Templomban

Mióta itt éltek, Somorján, rendszeresen el tudsz te is járni a templomba. Ugyanis, otthon még egy dombot is meg kellet másznod az elektromos kocsival, ha a vasárnapi szentmisére akartál eljutni, amit Csuday tisztelendő úr tartott. Ráadásul, mostanában az út is olyan hepehupás, hogy újabban már a traktorok is arra járnak, és te nem akartad megkockáztatni, hogy elakadj, vagy pedig felfordulj a kocsival. Úgyhogy, inkább felfüggesztetted a templomba járást.
Azonban, mióta városlakók lettetek, a templomba járás is könnyebb lett, hiszen az ott van, szinte a szomszédban, mindössze a Főtéren kell átmennetek.
A bejutás azonban így se egyszerű, hiszen egy küszöbön is át kell emelni a kocsit – ezért nem tudod használni az elektromos kocsit, és muszáj mindig hármatoknak mennetek, hogy legyen, aki az ajtókat tartja, amíg a kocsival bejuttok.
Ahogy elnézed, rajtatok kívül is vannak még, akiknek ugyanezzel a problémával kell megküzdeni. Ők is hármasban járnak.
…
A templom az első pillanattól lenyűgözött, először a méreteivel. A ti otthoni pici ékszerdobozotok kétszer is elférne a somorjai templomban. Aztán a barokk pompájával kólintott főbe, téged, aki a százdi templom szinte puritán egyszerűségéhez voltál szokva, ami még hangsúlyosabbá teszi a freskók csodáját. 
Ellenben, Somorján…
A régi korok mesterei, mintha csak azt gondolták volna, hogy a hívők valamennyi érzékszervét le kell kötni a szentmise alatt, ezért túlzsúfolták szobrokkal és faragványokkal a belső teret, amit még feldolgozni is nehéz a szemnek. Mindig új és újabb részleteket fedezel fel, amíg a szentlecke vagy a prédikáció szavai kopognak a dobhártyádon.
Aztán felzúg az orgona méltóságos hangja, amiből lassan kibontakozik a szentének dallama. Először a kántor énekel, aztán a hívek megismétlik. Időnként te is bekapcsolódsz, de inkább csak dúdolsz. Egy-két ütemet mindig lemaradsz, úgyhogy, inkább nem zavarsz bele az énekbe, és abbahagyod.
Így aztán visszatérsz a szemlélődéshez. A pajkos angyalok inkább hasonlítanak Cupidóra, a szerelem pogány, nyilas istenségére, mint a középkor ájtatos angyalszobraira, akik mintha éppen az Úr dicsőségét zengenék, és erre szólítanák fel a jámbor híveket is.
Aztán, ott vannak a szentek szobrai, teljes harci díszben, mintha bármelyik pillanatban készek volnának megvédeni az igaz hitet. 
Neked gyerekkorodból egy másik katona szent szobra ugrik be, ami otthon volt, a százdi templomban. Szent György, ahogy a sárkány fején tapos. Nagyon imponált neked az a szobor, és te is próbáltad otthon leutánozni azt a pózt. Persze, neked sose volt hajlandó lefeküdni az a rohadt kutya, és tűrni, hogy a lábad a fejére tedd.