A freskó legendája 13.

A freskó titka

1441, Villa Zaazd

Hilarius tisztában volt vele, hogy a pozíciója milyen ingatag, hiszen épphogy csak megválasztották perjelnek, és Péter az ellenfele inkább bírta az öreg szerzetesek bizalmát, akiknek döntő szavuk volt a kolostoron belül, és tekintélyük a hívek előtt. Az ő megválasztása tulajdonképpen felért egy forradalommal. A fiatalok lázadtak így az ellen az értelmetlen szigor ellen, ami az elhunyt perjel idejében a kolostort belengte. A legkisebb fegyelmezetlenségért is súlyos penitenciát szabott ki. Ám nemcsak a szerzetesekre vonatkozott ez a szigor, hanem a faluban élő jobbágyokra is. Eszeveszett fanatizmussal hangoztatta azt, hogy tűzzel-vassal kell ezt a népet megtisztítani a régi hittől, hogy ne gyülekezzen a forrásoknál, és ne gyakorolja ocsmány babonaságait. Fehér lovat áldoznak a pogány démonoknak, sámánok és táltosok a papjaik, és mindenféle istentelenségeket művelnek, éjszakánként a nádasban szól a dob, és a kolostor körül mindenhol az ő ősi írásukkal rótt kövek hevernek, a keresztényekre mondott átkokkal. Egyszóval, azt igyekezett a szerzetesekkel elhitetni, hogy ők egy ostromlott várban élnek, ahonnan, ha kilépnek, a falakon túl az ellenség, a régi hit veszi őket körül.

Az utolsó pár évben egyszerre az öreg perjel rögeszméjévé vált, hogy egyedül ő képes a kereszténységet megtisztítani a sámánhittől, és a kolostorban egészen eszement szabályokat vezetett be, valamint a faluból is sok jobbágyot elüldözött, pusztán azért, mert gyanússá váltak, hogy a sámánhitet követik. Mikor Hilarius a kolostorba érkezett, már az a veszély fenyegetett, hogy a jobbágyok nyíltan fellázadnak a perjel zsarnoksága ellen, és neki minden ügyességére szüksége volt, hogy a háborgó indulatokat lecsitítsa. Az érsek küldötte volt, mert már Esztergomba is eljutott a jobbágyok panasza, de még inkább az uraiké, akiket nem érdekelt, hogy jobbágyaik milyen hiten vannak, de az már igen, hogy a perjel földönfutóvá teszi őket, és így adót se tudnak fizetni. Villa Zaazd területét ekkoriban szétszórt majorságok alkották, elszórva a Búr völgyében, amiknek a központja a kolostor volt.

Egy idő után, az érsek úr megelégelte a hozzá érkező panaszokat, és megbízta egyik jogtudósát, őt, aki a bolognai egyetemen az eretnekség különféle válfajait tanulmányozta, hogy vizsgálja ki az ügyet.  Mert az eretnekség bizony jelen van az egyházban, és már pusztán annak számbavétele egy fél napot igényelne, hogy az összes szektát felsorolja. És bizony,  gyakran az a túlbuzgóság is, amivel egynémely megtévedt tagja a vélt eretnekséget üldözi, hasonló károkat tud okozni az Egyháznak, mint a valódi eretnekség.

Mikor tehát Hilarius a kolostorba érkezett, rögtön hozzáfogott a tanúk kihallgatásához, de eretnekségnek nem bukkant a nyomára, és őszintén, szólva, arról is meggyőződött, hogy az öreg perjel már nincs birtokában a szellemi képességeinek. Habár legközelebbi munkatársai, mint Péter a helyettese, igyekeztek ezt titkolni, de ő rögtön rájött, hogy elmeháborodott, ahogy pár szót váltott vele. Összefüggéstelenül beszélt, a kérdéseit, mintha nem is hallotta volna, egyre csak azt hajtogatta, hogy az eretnekség már a kolostor falai közé is befészkelte magát, és csak a tűz ereje által tisztulhatunk meg tőle.

A végzete is a tűz volt. Senki se tudta, hogy került a konyhára, a szakács épp az ebédet készítette, amikor a kolostor jobbágyai arra figyeltek fel, hogy a perjel égő csuhában rohant ki az udvarra, azt rikoltozva „A tűz minden bűnünktől megtisztít!”. Szerencsére az összesereglő szolgáknak sikerült eloltaniuk a lángoló perjelt, mielőtt még felgyújtotta volna a kolostort, de ő olyan súlyos égési sérüléseket szerzett, hogy kétnapi szenvedés után visszaadta lelkét a teremtőjének.

Hilariusban az eset után szörnyű gyanú ébredt, amire az a beszélgetés adta az okot, amikor is György perjel folyton a mindent megtisztító tűzről hadovált. Vajon őrültségében nem a kolostort akarta felgyújtani, úgy, hogy ő maga is elégjen? Beszélt a legénnyel, aki azon a délelőtt a konyhán segédkezett, és ő látta, ahogy a láng belekap a perjel csuhájába, de még mielőtt utána kiálthatott volna, hogy figyelmeztesse, ég a ruhája, a perjel már rohant ki a konyhából, mint valami égő fáklya.

Emlékezett rá, hogy utolsó beszélgetésük alkalmával György eszelősen egyre csak azt hajtogatta, hogy az eretnekség már a kolostorban is felütötte a fejét.

A hivatalos magyarázat az volt, hogy végzetes baleset történt, mert a perjel elővigyázatlanul a tűz körül forgolódott, és a láng belekapott a csuhájába. Rohanni pedig azért kezdett, hogy eloltsa a tüzet, ehelyett azonban még inkább felszította azt, végül az udvaron sikerült rázúdítani egy dézsa vizet, mielőtt még elérte volna az épületeket, amelyek a konyhától nagyobb távolságra voltak, éppen azon megfontolásból, hogyha a konyhán tűz ütne ki, ne terjedjenek olyan könnyen a lángok.

Az égett emberi hús szaga belengte a környéket, és sokaknak már ez is elég volt ahhoz, hogy kiadják magukból gyomruk egész tartalmát. Az anyák elrángatták onnan a kicsi gyerekeket, hogy ne lássák a szerencsétlent, és ne legyenek rémálmaik. A legszívesebben ő is elfutott volna, csak hát a hivatala maradásra bírta, hiszen még folyt a vizsgálat az eretnekség ügyében, és neki mindent jegyzőkönyvbe kell foglalni, ami ez idő alatt a kolostorban történik. A látvány azonban őt is elborzasztotta, mert az összeégett embernek csak a szemei világítottak elevenen, különben fekete volt, mint a korom.

Az irányítást Orentész testvér, a kirurgus ragadta magához, és a többiek engedelmeskedtek neki. Először is a szerencsétlent bevitette az ispotályba, ahol ez idő szerint nem volt más beteg, aki a perjel nyugalmát zavarhatta volna. Hilarius szinte óránként érdeklődött a kirurgusnál, válthatna e pár szót a perjellel, de ő mindig azt üzente vissza, hogy a beteg nincs észnél. Így telt el két nap, míg végül az Úr megelégelte a szenvedését, és magához szólította György perjelt, isten szolgáját. A temetésre szokatlanul gyorsan került sor, amit Péter azzal magyarázott, hogy az új perjel megválasztásának a temetés után kell megtörténni, és ezekben a zavaros időkben a kolostor nem engedheti meg, hogy huzamosabb ideig perjel nélkül maradjon.