Elsőáldozás

Reggel úgy ébredek, hogy kíváncsian nézek a mai nap elé, amire már egy hete készül a család. A mai napra készülve azonban már hónapok óta Csuday tisztelendő úr járt hozzám, és tanultuk a hittant, hogy felkészítsen az elsőáldozásra.
Ez azonban inkább izgalmas, új élmény volt, mintsem megterhelő. Mert ezidő alatt rájöttem, hogy szeretek tanulni! A Biblia tele van remek történetekkel, amelyek legalább olyan izgalmasak, mint azok a könyvek, amiket olvasok, az atya pedig jól magyaráz, úgyhogy, haladtunk, mint kés a vajban.
Ha iskolába járok, valószínűleg én lennék az osztály strébere, akit mindenki utál.
Hetente kétszer járt hozzánk az atya, és minden alkalommal átvettünk egy bibliai történetet, majd olvasmányt adott fel a következő alkalomra. Közben, elmagyarázta, hogy mi is az a Szentháromság, végigvettük a tízparancsolatot, mesélt az angyalokról.
Nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy legyek elsőáldozó, és Csuday tisztelendő úr elvállalta, hogy felkészít engem. Én pedig kedvelem az öreget, mert a társaságában valahogy mindig fesztelenül érzem magam. Mintha nem is ő lett volna az a szigorú tekintetű pap, aki pár évvel ezelőtt az ujjával fenyegetett, mikor a miséken mocorogtam vagy a barátaimmal sustorogtunk.
Persze, hamar rájövök, hogy ez a mostani arca csak az állapotomnak szól, de legalább sajnálkozást nem látok a szemében, amit mindennél jobban gyűlölök.
…
Ma, végre felvirradt a nagy nap, amikor először veszem magamhoz az ostyát!
Csuday tisztelendő úr természetesen elmagyarázta az áldozás lényegét. Hogy csak miután meggyóntunk, és a pap feloldozott minden bűnünk alól, csak azután vehetjük magunkhoz az Úr testét.
Igazság szerint, egy kicsit nagy a drukk bennem, mint mindig, ha meg kell felelnem valaminek, vagy csak úgy érzem, hogy meg kell felelnem.
Igazából, szeretnék túllenni ezen az egészen.
Rám aztán, azóta is, tényleg igaz a mondás, hogy görcsös akarásnak nyögés a vége.
Pedig ma igazán csak a szűkebb rokonság és barátok lesznek a házunknál jelen. Úgymint, anyu bátyja, Laci bácsi a feleségével, nenüssel, és a lányuk, Regus. Valamint keresztapám a családjával.
Manyi, anyu barátnője is itt lesz, a kisebbik fiával, Tivadarral, aki tulajdonképpen olyan nekem, mintha a bátyám volna.
Tőlük egy kakukkos órát kapok ajándékba, aminek először még örülök, de aztán meggyűlölöm, mert nem tudom megszokni, hogy a kakukk minden órában kiugrik az odújából, és annyit kakukkol, ahány óra van. Még éjszaka is felriadok a hangjára.
Először a szobámban van, de hamar kikerül a folyosóra, azonban ez se sokat segít. Nagy megkönnyebbülés lesz, mikor pár év múlva úgy elromlik, hogy már nem lehet megjavítani.
…
Anyu az egész szertartás alatt mellettem van és fogja a kezemet, amiben a gyertya van. Én azonban semmit sem érzékelek az egészből, mert végig az jár a fejemben, hogy a tegnapi gyónás alkalmával egy bűnt kifelejtettem, és most akkor a pokolra kerülök. Csak az vigasztal némiképp, hogy a következő hónapban újfent gyónok…