-A kisasszony ugye a tegnapi gyilkosság miatt jött?
- Igen – válaszolta Lucia.
Az öregurat láthatóan kielégítette ez a válasz.
- Tudja kisasszony, csendes ház volt ez. Néha egy kis családi perpatvar, hangoskodás a gangon…úgy húsz évvel ezelőtt elkezdtem valamiféle krónikát írni, de aztán kénytelen voltam abbahagyni, annyira nem történt itt semmi. Miről írtam volna? Hogy Kovácsné megint veszekedett az urával, vagy hogy a Kovalik részegen kizavarta a családját a lakásból, és a rendőröknek kellett közbeavatkozni? – lemondóan legyint – Én mondom, dögunalom volt ez a hely, ahol csupa jelentéktelen figura élt, akikkel soha nem történt semmi érdekes. Még ötvenhat is úgy múlt el a fejünk felett, hogy szinte észre se vettük. Kint, az utcán lövöldöztek, itt meg semmi. Se egy halott, se egy disszidens, mintha az országban semmi se történt volna.
-De ha jól értem, a helyzet megváltozott?
Az öregúr bólintott.
-Mikor az a lány ideköltözött, végre kezdtem úgy érezni, mintha nem egy temetőben élnék. Elkezdett ide egyre több idegen járni.
- A kurva.
Ezt már az sógornő mondta, aki az ajtóban állt, és csendben figyelte a beszélgetésüket, nyilván azért, hogy legyen miről pletykálni. Az öregúr olyan pillantást vetett rá, mint akinek feltett szándékában áll őt keresztbe lenyelni, de végül mégis megerősítette, amit mondott.
- Hát igen. Maris, az ő egyszerű, asszonyi módján azt akarja mondani, hogy főleg férfiak jártak hozzá. Igen jól öltözött urak, szép nagy autókkal. Meg aztán olyan művészformák. Igen, nagyon sok művész járt hozzá…istenem, de szerettem hallgatni, amikor játszott…nagyon szépen zongorázott.
- Klimpírozott.
- Ugyan, Maris, értesz is te a művészethez, mert ez igenis művészet volt. Eriggy inkább a dolgodra!
Maris sértődötten húzta fel az orrát, és kiment. Lucia pedig kétségbeesetten próbálta a beszélgetést visszaterelni a lány látogatóira.
- Említette, hogy férfiak látogatták.
- Igen, igen. Gyakran látogatták férfiak is. Dehát , miért is ne? Fiatal volt, szép is…istenem, de szép is volt. A férfiak úgy koslattak utána, mint a bak kutyák a tüzelő szuka után…már meg ne sértsem kisasszony. Az asszonyok a házban folyton szegény lányon köszörülték a nyelvüket.
- És mit pletykáltak róla az asszonyok?
Az öregúr egy morzsát csippentett fel az ölében fekvő törlőkendőről, és jóízűen lenyelte.
- Tudja kisasszony, nemigen törődöm én az ilyen asszonyi locsogással. Bizony, még Marist is megszidom, ha rajtakapom, hogy az asszonyokkal sustorog.
- Azért valamilyen pletykát mégiscsak kell, hogy tudjon,-mondta ingerülten Lucia.-Mit mondott a nyomozóknak?
Az öregúr meghökkenve nézett rá.
- A nyomozóknak? Bizony, tegnap nagy volt itt a sürgés-forgás, de aztán eltűntek. Én azt hittem, hogy a kisasszony valami nyomozóféle.
Xxx
Lucia lógó orral bandukolt a gangon. Nem tudott meg semmit, és a saját hülyeségének köszönhetően, kis híján lebukott. Csak nehezen tudott kimagyarázkodni, hogy természetesen a rendőrségtől van, csak a kollégái valami tévedés következtében elfelejtettek neki szólni, hogy még nem hallgatták ki, ezért ő azt hitte, hogy már beszélt a nyomozókkal. Az öregúr azonban még így is ragaszkodott hozzá, hogy felhívja a rendőrséget, és ettől csak akkor állt el, amikor Lucia felvillantotta előtte az újságíró-igazolványát, amiről azt állította, hogy rendőr-igazolvány.
A lépcsőn ment le, amikor az egyik fordulóban arra figyelt fel, hogy pisszegnek rá. Először még azt hitte, hogy a pisszegés nem neki szól, és ment tovább, csakhogy a pisszegés megismétlődött, és ahogy körülnézett, egy ötvenes évei közepén lévő asszonyt pillantott meg, otthonkában, fején a kendő pedig turbánszerűen volt megkötve. Lakásának az ajtajában állt, és feléje integetett.
Lucia tétován elindult az irányába, és mikor már alig volt karnyújtásnyira, az asszony megragadta, és szinte berántotta a konyhába.
- Füvészné vagyok, és a férjem itt a házmester – mondta, miközben az otthonka aljával letörölte a hokedlit, és hellyel kínálta Luciát. – Tudom, hogy Kovácséknál járt, és az öreggel beszélt a tegnapi gyilkosságról. Nahát, tudja meg, hogy Kovács egy zsarnok, aki a felesége halála óta Marist terrorizálja. Csak az Isten a megmondhatója, hogy szegény teremtés hányszor keresett nálunk menedéket az éjszaka közepén, amikor az öreg bepiált, és késsel üldözte. A tetejébe még vén kéjenc is, aki a fiatal lányok után leskelődött.
- Ezek szerint, Tavasz Friderika után is leselkedett?
- Állítólag, még a fürdőszoba falát is megfúrta a vén majom, hogy meglesse zuhanyozás közben. Az a cafka meg persze csak nevetett, mert az ilyenfajta azt élvezi, ha a férfi nyál csorgatva lesi. Talán még élvezi is, ha mutogathatja magát. Mondtam is az uramnak, hogy letöröm a derekát, ha észreveszem, hogy ezután a cafka után kujtorog. Aztán várhatja, hogy mikor talál újra egy olyan jó asszonyt magának, mint én vagyok…
- És a gyilkosságról mit tud? – Lucia kétségbeesetten próbált meg belevágni Füvészné monológjába.
- Hát tudja, én nem is csodálkoztam, hogy ilyen csúnya véget ért. Mindenféle gyanús alakok jártak hozzá. Tudja, olyan rosszarcúak, mint ezekben a modern filmekben, akik azokkal a nagy autókkal járnak.
Lucia bólintott, mint aki pontosan tudja, hogy Füvészné mire gondol, de már egy másik kérdés foglalkoztatta.
- És tegnap, nem látott semmit?
Füvészné gondolkodóba esett. Még a homlokát is ráncolta a nagy erőlködésben, hogy felidézze a tegnapi reggelt.
- Jókor hajnalban keltem, mivel az uramra rátört valami nyavalya, és a kukát ki kell vinni az utcára, különben a kukások nem viszik el a szemetet. Ilyenkor indulnak az emberek a munkába, és hát, akit ismertem, annak odaköszöntem, de hát sok volt az ismeretlen is, mert mióta az a cafka ideköltözött, olyan ez, mint egy átjáró ház. Gyakran látok ismeretlen arcokat.
Füvészné elhallgatott, és Luciát kezdte méregetni.
- Istenuccse, láttam egy magafajta úrinőt is.
Lucia nem válaszolt semmit, csak elpirult zavarában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése