Nagyhét – a pillanat
Arra nyitotta ki a szemét, hogy az apja ül az ágy szélén, és imádkozik. Erről pedig, ki tudja miért, az jutott eszébe, hogy pár nap múlva itt a Húsvét.
A kedvenc ünnepe.
Érdekes, hogy az ember, ahogy megérik, úgy változnak a kedvenc ünnepei is.
Azelőtt a Karácsony vitt mindent, mint minden kisgyereknél, az ajándékok, a karácsonyfa és a csillogás villogás miatt, de egy idő óta már csak bosszankodott, hogy mennyire konzumosodott el ez az ünnep. Másról se szól, minthogy hagyj minél több pénzt az üzletekben, minél haszontalanabb csecsebecsékre.
A Húsvét az más. Az még nem konzumosodott el/még?/.
Egy bizonyos életkor után, lehet, azért is lesz ez a kedvenc ünnepe mindenkinek, mert a Húsvét az újjászületésről szól. És hát, az ember csak egyszer születik, de egy élet során akár többször is újjászülethet. Mint, ahogy a természet minden évben megújul.
Mint, ahogy Krisztust keresztre feszítették pénteken, de vasárnap feltámadt!
Neki is 40 éves kora körül lett a kedvenc ünnepe a Húsvét. Akkor jött el az idő, amikor megért arra,
hogy megélje az ünnep lelkiségét.
Még azt a szakrális pillanatot is fel tudja idézni, amikor a változás megtörtént.
Éppen gyógykezelésen volt, egy nagyvárossal összenőtt, kis, tátrai faluban, ahol a rehabilitációs központ volt, és ahová már jó évtizede visszajárt. Húsvét előtt pár nappal kellett bevonulnia az intézetbe, és egy kicsit el is volt anyátlanodva.
Ez volt az első alkalom, hogy az ünnepet nem otthon töltötte, a családjával, és egy picit bizony elhagyatottnak érezte magát. Ezért is ment el Nagypénteken a templomba.
Ott, a falucska pici templomában történt meg a lelki újjászületés, ahol rajta kívül még négyen, öten ültek kerekesszékben az oltár előtt szabadon hagyott helyen!
