Ez szöget ütött Lucia fejében, és egy ötletet adott neki. Impresszárió! Hát persze. Ha ennyit koncertezik, akkor nyilvánvalóan szüksége van valakire, aki az ügyeit intézi, és neki ezzel a valakivel kell beszélnie.
Xxx
A teremben teljes volt a sötétség, csak a színpadon ülő alak volt megvilágítva, aki a zongora fölé hajolt. Hosszú ujjaival azonban még nem ütötte le a billentyűket. Csinált pár gyakorlatot velük, hogy bemelegítse őket, nehogy majd cserbenhagyják. Aztán ráhelyezte ujjait a billentyűkre, és a következő pillanatban felhangzottak az első akkordok, amelyekből egy lágy dallamív alakult ki. Olyan volt ez, mint szerelmes asszony nyöszörgése, akit kedvesének ujjai simogatnak. Az ember lelke kiszabadul a test börtönéből, és szabadon a földi megkötöttségektől, lebeg. Aztán találkozik egy másik éteri lénnyel, akit feltételek nélkül tud szeretni, akinek mindent oda tudna adni, és megosztani vele, és egy mámoros ölelkezésben immár együtt lebegnek tovább. De aztán feltűnik egy harmadik, és árnyéka rávetül az ő boldogságukra, és már nem is érzik olyan önfeledtnek a boldogságukat. Ahogy a dallamok egyre komorabbá, szikárabbá válnak, és tragédiát sejtetnek. Már nem tudnak úgy bízni a másikban, mint azelőtt, és a másik kedveskedései mögött keresik a hátsószándékot. Mi van, ha a másik szerelme már nem is igazi szerelem, csak megjátssza, de már másfelé kacsintgat? Mi van, ha az a harmadik azért jelent meg, hogy elvegye őt tőlem?
A kezdetben még lágy harmóniák egyre disszonánsabbakká válnak, míg végül a zongoraművész már vad dühvel püföli a billentyűket, és egész alakja átváltozik egy sátáni figurává. Igen, Mephisto lehetett ilyen, amikor megkísértette szegény Faustus doktort, vagy méginkább Drakula, mikor ezreket húzatott karóba. A pokol seregei pedig megindulnak, és mindent ellepnek a fekete köpenybe burkolózott vámpírok, akik emberi vérre vannak kiéhezve. A közönség a nézőtéren pánikszerűen menekülni kezd. A nők sikoltoznak, a férfiak pedig szitkozódnak, ahogy egymást taposva, lökdösődve igyekeznek a kijárat felé.
Xxx
Egy fél napja ráment, amíg az interneten kikereste azokat az ügynökségeket, amelyek komoly zenével foglalkoztak, aztán sorban felhívta mindet. Justin Dupin-nel egyik se volt kapcsolatban, és végül az utolsó ügynökségnél azt is meg tudták mondani, hogy az ő ügyeit egy ügyvédi iroda intézi.
Felhívta a megadott számot, de a nő, aki a telefont felvette, meghallva, hogy kiről akar vele beszélni, lecsapta a kagylót. Másodszor is majdnem így járt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal végighallgatták, és csak utána kezdtek vele üvöltözni. Úgyhogy a végén neki kellett megszakítania a vonalat.
Harmadik próbálkozásra sikerült az ügyvéddel egy találkozót megbeszélni.
…
Megállt az ajtó előtt, amelyre elegáns réztábla volt szerelve, rajta a névjegy:
HEIDI GRÜNINGEN
Ügyvéd
Az ajtó mellett hiába keresett csengőt, helyette kopogtató volt. Egy középkorú nő nyitott ajtót, és ő egy magánlakásba találta magát, aminek egyik része irodának volt leválasztva. A nő az irodarészbe vezette, majd magárahagyta, hogy bejelentse az ügyvédnőnek, akivel ebben az időpontban állapodtak meg. Mikor a nő megint megjelent, némán intett, hogy várja az ügyvédnő.
Luciának az a kínos érzése volt, mintha az egész jelenetet előre megrendezték volna, és ez az érzése a későbbiekben csak fokozódott. Például akkor, amikor belépett a szolíd elegenciával berendezett irodába, és a súlyos, tölgyfa íróasztal mögül előjött az a meglepően fiatal nő, aki a jéghideg, szőke kategóriába tartozott. Kísértetiesen hasonlított a nyolcvanas évek agyondoppingolt NDK-s úszónőihez. Kézszorítása férfiasan határozott volt, és mintegy véletlenül végigsimította Lucia karját, ahogy helyel kínálta. Nem ment vissza a helyére, hanem ott maradt Lucia előtt, és nekitámaszkodott az asztalnak. Fürkészőn nézte az arcát, amitől Lucia zavarba jött. Az asztalon álló dobozkából kivett egy szivart, majd őt is megkínálta, de ő megrázta a fejét.
Vállat vont, és mielőtt rágyújtott volna, a szivart végighúzta az orra alatt, és az illatot kéjesen beszívta. Majd férfiasan leharapta a szivar végét, és kiköpte, egyenesen bele a méterekre álló papírkosárba. Elégedetten mosolyodott el. Lucia meg akart szólalni, de a másik leintette, és lehunyt szemmel pár füstkarikát eregetett. Nagyon szép füstkarikákat tudott eregetni, még versenyezni is elmehetett volna.
Xxx
- Egy szivar felélénkíti még a legfáradtabb szellemet is - szólalt meg hirtelen. - Maga még nem próbálta, kedvesem?
Félénken intett nemet.
- Persze, ennek is meg van a maga ceremóniája. Nem szabad elsietni. Tudja, a szivar olyan, mint egy szerető, idő kell hozzá. Épp ezért a kettő hosszútávon összeegyez-tethetetlen, és hát én a szivart választottam.
- Úgy tudom, hogy ön az impresszáriója Justin Dupin-nek. - próbálkozott Lucia
A másik bólintott.
- Tudja, ez csak olyan baráti alapon van. Éppen felmondott neki az előző impresszáriója, és megkért, hogy intézzem én az ügyeit, amíg nem talál valakit. Rajongok a művészetéért, és nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy együtt dolgozhatok vele, de azóta már megbántam a döntésemet.
-Miért?
-Három okom is van: megbízhatatlan, hisztis, infantilis. Próbált már egy öt éves gyerekkel együttműködni, kedvesem?
Elhallgatott, és várta Lucia további kérdéseit, de ő hallgatott, a hallottakat emésztette. Így aztán folytatta.
-Mióta vele dolgozom, alkalmam volt több művészt is megismerni, és elmondhatom, hogy többségükben ilyenek, de ő mindegyiken túlltesz a hiperérzékenységével. Már attól képes idegösszeroppanást kapni, ha veszekszem vele, mert egy fontos találkozóra nem tud pontosan eljönni, vagy egyszerűen el se jön. Ilyenkor aztán úgy dühöng, hogy az már ön és közveszélyes, és nemegyszer nekem kellett őt megfékeznem.
Lucia végigmérte Heidi Grüningent, és el kellett ismernie, hogy még férfiként se szívesen kerülne vele konfliktusba. Minden további nélkül el tudta róla képzelni, hogy húsz méterre eldob egy 5 kilós vasgolyót Az ügyvédnő elfogta a pillantását, ami láthatóan hízelgett neki, és még az izmait is megfeszítette, hogy kidudorodjanak a ruha alól.
- De ha ilyen gyengék az idegei, akkor nyilván van egy pszichiáter, aki kezeli őt.
- Igen, - bólintott az ügyvédnő - mindig Kármán professzort kellett hívnom, ha rátörtek a rohamok, és ő lecsillapította vagy beszállította a klinikájára.
- Megadná a professzor címét?
A másik egy pillanatig habozott, majd megvonta a vállát. Egy névjegy-kártyát vett ki a fiókból, és átnyújtotta. Lucia menni készült, de az utolsó pillanatban eszébe jutott még egy kérdés.
- Mikor látta utoljára a védencét?
- Úgy három hete. Azóta hiába keresem.
- És nem tartja ezt furcsának?
- Egyáltalán nem. Ha maga dolgozna vele együtt, akkor maga se találná annak, - mondta, és úgy hangzott, mintha védekezne, pedig Lucia nem is vádolta. - Egy újabb idegösszeroppanás, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, hogy magányra van szüksége. Magasról tesz a világra, és azokra, akik aggódnak érte…
xxx
A környezet varázslatos volt, és gyógyító, hogy már pusztán ez is elég lett volna, hogy az ember idegei ellazuljanak, arcán a ráncok kisimuljanak, és pillanatok alatt elfelejtse, hogy odakinn egy őrült világ van. Egy ügyes tervező úgy válogatta össze a növényeket és építette meg a tájat, hogy az ember úgy érezze, egy puha kéz, selymes balzsammal masszírozza az idegeit. Valamikor ez a csodálatos park egy hercegnek épült, aki titkos tanácsos is volt a bécsi kamarillánál, és idejárt kipihenni magát.
Lucia azonban most nem azért jött, hogy a park szépségében gyönyörködjék. Nem is újságíróként. Tudta, hogy egy mindenlében kanál firkász itt nem kívánatos személy, akit kigyúrt fogdmegek tessékelnének ki. Hiszen itt, ahol a felső tízezer tagjai kúrálják megkínzott idegeiket a diszkréció alapkövetelmény kell, hogy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése