Mindenki kész ténynek vette, hogy az új perjel Péter lesz, annál is inkább,
mert az idősebb szerzetesek, akiknek szavuk volt, mind őt támogatták, és
ellenjelölt se volt, valamint az előző perjel is őt jelölte ki utódjának. Ez
azért volt fontos, mert az öreg perjel, az utolsó évek minden őrültsége
ellenére is, amit az utolsó években elkövetett, népszerű volt, hiszen ő csinált
Villa Zaazd templomából búcsújáró helyet, azzal, hogy kijelentette, a
templomban található freskók gyógyító hatásúak, és ezt csodálatos
gyógyulásokkal igazolta. Azóta a környékről és messzebbről is betegek keresték
fel a templomot, hogy a freskók előtt imádkozzanak, gyógyulást remélve, ami
nemcsak a kolostornak hozott bevételt, de a falu népe is élvezte az előnyeit.
Ezért aztán a választást
jelképesnek gondolták, és volt, aki el se ment rá. Csakhogy a szavazás elején
felállt Mihály, egy fiatal szerzetes, és mindenki elképedésére bejelentette,
hogy neki is volna egy jelöltje, mégpedig Hilarius. Általános felhördülés volt
a válasz, és onnan, ahol Péter ült a szövetségeseivel, izgatott sustorgás volt
hallható, végül Gyula az öreg szerzetes, aki a
könyvtáros tisztét is ellátta, emelkedett szólásra. Vaksi szemeit bozontos
szemöldökök árnyékolták, a feje viszont tarkopasz volt.
– Nem jelölheted Hilariust testvérem, hisz ő nem is a kolostorunkban él,
befejezi a vizsgálatot, amiért jött, aztán elmegy innen.
Minden tekintet Hilariusra szegeződött, és őrá egyből rázuhant a
felelősség súlya, hogy cserbenhagyja e a fiatal szerzeteseket, akiknek benne
van minden reménységük. A megelőző hónapokban ki nem mondottan ő lett a
vezetőjük, és a szószólójuk, akihez bátran fordulhattak, ha lázadtak a
túlságosan nagy szigor ellen. Mihály akciója azonban őt is váratlanul érte,
előzőleg neki se mondott semmit, mert akkor lebeszéli. Úgy emelkedett szólásra,
mint aki legszívesebben a föld alá süllyedne.
– Mihály testvérem bizalma megtisztelő, ugyanakkor meg is lepett. Gyula
helyesen mondta, azért jöttem közétek, hogy vizsgálatot folytassak egy
fölöttébb kényes ügyben. A vizsgálat végére ez a tragédia tett
pontot, és én továbbállhatnék. Kilenc hónapja vagyok köztetek, és ezalatt az
idő alatt beleszerettem ebbe a tájba, megismertem és megszerettem az itt élő
népet, úgyhogy eldöntöttem, szeretnék itt maradni. Eddig nem szóltam nektek, de
a múlt héten elküldtem a kérelmet az érsek úrnak, hogy engedje meg, hogy itt
maradjak a kolostorotokban.
A kérdés eldőlt, volt, aki megelégedéssel, mások pedig csalódással fogadták
a hírt. Hilarius önkéntelenül is Mihályra pillantott, akit eddig nem avatott be
a tervébe, és azon töprengett, hogy honnan tudhatta, hogy ő elfogadja a
jelöltséget?
…
A feszület előtt térdepelt, és megvilágosodásért könyörgött, hogy az Úr egy
jellel mutassa meg neki, hogy mi lenne a helyes út, amit követnie kell.
Tisztában volt vele, hogy azon a délutánon, amikor a választás megtörtént,
súlyos keresztet vett a vállára, és nem biztos, hogy isteni útmutatás nélkül
bírja majd cipelni. Péter, közvetlenül a választás után, amit öt négy arányban
elvesztett, közölte vele, hogy egy összeesküvésnek lett az áldozata, majd pedig
azt mondta, hogy nem őt tartja a megfelelő embernek erre a pozícióra, és
mindent megtesz azért, hogy ezt a többieknek is bebizonyítsa, majd meg se várva
a választ, továbbsietett. Hilarius tehát a könyörgésébe azt is bevette, hogy az
Úr adjon megbékélést Péter lelkének.
A háta mögött szerzetessaruk csoszogása törte meg a csendet, Hilarius
keresztet vetett, fejét meghajtotta a feszület előtt, felállt, és szembefordult
az érkezővel. Mihály volt az, aki alig múlt húsz éves, mégis olyan rutinnal
vezényelte le Péter megbuktatását, mintha sok évtizedes tapasztalata lenne a
politika intrikáiban, pedig csak egyszerű jobbágyfiúnak született. Legalább
annyira harcias volt, mint névadója a mennyei seregek vezére, és Hilarius
fényes jövőt jósolt neki. Alázatosan meghajtotta a fejét feljebbvalója előtt,
és végig a kőpadlót nézte. - Látogatód érkezett, atyám.
– Nekem? – kérdezte Hilarius meglepetten
– Egy zarándok.
Nem tudta mire vélni, hogy egy zarándok külön bejelentse magát, hiszen a
kolostorba naponta érkeznek zarándokok, hogy a freskó előtt imádkozzanak, de a
perjel nem találkozik mindegyikkel személyesen, Mihály azonban erre is
magyarázattal szolgált.
– Bikád úr a királyi udvarból jött, a megboldogult Albert királynak
volt főlovászmestere.
Most már értette, ugyanis a fontos urakkal különleges tisztelettel bántak,
mert tőlük remélhettek a kolostor számára adományokat. Ezt a rendszert is
György perjel vezette be, aki üzletembernek is megállta volna a helyét.
…
Hilarius tehát követte Mihályt az udvaron keresztül, aki a vendégházhoz
vezette, ahol rögtön látszott, hogy nagyúr érkezett, mert három felmálházott ló
állt előtte, amelyekről a szolgák most pakolták le a csomagokat.
El se tudta képzelni, hogy ki lehet ez a nagyúr, aki ilyen kísérettel
érkezett, és elsietett a szolgák mellett, átlépve a vendégház küszöbét.
Elképedésére bent egy óriást talált, aki csöppet se tűnt alázatos lelkületűnek,
és betegnek se, pedig ide azért jöttek a zarándokok, hogy gyógyulást nyerjenek,
ha már az orvostudomány nem talál írt a bajaikra. Mintha egyenesen Énok
könyvéből lépett volna ki, ahol az égiek földi asszonyokat vettek feleségül. Az
ő utódaik lehettek ilyen óriások, mint a jövevény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése