok helyszínén, hím soviniszta kollégáinak a legnagyobb derültségére, akik úgy vélték, hogy egy nőnek maximum a gazdasági rovat való. Az ő feminista önérzetét azonban bántotta ez az előítélet, és kemény munkával legyőzte ezt a gyengeségét. Még boncolásokra is eljárt, hogy szokja a horrorisztikus látványt. Azóta is sok hullát látott már, és megedződött a gyomra, de ilyen mészáros munkát még nem látott. Érezte, hogy a gyomra felfordul, és sürgősen meg kell keresnie a fürdőszobát.
Miután könnyített magán visszatért a nappaliba, de még kellett egy kis idő, hogy megszokja a látványt. Ritkán látott olyan gyilkossági helyszínt, ahol ennyire fiatal lány volt az áldozat. Mostanában jobbára csak maffia leszámolások voltak. Csak egy őrült tehette ezt a lánnyal, döntötte el, ugyanis tapasztalatból tudta, hogy minél nagyobb a vérengzés, annál nagyobb a gyilkos indulat, erre pedig csak egy őrült volt képes. Mintha nem is egy embert öltek volna meg, hanem disznóvágáson lenne.
Tudta, hogy most kell megőrizni a hidegvérét, és nem szabad engednie, hogy a látvány kiborítsa. Körbejárta a lakást, hátha talál valamit, amiből megtudhatná az áldozat kilétét, és csak most vette észre, hogy minden fel van forgatva. Mintha a gyilkos nem is őrült lett volna, hanem keresett volna valamit. Érdekes! Egy gyilkos, aki vérfürdőt rendez, majd elkezd kutatni. Valami itt nem stimmel.
Visszament a nappaliba, és egy utolsó búcsúpillantással felmérte a terepet. Tekintete az asztalra esett, ahol egy darab papír volt. Bárki is volt az, aki itt kutatott, nem végzett alapos munkát, mert a legnyilvánvalóbb helyen nem kutatott. Bár az is igaz, hogy a papír félig a terítő alá volt csúsztatva. Mintha a levélíró nem akarta volna, hogy a látogatója észrevegye a levelet.
Közelebb lépett az asztalhoz, valóban egy félbehagyott levél volt. Gondolkodás nélkül felmarkolta, és zsebregyűrte a papírt. Épp idejében, mert kint lépések hangzottak fel.