Próbálta visszaidézni az álmát, de semmire sem emlékezett, csak arra, hogy alig kapott levegőt. Ismerte magát annyira, hogy meg se próbálkozzon visszaaludni. Általában végigaludta az éjszakákat, kivált most, hogy napi tizenkét órában ágyat húzott, de azt is tudta, hogy ha valami mégis megzavarta az álmát, képtelen volt újra elaludni, és csak forgolódott az ágyban.
Felkelt, és kiment a konyhába, hogy gyógyteát készítsen magának, amivel a napjait kezdeni szokta. Forró vizet engedett a teáskannába majd beledobálta a gyógynövény leveleit. Leült az asztalhoz, hogy megvárja, amíg kioldódik a hatóanyaguk. Az asztalon egy könyv hevert ott kinyitva, ahol a legutóbb abbahagyta az olvasást. Unottan beleolvasott, a szavak értelme el se jutott az agyáig.
Úgy tűnt, hogy időközben el is bóbiskolt, mert arra riadt, hogy egyszerre egy kéz tapadt a szájára, és ő megdermedt a rémülettől. Gondolkodni nem tudott, mivel a pánik uralta az egész lényét. Aztán ösztönösen beleharapott a kézbe. A harapás pont annyira sikerült erősnek, mint amennyire nagy volt a rémülete, és ő megérezte a kiserkenő vér sós ízét. A támadó fájdalmasan felkiáltott, és egy pillanatra engedett, ami épp elég volt, hogy szabaduljon a halálos ölelésből. Eszeveszett üldözés kezdődött.
Nem gondolkozott, hanem csak menekült, mert ott zakatoltak a fülében támadójának a léptei. Aztán egyszercsak ez a zakatolás is elnémult, és ez még szörnyűbb volt, mint az imént, mikor még halotta a cipő kopogását. Ott volt a hálóban, és egyedül csak a gardróbba bújhatott, a ruhák közé. Olyan kicsire húzta magát össze, amilyenre csak tudta, és mikor meghallotta a lépteket, kishíján felsikoltott. Egy idegtépő perc telt el így, ami kész örökkévalóságnak tűnt. Végül feltépték az ajtót, és őt elvakította a fény. Halála előtti utolsó gondolata az volt, hogy csak nehogy összevérezze a kedvenc estélyijét.
Xxx
Remélte, hogy még munkakezdés előtt elintézheti az ügyet, mert még egy nap hiányzás feltűnő lenne. Tartott tőle, hogy kolléganője szolidaritásának is van határa, és nem hinné el, bármilyen mesével állna elő. Talán jelentené a Főnéninek, aki kérdőre vonná, és ő ettől rettegett. Még emlékezett a múltkori beszélgetésükre, amikor végig éreztette, hogy egyetlen szavát se hiszi el, és csak arra vár, hogy ő ellentmondásba keveredjen, és lecsapjon rá.
Gyakran gondolkodott el azon, hogy hol tanulta a Főnéni a kérdezési technikáját, és úgy döntött, hogy biztosan Guantanamóban csiszolta ennyire tökéletesre.
Azonban lehetséges az is, hogy nem lesz semmilyen beszélgetés, hanem minden teketória nélkül kirúgják. Ezt pedig nem szerette volna, mert úgy érezte, hogy a célhoz ért, már csak egy karnyújtás, és kezében a bizonyíték.
Ehhez azonban be kell jutnia a Főnéni házába, és rá kell telepítenie a kémprogramot Kármán professzor laptopjára. És ezért lapult most itt, a fa mögött, és leste, hogy mikor hagyja el a Főnéni a házát.
…
Pont ma reggel aludt el, csak az utolsó pillanatban ébredt fel. Annyi ideje maradt, hogy kapkodva felöltözzön, és aztán sprint a buszra.
Éjfél körül valami felébresztette, és nem tudott visszaaludni. Csak forgolódott az ágyban, és vadabbnál vadabb gondolatok kergették egymást az agyában. Mint például, hogy Justin Dupin megszökött a klinikáról, és most a városban bolyong, és őt keresi, mert valamiképp megtudta, hogy őutána nyomoz Tavasz Friderika meggyilkolása miatt. Sőt, időnként már azt is vizionalizálta, hogy már itt is van a lakásába. Annyira rettegett, hogy feloltotta a lámpát, és csak így tudott elaludni.
A lámpa akkor is égett, amikor reggel felébredt.
Ilyen előzmények után került tehát ide, hogy egy fa mögül figyelte, ahogy a Főnéni elhagyja a házát. Tudta, hogy gyorsnak kell lennie, hogy már a „szemlén” ott legyen a klinikán. A program egy pendrive-on volt, és TG szerint tíz másodperc elég a telepítésére. Lucia úgy saccolta, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor öt perc alatt végezhet is.
Arra is gondolt, hogy az alagutat fogja használni, mert úgy rövidebb az út, de aztán ezt elvetette, mert nagy a lebukás veszélye. Neadjisten, valaki felfedezi, hogy az alagsorban járt, és eszébe jut kérdezősködni, hogy mit keresett ott.
…
A Főnéni elindult a klinikára, és ő éppúgy, mint tegnap, most is addig várt, amíg el nem tűnt a szeme elől. A szíve a torkában dobogott, és ma valahogy idegesebb volt, mint tegnap. Rossz előérzetek kínozták, és átkozta magát, hogy tegnap nem kérdezte meg TG-t, nincs e rá mód, hogy ő, távolról játssza rá a programot a laptopra? Az internet világában biztosan talált volna rá megoldást.
De hát, erre nem gondolt, így aztán most neki kell bemenni a házba, és telepíteni Kármán professzor laptopjára a kémprogramot, amivel, remélte, leplezi ezt az összeesküvést.
Tudta azt is, hogy nem húzhatja sokáig az időt, bármennyire is szerette volna halogatni a pillanatot, amikor belép a házba.
Az ajtót ezúttal tolvajkulccsal nyitotta ki, és így mindössze pár másodperc alatt bejutott. Aztán Kármán professzor irodájába akart ugyanígy bejutni, de előbb még lenyomta a kilincset, ami, meglepetésére engedett. A professzor már öregember, és bizonyára szenilis, aki elfelejtette bezárni az irodát, mikor tegnap elment.
Ennek most örült, mivel egy pillanattal se akart tovább maradni a házban, mint amennyit feltétlenül muszáj.
A laptop ugyanott volt, ahol tegnap hagyta.
Odalépett, és felhajtotta a fedelét. A házban ebben a pillanatban valaki elkezdte játszani a Tavasz-szonátát, a képernyőn pedig egy videó indult el, amin ő volt, ahogy tegnap itt járt.
Igazából még megrémülni se volt ideje, olyan hirtelen sötétült el előtte minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése