- Hogyan?
- Tavasz-szonáta – ismételte Elemér, csodálkozva, hogy Lucia egyszerre ennyire izgatott lett.
Lucia pedig közben azon törte a fejét, hogy vajon véletlen e, hogy a szonáta címe megegyezik Tavasz Friderika nevével, netalán célzatosan ez is a hódítás része volt? És ha igen, akkor Justin Dupin minden nőnek komponált valamit, akivel ágyba akart bújni? Mert ha igen, akkor elég termékeny szerzőnek kell lennie…de hisz eddig úgy tudta, hogy Dupin a fiúkat szerette. Kész káosz. Végül, úgy döntött, hogy egyenesen Elemérnek szegezi a kérdést.
Elemér azonban csak dühösen legyintett a feltételezésre.
- Ma már minden művészről feltételezik, hogy buzi, nem a nőket szereti. A múltkor odajött hozzám egy ifjú költőpalánta, és azt mondta, hogy ő költő szeretne lenni, de ő a lányokat szereti, mit csináljon? Aztán elmagyaráztam neki, hogy minden költőóriás mellett ott volt egy múzsa, egy nő, aki a legszebb verseit ihlette… aztán elolvastam a fiú verseit, és rájöttem, hogy neki még nem sikerült megtalálni a múzsáját, legyen az hím avagy nőnemű.
Elemér legyintett.
- Szóval, Justin Dupin nem homokos?
- Éppúgy a nőket szereti, mint én
Luciának már a száján volt, hogy hiszen Elemérről is épp elég különös fáma kering a szerkesztőségben, de szerencsére, még idejében sikerült visszanyelnie.
- Voltaképpen ki is ez a Justin Dupin? Elég rejtélyes figura lehet.
- Akkor kezdjük az elején. – Elemér felállt, és járkálni kezdett körbe körbe a szobában, miközben a háta mögött összekulcsolta a kezét, ami Luciának egy gimnáziumi tanárát juttatta eszébe, aki ugyanígy próbálta beavatni diákjait a történelem rejtelmeibe. Az igazán nem az ő hibája volt, hogy a tantárgyából ő mindig bukásra állt.
- Tíz évvel ezelőtt zenei körökben általános szenzációt keltett, hogy Franciaország legtehetségesebb ifjú zongoraművész-zeneszerzője egyszercsak megjelent szép fővárosunkban, és bejelentette, hogy ő pedig épp ebben az országban akar letelepedni. Persze, senki se értette, miért hagyja el a hazáját egy ifjú, tehetséges művész, akit otthon már akkor zseninek kiáltottak ki, és miért pont ezt az országot választja új hazájának. Sokan arra gyanakodtak, hogy nő van a dologban, hiszen ismert volt nőügyeiről, hogy híres filmszinésznők, modellek őrültek meg érte, egy monacói hercegnő pedig, ha jól emlékszem, öngyilkosságot kisérelt meg miatta. Botrányaiból egy lap jól megélt volna. Orgiákon vett részt, ahol patakokban folyt a whiskey, és a takarítók másnap egész zsák tűt szedtek össze, amivel belőtték magukat. Huszonnégy éves korára teljesen kiégett, többször volt drogelvonón, és úgy tűnt, hogy művészileg is képtelen megújulni. Aztán egyik napról a másikra, hátat fordított mindennek, és hirtelen felbukkant a mi szép fővárosunkban. Ő maga azt nyilatkozta, hogy beleszeretett az országba, és be akar kapcsolódni nagyszerű zenei kultúránkba…ki tudja, még igaz is lehet. Nála ezt sose lehet tudni.
Elgondolkozva állt meg, és Luciára tekintett, aki érezte, hogy most kellene megszólalnia, de egyetlen okos kérdés se jutott az eszébe, és ettől roppant ostobának érezte magát. Elemért azonban ez nem zavarta, hozzá volt szokva az ostoba diákokhoz.
- Eleinte még senki se hitt neki, hisz már sokszor eljátszotta ezt. Mindig, amikor befejezett egy újabb elvonókúrát, fogadkozott, hogy megváltozik. Aztán csak folytatta ugyanazt az életet, amit előtte élt. De a környezetváltozás, úgy tűnik, jót tett neki. Immár tíz éve, úgy él, mint egy szerzetes, nem hallani a botrányairól. Visszavonultan él, nem mutogatja magát a médiában. Az egy kezemen is megtudnám számolni, hogy az elmúlt tíz évben hány interjút adott, a magánélete pedig tabu. Még a díjakat, kitüntetéseket is visszautasítja, amelyekkel a mindenkori kormány elhalmozná. Ugyanis mindegy, hogy milyen színű kormány van hatalmon, mindegyiktől megkapta az elismerést, így a muzsikustársai irigykednek rá…tudod, ebben az országban hagyomány, hogy a hazait nem becsüljük. Csak, ami idegenből jön, az a jó…
- Érdekes Pál-fordulás. Te minek tulajdonítod?
Elemér tanácstalanul vonta meg a vállát.
- Ha engem kérdezel, valami nőügy lehetett a háttérben. Mindenesetre, bárki is volt az a titokzatos „Numberone” – igen, a bulvár média, amely akkor hónapokig rágódott a gumicsonton, még ezt a roppant elmés nevet is kitalálta –, roppant diszkrét lehet, hisz tíz év alatt titokban tudott maradni, ami a mai világban már csodakategória.
- És mit tudni a betegségéről? Azt mondják, néha hetekre eltűnik, hogy valahol kezeltesse magát
Elemér bosszúsan legyintett.
- Ideggyengeség. Én ezt nem nevezném betegségnek, mert ilyen alapon a művészettörténet nem más, mint egy nagy kórtörténet. A művészek azonban mind hipochonderek.
Xxx
Nagyot sóhajtott, mikor végül becsukta maga után az ajtót, és megnézte az óráját. Negyvenhat perc. Pont egy tanóra hosszúsága alatt végzett, ami nem is olyan rossz, ismerve Elemér bőeszédűségét. Igaz, a végére most is annyira belemelegedett, mikor a művészvilág ismert hipochondereiről volt szó, hogy alig lehetett leállítani. Szerkesztőségszerte arról volt ismert, hogy kedvére levő témákról képes akár több órás előadást rögtönözni, mindenféle felkészülés nélkül. Ebben talán egyetemi előadói múltja is segítette. Lucia mindenesetre a tudásáért csodálta, ha már azt nem tudta eldönteni, hogy milyen verseket ír.
Ebédidő lévén elhatározta, hogy megebédel. De nem ám úgy újságírómódra, kutyafuttában, két esemény közt egy szendvics, hanem rendesen, fehér asztal mellett. Elvégre, az elmúlt napok sikerei után ennyit talán megérdemel, hogy így is kényeztesse magát. Taxiba vágta tehát magát, és a taxisnak megadta a kedvenc étterme címét.
Alapjában véve mindig is szerette a hasát, és a gyomornedvei most is beindultak, ahogy a kulináris élvezetekre gondolt, amikben az elkövetkező órákban részesülni fog, és lelki szemei előtt megjelentek a finomnál finomabb falatok, amiket rendelni fog. Habár most úgy nézett ki, mint egy gyomorbajos gogógörl, de azért kiskamaszként még kifejezetten dundi volt. Aztán tizenöt évesen, amikor a kiválasztott fiú azzal utasította vissza, hogy egy hájpacnival nem fog járni, az egész éjszakát végigsírta, és gyűlölte, ahogy kinéz. Aztán elkezdett eszelősen fogyókúrázni, amiért a nagyanyjával kellett kemény csatákat vívnia, aki rossz gazdasszonynak tartotta magát, ha a családjából valaki nem volt szép kerek, mint a coca az ólban. Végül, úgy úszta meg a visszahízlaló kúrát, hogy kitalálta, hogy ő nem is fogyókúrázik, hanem böjtöl, ami már egész más lapra tartozott, mert azt még a nagyanyja is elfogadta.
…
Belépett a helyiségbe, ahol még most, hétköznap délben is majdnem csúcsforgalom volt, a társadalom elitje fogyasztotta itt az ebédjét, akik meghaltak volna, ha egy restiben csülkös bablevest tesznek eléjük, mert az ő gyomruk olyan ételekhez volt szokva, amiknek a nevét Lucia még kimondani se tudta. Puszta újságírói beidegződésből végigpásztázta az asztalokat, amelyeknél üzletemberek, politikusok, újságírók ebédeltek. Nők nem is voltak az étteremben, legalábbis az asztaloknál. Mert a szégyenlősebb vendégeknek diszkrét boxok voltak kialakítva.
Ilyenkor, választások közeledtével nem is olyan meglepő, hogy hirtelen nagyon fontos lett a polititikusok számára, hogy jóban legyenek a média képviselőivel. És ugyan mi mással lehetne megalapozni ezt a jó viszonyt, mint egy kellemes ebéddel? Luciát is lépten-nyomon megállították, hogy gratuláljanak a sikereihez. A kormánypárti politikusok arcán látszott, hogy a mosolyuk nem őszinte, hisz a legfrissebb felmérések szerint 7 százalékot rontott a népszerűségükön Lucia leleplezése. Az ellenzékiek ezzel szemben kéjes vigyorral az arcukon szorongatták a kezét.
Azért az ő örömük se volt felhőtlen, mert nem tudhatták, hogy holnap nem ők kerülnek e terítékre, és róluk fognak szólni a híradók vezető hírei. Mindenesetre, azt már most feljegyezték a noteszükbe, hogy Lucia veszélyes ember, akivel ajánlatos csínján bánni, és lehetőleg apró szívességekkel kell lekötelezni. A titkárnőnek már most kiadják az utasítást, hogy a születésnapjára mindig kapjon virágcsokrot, valamint egy dobozzal a kedvenc bonbonjából.
Lucia megtanulta a leckét, hogy az ő szakmájában, ha az ember jól végzi a dolgát, a neve mindig bekerül valamilyen noteszbe. És ha szerencséje van akkor nem egy bérgyilkos noteszébe.
…
Kiválasztott egy asztalt, ami még szabad volt, és amíg a pincért várta az asztalra tett étlapot kezdte tanulmányozni. Hirtelen ismerős hangra figyelt fel, ami a szomszéd boxból jött. Az illendőnél egy picit jobban előrehajolt, úgyhogy a megfigyelőnek az volt a benyomása, itt van egy kotnyeles újságíró, aki most éppen azon mesterkedik, hogy belessen a szomszéd boxba. Miklós ült ott az egyik prominens ellenzéki politikus társaságában, aki legalább féltucatszor mosolygott le rá óriásplakátokról, amíg ideért.
A pincér időközben kijött, és diszkrét köhintéssel hívta fel magára a figyelmet. Látszott rajta, hogy rossz néven veszi a leselkedést ilyen exkluzív helyen, és a legszívesebben nyomban kiutasítaná őt innen, csakhát sajnálatos módon nem tőle függ a dolog, de jelenteni fogja az esetet a teremfőnöknek. Mindez a homlokára volt írva, olyan búbánatos képpel állt ott, mintha őt személyesen érte volna inzultus. Lucia dühbe gurult, és kihívó pillantással válaszolt a pincér rosszaló tekintetére.
Kihozták az ebédet, és ő jóízűen nekilátott, fél szemmel azonban folyton a szomszédos boxra figyelve. Tudta, hogy egyikőjük se, se Miklós se a prominens politikus nem fog örülni annak, hogy egy újságíró felfedezte őket. Ráadásul, pont olyan, aki köztudomásúlag mindenbe beleüti az orrát. De akkor vajon miért pont ide jöttek, hiszen a terem most is tele van újságírókkal, és ahogy ő felfedezte őket ugyanúgy felfedezhette volna őket más is? Talán pont ezért. Máshol egész biztos, hogy feltűnést keltenek, ha egyszerre jelennek meg ugyanott, hiszen a prominens arca közismert, és Miklós is elég gyakran feltűnt a képernyőn különféle bűnügyek kapcsán. Itt viszont, a sok közismert arc közt elvesztek. Ha valamit el akarsz rejteni, tedd ki mindenki orra elé. És tulajdonképpen ő is csak a véletlennek köszönheti, hogy felfedezte őket.
Egy pincér közeledett, és eltűnt a boxban, majd rövidesen a prominens politikus jelent meg. Gyors pillantást küldött az asztala felé, és kisietett a teremből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése