…és a rektorról.
Gyanú: Feltehetően szerelmi gyilkosságról van szó.
Lucia még egyszer átfutotta, amit írt, mielőtt becsukta a noteszt. Kénytelen volt nyomtatott betűkkel írni, mivel képtelen volt a saját kézírását elolvasni. Sőt, ha egy évekkel ezelőtti, saját kézzel írott jegyzetét mutatták meg neki, azt se ismerte fel.
…
A tér túlsó felén fiatalokból álló társaságra lett figyelmes, akik két összetolt asztalt ültek körül. Tizenkilencen voltak. A lányok a fiúk ölében ültek, vagy két lány ült egy széken. Érdekes társaság volt, mert egy fiatalokból álló társaságtól elvárja az ember, hogy hangoskodjanak, évődjenek egymással. Ők ezzel szemben csendesek és komolyak voltak. A fiúk nem próbálkoztak a lányoknál, a lányok pedig nem beszélték meg a legújabb divatot. Mintha csak gyászoltak volna.
Lucia hirtelen elhatározással odament hozzájuk. Gondolta, próba, szerencse. Azonban csalódnia kellett, mert figyelemre se méltatták, és sokáig kellett köhécselnie, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Mi van, kisanyám? A torkodon akadt az ebéd?
Ezt egy szeplős képű, vörös hajú fiú mondta, és közben olyan szemtelenül, olyan botrányosan vetkőztető tekintettel mérte végig, hogy Lucia már ezért is felpofozta volna. Ehelyett azonban úgy döntött, hogy fölveszi az eléje dobott kesztyűt.
- Ha hölgyekkel beszélsz, kisfiú, előbb vedd ki a szádból a rágógumit – mondta neki egy lesújtó pillantás kíséretében.
- Ugye mondtam, te kretén, hogy tartsd a pofád, mert előbb-utóbb emberedre akadsz.
Ezt már a barátja mondta, aki mellette ült, és magabiztosságából Lucia egyből levette, hogy ő itt a Vezér. Az előbbi nagyszájú fiúnak pedig még a szeplői is lángoltak, úgyhogy Lucia megsajnálta. Csakhogy a Vezér még folytatta a fiú megalázását.
- Add át a helyed a hölgynek, bunkókám!
Szegény, már azt se tudta, hogy fiú vagy lány, és most felugrott a székről, ahova Lucia ült le. Dadogott valamit, amit ő bocsánatkérésként értelmezett, és nagylelkűen megbocsátott neki. Percek múlva azonban már hiába kereste őt, mert eltűnt. Hálásan rámosolygott a Vezérre.
- Úgy látom, srácok, valamiért nagyon lógatjátok az orrotokat.
- Talált, süllyed. Egy barátunkat gyászoljuk.
- Jesszusom, ilyen fiatalon…mert, gondolom, a barátotok is fiatal volt.
- Szerintem, pedig te túljátszod a szerepedet, mert nagyon is jól tudod, hogy miért jöttél ide, közénk. Ha a szimatom nem csal, márpedig engem nemigen szokott ez cserbenhagyni, - és itt a Vezér megkocogtatta az orrát, ami, valljuk be, nem egy közönséges példány volt. – te amolyan firkász vagy.
Lucia titokban elismeréssel adózott a fiú eszének, akit nyomban el is nevezett Pinokkiónak. Felöltötte bűnbánó arckifejezését, és úgy mondta.
- Most, hogy ilyen jól lelepleztél, nem tagadom, hogy én „amolyan” firkász vagyok, aki a gyilkosság miatt van itt.
- És mondanál akárcsak egy okot is, hogy miért álljunk veled szóba?
Ezt már egy lány mondta, aki az egyik srácnak az ölében ült, és ellenségesen mérte végig Luciát, ahogy csak az a nő tudja végigmérni a másik nőt, aki vetélytársat lát a másikban. Lucia szerette volna kitűzni a fehér zászlót.
- Talán, mert jó volna kibeszélni magatokból a bánatotokat? Higgyétek el, tapasztalatból mondom, hogy ez a legjobb megoldás.
- Persze, hogy holnap aztán pont az ellenkezőjét olvassuk annak, mint amit mondtunk.
Lucia úgy érezte, hogy szakmai önérzetébe gázoltak bele, és kötelessége magát megvédeni.
- Nem tudom, hogy eddig miféle újságírókkal találkoztál, de én nem tartozom közéjük. Őket én még kollégáknak se vagyok hajlandó hívni.
Pinokkió békítőleg szólalt meg
- Jó’ van, na. Ne vedd a szívedre! Mind tudjuk, hogy Jucinak nagy a szája, de a szíve az aranyból van.
Ahogy ezt mondta, cinkosan kacsintott, és talán ez volt az első eset, hogy oldódott az eddigi fagyos hangulat, ami megdermesztett mindenkit. Lucia is megpróbált könnyedebb hangon megszólalni.
- Gondolom, jó barátotok volt, ha már egyszer így gyászoljátok.
Mintha valami rosszat mondott volna, a hangulat egyből visszaesett a nulla fokra, és az asztalnál ülők lehajtották a fejüket. Végül, az egyik lány törte meg a csendet.
- Majd én megmondom. Utáltuk őt, mint a szart, mert egy hülye, beképzelt picsa volt, aki sportot űzött abból, hogy melyikünk fiúját csábítsa el. És ha lett volna a pucánkba vér, már rég megtettük volna mi, amit a gyilkosa megtett, és nem vártunk volna mostanáig, hogy más tegye meg helyettünk, - kiadta a mérgét, de meg is ijedt szavainak a súlyától. Segítség kérőn nézett körül. - Hát nem ez az igazság, srácok?
Az asztalnál ülők azonban sportot csináltak abból, hogy ki néz fel később, de ez a lányt inkább felbőszítette, és most már hisztérikusan kiabált, úgyhogy a szomszéd asztaloknál ülők egyre sűrűbben tekintgettek feléjük.
- Mi van lányok, már ti is képmutatók vagytok? Vagy nem akartok emlékezni rá, hogy hogyan tervezgettük, milyen válogatott kínzásokkal csináljuk ki a kis kurvát? Mert igenis, sznob kurva volt, aki különbnek tartotta magát nálunk, és csak az Isten a megmondhatója, hogy hány kapcsolat ment miatta tönkre.
A levegő ezután a kitörés után már bőven a fagypont alá esett, és sokáig senkinek se volt kedve megszólalni, majd mégis egy másik lány szólalt meg.
- Az igazság az, hogy sose foglalkozott velünk. Persze azt kivéve, amikor a fiúkat bolondította, akik úgy bántak vele, mint valami királynővel, ami sok lánynak nem tetszett, mert úgy érezték, hogy a barátjuknak is ő az elérhetetlen ideál, és velük csak jobb híján járnak. De hát azt a fiúk is tudták, hogy nincs esélyük nála, mert őt csak az idősebb férfiak érdekelték.
- Mint például a rektor?
- Igen, az ő házassága is kis híján ráment, hogy Friderika őt is kiszemelte, és flörtölt vele.
- De persze a mi rektorunk túlságosan csóró volt neki, mert nála senkinek se volt esélye, ha nem volt a számláján legalább tíz millka.
Egy másik lány vette át a szót, aki eddig némán figyelte a beszélgetést.
- Két éve, mikor ide kezdett járni, még valami bazi nagy limuzin furikázta, és mi azt hittük, hogy valami irtó fejes gyereke. Minden, ami kell, kifogástalanul öltözött sofőr nyitotta ki az ajtót, aki minden délben, óramű pontossággal megjelent, és elvitte. Csak később derült ki, hogy a kocsi a szeretőjéé. Aztán úgy fél éve, hirtelen elmaradt az autó.
Lucia fülei egyszeriben megnyúltak.
- És, megtudtátok, hogy ki ez a szerető?
- Csak amikor már szakítottak, akkor tudtuk meg, hogy valami maffiózóval járt. Azt is csak onnan sejtjük, hogy szakítottak, hogy nem jött többé érte a limuzin.
Pinokkióban hirtelen felbuzdult a lovagi vér, és a lány védelmére kelt.
- Egy szavukat se higgye, tiszta rosszindulat beszél a csajokból.
Ezen aztán kis híján hajba kaptak, ha Lucia közbe nem vág.
- Említettétek, hogy a rektor házassága majdnem ráment arra, hogy Friderika flörtölni kezdett vele.
- Csúnya egy ügy volt. A feleség bejárt az Akadémiára és jeleneteket rendezett, egyszer még fel is pofozta Friderikát, és szemét kis kurvának nevezte. Még azt is mondta, hogy hagyja békén a férjét, mert megöli.
- Mikor volt ez?
- Nem olyan régen. Talán négy vagy öt hónapja. Kis híján akkor még Erikát is kirúgták az Akadémiáról. Nem tudni, hogy ki mentette mégis meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése