…
Mihály csatlakozott a magába roskadt Hilariushoz, aki az
imába menekült vigaszért és megvilágosodásért. Halkan köhintett, hogy felhívja
magára a figyelmét, Hilarius hátra se fordult, úgy mondta.
– Hamar bebizonyítottam az alkalmatlanságomat a perjelségre,
és Péternek semmit se kellett tennie. Azoknak a többsége, akik rám szavaztak,
most már biztosan bánja ezt, talán még te is.
Mihály hallgatott, kereste a szavakat...
– Ne légy magaddal
túl szigorú. Én nem bántam meg, hogy jelöltelek. Péter ügyesen ellened
fordította a saját mulasztását. Bármi is történt, az biztosan nem két napja
kezdődött, az elmúlt években pedig éppen Péter feladata lett volna itt mindent
felügyelni és irányítani. Hisz még egy éve sincs annak, hogy köztünk vagy.
Hilarius széles mozdulatokkal vetett keresztet, ahogy azt
anno a noviciátusa alatt tanulta, majd felállt, és szembefordult Mihállyal.
– Épp ezért nem lett
volna szabad elfogadnom a jelöltséget. Te még fiatal vagy, és tapasztalatlan,
akit elragadnak az indulatai, de én már épp elég ideje szolgálom az
Anyaszentegyházat, hogy meggondolhattam volna, nem ismerem annyira az itteni
viszonyokat, hogy a perjeletek lehetnék. Mentségemre csupán az szolgál, hogy
azt hittem, az elmúlt hónapokban kiismertem annyira a körülményeket, hogy
bátran elvállalhatom a perjelséget. Az Úr azonban rám pirított, és bebizonyította,
hogy mérhetetlenül öntelt vagyok.
Hosszú ideig némán álltak egymással szemben, és néztek
farkasszemet. A fiatal szerzetes, mintha csak szándékosan állta volna el az
útját, hogy Hilarius megkerülni se tudta. Végül Mihály szólalt meg.
– Most mihez akarsz
kezdeni?
– Könyörögtem az
Úrhoz, hogy világosítsa meg az elmémet a további teendőket illetően, és azt
hiszem Ő meghallgatta a könyörgésemet.
…
Augusztus végén a júniusi Nap-fordulóhoz képest sokkal
hamarabb szállt már le az est, így aztán Hilarius az esti szürkületben tartott
a refektórium felé, ahol a vacsora után fontos bejelentést készült tenni. Egész
délután senki se látta, mert elvonulva, magányosan a mondanivalóját fogalmazta,
amivel majd a szerzetesek elé fog állni. Hiszen ő, aki szabad óráiban a
grammatica és rhétorica tudományának is előszeretettel hódolt, és
a legnagyobb rhétorok beszédeit tanulmányozta, nagyon jól tudta, hogy
nemcsak az a fontos, amit mondunk, hanem az is, ahogyan mondjuk. A szavaknak
jelentőségük van, vagy ahogy a pogány babona tartotta, varázsolni lehet velük,
pusztán azáltal, hogy nevén nevezzük a dolgokat. Ezért is vannak vallások,
amelyekben isten nevét tilos kiejteni, épp csak körülírják, ha róla van szó, a
kimondhatatlanról. Ezekben a vallásokban az istenre számtalan megnevezés van,
de csak egy a valódi, hogy a hívek még véletlenül se vétkezzenek.
A kereszténység természetesen már rég túllépett ezen a
babonaságon, mióta Urunk a földön járva azt tanította: „A te beszéded legyen
igen, igen, nem, nem!”.
Ügyvédi munkájából pedig azt is tudta, hogy egy ügyes
prókátornak az is elég, ha a tanú nem a megfelelően megválasztott szavakat
használja, hogy belekössön azokba, és kiforgatva, az eredeti mondanivalónak
pont az ellenkezőjét bizonyítsa be.
Azt szerette volna elkerülni, hogy a döntését
megfutamodásnak értelmezzék, bár tisztában volt vele, hogy az ellenfelei így
is, úgy is, annak veszik majd. Remélte, hogy még nem nagy a baj, és a kedélyek
a távozása után hamar lecsillapodnak, és visszatér minden a régi kerékvágásba.
Merthogy Hilarius arra a döntésre jutott, miután kérte az Urat, hogy
világosítsa meg az elméjét, legbölcsebb az lesz, ha lemond a perjelségről, és a
szerzetesek megismétlik a választást, maguk közül választanak új perjelt, lett
légyen az Péter, vagy akár Mihály. Ő pedig visszamegy Esztergomba, az érsek
udvarába, hiszen a vizsgálatot már befejezte, és megírja a jelentését.
Hirtelen egy kéz érintette meg a vállát. Hilarius
megfordult, és egy fiatal lánnyal találta magát szemben, akiről biztosan tudta,
hogy nem a kolostor jobbágya, hanem a faluban él, de úgy emlékezett, hogy ő is
itt volt, amikor a gyilkosságot felfedezték. Nem volt ebben semmi különös,
hiszen a falubeliek gyakran megfordultak a kolostorban, ha éppen errefelé volt
dolguk. Nem volt ebben semmi különös, hiszen a falubeliek gyakran megfordultak
a kolostorban, ha éppen errefelé volt dolguk.
A lány kerülte a tekintetét, és a földet nézte, mint aki
zavarban van, vagy titkolni valója lenne.
– Mit szeretnél
lányom?
– Gyónni atyám, mert
vétkeztem.
A lány olyan halkan beszélt, hogy Hilariusnak a szájához
kellett hajtani a fülét, hogy hallja, mert inkább sóhajtás volt, ahogy a
szavakat ejtette, mint folyamatos beszéd. Egyébként is, olyan eszelősen
viselkedett, mintha tébolyult volna. A külseje is zilált volt, amely,
tapasztalatai szerint, erős felindultságról tanúskodott. Valami súlyos bűn
nyomhatja szegény teremtés lelkét, gondolta szánakozva.
Neki pedig kötelessége, hogy meghallgassa őt, még akkor is,
ha most a refektóriumban volna a helye. Titokban azért remélte, hogy egy
miatyánknyi idő alatt végeznek, és a szerzetesek nem szélednek addig szét.
Ismerte a falusi lányok „bűneit”, amelyek a legtöbb esetben szerelmi
természetűek, és bájos ártatlanságukban azt hiszik, hogy ha engedték, hogy egy
legény megcsókolja őket, már a paráznaság bűnébe estek.
…
Beléptek a templomba, és Hilarius ránézett a lány feldúlt
arcára, amely arról árulkodott, hogy milyen viharok dúlnak a lelkében. Hirtelen
rádöbbent, hogy a másik nem is gyónni akar, hanem csak beszélni valakivel, hogy
kiönthesse a lelkét. Intett neki, hogy üljön be a padba, majd ő is mellé ült.
– Beszélj lányom, hallgatlak!
A fiatal lány először elpirult zavarában, majd arcát a
tenyerébe hajtotta, és megrázkódott a válla. Mikor könnyei már az ujjai közül
peregtek ki, Hilarius tanácstalanul a fejére tette a kezét. A lány hangosan
felzokogott.
– Meghalt – mondta elcsukló hangon.
– Korpáról beszélsz? A legényről, akit holtan találtunk?
A lány csak bólintott.
– Azt ígérte, hogy elvesz feleségül.
– Akkor hát nem volt Rajnald szeretője? – éledt fel
Hilariusban a remény.
– De igen. Csakhogy azt ígérte nekem, hogy szakít vele, és
nem folytatják tovább ezt a gyalázatos üzekedést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése