A freskó legendája 37.

Hilarius már éppen ki akart lépni az udvarra, amikor valaki megkopogtatta a vállát. Hátrafordult, hogy megnézze, ki az, aki ilyen szokatlan módon hívja fel magára a figyelmet, és egy csuhába öltözött alakot pillantott meg. Először azt hitte, hogy a kolostorból valamelyik testvér az, aki üdvözölni akarja, de ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy még sose látta. Ráadásul, a ferencesek öltözetét viselte, és az övén tarsoly lógott. Langaléta létére görnyedten járt, az arca alapján lehetett fiatal is meg öreg is, és olyan vékony hangja volt, hogy Hilariusnak el kellett nyomni egy mosolyt, amikor megszólalt.

–  Én hoztam meg Bikád úrnak az érsek válaszát, ám mikor az érsek úr tudomást szerzett róla, hogy hova készülök, rám bízott egy másik levelet is, ámde szigorúan a lelkemre kötötte, hogy ezt a levelet csakis személyesen neked adhatom át perjel atyám.

Eme kis monológ végére érve előhalászott a tarsolyból egy összegöngyölt levelet, amin az érsek pecsétje lógott, és átnyújtotta Hilariusnak. Nyilván a válasz érkezett meg a kérésére, gondolta Hilarius, és arrébb ment, hogy nyugodtan olvassa. Kezdte már bánni múltkori elhamarkodott döntését, hiszen ez a pár hét ékesen bizonyította alkalmatlanságát a perjeli tisztségre, másrészt viszont szereti a munkáját, ami szüntelen úton levést jelent, és nehéz elképzelni, hogy megtelepedjen valahol. Feltörte tehát a pecsétet, és olvasni kezdte a szépen formált, kalligrafikus betűkkel írt levelet, amely valóra váltotta reményeit, amiben bizakodott titokban, hogy az érsek talán nem is engedi őt el a szolgálatából, és akkor minden megoldódik magától.

…Szegény hazánkra nehéz idők várnak, itt állunk egy polgárháború küszöbén az özvegy királyné hívei, és Ulászló hívei között, a Balkán felől pedig a pogány oszmán fenyeget minket. Ebben a helyzetben nem mondhatunk le egy olyan érdemes férfiú szolgálatairól, mint amilyen te is vagy. Már meg is találtuk számodra a következő küldetést. Boszniában aggasztó mértékben terjed a bogumil eretnekség, úgyhogy, ott fogod személyünket képviselni. Ezért, kérve kérünk, hogy mielőbb zárd le ottani nyitott ügyeidet, aztán siess udvarunkba, hogy mielőbb megkaphasd megbízóleveled!

A levél világosan szólt, és bár kérés formájában volt megírva, de felszólításként volt értelmezendő.

…

Hilarius úgy döntött, hogy egyelőre nem hozza a többiek tudomására a levél tartalmát, amíg le nem zárja „nyitott ügyeit”. Azaz le nem leplezi a többi szerzetes előtt Gyula és Péter bűnös mesterkedését, és hogy ők a felelősek Rajnald haláláért.

Igen ám, gondolkodott tovább, csakhogy a vádakat bizonyítani is kell. Ugyanis, annyira hihetetlen történettel készül előállni, hogy a szerzetesek többsége egyszerűen nem fog hinni neki, azok pedig, akik az ő pártjukon vannak, mármint Péterén és Gyuláén, bizonyítékot fognak követelni. Azt pedig, aki tanúskodni tudna, a falubéli árva lányt, már elhallgattatták a gyilkosok.

Aztán meg Roger Bacon könyve jutott az eszébe, amivel igazolni tudná a történetét, ha nem is mindent, de a lényeget igen. És ha a lényegben igazat mond, akkor a részletekben minek hazudna? A kolostorban ma is élhetnek olyan öregek, akik még emlékezhetnek az évtizedekkel ezelőtt történtekre, és tanúskodhatnának.

Ekkor azonban más is eszébe ötlött, mégpedig Valerián, és a gyilkosság, aminek szemtanúja volt. Gyerk azt mondta, hogy eltemeti őt, mielőtt elmegy a környékről, nyilván mestere mellé. Neki pedig nem kell mást tenni, mint kiásni a holttestet, és máris kezében a bizonyíték Péter bűnösségére.

…

Ekkor szörnyű gyanú fészkelte be magát az elméjébe. Munkája során sok gyilkossal volt már dolga, és tapasztalata szerint, aki egyszer már ölt, annak másodjára már nem okoz gondot, hogy elvegye más életét. Olyan ez, mint azzal a kutyával, amelyik egyszer embert ölt, legjobb, ha a gazdája agyonüti, mert legközelebb, lehet, hogy őrá fog támadni.

György perjel halálát még nem vizsgálta meg senki, hogy baleset történt e, esetleg gyilkosság? Hiszen, ő is Gyula és Péter bűntársa volt a mesterkedéseikben, csakhogy kényelmetlenné vált, mikor elborult az elméje, a társai pedig féltek, hogy kifecsegi a titkukat, és ez a módszer volt a legkézenfekvőbb az elhallgattatására.

Immár az is bebizonyosodott, hogy a régi hitet is azért üldözték olyan vehemensen, mert megtudták, hogy Gyerk sámán voltaképpen az a szerzetes, akit ők húsz évvel azelőtt elüldöztek a kolostorból, és ismeri minden titkukat. Őt akarták kézre keríteni. Csakhogy megérkezett ő, az érsek felhatalmazásával, hogy kivizsgálja a vádakat, és a bűntársak attól rettegtek, hogy az ő mesterkedéseikre is fény derül. Ezért hát megszabadultak Györgytől.

Hilarius feljegyezte az elméjébe ezt is, az elvégzendő feladatok közé, hogy utánajárjon ennek a gyanújának. Felsóhajtott, mert ahogy számba vette a feladatait, amik még elvégzésre várnak, rájött, hogy mozgalmas napok előtt áll.

Ugyanakkor halk köhécselés zökkentette ki a gondolataiból. Hilarius körülnézett, és ekkor vette észre Orentészt, aki mintha zavarba lett volna, lesütötte a szemét.  Eszébe jutott, hogy még vele is beszélni akart. Szigorúan szólt hozzá, hogy jelezze, rájött, hogy ő se ártatlan ebben az ügyben.

–  Akarsz valamit, testvérem?

Orentész végre felnézett, és elvörösödött.

–  Gyónni szeretnék, atyám!

–  Gyerünk a templomba, testvérem, ott nem fognak zavarni.