Kommunikáció

Két éve volt a bemutatkozásod a somorjai városi könyvtárban - abból az alkalomból, hogy a város lakosa lettél.
Lelkes segítőid is voltak. Mivel te finoman szólva se vagy egy partiarc, és hát ha neked kellett volna egyedül prezentálnod ezt a szeánszot, akkor ez az estébe hajló délután úgy telt volna, hogy némán néztétek volna egymást a közönséggel – ami, valljuk be, nem valami szórakoztató program, még akkor se, ha te mindeközben sármosan mosolyogsz –, ezért aztán a szervezők segéderőkről is gondoskodtak. Ott volt Erzsi, aki ezen az új helyen azóta is az egyik legnagyobb segítséged, Erika, a Carissimitől, Mari, a korábbi kiadód és Árpi, a régi, kipróbált barát, Andi pedig a verseidből olvasott fel. Mindenki választott egy írást, és arról beszélt, Árpi pedig felelevenítette az egykori, legendás Kereszt sori beszélgetéseiteket, ott Százdon, a Morda alján. Legendásnak mondod azokat a beszélgetéseket, jóllehet közönségetek, az nem volt. Csak ti ketten Árpival, és az, aki épp arra járt, és pár mondat erejéig bekapcsolódott a két fura fazon beszélgetésébe. No és Pali bá- csi, Árpi apukája, aki ha megjelent, te tudtad, hogy ideje indulnod, mert a barátodra még mezőgazdasági teendők várnak.
* * *
 Sokan nem tudták elképzelni, hogy miről is diskurálhattatok, amikor a többség a beszédedet is nehezen értette meg. Akadt olyan faludbéli is, akinek nem volt türelme végighallgatni, hogy befejezd a mondókádat, inkább rád hagyott mindent, és ment tovább. Egy idő után aztán már te is észrevetted, hogy kivel nem érdemes erőltetned a beszédet, és egy bó- lintással túlestél az üdvözlésen. Árpival azonban kezdettől fogva más volt a helyzet. Mintha egymásra lettetek volna hangolódva. Már má- soknál is megfigyelted, milyen fontos, hogy az idegenekkel megtaláld a közös hangot, és „olvassátok” egymás gondolatait. De még így is előfordul, hogy többször is nekiveselkedsz ugyanannak a szónak, ha értetlenkedést látsz az arcokon. Végső esetben keresel egy másik, hasonló értelmű szót. A legvégső esetben pedig az történik, hogy körülírod a keresett szót, és kezdődhet a barkochba. A legjobban mégis az bosszant, amikor te még folytatnád a játékot, de a másiknak fogy el a türelme, és egy zavart mosollyal továbbáll. Ilyenkor mindig az a Kabos-film jut az eszedbe, ahol a főhősnek nagyothalló anyósa van, és mikor valamit nem értett, csak legyintett, hogy hosszú. Így járta a családodban is, amikor nem értettek valamit, az a tréfás mondás, hogy ez hosszú. Hát ilyen vidám dolog veled kommunikálni.
* * *
Nézed a közönséget, aztán a barátaidat, végül pedig családod jelen lévő tagjait, és büszke vagy (mind a háromra: a közönségedre, a barátaidra, a családodra). Büszke vagy arra a hat kötetre, amit eddig sikerült elérned, és hogy egy kicsit talán példát mutathattál másoknak, akik hozzád hasonló helyzetben vannak, hogy lehet másképp is, még így is… Mint neked Stephen Hawking, az örök példakép. Az 1980-as években fedezted fel őt magadnak. Hogy valahol Angliában él egy világhírű tudós hozzád hasonló vagy talán még a tiédnél is nehezebb helyzetben. Akkoriban még nem létezett internet, Mark Zuckerberg pedig talán ez idő tájt lett szobatiszta. Neked azonban a puszta legenda is elég volt. Ha neki sikerült, akkor neked is sikerülni fog.
Azóta birkózol a Sorssal.
Mert példaképre mindenkinek szüksége van.