A nap állása szerint négy óra volt, mikor jó két órás úttal
a hátuk mögött elérték a mocsár szélét, és Márton megtette az előkészületeket,
hogy bemenjenek a lápba. Reverendájának az alját begyűrte a derekán lévő kötél
mögé, így téve szabaddá a lába szárát. Hilarius csak most rémült meg.
– Azt akarod, hogy
oda bemenjek veled?
– Ha megbízol bennem…
- Márton látta, hogy Hilarius habozik, ezért letépett egy marék sást, amiből
pár mozdulattal kötelet font. Az egyik végét a csuklójára kötötte, a másik
végét pedig Hilarius kezébe nyomta. – Most már együtt süllyedünk el, ha bármi
rosszban settenkednék.
Nem volt mit tenni, ha nem akart szégyenben maradni egy
testvére előtt, követnie kellett őt a nádasba. Azonban, ahhoz ragaszkodott,
hogy mielőtt nekivágnak ennek a vállalkozásnak, imádkozzanak el egy Pater nostert
és Ave Mariát. Más, ideillőbb imádság ugyanis nem jutott az eszébe.
…
Az ébredés körüli teendőkkel elfoglalt madárnépség, amit
gólyák, kárókatonák, vadkacsák és piciny ökörszemek alkottak, felháborodottan
vett tudomást a két betolakodóról, akik megzavarták reggeli készülődésüket.
Felháborodásuknak pedig éktelen zenebona formájában adtak hangot, mintha
legalábbis meg akarnák süketíteni, és így kiűzni őket a birodalmukból. A
félénkebb madárszülők már azzal voltak elfoglalva, hogy fiókáikat biztonságos helyre
menekítsék. Ennek aztán a nádi farkas se örült, amelyik a kölykeinek vadászott
zsákmányra, de most megzavarták.
A nádas, mintha életre kelt volna, hogy elkergesse a
betolakodókat, még a szél is megélénkült, és a nádszálak fenyegetően
hajladoztak feléjük. Hilarius gyorsan keresztet vetett, és nem sok reményt
fűzött hozzá, hogy megéri, mikor újra szilárd talajt érezhet a lába alatt.
Mártont azonban láthatóan semmi se tudta kizökkenteni a nyugalmából,
magabiztosan találta meg azokat a zsombékokat, ahol megvethetik a lábukat, hogy
aztán átlépjenek a következőre. Hilarius görcsösen markolta a kötelet, ami a
fiatal szerzeteshez kötötte. Vágyott ugyan a mártíromságra, de abban semmi
mártíromság sincs, ha elnyeli őt az ingovány. Kínzásokat elviselni az Úr nevéért,
és zsoltárokat énekelve halni meg, ez egy szenthez méltó vég.
Ebben a pillanatban felhangzott egy síp szinte fülsértően
éles hangja, amire azonban, mintegy varázsütésre elnémult a nádas. Hilarius nem
tudta mire vélni a hangot, de Márton megörült neki, és biztatóan nézett vissza
rá.
– Most már csak a hangot kell követnünk. Tudod e, hogy
száraz években ez a láp kiszárad, és a falubeliek búzát vetnek ide?
– Akár már el is árulhatnád, hogy kihez viszel, úgyse
fordulhatnék vissza.
– Tudod, atyám, nem akartalak én tőrbe csalni, de Gyerk
sámán megbízott, hogy kísérjelek el hozzá, ha a megoldás közelébe jutsz.
Habár most nem ez tűnt a legfontosabbnak, de azért Hilarius
mégis örült a másik szavainak.
– No és honnan tudod, hogy én a megoldás közelébe jutottam?
– Abból a rajzból, amit mutattál.
Hilarius gondolkodóba esett, mert abból az elszántságból,
amivel a fiatal szerzetes összezárta az ajkait, világos lett a számára, hogy
ugyan kérdezősködhet, de válaszokat nem fog kapni. Ugyan, mi fontos lehet egy
rajzban, amit véletlenül látott meg, és egy nem létező növényt ábrázol?
Legalábbis ő meg volt róla győződve, hogy az a növény nem létezik, mert azok a
kódexek, amiket eddig látott, tele voltak olyan növényábrázolásokkal, amelyek
csupán egy élénk fantáziájú szerzetes testvér képzeletének a szülöttei voltak.
Vagy egyszerűen csak csalások, egy hazudozó elbeszélése alapján készültek, aki
így akarta magát érdekesebbé tenni, vagy a csalás által előnyhöz jutni.
…
A síp hangja egyre erősebben szólt, míg végül szétvált a
nád, és ők ott voltak. A piciny gunyhó előtt, ami alig volt nagyobb, hogy egy
ember elférjen benne, egy alak ült a sarkán, és a sípot fújta, amit egy nád
szárából készített. Jöttükre felállt és biztatóan rájuk mosolygott.
Hilarius elképedt, hiszen eddig minden sámán, akivel
találkozott, torzonborz alak volt, hogy a nagy szőrtől alig lehetett az arcukat
látni, ő pedig ehhez képest papokhoz hasonlóan borotválkozott és a haját is
vágta. De talán ő nem is Gyerk sámán személyesen, hanem a segítője, folytatta a
töprenkedést Hilarius. Fiatal is még hozzá, Péterrel lehet egyidős. Azonban a
másik, mintha olvasott volna a gondolataiban, megszólalt. Beszédjében volt
valami, ami arra vallott, hogy nem a falusiak közt nevelkedett.
