De hát mit akarnak? Jelöltnek állítani? A párt listáján jól festene egy népszerű rendőr neve, és biztosan hozna pár tízezer szavazatot, ami egy kiélezett versenyben még győzelmet is érhet.
Legjobb lenne egyenesen Miklóst megkérdezni, hogy mi a helyzet, mielőtt megírná a találgatásait. Úgy érezte, hogy az elmúlt napok után tartozik neki ennyivel, hogy ne támadja hátba.
Elővette a telefonját, és megnyomta a gyorshívót. Hallotta, ahogy Miklós készüléke a boxban megszólal. A Hotel Kalifornia dallamát játszotta, ami neki is a kedvence. Szinte suttogva beszélt, hogy ne bukjon le, és mikor Miklós megjegyezte, hogy alig hallja, azzal magyarázkodott ki, hogy berekedt, és szinte csak suttogni tud.
De aztán mégis lebukott, mert az utcán egy mentő húzott el, szirénázva. Miklós kijött a boxból, a telefont még mindig a füléhez tartva.
- Ha akarod, folytathatjuk így is.
Lucia lányos zavarában elpirult, mint diákkorában, mikor puskázáson kapták rajta.
…
Lucia szeme előtt színes karikák táncoltak, és úgy érezte, hogy tökéletesen képben van, ami a zenei életet illeti, miután már több órája mereven bámulta a számítógép képernyőjét. Elolvasott minden anyagot, ami az interneten fellelhető volt Justin Dupin-ről. Először csak a nevet írta be a keresőbe, de később már specifikusan is keresett. Rájött, hogy anno épp az ő jelenlegi újságja foglalkozott a legtöbbet vele, amikor tíz évvel ezelőtt az országban telepedett le. Több hivatkozást is talált, ami az újságban megjelent cikkekre utalt, és feljegyezte magának, hogy holnap át kell böngésznie a tíz évvel ezelőtti számokat. Addig is azonban az archívum segítségével visszakeresett a franciaországi évekre, és elkészítette Justin Dupin életrajzát.
Csodagyereknek indult, már hétéves korától komponált, tizenegy évesen pedig kiállt a pódiumra, és megnyerte a közönséget. Több versenyen szerepelt a díjazottak között, és tizenhét évesen elvégezte a konzervatóriumot. Hazájában a legnagyobb zenei tehetségnek kiáltották ki, és világkarriert jósoltak neki. Aztán huszonnégy évesen általános megdöbbenést váltott ki, amikor elhagyta Franciaországot, és pont ebben a kelet-európai országban telepedett le. Azt nyilatkozta, hogy elege lett abból a sztárolásból, ami otthon körülvette, és beleszeretett ebbe az országba, amelyik annyi kitünő muzsikust adott a világnak.
A családjáról feltűnően ritkán és keveset nyilatkozott, és akkor is csak az anyját említette. Se apáról se testvérről nem nyilatkozott. Talán azért, mert nincsenek?
A másik, ami feltűnt neki, hogy azokban a ritka interjúiban se nyilatkozott a magánéltéről, vagy csak múlt időben. Se egy szerelem se barátok. Jól mondta Elemér, ez egy szerzetes. Bár egy zeneszerzőről tudott, aki szerzetes is volt, dehát ő se élt szűzies életet.
Botrányaival se igen foglalkozott a média, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem voltak. Pedig még otthon sorozatos orgiáitól volt hangos a sajtó, ahol állítólag minden sarokban öntudatlanul feküdt valaki. Aztán egyszer felpofozott egy paparazzit, aki lefényképezte, amikor egy nő társaságában vacsorázott. Mindennek azonban vége lett, amikor ideköltözött. Persze, lehet azt mondani, hogy megkomolyodott, de vajon léteznek az életben ilyen egybeesések?
Mindenesetre ez a pár órás búvárkodás arra jó volt, hogy felkeltse az érdeklődését Justin Dupin iránt, és úgy döntött, hogy érdemes ezzel a titokzatos művésszel foglalkozni.
Xxx
Másnap az újság a címoldalon, harsogó betűkkel közölte, hogy a főnyomozó, aki napi rendszerességgel ott van a tévé képernyőjén, az egyik párt színeiben fog indulni a választáson. Természetesen, az előző napon mindent megbeszélt Miklóssal, hogy lehozhatja e a sztorit, és neki semmi kifogása se volt. Azt mondta, másnap délelőtt lesz a sajtótájékoztató, ahol hivatalosan is bejelentik, hogy kilép a rendőrség kötelékéből, és indul a választáson.
Lucia úgy gondolta, hogy van az olyan jó, mint egy kiadós orgazmus, ahogy elképzeli, hogy hogyan dühöng most a Vörös Démon, amiért nem ő, hanem Lucia szerezte meg ezt az információt is. Habár a minapi akcióját követően alaposan megrendült a pozíciója, még mindig ő volt a belpolitikai rovat megbízott vezetője. Amit nem is mulasztott el hangsúlyozni, amikor panaszkodni ment, hogy milyen galád módon kerülték őt meg ebben az ügyben. Mert ráadásul Lucia még arról is gondoskodott, hogy ő is csak az újságból értesüljön a szenzációról. Nyilván azóta már a volt szeretőjére borította az asztalt, amiért nem értesítette idejében, és szegényke nem is tudja, hogy a Főszerkesztő-helyettes se tudott többet. Ez volt Lucia bosszúja, amiért szövetkeztek ellene. Gondosan megvárta a lapzártát megelőző utolsó pillanatot, amikor már nem volt idő senkivel se beszélni, és a kiadásvezető a saját felelősségére változtatta meg a címoldalt.
A szerkesztőségi ülést ma általános meglepetésre a főszerkesztő vezette, egy megtört öregember, akinél fél évvel ezelőtt diagnosztizálták a rákot, és azóta szinte állandóan betegeskedett, és mindenki tudta, hogy nem sokáig húzza már, de ma jobban érezte magát, és megjelent. Most is egy hosszabb kórházi kezelés után volt, és a sugárkezelés következtében olyan csupasz lett, mint egy csecsemő. De azért abból az energikus főnökből is megőrzött valamit, akire Lucia emlékezett. Olyan volt, mint a fogatlan oroszlán, aki azonban, ha felmordul, behúzzák a farkukat azok, akiket egykor móresre tanított, és még emlékeznek erre a móresre tanításra.
Úgy tűnt, hogy mindenről tökéletesen képben van, ami a szerkesztőségben történik. Így tudott a sajtótájékoztatón történtekről is, és felelősségre vonta a helyettesét, hogy miért nem állította meg a munkatársát, amikor megtudta, hogy szabotázsra készül.
- Én ugyanis szabotázsnak tartom azt, ami történt, és nagyon csodálkozom, hogy mit keres még köztünk az, az egyén, aki ezt tette. Mindenkinek, aki nálunk dolgozik, tisztában kell lennie azzal, hogy az újsággal szembeni lojalitás fontosabb a magánéleti konfliktusoknál.
A Főszerkesztő-helyettes dühös pillantást vetett rá, mert meg volt róla győződve, hogy Lucia árulkodott, ám ő állta pillantást, és megvonta a vállát, jelezve, hogy ő se ért semmit. A Vörös Démon, aki visszafoglalta királynői helyét az ő Kandúrkája mellett, belesápadt a méregbe, és ha tekintettel ölni lehetett volna, akkor Lucia már egy kínzócölöpön rángatózott volna.
Ám a megaláztatásuk mára még nem ért véget, mert a főszerkesztő megdicsérte Luciát: „amiért az anyagaival az elmúlt napokban szinte egyedül vitte a lapot”. A többiek figyelmét pedig felhívta, hogy nem egy bulvár lapnál dolgoznak, hanem egy komoly politikai napilapnál. Mindenki értette a célzást, hogy ez egy oldalvágás a helyettesének, aki a példányszám növelés bűvöletében olyan módszerekhez nyúlt, amelyek néhány kollégának, köztük neki se tetszettek. Lucia ezúttal nem tudta volna tagadni, és nem is akarta, hogy ő is a belső ellenzékhez tartozik. Az, akinek ezt a megjegyzést szánta, viszont tökéletesen értette, mert elsápadt, és olyan szemekkel nézett az “árulkodókra”, ami nem igért sok jót.
…
- Rossz lóra tettél kisanyám, mert a vén trottyosnak már csak napjai vannak, aztán pedig mi jövünk. És találd ki, hogy mivel fogjuk kezdeni.
Ezt a Vörös Démon mondta, mikor az értekezlet végeztével Lucia elé állt, és olyan kihívó testtartást vett fel, mintha tettlegességre készülne. Mondandója végeztével pedig mutatóujját a mellének bökte. Ám csalódnia kellett, ha azt remélte, hogy Lucia íriszében a rettegésnek bármilyen jelét fogja felfedezni. Őt az elmúlt napok már megedzették, és belátta, hogy ezt a játszmát elvesztette. Mert, ha tényleg a Kandúrka lesz az új főszerkesztő, akkor neki valóban nincs nagy jövője az újságnál. Jobb lesz tehát elébe menni az eseményeknek. Lucia eltűnt az irodájában, és megírta a felmondólevelet, amit az asztalon hagyott.
Xxx
Lucia már el is felejtette a szabadság ízét: amikor akár az egész délelőttöt is az ágyban töltheti, és nem kötik gúzsba a határidők. Ezekben a napokban sokat olvasott. Elolvasta Elemér könyveit, azonkívül beszerzett minden hozzáférhető anyagot, ami Justin Dupin-nel foglalkozott, és jegyzeteket készített. Felkeresett rajongói fórumokat, ahova rajongó csitrik írtak, hogy mennyire imádják Justin Dupint, mások pedig arról írtak, hogy mennyire gáz ez az ember. Azt remélte, hogy a bejegyzések közt talál olyat is, ami elárulja, hogy mi van vele most. Rá is bukkant egy hozzászólásra, ami sajnálattal értesített minden rajongót, hogy Justin Dupin legközelebbi koncertje „technikai okok miatt” elmarad, ám semmi közelebbit nem írt. Lucia mindenesetre öt napi olvasás és keresgélés után, lassan úgy érezte, hogy az országban kevesen ismerik Justin Dupint nála jobban.
Beszerezte néhány cd-jét, amin ő játszott, és aláfestésnek kutatásaihoz ezt hallgatta. Amennyire ő értett a zenéhez, és meg tudta itélni, volt valami egyéni íz a játékában. Mintha az ő felfogása Mozartról különbözne minden más értelmezéstől, és az ember hajlamos volt elfogadni, hogy az ő interpretációja a helyes. Szerzeményei közül kedvence a Tavasz szonáta volt. Nem a poposított változat, hanem az eredeti mű, amit ő játszott egyszál zongorán. Olyan hangokat csalogatott ki a hangszerből, hogy Lucia nemegyszer meg volt róla győződve, hogy valamilyen más hangszer is bekapcsolódott a játékba, de a borító tájékoztatója szerint Justin Dupin mindvégig egyedül játszott.
A magazinokban talált róla fényképeket is, amikben csak egy közös volt, hogy mindig ott állt a közelében egy-egy gyönyörű nő is. Hol egy forró, latin szépség, máskor pedig egy jéghideg, szőke. Ez ellentmondott azoknak a szóbeszédeknek, amelyek róla terjedtek. Vagy csak reklámfogás volt az egész? Tudott olyan popsztárokról, akik jól felfogott érdekükből titkolták a homoszexualitásukat, mert a tini lány, rajongóik kiábrándultak volna belőlük, ha megtudták volna, hogy a férfiakhoz vonzódnak. Ez lett volna a helyzet Justin Dupinnel is?
Mindenesetre, a nők láthatólag elkényeztették, és ha Lucia őszinte akart lenni magához, akkor meg is tudta őket érteni. Alaposabban is szemügyre vette a képet. Próbált úgy tenni, mintha nem hallott volna a pletykákról. Egyre több feminin vonást fedezett fel benne. Miklóssal összehasonlítva feltétlenül, aki a másnapos borostájával kifejezetten macsó típus volt. De, valljuk be, ma már a férfiak többsége olyan típus, mint Justin Dupin, és nem olyan, mint Miklós. Egyszerűen azért, mert ma már nem a macsó a trendi, hanem a feminin férfi. Ezt nevezte egy filozófus a férfiak szimbolikus kasztrálásának, ami azzal kezdődött, hogy a nők nadrágot húztak, aztán azzal folytatódott, hogy elfoglalták a férfiak munkaköreit – és ma már, szegény férfiak a kocsmába se mehetnek, hogy leigyák magukat, mert ott is, minden második vendég nő.
Justin Dupin valahogy olyan típus volt, aki a nőkből kihozza az anyai ösztönt, és kényeztetni akarják. Szőke haja rakoncátlan fürtökben hullott a vállára, hogy az embernek rögtön arra támadt kedve, hogy kezelésbe vegye azokat a rendetlenkedő tincseket. Szemei olyanok voltak, mint mikor a tenger vize vihar előtt kékből haragos-zöldre változik. Az őrület ott bújkált valahol ezeknek az igéző szemeknek a mélyén. Arcvonásai olyan gyermekien ártatlanok voltak, hogy elképzelhetetlen volt, hogy aki ilyen tisztán, ilyen naivul tekint a világba az bárkinek ártani tudjon. Az ember lelkifurdalás nélkül még megbántani se tudta. És azoknak a híreket is hajlamos volt kétkedéssel fogadni, amelyek arról szóltak, hogy még otthon, Franciaországban milyen vad életet élt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése