Lucia most úgyis tele volt feszültséggel, annyira, hogy egy kisebb város energiellátását nyugodtan rábízhatták volna, mégse cserélte volna el ezt a pillanatot. A kopó feszültsége volt ez, aki minden porcikájában érzi már a vadászatot, gazdája mégis pórázon tartja, és mikor végül elengedi szenvedélyesen veti magát a vad nyomába. Luciában is hasonló érzések kavarogtak.
A Főnéni az egyik fiatal nőre bízta, aki beajánlotta, és aki Editként mutatkozott be, hogy körbevezesse a szanatóriumban, és megmutasson neki mindent, hogy mi lesz a munkája. Edit rémülten közölte vele, hogy reméli, nem fog semmi galibát csinálni, mivel a főnővér közölte vele, hogy akkor ő is felelni fog érte, hogy miért ajánlott egy megbízhatatlan munkatársat. Lucia Edit rettegésének fokából meg tudta állapítani, hogy a Főnéni mennyire terrorizálhatja a munkatársait, és megígérte, hogy nem csinál semmi galibát. Őszintén remélte, hogy ígéretét meg is tudja tartani.
…
Megpróbált Edittel szóba elegyedni, hogy milyen a munkahelyi hangulat, hogy elégedett a munkájával, de ő csak kurta válaszokat adott, végül pedig kerek perec kijelentette, hogy ne is faggassa, mert nem tudhatja, hogy nem e a főnővér küldte rá, és a beszélgetésükről neki fog beszámolni? Lucia tehát jobbnak látta visszavonulót fújni, hacsak nem akarta, hogy rögtön az első nap spiclinek nézzék.
A szobák itt inkább hasonlítottak egy ötcsillagos szálloda apartmanjaira, mint kórházi szobákra. Mikor ezt szóba hozta, Edit csak legyintett, és azt mondta, hogy a milliomosok ezt várják el a pénzükért.
- Nem mintha a diliseknek számítana, hogy milyen szobában vannak lekötözve, de hát a hozzátartozóknak nagyon számít.
- Járnak őket látogatni?
- Hova gondolsz. Aki ide bekerül, az megszűnik a világ számára létezni. Aztán persze visszakerül a társaságban ugyanoda, ahol addig volt, és nem illik róla tudomást venni, hogy itt kezelték. Olyan ez a felső tízezernek, mint mikor az autójukat beadják a szervízbe generáljavításra. Ez is úgy működik, aztán minden megy tovább, mintha semmi se történt volna. Mesélhetnék, hogy hány olyan celebet látok a tévében, akiket egy héttel azelőtt még mi kezeltünk. De hát, pont ezért van a szerződésünknek titoktartási záradéka… Neked lesz a feladatod, hogy mindennap friss, ropogós legyen az ágynemű, és számíts rá, hogy a főnővér szigorúan ellenőrizni fog.
…
Lucia nem is tudta, hogy egy olyan mindennapi tevékenység, mint az ágynemű húzás milyen fárasztó tevékenység, ha egy délelőtt tizenöt ágyat kell újraöltöztetni, és ki tudja, hányszor ugyanazt a mozdulatsort megismételni. Az első munkanapján egy tapasztalt segédnővér mellé volt beosztva, akitől elleshette a mozdulatokat. Dél felé azonban így is úgy érezte magát, mint egy vízhordó, aki folyamatosan szaladgált föl le egy négyemeletes társasházban két vödör vízzel. Fájdalmas volt a felismerés, hogy a városi lét ennyire puhánnyá edzette. Pedig, emlékezett rá, hogy otthon még szőlőt is kapált, és hát az se volt mindegy, kemény fizikai munka közben még húsz százalékos emelkedőt is megmászni.
Mindenesetre, rég örült annyira ebédszünetnek, mint mikor a kolléganője odaszólt neki, hogy majd délután folytatják. Aztán azt mondta neki, hogy vigye a szennyest a tárolóba. Lucia meg akarta kérdezni, hogy hol van az a tároló, ahova el kell vinni a szennyest, de a kolléganő akkor már a barátnőivel trécselt, és indultak ebédelni. Végülis, megoldott már nehezebb feladatokat is, mint megtalálni egy ruhatárolót, és abban is bízott, hogy útközben majdcsak találkozik valakivel, aki eligazítja. Így hát elindult, maga előtt tolva a kézikocsit.
Ám, mintha varázsütésre történt volna, a folyosó elnéptelenedett, és minden kihalt volt. Eddig még azt se figyelte meg, hogy a folyosó milyen hosszú, amíg elér a liftig. Úgy érezte, hogy kilométereket gyalogolt, vagy ez csak a fáradtságtól volt? Ahogy odaért, kinyílt a lift ajtaja, és ő beszállt.
…
A lift levitte az alagsorba, ahol csak egy árva neoncső pislákolt, de amikor kapcsolt, hogy a tároló valószínűleg nem itt lehet, a liftet már elhívták, és ő hiába nyomogatta a hívógombot. Vállat vont, és úgy döntött, hogy akkor itt lent is körülnéz.
Elindult a folyosón, ami pár méter után elkanyarodott, és ő dönthetett, hogy jobbra vagy balra fordulva folytatja az útját. Rövidesen elérkezett az első ajtóhoz, amin a felirat azt jelezte, hogy a kazánházba vezet. Lucia viszont nem akart a kazánházba menni, ezért elfordult balra. Körülbelül húsz méter után egy újabb ajtó mellett haladt el, amire az volt írva, hogy:
Vigyázat, magasfeszültség!
Lucia újfent kénytelen volt elfordulni, de ekkorra már annyira összezavarodott, hogy úgy érezte, mintha a Minotaurus labirintusában bolyongana, és csak remélni tudta, hogy őt nem várja valahol egy bikafejű szörny.
Most már szidta magát, amiért nekivágott ennek a felfedezőútnak, hiszen abban se volt biztos, hogy visszatalálna oda, ahonnan elindult. Elég, ha csak az egyik fordulót elvéti, és akár itt is éjszakázhat. Sőt, az is meglehet, hogy az elkövetkező napokat kénytelen lesz a patkányokkal megosztani.
Azon kapta magát, hogy az jár a fejében, hogy vajon hány napot bír ki egy ember étlen, szomjan, és mennyi idő elteltével fanyalodna rá a patkányokra? Alaposan leszidta magát a gondolataiért, de kiverni a fejéből mégse tudta.
Mert mi van, ha valaki szándékosan csalta ide le, azért, hogy ez a hely legyen a börtöne? Már az is gyanús, hogy a lift pont előtte nyílt ki, aztán, amikor lehozta, gyorsan elhívták. Mi van, ha valaki nem akarja, hogy itt szaglásszon?
Kényszerítette magát, hogy ne gondoljon erre, mert, ha csak ezen fog járni az agya, abba belebolondul.
Aztán megütötte a fülét az ismerős zongorajáték, és csakhamar ráismert a dallamra is: a Tavasz-szonáta volt. Justin Dupin játszotta, és ugyanaz a lemez volt, amit már ő is beszerzett.
Elindult a zene irányába, ami nem is volt olyan egyszerű, mivel sokszor elvétette az irányt, és a zene halkult. Ilyenkor, kénytelen volt visszamenni addig az elágazásig, ahol rossz irányba fordult, és elindulni a másik irányba. Úgyhogy, a végén már fogalma se volt, hogy merre megy, csak ment vaktában, amerre a zene vezette.
Egyszer aztán megérkezett. A zene egy műhelyként használt helyiségben szólt. A rádió a műhely közepén volt, egy széken, valaki teljes hangerőre állította, és szólt belőle a Tavasz-szonáta! Lucia belépett, és megállt a rádió előtt.
- Magának is tetszik? Mert nekem a kedvencem. De nem ám valamelyik feldolgozás, hanem az eredeti Tavasz-szonáta, amit maga Justin Dupin játszik.
Lucia felsikoltott, és megpördült a tengelye körül. A karbantartó volt az, és szerencsére egyáltalán nem volt bikafeje. Inkább egy barátságos mackóra hasonlított, és az imént átélt megrázkódtatás ellenére is, Luciának kedve lett volna felnevetni, ahogy ott állt, esetlenül. Láthatóan nagyobb zavarban volt, mint ő, és azonnal szabadkozni kezdett.
- Nem akartam megijeszteni.
- Új dolgozó vagyok itt, és eltévedtem, ahogy a szennyest hoztam le.
A karbantartó megmutatta neki a ruhatárolót, majd visszakísérte a lifthez.
…
Lucia nem gondolta, hogy egy nővérnek ilyen robot a munkája. Mire véget ért a műszakja, már nem érezte a lábát, és hazafelé, a buszban, elnyomta az álom. Úgy kellett a sofőrnek megrázni a vállát, hogy megérkeztek a végállomásra.
Lucia úgy érezte, hogy amint lehajtja fejét a párnára, már aludni is fog, de nem ez történt. Útközben kiment szeméből az álom, vagy talán csak túl sok minden történt vele a mai napon?
Még azt se sikerült kideríteni, hogy melyik szoba Justin Dupiné. Pedig, ahogy egyre többet törte rajta a fejét, úgy vált mindinkább a meggyőződésévé, hogy Justin Dupin lesz a hunyó.
Pontosabban, nem látott más lehetséges jelöltet a gyilkosságra. Nézzük csak a lehetséges jelölteket: elsőszámú gyanúsított Friderika maffiózó barátja, az Üzletember. Aki levágta magát a kettejük fényképéről. Az ok az lenne, hogy Friderika elhagyta, és hát a maffiózók nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy csak úgy faképnél hagyja őket a babájuk. És nem is szokták csak úgy hagyni. Ami viszont ellene szól, az a tény, hogy a szakítás hónapokkal a gyilkosság előtt történt. Azonkívül egy profi nem szúrt volna huszonegyszer, hogy mégse legyen halálos egyetlen szúrás se, és az áldozata ellene valljon, ha mégis túléli. Akkor már inkább olyasvalaki, aki esztelenül szurkál, mert nem ura a cselekedeteinek.
Mint például egy féltékenységtől őrült asszony. Az El Capitano felesége, aki nyilvánosan fenyegette meg Tavasz Friderikát, hogy megöli, ha nem hagyja békén a férjét. Talán a férje is így gondolta, ezért is jelent meg Lucia lakásán, amikor megtudta, hogy valójában miért járt az Akadémián. Megpróbált kimagyarázkodni, de Lucia valójában nem is hitte, hogy neki vagy a feleségének akármi közük volna a lány halálához.
Akkor már inkább a Vöröske, aki a rektort követte, és bevallotta, hogy szerelmes volt Friderikába, de a lány levegőnek nézte. Lucia hallott már olyat, hogy a kikosarazott szerelmes egyszercsak bekattant, mert úgy érezte, hogy szerelmének a tárgya gúnyolódik vele. Lehet, hogy Vöröskével is ez történt. Elment a lány lakására, és bosszúból agyonszurkálta.
Vagy a Juci nevű lány, aki úgy kifakadt, és elmondta, hogy a lányok mind gyűlölték Friderikát, mert sportot űzött abból, hogy elcsavarja a fiúk fejét, és nem egy kapcsolatot tett már tönkre.
Gyanúsítottból tehát sok van, és neki mégis Justin Dupin volt az elsőszámú jelöltje. Nézzük csak, mit tudunk eddig? Egy nap megölte a lányt, aztán bevonult ide, az “Elvarázsolt kastélyba”, hiszen keresve se találni jobb búvóhelyet ennél.
Habár „tudásnak” nevezni mindezt nagy merészség, hiszen mindez csupán az ő elmélete. És még az sincs kizárva, hogy ezzel magát vezeti tévútra.
Aztán ott van az emberrablás, amikor a lakásában tartotta fogva valaki, aki megfenyegette, hogy bántani fogja, ha erre kap utasítást. Vajon kitől?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése