Felvihogott, mintha valami nagyon tréfásat mondott volna.
Hilarius megbotránkozva nézett Valeriánra, erre a gnómra, aki vénségére úgy
összetöppedt, mint egy négyéves kisgyerek, és úgy látszik nemcsak a látását, de
az eszét is elvesztette, hogy éppen egy inkvizítort avat be a titkaiba.
– Fogadok, most azon
töprenkedel, hogy honnan tudom ezeket a dolgokat, talán olvastam a könyvet?
– Olvastad?
– Nem olvastam, de Rogerius sokat beszélt Bacon könyvéről.
Öregkorára ő is roppant fecsegő lett, ha akadt hallgatósága, és én mindig
meghallgattam, Gyulával ellentétben, aki csak legyintett, hogy azok csak egy
vénember sületlenségei. Bacon szerint az Atlantisziak birtokában voltak a
lapidus philosophorumnak, amit mi csak bölcsek kövének hívunk, és ennek a
segítségével képesek voltak előállítani az aurum non vulgit, ami a Materia
Prima átváltoztatását jelenti, amely maga az ember. Az előbb nem véletlenül
mondtam a bűnbeesés előtti állapotot teljességnek. Platón2 egy másik művében ír
egy harmadik nemről is, amelyik nem volt se férfi se nő, hanem a kettő együtt.
Platón androgünnek nevezte ezt a harmadik nemet, amelyik egyesítette a férfi és
a női természetet, és ezért tudott az Istennek is vetélytársa lenni, hogy az
már a hatalmát féltette tőle. Ezt a problémát pedig úgy oldotta meg, hogy álmot
bocsájtott a teremtményére, és szétválasztotta a férfi és a női természetet,
két külön testet alkotva.
Hilarius felháborodásában elvörösödött.
– Istentelen eretnek,
még az Úr igéjét se tiszteled, és kiforgatod a szentírás szavait!
Valerián újfent megvonta a vállát.
– Legyen a te hited
szerint.
Az ezután következő események pillanatok alatt játszódtak
le. Hilarius arra figyelt fel, hogy a Gyerk, aki a bejáratnál állt
rongybábuként csuklik össze, és a semmiből felbukkan Péter alakja, akinek
valami sátáni gonoszság ült ki az arcára, és feléjük dobott valamit. Hilarius
arca elé kapta a kezét, mert azt gondolta, hogy Péter őt vette célba, de nem
találta el semmi. Kinyitotta a szemét, és aggodalmasan a földön fekvő Gyerkhez
sietett, aki már magához tért, és csak fel kellett támogatni. Gyerk rögtön
Valeriant kereste a szemével, és kiáltására ő is odanézett. Valerian a földön
feküdt, és nem mozdult. Gyerk megvizsgálta, de már ránézésre látszott, hogy
nincs benne élet, amit véres, hófehér haja is elárult, amelyet az a kő okozott,
ami homlokon találta. Péter úgy látszik jól célzott. Gyerk olyan fájdalmasan
nézett rá, hogy Hilarius szíve belesajdult.
– Meghalt – közölte a nyilvánvaló tényt.
– Péter ölte meg. – fejezte be Hilarius – Honnan tudta
egyáltalán, hogy él?
– Gondolom, amikor a könyvet kereste, kiásta a csontvázat,
és valami ismertetőjelből rájöhetett, hogy nem az, akinek hitték. Valeriánnak
gyerekkorában el volt törve a lába, ami nem forrt jól össze, és rövidebb volt,
mint a másik.
– De hát miért kereste a könyvet? – értetlenkedett Hilarius
– Valahol hallhatta, hogy mennyire értékes, hogy a
zarándokok hogyan próbálták meg ellopni, ezért Gyula háta mögött próbálta
megszerezni. Pétert ugyanis csak a kapzsiság vezette, amikor kitartott Gyula
mellett, mert valami hasznot szimatolt. Mikor a sírban nem találta a könyvet,
rögtön tudta, hogy csakis Valeriannál lehet, és idejött, hogy elvegye tőle.
Arra azonban nem számított, hogy te is itt leszel, ezért aztán menekülőre fogta
a dolgot, előtte azonban még bosszúból megölte Valeriant.
Hilariusnak hirtelen felrémlett, hogy Péter, mikor a követ
eldobta, valamit kiáltott Valerian felé „Meghalsz, sátán!”, ami egy ősi formula
volt, amikor az eretnekeket megkövezték. Lehet, hogy őt meg se látta, annyira
Valerianra koncentrált, és mikor észrevette, már semmit se tudott tenni, így
aztán elmenekült. A kérdés csupán az, mit fog ezek után tenni? És egyáltalán,
mit szólnak a kolostorban az ő eltűnéséhez? Ha jól számolja, már egy egész
napja annak, hogy eljött a kolostorból. Valakinek csak feltűnt, hogy nincs ott.
Ha másnak nem, akkor a szerzeteseknek feltűnhetett, hogy nincs jelen az áhítatokon.
Habár az elmúlt hónapokban előfordult, hogy mulasztott egy, két alkalmat, de
amióta perjelnek választották, mindig ott volt. Ezért is lehetett az feltűnő,
ha egymás után több alkalommal is hiányzik.
Hirtelen, mint villám hasított bele a felismerés, hogy
micsoda felelőtlenség volt a részéről elhagyni a kolostort. Mint mikor a
pásztor gondol egyet, és sorsára hagyja a gondjaira bízott nyájat. Ez is csak
egy újabb bizonyítéka a vezetői alkalmatlanságának. Egy vezető semmilyen
körülmények között nem hagyhatja el azt a helyet, amit az Úr akarata kijelölt
neki, hiszen bármikor történhet olyasmi, amiért az alája rendeltek hozzá
fordulnak tanácsért, és akkor a vezetőnek bölcs tanácsokkal kell őket
irányítani. Ennyit megtanult a munkája során, ami szükségessé tette, hogy
különböző fejedelmi udvarokban forgolódjon.
Gyerk úgy látszik kitalálta a gondolatait, mert azt mondta,
hogy az ő helye most az övéi közt van, mert kitudja, hogy Péter miben
mesterkedik most, hogy nem sikerült a terve. A folyosó egyik ága a templomba
vezet, így észrevétlenül visszajuthat a kolostorba. Habár Hilariusnak semmi
kedve nem volt, hogy újra elmerüljön a sötétségbe, ahol még azt se fogja látni,
hogy hova lép, de azért belátta, hogy Gyerknek igaza van.
Végszóra Márton is előkerült, aki valahonnan kerített egy
fáklyát, amivel az utat világította meg, így Hilariusnak most már nem volt azaz
érzése, hogy a következő lépéssel szakadékba zuhan. Útközben elmentek egy
megbolygatott sír mellett. Szétszórt csontok jelezték a sírrabló dühét, hogy nem
találta meg, amit keresett. Hilarius megtorpant, majd elkezdte egy kupacba
gyűjteni a csontokat. Rövid habozás után Gyerk is csatlakozott hozzája, majd
miután ezzel végeztek Hilarius mondott egy rövid imát a nyomorultért, aki itt
várja a feltámadást. Akárki is az, hiszen most már világos az, hogy nem
Valerian, nem érdemelte meg, hogy megzavarják a nyugalmát.
…
– Megérkeztünk, – szólalt meg Gyerk – innen már egyedül kell
menned tovább.
Hilarius nem sok bizalommal nézett a rozoga lépcsőre, ami
felvezetett a csapóajtóhoz, amely tulajdonképpen a templom padlatának egyik
köve volt. Azt kellett elmozdítani, és rajta keresztül be lehetett jutni a
szentélybe. Gyerk elfogta Hilarius aggódó pillantását, és meg akarta nyugtatni.
– Nem olyan
veszélyes, amilyennek látszik, Valerian az utolsó tíz évben is sokszor járt
erre, miután megvakult.
Hilariust nem nyugtatta meg annyira ez a közlés, de azért
igyekezett ezt nem mutatni. Gyerkre nézett.
– És te? Mihez
kezdesz most?
Gyerk kerülte Hilarius tekintetét.
– Kezd szűk lenni ez a völgy már nekem. György perjel jó
munkát végzett, a régi hitnek alig van már itt híve. Én is elmegyek. Azt
mondják, a Börzsöny rengetegében még háborítatlanul élnek a régi vallás hívei.
Hilarius most Mártonra nézett, akinek a kezében megremegett
a fáklya, mikor magán érezte a tekintetét.
– Hát te?
– Őt magammal viszem. – sietett a válasszal Márton helyett
Gyerk – Mindig idegen volt a számára, ahogy a kolostorban a szerzetesek élnek,
és nem értette, hogy hogyan zárhatjátok Istent kőfalak közé.
Hilarius felháborodottan támadt Gyerkre.
– Biztosan te beszélted tele a fejét, hogy miután megismerte
az Úr igaz hitét, mégis a te pogány babonaságodat válassza!
Erre már Gyerk se hagyta magát.
– Nem tudom, melyik az igazabb hit. Az, amelyik az Úr
nevében gyilkol, vagy az, amelyik az Istennek fehér lovakat áldoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése