A házba ugyanis már bejutni se volt egyszerű. A kapucsengő automatikusan rögzítette mindenkinek az ujjlenyomatát, a küszöböt átlépve pedig testszkenner vizsgálta meg az idegent, hogy nincs e nála fegyver. Lucia gyanította, hogy a műszerek nagy része kereskedelmi forgalomban nem is kapható. Mikor megkérdezte TG-t, hogy miért ez a szuperbiztonságos beléptető rendszer, amilyen talán csak az amerikai filmekben van, ahol a világot készülnek megmenteni vagy éppen elpusztítani – mire ő nem válaszolt semmit, csak sokat sejtetően hallgatott.
Végre kinyílt az ajtó, és ő belépett a házba, mire felkapcsolódott a villany, és Lucia tudta, hogy innen kezdve, egészen addig, amíg be nem lép TG lakásába, kamerák fogják venni minden lépését. TG pedig ott ül egy monitor előtt, és figyeli. Lucia játékosan beleintegetett a kamerába, és grimaszokat vágott, mint a gyerekek a tükör előtt, mire a folyosón megszólalt egy hangszóró, és benne TG hangja.
- Én is üdvözöllek, már vártalak.
Lucia a hang forrását kereste, TG pedig zavartalanul folytatta.
- Látod, a legutóbbi látogatásod óta is fejlesztettem az én kis játékomat. Ez a pszichikai hadviselés része. Az emberek meghallanak egy hangot, amiről nem tudják, hogy honnan jön, és egyből engedelmeskedni kezdenek neki. Mivel az a hang, amelynek nem ismerjük a forrását, csakis Istené lehet, és hát ki az, aki Istennek ellent mer mondani? Az amcsik fejlesztették ki, és én személyesen győződtem meg a hatékonyságáról.
Az utolsó szavakat Lucia már nem a hangszóróból hallotta, mert belépett a szobába, ahol TG nagy átéléssel beszélt a mikrofonba.
- Inkább nem szeretném tudni, hogy hogyan győződtél meg ennek az izének a hatékonyságáról.
- Pedig, ha tudnád, hogy milyen jól lehet vele csajozni – mondta TG, és elvigyorodott.
…
Mindig, mikor belépett ebbe a szobába, úgy érezte, hogy a NASA irányítóközpontjába lép. Legalább négy monitort számolt össze, amelyek mindegyikén külön program futott, és ezen kívül is mindenfelé műszereket látott, köztük olyanokat is, amikről azt se tudta, hogy mire valók. Mindennek a közepén pedig ott ült a kerekesszékében egy szemüveges, kopaszodó férfi, a huszas évei végén, és úgy trükközött a gépeken, mint a zsonglőr a golyóival. TG ugyanis tízévesen egy autóbalesetben megsérült, és deréktól lefelé béna volt.
Első gépét a kórházban kapta, hogy ne unatkozzon, de félév múlva már ő magyarázta tanárainak a computer határtalan lehetőségeit. Utólag azt mondta, hogy elbűvölte, hogy a virtuális térben egyenrangú lehet az egészségesekkel.
Tizenkét éves volt, amikor az első csínyt elkövette. Feltörte egy bank biztonsági kódjait, és megcsapolta a számlákat. Ekkor még megúszta büntetés nélkül, mivel túl fiatal volt, de azóta egy egész ügyvédi iroda élt meg belőle.
Mielőtt folytatta volna, TG odagördült az egyik monitorhoz, ami épp befejezte a program futtatását, és megnyomta a delete gombot. Lucia ijedten kapta szája elé a kezét.
- Most kárbaveszett az egész munkád.
- Megbízóim nem szeretnék, ha bármi adat rajtamaradna a gépen. Minden ezen a lemezen van, -mondta TG, és kivett a gépből egy cd-lemezt.
- Én már ehhez kevés vagyok – mondta Lucia letörten – és nem is találgatok, miféle megbízóid lehetnek, mert félek, hogy a végén még eltalálom.
TG elvigyorodott.
- Viszont jól fizetnek. Tudod, az én munkám titoktartási kötelezettséggel jár, mint az orvos vagy az ügyvéd munkája, jóllehet ez sehol sincs leírva. Aki viszont ebben a szakmában szószátyár, az nem hosszú életű. És ezt értsd szószerint.
- Nos, az én problémám kevésbé lesz bonyolult, mindössze egy jelszót kellene feltörni.
- Ez tényleg nem hangzik túl bonyolultnak, mindössze egy jelszó generátor kell hozzá. És persze a gép, aminek a jelszavát fel kell törni.
- Akkor viszont máris visszavonom, amit az előbb mondtam, mert az a másik gép nincs itt.
- Tudok hozzá kapcsolódni?
Lucia habozott, TG pedig felsóhajtott.
- Akkor talán kezdjük az elején.
Lucia elmondta TG-nek, amit a Zöld Harmóniáról és Kármán professzorról tudnia kellett, ő pedig a billentyűzet elé ült, és valamit bűvészkedni kezdett. Olyan gyorsan dolgozott, hogy Lucia alig győzte szemmel követni.
- Mit csinálsz?
- Feltöröm a Zöld Harmónia tűzfalát. Meg kell mondanom, hogy elég tré tűzfaluk van, ahhoz képest, hogy milyen tuti hely, szerinted.
Lucia lélegzete elakadt.
- Azt akarod mondani, hogy hozzáférhetsz a Zöld Harmónia számítógépeihez?
- Nem nagy ügy. Mondtam már, hogy milyen pocsék tűzfaluk van.
- És a betegek kórlapjait is el tudod olvasni?
- Egy pillanat… mondd a nevet!
- Justin Dupin.
TG végiggörgette a képernyőn megjelenő névsort.
- A Zöld Harmóniának jelenleg 57 betege van, de közülük senkit se hívnak Justin Dupinnak. Ez azonban semmit se jelent, hiszen kezelhetik álnéven is.
Hát persze, hogy ez neki nem jutott eszébe, álnéven kezelik! Lucia bosszankodott, hogy ez nem neki jutott eszébe. Pedig mennyire kézenfekvő. Ha el akarják rejteni Justin Dupint, akkor nyilván álnéven kezelik őt. Csakhogy, most ezzel se jut közelebb a céljához, hiszen nem tudja az álnevét. Így hát marad az egyetlen nyom Kármán professzor laptopja, és reménykedni benne, hogy onnan is megtudhatja, ami érdekli. Mindezt elmondta TG-nek is, aki sűrűn bólogatott, mint aki osztja Lucia véleményét. Majd nekilátott, és bűvészkedett egy kicsit.
- Írtam neked egy kémprogramot, amit csak rá kell telepítened a professzorod gépére, és lemásol minden fájlt, amit rajta talál, aztán elküldi nekem.
Lucia nem volt túl lelkes az ötlettől, hogy a jelek szerint még egyszer el kell mennie a zöld házba, de hát más megoldás nem akadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése