…
Hilarius belépett a gyengélkedőbe, ami a szerzeteseknek egy
használaton kívüli hálóterme volt, még abból az időből, amikor a kolostorban a
mainál lényegesen többen éltek. Bikád úr mozdulatlanul feküdt két összetolt
ágyon, a szeme csukva, az arca, amely máskor pirospozsgás volt, most sápadt, és
a verítéktől csillogott. Magister Franciscus időnként kicserélt egy vizes
ruhát a homlokán, azután visszatért eredeti foglalatosságához. A kirurgus
háttal állt az ajtónak, és egy kódexet tanulmányozott, ami előtte egy állványon
feküdt.
Olyannyira belemerült az olvasásba, hogy nem vette észre,
amikor Hilarius belépett, és megállt a háta mögött. A válla fölött
belepillantott a kódexbe, ami egy mérgekről írott értekezés volt.
– Mi okod van rá, hogy a mérgeket tanulmányozd? Úgy tudom,
hogy az uradat a szokásos fejgörcseinek egyike vette elő?
A kirurgus úgy pördült meg, mintha mérges darázs csípett
volna a fenekébe. Aztán, ahogy tekintete találkozott Hilarius tekintetével,
zavarba jött, ami csak alátámasztotta azt a meggyőződését, hogy a kirurgus nem
jár egyenes utakon. A kérdésére nem kapott választ, ezért hát megismételte.
Magister Franciscus nyelt egy nagyot mielőtt válaszolt.
– Először valóban azt hittem, hogy Bikád úrra a szokásos
betegség tört rá, de a tünetek különböznek az eddigiektől, inkább mérgezésre
utalnak.
– Szóval, azt mondod, hogy Bikád urat megmérgezték. Dehát
akkor te miért nem vagy beteg? Úgy tudom, azért is vagy az urad mellett, hogy
minden ételt megkóstolj, amiből ő eszik.
– Léteznek olyan mérgek, amik csak nagy mennyiségben hatnak.
Aki a mérget az ételbe keverte, bizonyára tudta, hogy Bikád úr milyen nagyétkű.
– Mi sem volna egyszerűbb, mint belekeverned az ételébe a
mérget, majd pedig vádaskodni, hogy más tette.
A kirurgus elsápadt, hogy ilyen nyíltan meggyanúsították, de
azért rögtön készen volt a válasszal.
– Elfelejted, hogy magad is azt hitted, Bikád úr rohamát a
betegsége okozta, és én mondtam neked, hogy mérgezésre gyanakszom, magamat
keverve gyanúba.
Hilariusnak el kellett ismernie, hogy a magister érvelése
logikus. Nem is tudott azonnal válaszolni, ehelyett Bikád urat kezdte el
figyelni, akinek hatalmas termete csak két egymás mellé tolt ágyon fért el, de
a lábai így is lelógtak félig, és egy zsámollyal kellett alátámasztani. Bikád
úr arcáról a verítéket a kirurgus most törölt le egy benedvesített kendővel, és
a homlokán is kicserélte a borogatást.
Hilariusnak elszorult a szíve.
– Mitől szenved ennyire?
– A teste most birkózik a méreggel.
– Túléli?
A kirurgus megvonta a vállát.
– Ha nem lenne ilyen erős szervezete, már nem élne, így
azonban reménykedhetünk.
– Imádkozni fogok érte.
– Az sose árt.
Hilarius a kirurgusra pillantott, nem tetszett neki a
hangsúly, amivel a kirurgus ezt mondta, nem szerette, hogy ennyire magabiztos,
sőt, fölényes, és hiányzik belőle az alázat. Ezért úgy határozott, hogy
megleckézteti.
– Ez úgy hangzik, mintha egy hitetlen mondaná.
A kirurgus felkapta a fejét az éles hangra, döbbenten nézett
rá, Hilarius azonban könyörtelenül folytatta.
– Egy eretnek, aki az ultima materiát keresi.
– Szóval, atyám beszélt Orentésszel.
– Úgy, tehát nem is tagadod, hogy alkimista vagy? Tudod,
hogy én inkvizítor vagyok, és egyházi bíróság elé citálhatnálak?
Hilarius figyelmét nem kerülte el, hogy a magister bosszúsan
harapott alsó ajkába, mintha túl hamar mondott volna túl sokat.
– Szerencséd azonban,
hogy most nem ebben az ügyben vagyok itt, hanem azért, hogy fényt derítsek
három halálesetre…
– Valamint egy
mérgezésre.
– Valamint egy
mérgezésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése