2016. március 25., péntek

Somorjai napló2


Nagyhét – a pillanat

Arra nyitotta ki a szemét, hogy az apja ül az ágy szélén, és imádkozik. Erről pedig, ki tudja miért, az jutott eszébe, hogy pár nap múlva itt a Húsvét.

A kedvenc ünnepe.

Érdekes, hogy az ember, ahogy megérik, úgy változnak a kedvenc ünnepei is.

Azelőtt a Karácsony vitt mindent, mint minden kisgyereknél, az ajándékok, a karácsonyfa és a csillogás villogás miatt, de egy idő óta már csak bosszankodott, hogy mennyire konzumosodott el ez az ünnep. Másról se szól, minthogy hagyj minél több pénzt az üzletekben, minél haszontalanabb csecsebecsékre.

A Húsvét az más. Az még nem konzumosodott el/még?/.

Egy bizonyos életkor után, lehet, azért is lesz ez a kedvenc ünnepe mindenkinek, mert a Húsvét az újjászületésről szól. És hát, az ember csak egyszer születik, de egy élet során akár többször is újjászülethet. Mint, ahogy a természet minden évben megújul.

Mint, ahogy Krisztust keresztre feszítették pénteken, de vasárnap feltámadt!

Neki is 40 éves kora körül lett a kedvenc ünnepe a Húsvét. Akkor jött el az idő, amikor megért arra,
hogy megélje az ünnep lelkiségét.

Még azt a szakrális pillanatot is fel tudja idézni, amikor a változás megtörtént.

Éppen gyógykezelésen volt, egy nagyvárossal összenőtt, kis, tátrai faluban, ahol a rehabilitációs központ volt, és ahová már jó évtizede visszajárt. Húsvét előtt pár nappal kellett bevonulnia az intézetbe, és egy kicsit el is volt anyátlanodva.

Ez volt az első alkalom, hogy az ünnepet nem otthon töltötte, a családjával, és egy picit bizony elhagyatottnak érezte magát. Ezért is ment el Nagypénteken a templomba.

Ott, a falucska pici templomában történt meg a lelki újjászületés, ahol rajta kívül még négyen, öten ültek kerekesszékben az oltár előtt szabadon hagyott helyen!

2016. március 23., szerda

Somorjai napló1



Kaszinóba megyek, mégse viszek magammal pénzt. Azért, mert ez a kaszinó nem olyan kaszinó, hanem a „Somorjai kaszinó” polgári társulás Esterházy Jánosról szóló vitaestje.
Eddig csak a plakátokon szemezgettem a Somorjai kaszinó rendezvényeivel, mert hát elég komoly logisztikai szervezést igényel, hogy én valahova eljussak. Tegnap viszont apu ment el felderíteni a terepet, és mikor visszajött, mondta, hogy az elektromos kocsival is elmehetek, be tudok menni a mozi épületébe.
Azért is tartom fontosnak, hogy ott legyek az esten, mert a vita levezetője Korpás Árpi barátom, idegenvezető, publicista és fordító, akivel mindig öröm találkozni.
Az egyik résztvevő pedig az a Molnár Imre, aki szintén földim. A környékről származott el Magyarországra, hogy diplomata és történész legyen, Esterházy életének a kutatója. Olvastam a könyveit, és írtam is róluk ismertetőket.
Amikor megérkezik, váltunk pár szót. Elmondja, hogy olvassa a könyveimet, amiket neki dedikáltam, amikor meglátogatott.
Simon Attilát személyesen nem ismerem, de a pályafutását szimpátiával figyelem, mióta olvastam az 1938-as évről írt könyvét.
Némi feszültség, mint mindig, ha valahova megyek, most is van bennem. Bár a levegő, ahhoz képest, hogy január közepe van, kifejezetten barátságos. Kellemes csalódásomra még az átjáró is megvan csinálva a pozsonyi úton, ami olyan hepehupás volt.
Habár az egyik szervező, akivel a múlt héten beszéltem, még azon aggódott, hogy nem lesz érdeklődő, ehhez képest azonban a nép szép számban gyűlik. Úgyhogy, a kezdésre szinte már egy tűt se lehetne leejteni.
A cserépkályha is kellemesen duruzsol a helyiségben…
Azt csak évekkel ezelőtt Karol Sidornak, a Szlovák Állam vatikáni diplomatájának a visszaemlékezéséből /Karol Sidor: Vatikánsky denník, I. kötet/ tudtam meg, hogy Esterházy Jánosnak közvetett módon Százdhoz is köze van. Mégpedig úgy, hogy Ferdinand Ďurčanský szenátornak a faluban volt birtoka, ami az első bécsi döntés után Magyarországhoz került. Tahy László diplomatának viszont valahol Trencsén mellett voltak a birtokai.
Esterházy János tehát ebben  a birtokcserében játszotta a közvetítő szerepét.
...
Ez az érdekesség volt az én hozzájárulásom ahhoz az emlékezetesen szép estéhez.