„Az a hülye azzal állt elő, hogy akasztós szexet akar, merthogy azt hallotta, hogy az mennyire jó. Hiába mondtam, hogy erre én nem vagyok hajlandó, mert ebbe bele is lehet halni, ő egyre csak azt hajtogatta, hogy jól megfizeti. Aztán én kimentem a fürdőszobába, és mikor visszajöttem, ő már itt lógott, meghalva.”
Lilly újfent zokogásba tört ki, Lucia pedig odament a hullához, ami ott lógott a gardróbban. Sokszor látta őt a tévében, ahogy az erényes és példás családi életéről beszélt. Biztos nem szeretné, hogy az emberek megtudják, hogy egy luxus prosti lakásán érte a halál. Életében is inkább Picasso vásznára kívánkozott, mint valami reneszánsz mesterére, de a halál még inkább elbánt vele, mint az élet.
Elővette az okostelefont, és készített pár felvételt, a gardróbban, krumpliszsákként lógó hulláról, amitől rögtön egy mocskos újságírónak érezte magát. Lilly csodálkozva nézte, hogy mit csinál, de azért nem szólt semmit. Lucia maga se tudta, hogy mit akar csinálni a képekkel, csak azt tudta, hogy alku alapnak még jó lehet.
Mikor ezzel végzett, Lucia próbált a feladat megoldására koncentrálni. Ha egy parlamenti képviselő hal meg a lakásodon, ráadásul, több mint félreérthető körülmények között, akkor épp elég okod van rá, hogy kiborulj, mert valószínűleg minden létező hivatal rád fog szállni, aminek a nevében benne van a „biztonsági” szó.
Hagyta tehát, hogy Lilly a másik szobában szipogjon, ő pedig azon törte a fejét, hogy ki az az ismerőse, akihez hasonló esetekben fordulhatna.
Gondolatban végignyálazta az egész telefonkönyvet, ami egy újságírónak a fejében van, de a megfelelő névre nem sikerült rábukkanni. Pedig elég széles ismeretségi körrel rendelkezett, mégse jutott eszébe olyan név, aki jelen helyzetben a segítségére lehetne. Aztán, mégis támadt egy mentőötlete.
„Megvan! Miklós, őt fogom felhívni.”
A sztárnyomozó a sokadik csengetésre se vette fel, de Lucia kitartó volt. Volt benne némi rosszmájúság is, amivel úgy gondolta, hogy ne csak ő kerüljön ilyen kínos helyzetbe, de a másiknak is jusson ki a jóból. Úgy érezte, hogy a tegnapi rosszul sikerült ebéd után még mindig tartozik neki, és most édes volt a bosszú.
Végre a másik mobilba beleszólt egy álomittas hang. Hiába, egyesek úri dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak, és éjszaka közepén alszanak, gondolta epésen Lucia, és igyekezett a lehető legelbűvölőbb hangján megszólalni. Olyan szexisen búgott akár egy dizőz, amire egyébként csak a sokadik tequila után képes.
A barátnőjét jól ismerhette, mert amikor ő finom, irodalmi stílusban akarta körülírni, hogy mivel is foglalkozik a barátnője, azonnal rávágott egy szót, ami Lilly foglalkozásának az általános, ámde kevésbé szalonképes megnevezése.
Lucia most rátért arra, hogy alig húsz perce van a barátnője lakásán, és neki, mint gyenge nőnek szüksége volna egy erős, és határozott férfi segítségére, mire Miklós kifejtette azt a véleményét, hogy biztosra veszi, hogy Lucia talált volna alkalmasabb jelöltet is arra a feladatra, amire perceken belül meg fogja kérni. Hiszen biztosra veszi, hogy Lucia nem unalomból verte fel őt hónapok óta az első éjszakán, amit nyugodtan végig alhatott volna.
Ekképp évődhettek volna még hosszú percekig, ha Lucia be nem dobja azt az információt, hogy egy hulla van a barátnője lakásán. Mikor a nevet is megmondta, szinte a telefonban is érezte a feszültséget, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy képviselő halála rendőrségi ügy legyen. A politikus párttársai ilyenkor a mundér becsületét védik, és lejárató kampányról beszélnek, ha közülük valakinek a neve felmerül egy rendőrségi ügyben. Azonkívül, a mentelmi jog miatt sem árt óvatosnak lenni ezekben az esetekben.
Akadt olyan képviselő, aki válogatott szitkokkal küldte el melegebb éghajlatra az őt igazoltatni kívánó rendőröket.
Mindez nyilván átvillant a sztárnyomozó agyán is, mert hosszú másodpercekig hallgatott, és végül csak annyit mondott, hogy tizenöt perc és ott van.
Xxx
Lucia visszament a barátnőjéhez. Lilly már megnyugodott, bár, ahogy a konyakos üvegre pillantott, inkább azt tűnt valószínűnek, hogy részeg. Az se kerülte el a figyelmét, hogy kihívó pillantásokat küldözget feléje, és amikor odament hozzá, hogy felemelje a földről, szenvedélyesen szájon csókolta. Lilly igazán jól tudott csókolni, kár, hogy a lehelete olyan volt, akár egy pálinkafőző helyiség levegője.
Végül nagy nehezen feltornázta őt a kanapéra, és egy perc múlva már úgy horkolt, mint a matrózok.
Miklósnak végül még a tizenöt perc se kellett. Egész pontosan tizenkét és fél perc telt el, mikor kilépett a liftből. Olyan képet vágott, mintha Lucia, majd negyed órája, legalábbis azt közölte volna vele, hogy az amerikai elnököt találta holtan Lilly lakásán. Olyan kifejezéseket használt, hogy…
„Roppant kényes ügy…”
És hogy…
„Számítok a diszkréciójára…”
Mire Lucia méltatlankodva kérte ki magának még a feltételezést is, mondván, ha ő nem olyan diszkrét, most nem Miklós volna itt, hanem egy fotós. Ezt Miklós is kénytelen volt elismerni, és bocsánatot kért tőle. Azt mondta már értesítette a helyszínelőket, akik perceken belül megérkeznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése