…
Hirtelen megmerevedett ültében a rönkön, a gerince bizseregni kezdett, amit
utoljára évekkel ezelőtt, katona korában érzett, mikor kifejlődött egyfajta
hetedik érzéke, ami a veszélyre figyelmeztette, és most megint jelentkezett ez
az érzés.
Teodicius észrevétlenül közelebb húzta magához a botot, egyetlen fegyverét,
amivel szembeszállhat estleges támadójával, és támasztéknak használva,
felugrott, és szembefordult a támadójával, legnagyobb meglepetésére Flórián
állt ott, pár méterre. Zavarban volt, mintha azon kapták volna rajta, hogy
torkoskodik, ami ebben a kolostorban halálos bűnnek számíthatott.
– Bocsáss meg, testvérem, hogy megijesztettelek, csak beszélni akartam
veled, de nem akartalak megijeszteni – mondta Flórián bűnbánó arccal.
Teodicius nem volt benne biztos, hogy ha nem működik a rejtett érzéke, nem
jutott volna ő is István sorsára, és azon töprengett, hogy Flórián vajon mióta
követi őt.
– Tegnap nem éppen testvéri viszonyban váltunk el, - kezdte a perjel –
éjszaka könyörögtem, hogy az Úr világosítson meg. Reggel kerestelek, hogy a
bocsánatodat kérjem, de a kapus testvér azt mondta, hogy már hajnalban
elmentél.
– És hogyan találtál rám?
– Az egyik jobbágyfiú mondta, hogy ezen az úton látott, én pedig rögtön
tudtam, hogy csakis Helgához mehettél. Nyilván végére akarsz járni az ügynek,
és hát ő volt az utolsó, aki Istvánt életben látta.
Flórián nem tudhatta, hogy Helga mit mondott el neki, és Teodiciusnak az volt
az érzése, hogy ki akarja puhatolni, mennyit tud.
– Valóban, az imént váltam el tőle, és azt hiszem, most már világosabban
látom az eseményeket.
– Mit látsz világosabban?
– Hogy ez az ügy már nem a földi igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik,
hanem az isteni igazságszolgáltatáséba.
Flórián megkönnyebbülten sóhajtott, mint aki hasonló válaszban reménykedett.
– Azt hiszem, igazad van – mondta, és Teodicius szemébe nézett. –
Testvérem, gyónni szeretnék!
Teodicius meghökkenve lépett hátra.
– Nekem?
– Isten szolgáinak is szükségük rá, hogy valaki feloldozza őket a bűneik
alól, hiszen ők is csak teremtmények, akiktől ugyanúgy nem áll távol a bűn,
mint senki emberfiától… Ötven évvel ezelőtt ebben a kolostorban még húsz
szerzetes élt, nem is beszélve a novíciusokról, akiket Pál oktatott. /Bizony,
szigorú tanár volt, és én máig őrzöm a körmösök emlékét, amiket kiosztott./ Egy
éjszaka aztán titokzatos látogató érkezett a kolostorba, a szerzetesek közül
senki nem tudott róla, csak Gergely az akkori perjel, és Pál. Egy katona
érkezett, aki egy kisfiút kísért, aki a király haragja elől menekült, és
Gergelynek kellett őt elrejteni. Pár hónappal azelőtt Zách Felicián, a
felbőszült atya rátört az éppen étkező királyi családra, és a gyermekeit
védelmező királynénak négy ujját vágta el. Zách Felicián haragjának pedig az
volt az oka, hogy Erzsébet /milyen különös, hogy Lajos király feleségének és
anyjának ugyanaz volt a neve/ öccse Kázmér, ez az élvhajhász lengyel
hercegecske, elcsábította és megbecstelenítette Klára lányát, aki a királyné
udvarhölgye volt. A halálos csapásokat a királyfiak nevelői Kenesics Gyula fia
Miklós és Drugeth Miklós fogták föl a saját testükkel, míg a királyné
étekfogója Sándor fia Pataki János levágta a támadót. A megtorlás, ami ezután
következett, még a kegyetlenségükről amúgy hírhedt főurakat is felháborította.
Zách Feliciánt felnégyelték, és testrészeit szétküldték az országba, és
elrettentésül a várfokokra tűzték ki. Károly király emberei ugyanis meg voltak
róla győződve, hogy a merénylet egy összeesküvésnek a része, mivel Zách
Felicián mielőtt a király embere lett Csák Mátét szolgálta, a király
leghatalmasabb ellenfelét. Klára lánya se kerülhette el a sorsát, őt
borzalmasan megcsonkították, majd országszerte a piactereken hurcolták körbe, miközben
azt kellett kiabálnia „így jár, aki hűtlen lesz a királyához”. Az udvari
ítélőszék pedig úgy határozott, hogy a Zách nemzetséget harmadíziglen ki kell
irtani. Az ártatlan gyerekekre azonban még a legelvetemültebb pribék se
bátorkodott kezet emelni, mert félt Isten haragjától, aki az ilyen ártatlanokat
védelmezi, ezért aztán kitalálták, hogy a keresztesek gondjára bízzák az
ártatlanokat, akik Rodoszon majd rabszolgának adják el őket.
– Egyszóval, Constantinus Zách ivadék.
– Igen. Az anyját Sebét, Zách Felicián másik lányát Becsei Imre lévai
várkapitány, a király iránti hűsége jeléül, elfogatta és lefejeztette, az
apját pedig börtönbe vetette, de őt az egyik hűséges katonának sikerült
kimenekíteni a várból, és ide hozta el, a kolostorba.
– Jó, de miért pont ide?
Flórián nem válaszolt azonnal, hanem elnézett Teodicius feje mellett,
úgyhogy neki meg kellett fordulnia, hogy lássa, mit néz, de nem volt ott semmi,
Flórián a semmit bámulta.
– Gergely a Zách nemzetség egyik oldalágából származott, és abból az
adományból, amit a kisfiú elrejtéséért kapott, abból építtette a templomot,
amiben a freskó van, amit István annyira csodált. A kápolnát ugyanis, ami a
helyén volt, a kolostor már kinőtte. Gergely tudta, hogy mekkora kockázatot
vállalt, mikor a kisfiút befogadta, mivel szabályos vadászat folyt a Zách
nemzetség tagjaira és a szolgáikra, ezért aztán úgy döntött, hogy a közeli
barlangban rejti el őt, és minden éjjel visz neki valaki élelmet.
– Constantinus tehát abban a barlangban nőtt fel.
– Gergely gyakran tűnt el napokra, és ilyenkor csak a beavatottak tudták,
hogy a Zách fiúnál van. Ő a halálos ágyán mondta el a titkot az utódjának, az
pedig szintén a halálos ágyán az ő utódának mondta el, míg végül rám került a
sor.
– Pál azonban tudta, ezért el kellett őt hallgattatni, mielőtt kifecsegné.
– Évtizedekig nem sok jelentősége volt, hogy kit rejtegetünk, hiszen az
Anjou dinasztia uralmát semmi se fenyegette. Mióta azonban kitört a polgárháború a
királynő, és a főurak között, egyszerre megint életveszélyessé vált ezt a
titkot őrizni, kivált mióta elkezdett a pletyka szállingózni, hogy valahol él
egy Zách utód, elrejtve a világ elől. Azóta a lázadók mindent megtettek, hogy
felkutassák, mivel a Zách merénylet, és az azt követő kegyetlen bosszú Károly
király uralkodásának legsötétebb lapjai voltak, és még sok főúr emlékezetében
élénken élnek azok a napok, egy Zách ivadék pedig a nép szemében eleven vádirat
volna.
– István pedig rábukkant Constantinusra, ezért meg kellett halnia.
– István kém volt, Zsigmondot szolgálta. Már régóta tudom, és figyeltettem.
– Ki ölte meg?
– Azok, akiket Constantinus őrzésével bíztam meg.
– És hol van most Constantinus?
– Haldoklik, megmérgezték. – Flórián tiltakozni kezdett, mikor kiolvasta
Teodicius tekintetéből a ki nem mondott vádat. – Nem én tettem, Jézus szent
sebeire esküszöm!
– De azért megkönnyebbültél.
– Nem hazudhatok, testvérem.
Flórián nem sütötte le a szemét, igyekezett annyira őszinte tekintettel
nézni, amennyire csak tudott, Teodicius nem tudott mit mondani, vállára dobta
cókmókját, és elindult, vissza se nézett. Várta őt a következő kolostor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése