Tisztában volt azzal is, hogy ezúttal nem fogja beérni sejtelmes ígéretekkel, hanem valami kézzelfoghatót is nyújtania kell, úgyhogy mielőtt felkereste, gondosan kisminkelte magát, és blúzán a két legfelső gombot kigombolta.
Nem csoda, ha ilyen előkészületek után az ifjú doktor szeme felcsillant, amikor meglátta. Mindazonáltal, legnagyobb sajnálatára, a kérdésére nem tudott válaszolni. Azt mondta, hogy Justin Dupin kezelését személyesen Kármán professzor folytatja.
Lucia már két hete dolgozott a Zöld Harmóniában, de még Kármán professzort nem látta, amiben az ifjú doki is megerősítette. Azt mondta, hogy ő is akkor találkozott a professzorral, amikor felvette őt.
- Még irodája sincs itt, a klinikán. A pácienseit is úgy viszik ki hozzá, kezelésre.
- És maga nem tartja ezt furcsának?
Simon doki megvonta a vállát, majd hozzátette.
- A professzor már olyan nagy szám a szakmában, hogy megengedhet magának ilyen különcségeket.
- És akkor ki vezeti a klinikát?
- Névleg a professzor, valójában a főnővér.
…
Luciának hirtelen valami az eszébe jutott, és megkérdezte Simon dokit, hogy meg e tudná szerezni Justin Dupin kórlapját? A doki kapott az alkalmon, hogy mégis Lucia hasznára lehet valamiben, és lelkesen bólogatott. Megállapodtak tehát, hogy félóra múlva találkoznak, és átadja neki Justin Dupin kórlapját.
Félóra múlva azonban Simon doki lógó orral jelent meg, és savanyú képpel mondta, hogy sehol se találja Justin Dupin kórlapját, sőt, semmilyen feljegyzést nem talált róla.
- Nem találja ezt különösnek?
- Hát, ha Dupin a professzor privát betege, akkor lehetséges, hogy a kórlapja is nála van. De akkor kellene valahol egy bejegyzésnek lenni, legalább arról, hogy a klinikán fekszik, - mondta a doki, és látszott rajta, hogy most először gondolkozik el azon, hogy mi is folyik a klinikán.
Kivált, annak a fényében, amit Lucia mondott neki.
…
Átlagban minden harmadik napja volt szabad, amit arra használt fel, hogy a könyvtárakat járta, és a pszichiátriával kapcsolatos könyvekben mélyed el, átböngészi a tudományos lapokat, cikkekre vadászva, és jegyzeteket készített mindenről. Lucia lassan már maga is képes lett volna egy ilyen cikket megírni, de aki ilyenkor látta, könnyen gondolhatta volna vizsgáira készülő diáknak, vagy kutatónak, akinek egy tanulmányhoz kell anyagot gyűjteni.
A harmadik alkalom után a könyvtáros nők már a nevén szólították, és kikészítették azokat a könyveket, amik érdekelhették. Beszédbe is elegyedtek vele, és érdeklődtek a munkája után. Luciát megihlette a hely szelleme, és azt mondta, hogy regényíró, és következő regényéhez gyűjt anyagot.
A mai szabadnapját azonban nem a könyvtárban fogja tölteni, hanem még hajnalban kijött a parkba, és elfoglalta a megfigyelő pozíciót, ahonnan a legjobb rálátás nyílt a Főnéni házára.
A ház ugyanolyan zöldre volt festve, mint a tőle nem messze lévő klinika, amihez egy gyönyörű allé vezetett. A házban a kertész lakhatott a családjával, aki a parkot gondozta. Most viszont a Főnéni lakott benne, aki innen akkor is szemmel tarthatta a klinikát, amikor épp nem volt ott.
Lucia egy bokor tövéből, egy messzelátón keresztül figyelte a házat, amint a Főnéni pontban fél hétkor elhagyta. Egy aktatáska volt nála, és az öltözete alapján el tudta képzelni, hogy Agatha Christie regényeiben hogyan öltözhettek a vidéki angol vénkisasszonyok.
Behúzódott a bokor mögé, mivel a Főnéni tőle pár méterre ment el az úton, de még így is azt hitte, hogy a légzése fogja elárulni. Kishíján elájult, amikor pont vele egyvonalban a Főnéni megtorpant, és Luciának úgy rémlett, hogy hallgatózik, majd bosszankodva legyintett, és végül, apró, ideges sikkantást hallatott. Ugyanúgy folytatta az útját, de az ő szívén még sokáig nem engedett a jéghideg kéz szorítása.
…
Jóideig nem történt semmi, és Lucia kezdte magát elunni, a bokor tövében fekve. A messzelátón keresztül már négyzetméterről négyzetméterre feltérképezte a házat, és úgy érezte, hogy ha a legédesebb álmából vernék fel akkor is egy elég részlet gazdag leírást tudna adni róla.
Még otthon csomagolt magának szendvicset, és most ezt kezdte majszolni, amikor a ház körül mozgásra lett figyelmes. Letette a szendvicset, és gyorsan felvette a messzelátót. Még éppen idejében, hogy elkapja azt a fekete Mercedest, ami a ház előtt állt meg, és egy idős férfi szállt ki belőle, egy jó karban lévő hetvenes. Kármán professzor!
Lucia elcsodálkozott, mit keres itt a professzor, pont ma? Vagy talán itt van az ő rezidenciája, és ide hozzák ki a betegeit is?
Azonban nem ért rá sokáig gondolkodni, mert egy másik autó gurult a ház elé, egy limuzin. A sofőr kiugrott, és kinyitotta a hátsó ajtót…és Lucia nem akart hinni a szemének! Mert, aki a hátsó ülésről kiszállt az, az ország egyik legismertebb arca volt, hiszen minden második gigaplakáton ő mosolyog, családja körében. És a tévéhíradók esti kiadásait is ő uralja, ahogy a választási nagygyűléseken boldogan integet a híveinek, ellenállhatatlanul sármos mosolyával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése