A freskó legendája 30.

Még tovább tanulmányozva a szöveget, már ismeretlen jelekre is rábukkant, amelyek nem hasonlítottak a betűkhöz. Egyszer csak döbbenten meredt a kódexbe, mert ahogy lapozott a következő oldalon ugyanazt a növényt pillantotta meg, amit az ispotályban is látott, abban a kódexben, amit Magister Franciscus és Orentész tanulmányozott, és mikor Orentész észrevette, hogy ő a rajzot nézi, zavarba jött, majd becsukta a könyvet. Ő még aznap délután emlékezetből lerajzolta, és megmutatta Mártonnak. Most nyertek csak értelmet Márton szavai, hogy akkor jött rá, hogy közel került a rejtély megfejtéséhez, amikor megmutatta neki a rajzot.

Még tovább lapozva a könyvben azonban már nemcsak növényeket ábrázoló rajzokat fedezett fel, hanem mintha valamiféle asztrológiai traktátus lett volna, az ég lakóit ábrázoló rajzokkal, valamint a zodiákus tizenkét jegyével.

Rájött, hogy a könyv részekre van osztva, mert az asztrológiai fejezet után meztelen némbereket ábrázoló rajzok következtek, mintha csak egy éretlen kamasz szórakozott volna ezekkel a malacságokkal. Ugyanis, elhűlve fedezte fel, hogy néhány rajzon még a nemi szervek is a maguk valóságában vannak ábrázolva. Hilarius visszagondolt azokra az időkre, amikor ő volt éretlen siheder, és ő készített a társaival ilyen rajzokat, a professzoraik bosszantására, hogy aztán jól látható helyre akasszák. Ők persze bosszankodtak, hogy tanítványaik miért nem foglalkoznak értelmesebb dolgokkal, de az akkori diákok valamiért nagyon mulatságosnak találták ezt.

A szöveget sajnos nem tudta elolvasni, hogy útbaigazította volna, de azért a rejtélyekben mindig kihívást látó elméje most se hagyta nyugodni, és alaposabban megvizsgálta a szöveget, ami most már nem is az általa ismert ábécé betűiből állt, hanem ismeretlen jelekből. Igaz, rövidebb szakaszokon felfedezett latin betűkkel írott részeket, és mintha még értelmes szavakat is kibetűzött volna, de lehet, hogy csak az elméje csapta be, amely értelmes szavakat akart kiolvasni a szövegből.

Felhagyott a meddő próbálkozással, és továbblapozott. Ez a rész, mintha egy országnak a leírása lett volna, rajzokkal illusztrálva, amelyeken kastélyok, várak voltak láthatók. Sőt, még széthajtogatható atlaszok is voltak a könyvben, és ezek egész országrészeket ábrázoltak.

…

Fogalma se volt, hogy mennyi ideig tanulmányozhatta a kódexet, de a legvalószínűbb, hogy hosszú órákig, ám mikor felnézett, azok ketten még mindig ugyanúgy álltak ott, és őt figyelték, mintha csupán percek teltek volna el. Hilarius visszaadta a könyvet Gyerknek, aki visszatette azt a helyére. Majd mikor újfent szembefordult Hilariussal, meg se várva, hogy kérdezzen, beszélni kezdett.

–  Roger Bacon ferencrendi szerzetes kétszáz évnek előtte élt Angolországban. Szerzetes létére egész életében a természetet kutatta. Ugyanis vallotta, hogy Istent így érthetjük meg a leginkább, hogy fürkésszük az általa teremtett világ törvényeit, amiket Ő alkotott meg, és így feltétlenül bennük van az isteni bölcsesség. Tevékenységét nem mindenki nézte jó szemmel, de nem tudtak neki ártani, mert olyan hatalmas pártfogója volt, mint a pápa őszentsége. Azonban ott tettek neki keresztbe, ahol csak tudtak, és még a párizsi egyetem katedrájáról is elkergették, ugyanis azzal vádolták, hogy mérgezi tanítványainak a lelkét, azzal, hogy pogány szerzőktől idéz nekik.

–  Bacon-nek a meggyőződése volt, hogy nem mi keresztények vagyunk az elsők, akik az igazságot kutatjuk, mert előttünk már más népeknek is fel kellett ismerni a természet törvényeiben rejlő isteni bölcsességet. Ebben pedig a legtovább az ókor népei közül a görögök jutottak, akik olyan igazságokat is felismertek, amiket mi már elfelejtettünk. Bacon ezért fordult az arab szerzőkhöz, hogy a görög bölcsességet felfedezze, mivel az antik szerzők művei jórészt már az enyészeté voltak, és csak arab szerzők tolmácsolásában maradtak ránk. Közülük is leginkább a görögök legnagyobb filozófusának, Platónnak a művei keltették fel az érdeklődését. Ő írt az egyik dialógusában Atlantisz szigetéről, az ideális helyről, amelyet bölcsek kormányoznak, és ezért Atlantisz népe békében és jólétben él. Atlantisz kilencezer évvel azelőtt a tenger fenekére süllyedt, és az ő korára már csak legendák szóltak róla, éppen ezért már Platón kortársai is kétkedve fogadták ennek a helynek a létezését, sőt akadtak olyanok is, akik egyenesen hazugsággal vádolták, ezért Platón, hogy a kritikusait elhallgattassa, hét vagy nyolc könyvben foglalta össze mindazt, amit Atlantiszról tudott. Egy könyvben ismertette az atlantiszi társadalmat, három egész könyvre volt szüksége, hogy leírja mindazt a tudást, aminek az atlantisziak a birtokában voltak. Leírta Atlantisz különleges flóráját is, valamint az orvoslásban megszerzett tudásukat. Foglalkozott Atlantisz földrajzával, és meghatározta azt a helyet, ahol a sziget feküdt. Bacon Platónnak nem minden könyvét olvasta, mert volt, amelyik időközben megsemmisült, más viszont olyannyira megrongálódott, hogy csak részleteket tudott belőle elolvasni. Azt azonban, amit elolvasott, abban a kódexben foglalta össze, amit magad is láttál. De annak is tudatában volt, hogy mennyire veszélyes volna, ha ez a mű ellenségeinek a kezébe kerülne, és ők ellene fordítanának mindent, amit leírt, hiszen hatalmas pártfogója akkor már halott volt, és őt is házi fogságban őrizték. Ezért aztán úgy döntött, hogy titkosírást fog alkalmazni, aminek a megfejtését csak ő, és a legbizalmasabb tanítványai ismerik. Én már tíz éve próbálom megfejteni a textust, és arra jutottam, hogy Bacon voltaképpen nem is csak egyfajta titkosírást használ, hanem minden írásfajtához és nyelvhez különbözőt, amit aztán tetszés szerint változtat meg, gyakran még egy szentencián belül is. Ez a mérhetetlenül sok variáció pedig lehetetlenné teszi, hogy egy ember, akár egy élet munkájával, egyetlen mondatot is el tudjon olvasni, a kulcs nélkül.