Lehet, hogy ez azt jelzi, hogy ő már visszavonhatatlanul megvénült, és már csak egy szentimentális vénlány? Hiszen, tíz évvel ezelőtt, a húsz évesek önteltségével, a korabeli nők voltak azok, akiket vénlányoknak tartott. Lehet, hogy ezért tekint egy idő óta minden húsz évnél fiatalabb fruskát a személyes ellenségének? Mert, ha összeakad a tekintetük, a szánakozást olvassa ki belőle, hogy neki semmi esélye velük szemben. Már labdába se rúghatna a friss hús piacon. Ilyenkor legszívesebben sikítva, tíz körmével esne nekik, de nagy önfegyelemmel uralkodik magán.
Dehát ő nem vénlány, hanem egyszerűen egy singly, egy független nő, aki élvezi a függetlenséget. Azzal álltatta magát, hogy ez az állapot csakis tőle függ, és bármikor változtathatna rajta. Csakhogy ez önbecsapás volt, mert abban a versenyben, amit a nők a jó pasikért folytatnak ő már csak a második sorból indulhat. Hogyan is vehetné fel a versenyt a feszes fenekű, duzzadó mellű húsz évesekkel. Valahol az emlékei mélyén rémlett, hogy valamikor ő is ilyen volt, és ezt még képekkel is tudta bizonyítani. Ezek a képek ott voltak a lakásán, de az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult meg a fejében, hogy meg kellene őket semmisítenie, vagy legalábbis a nemzeti bank páncéltermébe elzárni, mert túl deprimáló volt a látvány, hogy valamikor milyen jól nézett ki.
Önsajnálatának ebben a legmeghittebb pillanatában az ajtócsengő zavarta meg. Ő viszont ezen az estén nem érezte magát fogadóképes állapotban, hogy egy másik emberrel bájcsevegjen. Ezért aztán úgy döntött, hogy nem reagál. Ám az a valaki az ajtó előtt nagyon kitartó volt, és rátehenkedett a csengőre .
Úgyhogy Lucia, hacsak nem akart becsavarodni, kénytelen volt kimenni az ajtóhoz. Mielőtt azonban kiakasztotta volna a biztonsági láncot, még kilesett a kukucskálón. Kis híján infarktust kapott, és a mámor nyomban elillant a fejéből, mert az ajtó előtt az Akadémia rektora állt!
Hát ez hogy a fenébe talált meg, töprengett, de tudta, hogy nem ez most a legfőbb kérdés, hanem az, vajon engedje e őt be? Pontosabban, már ez se volt eldöntendő kérdés, mivel a másik felfedezte, hogy leselkedik, és az ajtón keresztül ráköszönt. Nyilván a szüleitől kitűnő nevelést kapott, aminek az is a része volt, hogy ne csak akkor köszönjön, mikor meglát valakit, hanem már akkor is, amikor még csak érzi, hogy látni fogja. Ez aztán az udvariasság csúcsa, amit lehetetlen überelni.
Lucia sóhajtva akasztotta ki a biztonsági láncot, és már az túráztatta az agyát, hogy hogyan fog mentegetőzni, amiért tegnap átverte, de legnagyobb meglepetésére a másik kezdte a mentegetőzést.
- Elnézést, hogy ilyen alkalmatlan időpontban zavarom, de tudomást szereztem róla, hogy tegnap a gyerekekkel rólam is beszélt… pontosabban arról a szerencsétlen afférról Tavasz Friderikával.
Lucia gondolhatta volna, hogy hiú remény volt azt hinni, hogy titokban marad a tegnapi beszélgetése a diákokkal. Azért azt szívesen tudta volna, hogy ki árulta el a rektornak a beszélgetésüket? Mindenesetre, eldöntötte, hogy nem mutatja a meglepetését, inkább támadásba megy át.
- Ahogy én tudom, eufemizmus azt a viszonyt „afférnak” nevezni.
Időközben visszamentek a nappaliba, ahol Lucia visszaült a korábbi helyére, míg a másik ott maradt állva a szoba közepén, amitől az a látszat alakult ki, mintha ő volna a tanár, aki számon kéri a diákját. A rektor zavartan elmosolyodott, és most már tényleg olyan volt, mint egy szégyenlős kisfiú.
- Nem álltatom magam azzal, hogy különösebben jóképű lennék, vagy pedig ellenállhatatlanul sármos fickó vagyok. Azonkívül, az apja is lehettem volna annak a lánynak. Nem álltattam tehát magam vele, hogy a személyes kisugárzásom miatt flörtöl velem. Tudja, ez a „viszony” csöppet se volt komoly az ő részéről, inkább amolyan unaloműző, két szerelmi viszony között. Ezzel mindketten tisztában voltunk, én mégis, egy pillanatra megszédültem. Bizonyára, megesett már önnel is, hogy rendkívülinek érezte magát, a sors kiválasztottjának. Velem is pont ez történt… Én egy átlagos fickó vagyok, közepes tehetséggel, ám művészileg még sosem volt olyan termékeny periódusom, mint abban a néhány hétben, amíg randevúzgattunk. Múzsa volt ő, nagy emmel, és én csak hálás lehetek neki, hogy egy pillanatra igenis nagy művésznek érezhettem magam.
Habár a másik tagadta, hogy szerelem volt, amit a lány iránt érzett, de Lucia tudta, hogy azt a szenvedélyt, amivel róla beszélt nehéz volna másnak nevezni. Tudta, hogy a férfiak mennyire ostobák ezekben a kérdésekben, és az utolsó leheletükig képesek a legnyilvánvalóbb tényeket is tagadni, ha az valamiért nem illik bele a világképükbe. Talán a felesége, aki nem volt ilyen vak, észrevette, hogy mit jelent a férjének Tavasz Friderika, a fejében megszólalt a vészcsengő, és cselekedett.
- A felesége mégse vette olyan könnyedén ezt az affért. Még a munkahelyére is elment, és jelenetet csinált. Sőt, szemtanúk szerint meg is fenyegette Tavasz Friderikát, hogy megöli, ha nem hagyja békén magát.
A rektor nagyvonalúan legyintett, mint aki számított rá, hogy Lucia ezzel fog előhozakodni, és már a válasszal is felkészült.
- A feleségem indulatos nő, aki hajlamos hisztérikusan reagálni a dolgokra. De aztán átgondolja, és lenyugszik. Különben is, a légynek se volna képes ártani.
Lucia bólintott, mint aki készséggel elhiszi, amit a másik mond.
- Akkor meséljen Justin Dupin-ről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése