2013. január 30., szerda

Contessa




Ő azonban nem vett részt a tivornyában, és bizonyára azt is mértékletességének köszönheti, hogy a sokadalomban felfedezte Contessát. A lakoma a végéhez közeledvén a vendégek már mámorukban fetrengtek mindenfelé. Volt, akinek annyi ereje se volt, hogy megmozduljon, és ott helyben könnyített magán. Csak ő állt ott az egyik oszlopnak dőlve, és lerítt róla, hogy unatkozik. A ruhája tépett volt, jelezve, hogy valamelyik részeg vendég erőszakoskodott vele. Szőke haja szabadon omlott a vállára, és olyan volt, mint egy jelenés, ami előtt a templomokban az öregasszonyok imádkoznak. Hozzá lépett, és megszólította.
-          Mint házigazda, sértésnek is vehetném, hogy ennyire látványosan unatkozik az egyik vendégem
Contessa ráemelte a tekintetét.
-          Mit csináljak, ha a bort nem szeretem, és körülöttem már mindenki lerészegedett.
-          Akkor a vendéglátó feladata, hogy a vendégét elszórakoztassa. Jelen pillanatban ennél kellemesebb foglalatosságot el se tudok képzelni.
A másik várakozva nézett rá.
-          A villához tartozik egy álomszép park is, ahol ilyenkor reggel a legkellemesebb sétálni. Én ott szoktam magamat felfrissíteni, ha az álom luxusát éppen nem engedhetem meg magamnak, amíg a vendégeim kialusszák mámorukat, és folytatják a mulatságot.
Contessa felfújta az arcát, mint aki az ajánlatot fontolgatja, majd végül megszólalt.
-          Egyedül nincs kedvem sétálni.
-          Én viszont nem is azért tettem az ajánlatot, hogy egyedül engedjem el ennek a lakomának a legbájosabb hölgyét, hanem, hogy felajánljam, csatlakozzon hozzám, ha úgy tartja kedve.
- Hűha, te aztán mestere vagy a szófacsarásnak.
Luciferno a legkecsesebb meghajlásával válaszolt.
- Csak remélni merem, hogy azért maestro Petrarca szonettjeiből rám is ragadt valami.
- Én viszont nem vagyok Laura.
- A múzsák is tizenhárman voltak.
Contessa nem válaszolt, csak szó nélkül belékarolt, jelezve, hogy mehetnek. Luciferno maga se tudta volna megmagyarázni, hogy miért jött hirtelen zavarba, de a másik testének a közelsége olyan hatást tett rá, mint kevés nőé előtte. Pedig tudta, hogy Contessa ölelésének a gyönyörében könnyű részesedni, de az ő testén most mégis borzongás futott végig, ahogy a vékony szöveten keresztül megérezte a tökéletes domborulatokat.
Remélte, hogy a másik nem vette észre a hatást, amit gyakorolt rá, mert tudta, hogy a nők előszeretettel használják ezt ki. Megbabonázzák a mit sem sejtő férfit, aztán azt csinálnak vele, amit akarnak.
                                                                 …
A lány épp egy szőlőszemet tett a szájába, amikor megszólította.
-          Mit szól vendégem a lakoma témájához?
Luciferno megpróbált fesztelenül beszélgetni, mintha a másik semmiféle hatással nem volna rá. Mindössze egy vendég, akit házigazdai kötelessége szóval tartani. Contessa belement a játékba.
-          Talán igazuk van a filozófusoknak, és létezik szferikus szerelem. Kár, hogy én eddig csak azzal a mocskos földi szerelemmel ismerkedtem meg, és a férfiak eddig csak a testemmel akartak szerelmeskedni, ahelyett, hogy a lelkembe szerettek volna bele.
Csípős válasz volt, amit Luciferno nem várt volna a lánytól, és ezt ő is tudta, mert folytatta.
-          Fogadok, te is csak a buta szőkét láttad bennem, akit könnyű lesz megdugni. Nem ítéllek el, hiszen a férfiak mind ezt látják bennem, és mert ezt látják, hát ez is vagyok.
Luciferno elszégyellte magát, hisz Contessa az ő gondolatait is leírta. Azonkívül, haragudott is magára, mert ilyen könnyű a gondolataiban olvasni, ki vannak írva a homlokára. Contessa folytatta a megkezdett monológot.
-          A látszat, barátom, nagyúr, mert mi hajlamosak vagyunk azok lenni, akinek mások látnak minket. Ha bölcsnek látnak minket, akkor bölcsek leszünk, ha ostobának látnak minket, akkor ostobák leszünk, ha csúnyának látnak minket, akkor csúnyák leszünk, ha szépnek látnak minket, akkor szépek leszünk, és ha cédának, akkor cédák leszünk… Nem tudod, hogy honnan tettem szert ezekre a bölcsességekre? Az ügyfeleim között sok a filozófus. Én kedves vagyok hozzájuk, ők pedig cserében tanítanak engem.
Contessa befejezte a monológot, rámosolygott Lucifernóra, és kinyújtotta feléje a kezét, és magához húzta. Luciferno a lány keblére hajtotta a fejét.

2013. január 17., csütörtök

Reakciók 2



Egy barátom megtisztelt vele, és leírta véleményét a könyvről:

A freskó legendája


A „székirodalom” százdi helytartójának legújabb műve, A freskó legendája, egy igen izgalmas könyv. Véleményem szerint nagyon jól ötvözte a napjainkban oly divatos történelmi fikciókon alapuló regény műfaját a helytörténeti –honismereti- műfajjal.
Számomra a mű külön erénye a rövidsége, egy nap alatt simán el lehet olvasni. Nincs benne erőszakosan elnyújtott történet folyamat, fölösleges leírások, mellékszálak, ezeket én brownos „terjedelemnövelő” kliséknek tartom, melynek egyetlen hozadéka a hatszáz oldal megtöltése betűkkel. Zsolt művében mindez hiányzik, ÁM  benne foglaltatik az a brownos fordulatok, melyek izgalmassá, olvashatóvá teszik a művet! A gyilkosságok, a rejtélyek, konspirációk mind-mind megtalálhatóak, s a könyv végén mindenre fény is derül.
Külön szeretnék kitérni a negyedik, igen rövid történetre. Véleményem szerint a matuzsálemi kereskedő szimbolikusan Zsolt, mert ahogy jellemzi magát a matuzsálem, arról nekem a „ketrecbezárt szellem” jut eszembe. Emlékeztetőül: „mert ebben a testben, amely egy negyven éves életerős férfié, egy rozoga lélek van, amely sóvárog a halál kegyelme után és a testét már csak börtönnek érzi” (202. o.)
Zsolt regénye a browni történelmi regény eszenciája, mely ötvözve van egy nagy adag lokálpatriotizmussal, így adva ki egy kerek egészet!

Pástor Péter

2013. január 8., kedd

Reakciók

Pár héttel ezelőtt itt harangoztam be az "A freskó legendája" című regényemet, azóta eljutottak hozzám az első olvasói reakciók:


Megragadom az alkalmat, miszerint személyesen ismerem a pont most befejezett könyv szerzőjét, s megosztom pár gondolatomat. Nagyon izgalmas könyv, nem túl hosszú egy nap alatt simán el lehet olvasni, sajna a munkám miatt háromnapos lett... Jó kis konspiráció elméletes a harmadik fejezet. S ami a lényeg rövid terjedelmű, nem kell cca. 400-500 oldalt elolvasni ahhoz, hogy összeálljon a teljes kép bennem.

Kedves Zsolt, nagy élvezettel olvastam A freskó legendáját, hisz az képes volt visszaröpíteni egy régmúlt korba. Ami mégsem annyira régmúlt, hiszen az ember (s erre példa az Ön regénye is) mit sem változott. A rózsa neve, a Da Vinci kód - lám, ezek mind előképek lehettek a mégis annyira egyedi hangvételben megírt művéhez, amely a négy, látszólag külön élő rész ellenére képes egységes egészet alkotni, de akár önmagában is megállni a lábán.