– Látom az arcodon a meglepetést, nem ilyennek képzeltél,
– Nem egészen – ismerte el Hilarius – azok a sámánok,
akikkel eddig találkoztam, nem hasonlítottak rád. – látszott rajta, hogy
zavarban van, keresi a szavakat – Te hogy is mondjam, olyan…
– Papos vagyok?
Rádöbbent, hogy ő is ezt a szót kereste. Bólintott.
– Talán ez se véletlen.
Furcsán nézett a másikra, nem értette, mire akar kilyukadni.
Gyerk sámán azonban nem magyarázta meg a szavait.
– Énelőttem Szete élt itt, akiről az a hír járta. Hogy ért
az állatok nyelvén, és az emberek messze környékről elhozták hozzá a beteg
állataikat, hogy gyógyítsa meg. Akkor már nagyon öreg volt, amikor én
találkoztam vele. Az egész családját elvitte egy járvány, és csak két
tanítványa volt. Mikor találkoztam vele már itt élt a nádasban, és valahogy úgy
esett, hogy megkedvelt. Mindenét rám hagyta, ami nem volt sok, és mikor
meghalt, nekem kellett őt eltemetnem ősei hite szerint, és ez elég szokatlan
volt olyasvalakinek, aki előtte szerzetesnek készült.
Az utolsó szavakat hallva Hilarius felhördült, de inkább
szánakozás volt benne, mint számonkérés.
– Miután az egyetlen, igaz hitet megismerted, hogyan tudod
ezt a pogányságot szolgálni?
Gyerk kihívóan, már, már pimaszul nézett vele farkasszemet.
– Úgy, hogy az egyetlen, és igaz hit ellökött magától.
György, a te elődöd küldött, pontosabban kergetett el a kolostorból, arra
hivatkozva, hogy korhely vagyok, ami persze nem volt igaz, de ürügynek pont jó
volt.
Hilarius visszaemlékezett rá, hogy Györgynek, a perjelsége
kezdetén a kolostorban elterjedt részegeskedésnek kellett gátat vetni. Lehet,
hogy már ez is csak ürügy volt arra, hogy megszabaduljon a számára kellemetlen
emberektől? Történt már ilyen máskor is.
– Akkoriban két szerzetest is elküldtek a kolostorból
részegeskedés miatt.
– A másik valóban egy korhely, züllött alak volt, de én nem,
Péter, akit addig a legjobb barátomnak hittem, mégis tanúskodott, hogy látott
engem részegen, ahogy ocsmányságokat művelek. Péter, aki György perjelnek volt
a helyettese, de mindenki tudta, hogy valójában ő irányította a kolostort, és most
ellened áskálódik, miután elveszítette a választást.
Hilarius hitetlenkedve rázta meg a fejét.
– És mi oka lett
volna Péternek, hogy megrágalmazzon téged?
– Mert attól féltek,
hogy leleplezem az összeesküvésüket.
Hilarius megdöbbent, nem ilyen válaszra számított. Azt
hitte, hogy itt is rivalizálás lesz a háttérben, ami még a legkipróbáltabb
barátságokat is megrontja. Ha valaki megérzi, hogy társa nagyobb kegyben áll
elöljárói előtt, mint ő, hát az féltékenységet szülhet, ami még a szilárd
barátságokat is próbára teszi. Vagy nem erről szól Káin és Ábel története?
– Miféle
összeesküvésről beszélsz?
Gyerk sámán nem válaszolt, hanem bebújt a gunyhóba, és mikor
előkerült, már egy kódex volt a kezében. Olyannyira valószerűtlen volt a
helyzet, hogy itt a nádas közepén egy kódexre bukkanjon, hogy Hilarius
önkéntelenül elmosolyodott. A sámán a kezébe nyomta a könyvet, amelynek a
kötésén látszott, hogy a könyvkötészetben járatlan ember készítette, inkább egy
kontár elképzelése, mint egy szakember tudása szerint. A könyv szinte önmagától
nyílt ki a kezében, és mintha valamiféle herbárium lett volna, minden oldalon
annak a növénynek az ábrájával, amiről szó volt. De milyen különös növényeké!
Mintha egy teljesen ismeretlen világból származtak volna, vagy pedig egy élénk
fantáziájú rajzoló akarna az olvasóval gúnyolódni. Néha már úgy tűnt neki, hogy
felismert egy virágot, de mielőtt még örülhetett volna a sikernek, egy olyan
részletet fedezett fel, ami egy teljesen másik virághoz tartozott.
Próbált beleolvasni a szövegbe, hátha az eligazítja, de
hiába erőltette az elméjét, a betűk nem álltak össze értelmes szavakká egyik
általa ismert nyelven sem. Olyan volt ez az egész, mintha valami tréfának lenne
az áldozata. Aztán rájött, hogy ez egy titkosírás, ahol a szavakban a betűk
bizonyos rendszer szerint változnak, és aki nem ismeri a kódot az csak
értelmetlen betűhalmazt fog látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése