Húsvéti történet

Éli, éli lama sabaktáni?

 Elhangzott a végső kiáltás az utolsó elitélt ajkáról is, és a hegyen egyszeriben hátborzongató csend támadt, nem hallatszott többé a kivégzések állandó kísérője, a szerencsétlenek halálhörgése vagy elhaló nyöszörgése, ahogy egy csepp vízért rimánkodnak, amit persze szigorúan tilt a szabályzat, hiszen bármilyen folyadék siettetné az elitélt halálát. Azért mégis akad néha olyan katona, aki nem bírja nézni a szerencsétlenek szenvedését, de ezeket szigorúan megbüntetik, különösen az új helytartó óta, aki nemegyszer személyesen nézi végig sátrából a kivégzéseket, mert Pilátus kegyetlensége még Rómában is undort kelt, éppen ezért küldték őt ide, ebbe a távoli provinciába. Mert a kivégzéseket néha még a legerősebb idegzetű legionárius se bírja, és akadt már rá példa, hogy olyan katona ájult el, aki pedig a csatában tigrisként ront az ellenségre, és irgalmat nem ismerve kaszabolja. A keresztre feszítés bizony külön műfaj, amit a harcedzett katonák lenéznek, mert hóhérmunka, és épp ezért csak megemelt zsoldért találnak vállalkozókat. Szóval, ott tartottam, hogy a hegyre síri csönd terült, csak a szél fújt egykedvűen, és a katonák talpa alatt csikordult meg néha a kavics. Az osztagot vezető százados a kereszt alá lépett, és lándzsájával megszurkálta a testet, hogy meggyőződjön él e még az elitélt, de a titkár, akit a Főtanács rendelt ki, hogy ellenőrizze a kivégzés menetét, akadékoskodni kezdett, hogy a halál még nem állt be, mire a százados, aki torkig volt az egésszel, és legszívesebben már valahol egy lebujban öntözte volna kiszáradt torkát jófajta kafarneumi borral, cimborái körében, és egy szép zsidó szajhával az ölében, a kezében levő lándzsával átszúrta az elítélt oldalát, hogy így bizonyítsa, nincs már benne élet, mire a titkár megszeppenve nyelt egyet, és elhallgatott. A katonák leemelték a testeket a keresztről, és a szabályzat szerint eltörték a lábszárukat, majd gyolcsba tekerték a holttesteket, amit rendszerint az elitéltek hozzátartozói vásároltak, vagy azok a jótékonykodó matrónák, akik az előkelő zsidó férfiak feleségei voltak, és szent kötelességüknek tartották, hogy ezeken a nyomorultakon ahogy tudnak, úgy segítsenek, és haláluk után is gondoskodjanak róluk. Ekkor egy futár érkezett Pilátustól, azzal a paranccsal, hogy az egyik elitélt holttestét adják át a hozzátartozóinak. Az a minden lében kanál titkár persze most is tiltakozni próbált, hogy a kivégzettek holttestének a helye a szabályzat szerint ott van az erőd alatti kazamatákban, és ez alól nem lehet kivételt tenni, de a százados meglobogtatta előtte Pilátus írásos parancsát. Így aztán a holttestet átadták azoknak az embereknek, akik egy órával azután jöttek érte, hogy a futár elment.

 Kaifást őszinte aggodalommal töltötte el a hír, amit a titkár hozott lélekszakadva, aki két éve végezte el a rabbi iskolát, de már most meg lehetett jósolni, hogy egykor majd fontos helyet fog betölteni a rabbi hierarchiában. Megnyugtatta a fiút, hogy minden tőle telhetőt megtett, de az ő lelkét mélységes nyugtalanság fogta el, és számba vette a lehetőségeket, amelyek előtte állnak. Egyik közülük az, hogy elrohan Pilátushoz, és megpróbálja visszacsinálni a dolgot, ha lehetséges ez még, de ismerve a római helytartót, és hogy mennyire gyűlöli a zsidókat, legfőképp azonban a főpapi testületet, és ha rá hallgatnak Rómában, rövid úton intézné el az egész Szanhedrint, szóval, erre csak a legvégső esetben kerülhet sor. Különben is, Pilátussal csak egy nyelven lehet beszélni, mégpedig a pénz nyelvén, de a tanácsban máris akadnak olyan szűk látókörű tagok, akik megkérdezik, hogy ki ez az ember, hogy máris többet költöttek rá, mint valami királyra, és nyilvánvaló, hogy további kiadásokba nem mennének bele. A másik lehetőség ezek után, hogy kihagyják a helytartót, és saját kezükbe veszik az ügyet. Ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy Pilátus tudomást szerez az akcióról, ami több mint valószínű, hiszen épp elég kiterjedt kémhálózattal rendelkezik, hogy semmi se maradjon előtte titok, és a húrt nem jó túlfeszíteni, mert elszakadhat. A harmadik lehetőség, amire gondolni se akart, hogy hagynak mindent, és bíznak Istenben. Tudta, hogy bármit is dönt, a döntés felelősségét nem vállalhatja egyedül, ugyanis már így is túl sok az ellensége a tanácsban, akik örömest felhasználnák ellene, ha ne adj isten balul ütne ki ez az ügy. Ezért aztán elküldte a szolgát apósának Annásnak a házába, akinek a háza ott volt nem messze az ő házától, hogy amilyen gyorsan csak teheti látogassa meg, a titkárt pedig a városba, hogy a lehető legtöbb tanácstagot értesítse a tanácskozásról. De azért az mégse ment ki a fejéből, hogy úgy látszik ennek a rabbinak befolyásosabb hívei vannak, mint gondolta. Amíg élt, nyilvánosan mindig a legszegényebb csőcselék körében mutatkozott, és beszédeiben is a gazdagokat ostorozta, de azért a besúgók jelentéseiből kiderült, hogy az éj leple alatt előkelő látogatói is voltak. Úgy látszik már Pilátus környezetébe is beférkőzött ez az eretnekség.

 Az udvarról felhallatszott a szolgák lépteinek a zaja, Annás megérkezett, a gyaloghintóját két rabszolga hozta. Hja kérem, a római luxus korántsem váltott ki olyan ellenállást a zsidóság körében, mint a rómaiak istenei, és néhány zsidó arisztokrata fényűzésben bátran felvehette a versenyt a római főurakkal... Rövidesen sorra érkeztek a tanácstagok, főként a szaddacceus párt hívei, akik felismerték, hogy ez az eretnekség, ha sikerre jut, akkor rebellióval fenyeget, amit a rómaiak nem fognak tétlenül nézni, arról nem is beszélve, hogy ez az ő uralmuk végét is jelentené, de azért jött néhány farizeus is, akik között ott volt Nikodemus is, ami őszinte megbotránkozást okozott a tanács tagjainak körében, hisz ő múlt éjszaka nyíltan színt vallott, és bár hivatalosan még a tanács tagjának számított, de azért mindenki azt várta, hogy tartózkodik a tanácskozásokon való részvételtől.

 A tanácskozás megkezdődött, a nagy tanácsterem ajtajait bezárták, és szolgákat állítottak az ajtók elé, hogy se ki se be ne engedjenek senkit. Ennek ellenére rögtön az elején egy incidens történt. Júdás jelent meg a teremben, aki nyilván most szerzett tudomást a mesterével történtekről, és Kaifás lábához hajította az erszényt, amiben a harminc ezüst volt, és szó nélkül kiment. Akadálytalanul jutott fel, mert a szolgák, eszelős tekintetét látva, nyilván nem merték az útját állni. Mikor megnyugodtak a kedélyek, Kaifás kivitette a pénzt, és a tanácskozás folytatódott. Mindenekelőtt ismertette a helyzetet azokkal, akik még nem tudtak semmit, és azokat a lehetőségeket, amelyek közül választhatnak. Ahogy elhallgatott, elsőnek mindenki meglepetésére Nikodemus szólalt meg:

 -A mindenható és kegyelmes Isten a tanúja, hogy mondandómban semmiféle hátsó szándék nem vezérel. Szerintem nagy bűnt akartok elkövetni, amikor az isteni gondviselést akarjátok megakadályozni, hiszen miféle bizonyítékotok van rá, hogy aki Isten emberének mondja magát, az nem az? A múltban hányszor fordult elő, hogy Izrael nem hallgatott a próféták intő szavára, és mostani nyomorúságunknak ez is az oka.

 -Arról, hogy Nikodemust miféle hátsó szándék vezeti, fényesen megmutatta az elmúlt éjszaka, - válaszolt élesen Kaifás-és épp elég szentségtörés volt, hogy hamisságához Isten nevét is felhasználta. Nikodemus megszégyenülten ült vissza a helyére, és hogy mennyire népszerűtlen volt a tanácsban, azt az is jelezte, hogy szomszédai mind elhúzódtak tőle. Most azonban egy másik tag emelkedett szólásra, aki már évtizedek óta intézte a tanács pénzügyeit, és nagy tisztelet övezte a többiek körében:

 -Szeretném tudni, hogy ki ez a férfi, aki már húsz talentumába került a tanácsnak, -mondta-mert ennyi pénzért akár egész királyságokat vehetnénk, és hadseregeket szervezhetnénk.

 Amint befejezte mondókáját, a termen a helyeslés moraja futott végig, és ennek mértékéből meg lehetett állapítani, hogy a többség osztja véleményét.

 -Bármennyire is tisztelem Jonathánt, és a kor előre haladtával bölcsessége is egyre nő, de félek, hogy a veszély nagyságát mégse becsüli eléggé. Már most is sok követője van ennek az eretnekségnek, de ez semmi ahhoz képest, ahányan akkor lesznek, ha mindaz bekövetkezik, amit halála előtt jósolt. Akkor azt mondta, hogy ellenségei megfogják ölni, de harmadnapra föltámad. És akinek nem elég nyilvánvalóak ezek a szavak, még nyíltabban beszélt, amikor ezeket a szavakat mondta: Romboljátok le a Templomot, és én három nap alatt újra felépítem. Mi ez, ha nem nyílt hadüzenet?

 -János eretneksége is veszélyes volt, mégis sikerült vele megbirkóznunk.

 -Csakhogy János esetében egy emberrel harcoltunk, de ez nem kevesebbet állít magáról, minthogy ö Istennek a fia, és ezért halálában még veszélyesebb, mint életében, mert amilyen fanatikusak a követői, még arra is képesek, hogy eltüntetik mesterük holt tetemét, és aztán azt fogják állítani, hogy föltámadt

 Apodrosz félig zsidó félig görög kereskedő volt az egyiptomi Alexandriából, aki főként női pipere holmik kereskedelmével foglalkozott, mert emlékezett atyja tanácsára, hogy az okos üzletember a női hiúságba fekteti tőkéjét, mert semmi se térül meg olyan hamar és olyan busásan, mint ez. Hála a jóindulatú isteneknek, az üzlet virágzott, az apjától örökölt bolt helyett ma már egész karavánt szerel fel, és amit az egyik helyen olcsón megvesz azt a másik helyen drágán eladja. Jeruzsálemben már két hete tartózkodik, a húsvét alkalmával lehet a legjobb üzleteket kötni. Ilyenkor minden előkelőség a városba özönlik, még Caesarea, a máskor oly nyüzsgő tengerparti metropolisz is kiürül. De nemcsak az üzlet miatt tölti itt a húsvétokat, hanem mert a világ egyetlen városa sem olyan mulatságos, mint Jeruzsálem húsvétkor. A legkülönbözőbb nációk kavalkádjából kialakuló tarka egyveleg csak Rómához mérhető, de nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ilyenkor Jeruzsálem a világ fővárosa. És a mutatványosok gondoskodnak ennek a tömegnek a szórakoztatásáról, de ami a legszórakoztatóbb volt Apodrosz számára, azok a vallási fanatikusok voltak, akikből szinte minden évben akadt néhány.

 Volt valami elképzelése a zsidó vallásról, ifjúkorában tanulmányozta szent irataikat, és otthon Alexandriában sok barátja volt, akik a zsidó közösséghez tartoztak, azonkívül sok más vallást is tanulmányozott, de eddig még egyik mellett se tette le a garast. Az iratokból tudta azt is, hogy a zsidók egy messiásra várnak, aki majd megszabadítja őket, és most ennek az ideje volt. Ezért aztán minden megszállott azt állította magáról, hogy ő az a messiás. De annak az esélye, hogy egy új Mózes támad köztük, aki megszabadította népét a fáraók fogságából, szinte semmi. Ellene mond a politikai realitás. Róma a hatalma csúcsán van, és egy ilyen kis nemzetet eltörölni a föld színéről annyi neki, mint elefántnak az egeret eltaposni. Ezt a nép vezetői is jól tudják, de mégse képesek megakadályozni Izrael hitét, hogy jönni fog egy messiás, így aztán saját népük ellen kénytelenek harcolni.

 Szerette inkognitóban a várost járni, nem úgy, mint gazdag alexandriai kereskedő, hanem egyszerű tevehajcsárként, aki a húsvétra jött fel Jeruzsálembe. Így oda is el mert menni, ahova a gazdagok általában óvakodnak elmenni, mert a nincstelenek mindenkit gyűlölnek, akinek valamivel többje van, mint nekik. Márpedig tapasztalatból tudta, ennek a népségnek a megfigyelése a legszórakoztatóbb, mert ez az a tömeg, ami minden társadalomnak a kovásza. Közülük kerülnek ki a mindenre kapható gazemberek, de a világmegváltók is. Az utóbbiak voltak most többségben, mert amikor egy nép még a közönséges birkapásztorokban is hajlandó meglátni a messiást, akkor az egetverő gazembernek mi sem könnyebb, mint megváltónak adni ki magát.

 A sok titkos társaság közül, amelyek Izraelt úgy hálózták be, mint emberi testet az erek, a keresztényeké volt a legelterjedtebb. Ez a szekta különösképpen figyelemreméltó volt, mert egyben különbözött az összes többitől, hogy a jámborságot hirdette. Míg a többi nyíltan vagy titkoltan Róma ellenes volt, addig az ö tanításuk valami homályos misztérium volt, aminek a középpontjában vezetőjük volt, aki azt állította magáról, hogy ö Isten fia. Nem állította híveinek, hogy megdönti Róma hatalmát, és épp ezzel korbácsolta föl az indulatokat a zsidók körében. Voltak, akik rajongtak érte, és voltak, akik gyűlölték, de senki se maradt közömbös iránta. Tanítását még azok sem értették, akik azt állították magukról, hogy értik, de talán ravaszul éppen ezt akarta. Így aztán mindenki úgy értette, ahogy akarta, és ezért hívei is a társadalom legkülönbözőbb osztályaiból kerültek ki. Akadtak köztük nincstelenek ugyanúgy, mint tehetősek, harciasak és békések. Egyetlen azonos vonásuk volt: hogy hitükért készek voltak akár életüket is áldozni. Kíváncsi lett, ki is ez az ember, aki híveire ilyen szuggesztív hatással volt, és keresni kezdte a keresztények társaságát. Szerencséje volt, és találkozott egy fiúval, akit Zebulonnak hívtak, és nem volt több tizenöt évesnél. Az ő révén volt jelen akkor is, amikor bevonult a városba, és hívei Istenként imádták. Szamárháton vonult, és amíg él nem felejti el életének ezt az epizódját. Ettől kezdve nem veszítette szem elöl. Sokszor hallotta őt beszélni, titkos találkozókon, hívei körében, és nyilvános helyeken. Amikor senki nem látta, fáradt és szomorú volt, mint azok az emberek, akik tudják, hogy nehéz és gyötrelmes megpróbáltatások előtt állnak, és próbálnak rá felkészülni. Még azok se értették mindig, akik a legközelebb álltak hozzá, hiszen többségükben tudatlan szegények voltak, akiknek a számára ö Istennek a fia volt, aki csodákat művel, és nincs előtte lehetetlen. Hogy szenvedni fog, ez képtelenségnek tűnt nekik. Mi sem volna egyszerűbb, mint megszabadítani a kiválasztott népet, és övéi körében uralkodni, visszahozni a régi aranykort, a nagy királyok korát. Csakhogy ő ehelyett arról beszél, hogy szenvedni fog, és meghal, igaz, azt is hozzáteszi, hogy feltámad, de ezt csak azt hiszi, aki el akarja hinni. Sok zsidó másfajta megváltásra vágyott.

 Meghalt a Mester, nincs többé, és a nyáj szétszéled. Olyan volt ez, mint mikor hiénák törnek rá, és a megriadt állatok futnak amerre a szemük lát, és most az ő feladata, hogy újra összeterelje a megriadt nyájat. Az ő, Péter vállát nyomja ez a teher, aki még írni is alig tud, hiszen mióta a hálót húzni bírta, azóta kint segített apjának a tavon, és különben is nehézfejű gyerek volt, aki a többieket inkább hátráltatta a tanulásban, és így a rabbi is örült, hogy megszabadult egy terhes feladattól. De nem őt nevezte a Mester kősziklának, akire építeni lehet? Bizony, sokszor gondolkodott már azon, hogy mért pont öt választotta a Mester, de nehéz halászfeje mindig cserbenhagyta.

 Akkor is kint volt a tavon, amikor először találkozott a Mesterrel. Egész nap kint voltak, és este rosszkedvűen tértek haza, mert nem akadt a hálójukba semmi, és már azon gondolkodtak, hogy kitől kérnek majd kölcsön, akinek több szerencséje volt, mert a halászok a Genezáret környékén egyik napról a másikra éltek, és ha egy nap üres kézzel állítottak haza, másnap már családjuk nélkülözött. Éppen hajtogatták össze hálóikat, amikor egy ember lépett hozzájuk, és tanácsokat kezdett osztogatni, hogy a tónak melyik részén engedjék le hálóikat, ha bő fogást akarnak. Először azt hitték, hogy csak gúnyolódni akar velük, hiszen nem egy volt köztük, aki már ötven éve járta a tavat, és legrejtettebb zugát is úgy ismerték, mint a tenyerüket, ráadásul azon a helyen, amit mondott, pár órával előbb próbálkoztak. Úgyhogy a többiek már megakarták verni, de neki sikerült őket rábeszélni, hogy próbáljanak mégis szerencsét, a gúnyolódót utána is megkereshetik, ha kiderül, hogy csúfot űz belőlük, hiszen sánta, és nem juthat messze.

 Szerencséjük volt, és gazdag zsákmánnyal tértek haza, hogy a bárka majd elsüllyedt a túlsúlytól. Az idegen ott várta a parton őket. A többiek azt mondták, hogy szerencséje volt, és ráhibázott, és ezzel napirendre is tértek a dolog felett, de ő tudta, hogy nem szerencséje volt. Úgy beszélt, mint aki biztosra ment, nem volt a szavaiban semmi bizonytalanság. Ezután azt mondta nekik, hogy kövessék, de a többiek rá se hederítettek, egyedül ö hallotta meg a szavait. Azt hitte, hogy valami tudós férfi, aki elárulja neki titkát, hogy soha többé ne térjen haza a tóról zsákmány nélkül. Ott volt még Jakab és János, a két fivér, akikkel megbeszélte, hogy addig maradnak mellette, míg ki nem fürkészik a titkát, aztán ők lesznek a leggazdagabb halászok a tavon, de már este volt, és meghívta őt a házába. Azonban, mikor hazaértek olyan furcsán kezdett beszélni, mint a rabbi a zsinagógában, és most már nyilvánvaló lett előtte, hogy valami rabbiféle lehet, és felajánlotta neki, hogy elviszi öt a rabbihoz, de elutasította ezt. Most már világos volt, hogy bolond, hiszen ki akarna inkább egy szegény halász viskójában vendégeskedni, mikor egy rabbi házában is vendégeskedhet?

 Az anyósa harmadnapos lázzal feküdt az ágyban, a felesége pedig szülés után lábadozott, és így szabadkozni volt kénytelen, hogy nincsen, aki kiszolgálja a vendéget. Az idegen bement anyósának a szobájába, és mindenkit kiküldött. Fél óráig maradt bent, és az anyósával jött ki, aki most már kiszolgálta a vendéget. Mikor másnap mind-ezt elmesélte Jakabnak, közösen megállapították, hogy csakis valami csodatévő rabbi lehet, és bármit kér is, azt teljesíteni kell, nehogy megharagítsák.

 Azon az éjszakán, amikor elfogták, megmutatta nekik, hogy miképp erősítsék meg lelküket, akkor is, ha ő már nem lesz köztük. Így, amikor mindennek vége lett, és a legerősebbek hite is megingott, és összegyűltek az egyik testvér házában, sorban minden tanítvány megáldozott. Akkor már néhány hitehagyott elment. Érezte, hogy mondania kell valamit, mert a csüggedt lelkek elvesztenek minden reményt. Beszélt arról az utolsó éjszakáról, hogy akkor ő is megtagadta, pedig előtte mennyire esküdözött, hogy mindenki elhagyhatja, de ő kitart mellette. Ezért hát ők se szégyelljék, hogy megingott a hitük, de emlékezzenek a Mester szavaira, hogy nem hagyja őket magukra. Az éjszaka hátralevő részét imádkozással töltötték.

 Aztán hajnalban lélekszakadva jöttek az asszonyok, hogy föltámadt...

Egy vita tanulságai

Az elmúlt hetekben érdekes vitát folytattunk a facebook-on a „Felvidéki szlovák-magyar értelmező szótár” elnevezésű csoportban, az iskolai beíratások kapcsán. A kiindulópont természetesen az volt, hogy miért nem íratják a magyar szülők magyar iskolába a gyerekeiket. A következőkben a hozzászólásokból válogatok, mert annyira tanulságosnak érzem azokat, hogy szeretném szakembereink, politikusaink figyelmébe is ajánlani!
„Az apám nem beszélt magyarul, de mégsem merült fel, hogy szlovák iskolába írassanak be. Sokan kérdezték is tőle a rokonai, hogy nem szégyelli-e magát, hogy a lánya nem, vagy alig beszél szlovákul. Azt felelte, hogy úgyis az anyja fog vele tanulni, akkor mi értelme lenne szlovákba íratni!?”
„Azt kellene megértetni a szülőkkel, hogyha már kisebbségben élünk, akár az előnyünkre is fordíthatnánk ezt a helyzetet. Hiszen Európában ma már az érvényesülés legkönnyebb útja, hogy minél több kultúrával legyen kapcsolatod, minél több nyelvet beszélj, és ők pont ettől fosztják meg gyermeküket.”
„A felvidéki kisebbség zöme abszolút hátrányként éli meg ezt az állapotot. ennek kompenzálására íratják szlovák iskolába a gyerkőcöket.”
„Nekem az a tapasztalatom, hogy azok a magyar szülők adják szlovák iskolába a csemetéjüket, akiket valamilyen kudarc ért a tanulmányai alatt, nem tudott megfelelő munkát találni a gyatra szlovák tudása miatt és ezt a magyar iskola "számlájára írja". Holott nem az iskola a hibás. Az ilyen ember a szlovák iskolából sem kerülhetett volna ki sikeresebben. Ezért úgy gondolják, hogy eleve ki kell zárni a magyar oktatást, mert gyerekeik számára az érvényesülést csakis a szlovák iskola adhatja meg. De mit jelent számukra az érvényesülési? Hogy közben elveszítik gyökereiket.”
„A családomban mindenki magyar iskolába járt, egyértelmű hogy szegényebbnek érezném magamat, ha nem ismerném a magyar kultúrát. Szerintem nehezebb a magyar anyanyelvű gyerek élete, mert bárhogy is szépítem, többet kell tanulnia - hisz az állam nyelvét is illene tudni emellett ma már azért angolul is jó, ha tudnak a fiatalok. Bárki bárhova is szülessen, a világon érik előnyök is meg hátrányok is, természetesnek veszem, hogy vállalni kell a nehézségeket is. Aminek még nagyon örülnék, az az lenne, ha a magyar iskolákban jobban megtanítanák a gyerekeket szlovákul. Bizony azokban a kis falukban, ahol általában mindenki magyarul beszél a gyerek nem tanul meg az utcán szlovákul.”
„Az iskolában napi 45 perces szlovák órán nem létezik, hogy egy átlag 20-as létszámú osztályban mindenki megszólaljon szlovákul. És tudjuk nagyon jól, hogy a nyelvtanulás leghatékonyabb módja a kommunikáció. Nem létezik, hogy egy magyar alapiskolából kikerülő gyerek perfekt tudjon szlovákul. Más a helyzet akkor, ha a gyerek nagyvárosban lakik, már a liftben is rá van kényszerülve arra, hogy szlovákul szólaljon meg, vagy vegyes házasságba született és használja a nyelvet napi szinten. Ennek ellenére mindent megért, tudja a helyesírást, ez jó alapokat ad ahhoz, hogy a kommunikációban fejlessze magát. Erre szolgál a középiskola, a szlovák környezet, szlovák barátok és természetesen az akarat. És nem fog elveszni az életben!”
„Középiskolába különböző szintű nyelvtudással kerültünk. A szlovák órákon csak egy szabály volt, beszélni minél többet. Mond el saját szavaiddal, ha rosszul ragozol nem gond, kijavíthatod magad,a tanár csak nagy hibánál szólt...”
„Úgy érzem, kulcskérdés, hogy a magyar iskolában a gyerek jól megtanuljon szlovákul. Egy példa, talán már írtam itt, akkor bocs. A rehabilitációs központ, ahova járok, a Tátrában van, tiszta szlovák környezetben. Egy nap behoztak Nyárasdról egy kislányt, aki olyan mértékben nem tudott szlovákul, hogy végig tolmácsnak kellett mellette lenni.”
„Igen, meg kellene meg lehetne tanulni az iskolában is jól szlovákul, és ehhez nem kell más, mint egy olyan pedagógus, aki nem csak a nyelvtant magoltatja a gyerekkel, hanem ahogy az előttem szóló is írta kommunikációra, beszédre szoktatja a gyermekeket, hogy ne féljenek megszólalni szlovákul...”
„Nem vagyok pedagógus, de szerintem keveset kommunikálnak a gyerekek, az alapvető, mindennapi élethez szükséges dolgokat kellene először megtanítani, és felkelteni a gyerekek érdeklődését a nyelv iránt. Angolul sem mindegy, hogy melyik könyvből - vagy milyen módszerrel - tanul az ember.”
„Teljesen egyetértek veletek, igen tudnia kellene szlovákul. de! Ehhez a tanítás módszerén, a tananyagon, a követelményrendszeren kellene változtatni központilag. Mert közeledik (márc.13.) a kilencedikesek felmérésének időpontja, ami nem a kommunikációból áll, hanem egy 5 oldalas írásbeli munkából, ami tele van szövegértéssel, nyelvtani szabályokkal. Ez alapján jut a gyerek tovább középiskolába. Akkor most mit csináljon a pedagógus???”
„Persze, nem elhanyagolható a nyelvtantudás sem, de! miért kell a magyar gyerekeknek sokkal nehezebb szlovák monitort ( vagy nem tudom, most hogyan hívják) írni, mint a szlovák iskolásoknak? Láttuk a szlovák iskolásoknak szóló és a magyar iskolásoknak szóló feladatokat is anno, hát elképesztő különbség volt nehézség szempontjából a két felmérő között.”
„Kíváncsi lennék, ki hogyan oldaná meg hatékonyan az említett 45 perces szlovák órát élő, egyenes adásban ... mondjuk, huszonhetes létszámú osztályban.”
„Vannak iskolák, ahol osztott osztályokban tanítják a szlovákot 10-15 gyerekkel. Tudom, hogy nem mindenhol lehet megoldani, de nyelvtanulásnak úgy, hogy még gyakorlás is legyen, csak így van értelme.”
„A nyelv tanításánál a kommunikációra kell helyezni a hangsúlyt, és csak azután sorra venni a szabályokat, szerintem, hiszen az anyanyelvünket is így tanuljuk.”
„A nem szlovák anyanyelvűnek a szlovák nyelv idegen nyelv. Éppen ezért úgy kell tanítani, mint idegen nyelvet. Nyelvtanár (is) vagyok, ez egy külön szakma.”
„Javíts ki, ha rosszul tudom, de szerintem az idegen nyelv tanításánál is a szókincsen van a hangsúly.”
„Elsősorban szókincset tanítunk, de már elhelyezve a helyes szövegösszefüggésben, majd fokozatosan építjük fel a mondattant, amelyben egyre több a nyelvtan. Az oroszt pld. a kezdetekben átképzett latintanárok tanították, a latintanítás módszereivel - a „siker” garantált volt.”
„Helyzetgyakorlatokban kellene gondolkodni, na meg csoportokra osztva, hmm… persze az előző órán feladni a következő órai szavak listáját, melyek előfordulnak majd... (csak tipp)__a nyelvtani részt hozzákötni, óra végén.”
„Én elég jól beszélek szlovákul, legalábbis eddig minden szlovákkal megértettem magam, szlovákul olvasok, írok, de nyelvtanról ne beszéljünk... bevallom, nem is zavar.”
„Szlovákul sokan beszélnek jól, elég jól, nagyon jól, anyanyelvi szinten stb, de tanítani a szlovákot (esetleg olyan diáknak, aki csak iskolában napi 45 percet hallja a nyelvet), az az érem másik oldala. És általában a szakmán kívüliek szokták "az észt osztani", hogyan is kellene ezt a nem is olyan könnyű nyelvet tanítani.”
„Nyilván az aktív nyelvhasználatban jobban megy egy idegen nyelv elsajátítása, a mi utcánkban, abban a magyar faluban, ahol gyerek voltam, laktak betelepült szlovákok és gyerekeikkel hol szlovákul, hol magyarul beszélgettünk, és nyáron gyakran megfordultam "pionírtáborokban" - úttörőtáborban - is. Ez valóban jó iskola volt, de ha nincs ilyen lehetőséged, akkor a tanítási módszeren kell változtatni. Viszont Prágában 3 hónap alatt megtanultam a cseh nyelvet, és a harmadik évfolyamban már "dél-morvaországi" dialektusban beszéltem, kérdezték is sokan, hogy Hodonínból vagy Mikulovból vagyok-e? Mégis az én magyar tudásom révén sikerült sok cseh kollégának levizsgáznia a legnehezebb kémiai tárgyakból, mert nekem magyar egyetemi tankönyveim voltak (csehek akkoriban nem mindig voltak) és a cseh jegyzeteimből készültek fel.”
„Szerintem is először a követelményeken kellene változtatni, mert a pedagógus csak azt taníthatja, amit a minisztérium megkövetel.”
„Ha a tanár arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gyerek jól, rosszul, megtanuljon, szlovákul kommunikálni, a felmérőn viszont azt követelik meg, hogy a gyerekkel magoltassa be a pádikat, akkor végül is a pedagóguson csattan az ostor. Nyilván, senki se úgy tanult meg "anyanyelvül", hogy először a grammatikát magolta be.”
„Amíg felháborodnak azon, hogy a magyar gyerek számára a szlovák idegen nyelv, addig nem fognak radikális változtatást bevezetni.”
„Ugyanazt a metódust kéne alkalmazni, amit az angol-német stb tantárgyaknál. Le tudom mérni, hogy az angolt miként tanulja a gyerek, és miként tanulja a szlovákot: angolul 10-15 mondatot könnyűszerrel elmond- a szlováknál már nehézkesebb. amíg a "trvrdé, mäkké i-ken, a skloňovanie-n, a vybrané slová-kon van a hangsúly- ez így is marad. pedig angolból is van grammatika, de ez se jelent problémát. Szóval, beszélni kell előbb, aztán jöhet(ne) a többi.”
„Lányom most jár 6. osztályba. Mióta angolt tanulnak, még nem feküdt le anélkül, hogy a szavakat meg ne tanulta volna, mert a pedagógus megköveteli a szavakat. Szlováknál, ott már más a helyzet. 6 év alatt talán csak egyszer volt szótár, amiből tanultak. Elteltek hetek, hogy egy szavat sem kellett szlovákból tanulni. Arról nem is szólva, hogy 6 év alatt 4 szlovák szakos tanította őket. Nem is érdekli őt a szlovák, és nem tudom neki megmagyarázni, hogy Szlovákiában élünk, ezt a nyelvet is tudnia kell. Szerintem is a pedagóguson múlik, mit követel meg a tanulóktól, s tőle is függ a gyerekek tudása.”
„Többek között ez is az egyik oka, hogy a szülők nem íratják magyar iskolába a gyerekeiket. Csak félve kérdem, vajon nem ez a minisztérium célja?”
„Ebben van valami… aki szlovák iskolába íratta gyermekét leginkább ezt hozza fel érvként, azaz, hogy a kölök tanulja meg a szlovák nyelvet,az alapiskolai tananyag úgysem mérvadó(ebbe most nem mennék bele, mekkora idiotizmus )...a lényeg, hogy ha egyszer valóban meg lenne oldva a szlovák nyelvi képzés a magyar iskolákban, azzal a felvidéki magyarság komoly támaszt kapna, szerintem.”
„Valószínűnek tartom, hogy a minisztérium- és a szlovák politikusok- tűzokádása (magyar gyereknek idegen a szlovák) pontosan ezt a célt szolgálja. Amondó vagyok, hogy nem fog változni ezen a téren semmi se. bár, ha a pedagógusok összefognának, és kiharcolnák a mostanitól eltérő metódust- talán változna valami. Addig minden a pedagógus kezében van, mert lehet úgy is tanítani ezt a nyelvet, hogy megtanulják a kölykök. ez a tapasztalatom.”
„Időről időre előkerül a nyuszi a kalapból az ,,Alternatív oktatás,, azaz néhány tantárgyat a magyar iskolákban szlovák nyelven tanítsanak...ettől nagyobb marhaságot én még nem hallottam.”
„A szl. Monitorhoz (és az érettségi írásbelihez is) egy megjegyzés: nem a szl. nyelvtudást mérik, hanem leíró nyelvtanból és irodalomtörténetből kérnek számon tantárgyi ismereteket szlovák nyelven. Ez óriási különbség, és még ennél is nagyobb baromság. Én végigcsináltam a fiammal, rengeteget szenvedtünk. Nagyon meglepődött, amikor a rábeszélésemre egy nyelviskolában 98 százalékos nyelvvizsgát tett szlovákból. Addig azt hitte, hogy nem tud rendesen. Nem a kommunikatív nyelvtudása volt hiányos, hanem a mondatelemzéssel meg az írói életrajzokkal állt hadilábon.”
Ennyi szemelvény a vitából. Illene valami frappáns csattanóval lezárnom a cikket, de nekem csak annak a fiatalasszonynak az esete jut eszembe, aki szlovák iskolába íratta a lányát, mivel a második férje szlovák volt. Csakhogy, a kislány mindennap sírva ment haza, és rosszul is tanult. Aztán a második osztályt már magyar iskolába kezdte, és az eredményei egy csapásra megjavultak.
Elég frappáns?

Serena

Luciferno, miután megszökött signore Mercante birtokáról, nem mert visszamenni Firenzébe, hiszen attól tartott, hogy egy cselszövés kellős közepébe csöppenne. Ehelyett úgy határozott, hogy a spanyolok uralma alatt álló nápolyi királyságba menekül. Azonban még itt se nyugodott meg, mert úgy érezte, hogy megundorodott az emberek világától, ami tele volt cselszövésekkel. Magányra vágyott, amit csak a Vezúv oldalában találhatott meg, ahova az emberek nem jártak, mivel féltek a hegytől. Itt találkozott össze Serenával, aki a barlangokban élt a követőivel.
Merthogy Serena nem egyedül élt a barlangban, hanem társaival, a názáreti közösség életben maradt tagjaival. Ugyanis Rómában, Jesus Nazares megégetése után üldözni kezdték a követőit, és lassan a vezetőik is az inkvizíció tömlöcében találták magukat. Ekkor bukkant fel Serena, aki a kezdetektől fogva tagja volt a közösségnek, és nagyapja halála után kiköltözött hozzájuk. Ő volt, aki kivezette őket Rómából, és elhozta őket ide, ahol a gyerekkorát töltötte. Előtte azonban még megátkozta a várost, amely hasonlatos a Nagy Paráznához, és bűnökkel teli.
Egész kis közösség élt itt a barlangokban, huszonhét ember, a gyerekeket is beleszámolva. Serena olyan volt köztük, mint valami prófétanő, akinek látomásai vannak, és a közösség tagjai hittek benne, hogy a mester általa szokott üzenni. Itt várták tehát mesterük eljövetelét, mert a mester Serena által megüzente, hogy visszatér közéjük, ugyanis miként Krisztus feltámadt, úgy ő is fel fog támadni. Csakhogy, míg a zsidók Krisztusnak csupán megölték a testét, addig az Egyház megsemmisítette Jesus Nazares testét. Így tehát mesterük másik testben fog eljönni.
                                                                                …
Mint minden áldott reggel, Ali most is vadászni indult, hogy este ne keljen korgó gyomorral aludni térni, Luciferno pedig maradt, és az otthonukul választott barlangot díszítette falfestményeivel. A jelenések könyvéből választott jeleneteket, mert mostani hangulatát ezek a komor képek tükrözték a legjobban. A jelenetekbe próbálta római kalandjait is belekomponálni, és aki alaposabban szemügyre vette a képeket, az észrevehette, hogy az alakok valóságos személyek vonásait viselik. Leginkább egy eltorzult arcú alak vonhatta magára a figyelmüket, akiben Tomasso atyára, az inkvizítorra ismerhettek, és akinek személyében Luciferno magát az Antikrisztust szerepeltette.
Itt tartott a munkában, amikor Ali tért vissza a barlangba. Furcsállotta a dolgot, mert a fiú még soha nem tért ilyen korán vissza a vadászatról, és csakugyan, ezúttal zsákmány nélkül érkezett, ami ezelőtt sose fordult elő. Az első időkben még úgy volt, hogy felváltva vadásztak, egyik nap egyikük, a másik nap másikuk, csakhogy Luciferno annyira ügyetlen vadásznak bizonyult, hogy azokon a napokon, amikor ő volt a soros, rendszeresen korgó gyomorral feküdtek le. Így aztán rövidesen abban állapodtak meg, hogy ez a feladat egyedül Alira hárul. Egy kezdetleges íjat használt, amit maga készített, és maga faragta hozzá a nyílvesszőket.
                                                                    …
Alin látszott, hogy valamit nagyon el szeretne mondani neki, csak zavarban van, és nem tudja, hogyan fogjon bele a mondókájába, Luciferno pedig nem erőltette. A fiú egész nap ott téblábolt körülötte, és látszott rajta, hogy a dolog egészen kifordította önmagából.
Végül, lefekvéshez készülődve kibökte, hogy látta Serenát vadászat közben, amint ehető bogyókat gyűjtögetett. Serena nem vette őt észre, és ő a nyomába eredt. Egész a barlangjáig követte, ahol huszadmagával él, férfiak, nők és gyerekek. Luciferno nem válaszolt semmit, de a hír annyira felizgatta, hogy sokáig képtelen volt elaludni, és mikor végre elaludt, akkor is Serenával álmodott.

Achileo

Ali megfigyelte, hogy Achileo, signore Mercante lakája szereti mindenbe beleütni az orrát, többször rajtakapta őt, amint Luciferno szobája körül szaglászik, bizonyára signore Mercante megbízásából. Nem bízott a házigazdájukba, mióta elolvasta azt a levelet, de még Lucifernónak se szólt, előtte szeretett volna utánajárni a dolgoknak, felgöngyölíteni ezt az ügyet.
Achileo, azzal a sunyi képével állandóan ott ólálkodott Ali körül, valahogy mindig belébotlott, vagy nesztelen léptekkel a háta mögé lopakodott, és ő egyszer csak összerezzent, hogy meredten figyeli. Ilyenkor csak nagy önuralommal tudta magát visszatartani, hogy le ne üsse.
A parasztoktól azt is megtudta, hogy Achileo signore Mercante fia, egy parasztasszony az anyja. Hát ezért viselkedik olyan pökhendien, mintha az övé lenne a birtok. Ezt is jó tudni.
Eljött az ebédidő, Luciferno abbahagyta a munkát, és elhagyta a műtermet, ahol reggeltől dolgozott a festményen. Ali, aki szintén az ebédnél segédkezett, észrevette, hogy Achileo egy óvatlan pillanatban eltűnt a szobából. Alig várta, hogy ő is végezzen a feladataival, és Achileo után ment.
A műteremben talált rá, ahol Luciferno a régi képeit tárolta, a sarokba lerakva, köztük a Jesus Nazaresről készült festményt, amit Ali csempészett Luciferno képei közé. Achileo épp ezt a képet bontotta ki, és amikor megpillantotta, hogy mit ábrázol, a reakciója megdöbbentő volt. A szeme kimeredt, keresztet vetett, és motyogott valamit. Ekkor zajt hallott, mire gyorsan összecsavarta a vásznat, és visszatette a tartójába, úgyhogy, mire Luciferno belépett a műterembe, semmi se árulkodott arról, hogy mit csinált előzőleg. Ő, mindenesetre csodálkozva nézett a lakájra, erre aztán Achileo hebegve kért elnézést, és elkotródott.

..

Achileo naponta többször is eltűnt a házból. Ali az egyik alkalommal őt is követte, és kiderült, hogy ő szintén abba a magányosan álló, romos házba jár, ahova signore Mercante is bemegy reggelente. El se tudta képzelni, hogy mit akarnak egy látszólag elhagyatott házban, bár azt tudta, hogy a babonás népség messzire elkerüli, mert éjszakánként kiáltásokat hallani onnan, ezért csakis elátkozott lelkek tanyája lehet a ház. Ali megpróbálta Achileót a házba is követni, de ő gondosan elreteszelte az ajtót maga mögött, az ablakokat pedig lepedők takarták. Vajon mit rejtegetnek a házban? Achileo nem maradt bent annyi ideig, mint signore Mercante, jó fertály óra múlva kijött.

Ali mindenképpen a végére akart járni a rejtélynek, ezért egy darab méhviasz segítségével másolatot készített a ház kulcsáról, miután kiderítette, hogy signore Mercante a hálószobájában őrzi azt, és egy alkalmas pillanatban besurrant oda. Pár nap múlva pedig egy délután elindult, hogy kiderítse, mit őriznek olyan gondosan abban a házban, mert azt nem hitte, hogy szellemek tanyája lenne. Bizonyára, signore Mercanténak nincs ellenére ez a babonás félelem, sőt, talán még táplálja is.

Arra számított, hogy signore Mercante szerelmi fészkére fog bukkanni, ahol a vén kujon a fiatal szeretőjét rejtegeti.