Zöldasztalnál

Signore Mercanténak volt egy szokása, mióta Luciferno a megrendelésére a birtokán dolgozott, ragaszkodott hozzá, hogy a vacsorát mindig együtt fogyasszák el. Mint mondta, régebben megszokta, hogy nagy társaságban vacsorázzon, de már évek óta nincs erre lehetősége, így hát most kihasználja az alkalmat, hogy vendég tartózkodik a házában. Luciferno ezt nem is bánta, mert signore Mercante igazán szórakoztató társaság tudott lenni, kifogyhatatlan volt az anekdotákból, amelyeknek olyan történelmi alakok voltak a főszereplői, akiket ő csak hírből ismert. A vacsorákon azonban sok minden szóba került, a nők szépségétől kezdve a zamatos borokig, amit maga is termelt a birtokhoz tartozó lankákon. Signore Mercante azonban leginkább kedvenc témájáról, a történelemről tartott előadásokat Lucifernónak. Szép lassan megtudta róla, hogy a köztársasági Firenze külügyi titkárságán dolgozott, és Machiavelli titkára volt, akit valamennyi útjára elkísért, és kötelességének érezte, hogy a nevét tisztára mossa.
-          Tudja, nem volt köztünk nagy a korkülönbség, én mégis a mesteremnek tartom őt, mert Itália egyik legragyogóbb elméje volt, és a lángelméknek nincsen koruk. Az emberek azt hiszik, hogy a Fejedelem az ő fejében született meg, pedig ő csak leírta, amit az utazásai során látott, tapasztalt, és így tartott tükröt a kora elé, amelyik elborzadt önnön képétől, és szerette volna azt hinni, hogy ez mind az ő fejében született meg. Pedig jómagam se szolgáltam volna egy ilyen szörnyeteget, aki olyan tanácsokat ad az uralkodóknak, hogy alakoskodjanak, mint a vásári csepűrágók. Ez a könyv vérbeli szatírának íródott, amit azzal is jelzett, hogy művét éppen Cesare Borgiának, szeretett IV Sándor pápánk fiának ajánlotta, akinél nagyobb képmutatót nehéz elképzelni, amely művészetet bizonnyal atyjától sajátított el. Mit taníthatott volna Machiavelli az alakoskodásról és az álszenteskedésről ennek az embernek, aki maga volt a legnagyobb mestere ezeknek? Mégis, az utókor azzal próbálja őt befeketíteni, hogy ezek az ő tanácsai egy elképzelt fejedelemnek, és nem korának a szellemét írta meg. Ugyanis, fiatal barátom, abban a korban általános volt a képmutatás a fejedelmi udvarokban, aminek Cesare Borgia volt a legnagyobb mestere, a legnagyobb, de nem az egyetlen. És erről a fejedelmi udvarokat járva mi is meggyőződhettünk. Abban a korban, amikor a viták leghatásosabb elintézési módja az arzén volt, és bizony, mi magunk is gyakran csak mímeltük, hogy eszünk, iszunk, a tiszteletünkre tartott lakomákon, mert attól tartottunk, hogy minket is megmérgeznek.
Signore Mercante elhallgatott, és ivott a borból, mintegy jelezve, hogy az ő házánál bátran ehetnek, ihatnak a vendégei.
- Bár sok méltatlan ember ült a történelem során Szent Péter székében, de mégis IV Sándor volt köztük a legméltatlanabb. Jellemzően hívta őt egyik életrajzírója a bűn virtuózának, de ha nem ilyen hatalmas uralkodó, akkor bizonnyal a hóhér kötelén végzi. Már a megválasztása után az egyik bíboros, aki részt vett a konklávén30, azt írta egy barátjának, hogy még sose volt olyan magas a bíborosok szavazatának az ára, mint akkor, amikor Borgiát pápává választották. Neki azonban volt miből költenie, hisz jól megszedhette magát, amikor még ő vezette a pápai kincstárat. Hivalkodott a törvényes és törvénytelen gyermekeivel, akik mind apjuk gátlástalanságát örökölték. A Krónikában egy egész fejezetet fogok a Borgiáknak szentelni, ennek a díszes társaságnak. Tudta, hogy a mi Sándor pápánk még Borja néven született Spanyolországban egy Valencia melletti városkában? Egy nagybátyját követve került a pápai udvarba, aki bíboros volt, és itt lett Borjából Borgia, hogy az itáliai bíborosok jobban elfogadják. Si fueris Romae, Romano vivite more!31, ahogy a régiek mondták, de most már befejezem, mert érzem, fejembe szállt a bor, és ön bizonyára nem kíváncsi egy részeg vénember fecsegésére.
Luciferno már megszokta, hogy signore Mercante kurtán-furcsán vet véget a beszélgetéseiknek, mikor kényes témák kerülnek szóba. Mintha bizony attól félne, hogy a szavai illetéktelen fülekbe is eljutnak. Ezen aztán elgondolkozott. Lehet, hogy signore Mercante mégse az a magányosan élő öregember, aki már csak a Krónikájával foglalkozik, akinek szereti magát beállítani? Hiszen, mindössze pár napja tudta meg, hogy egy Akadémiának a tagja. És ugyan mi lehet egy ilyen Akadémia? Esetleg egy titkos társaság, amelynek a tagjai tiltott eszméket cserélnek egymással? Lehet, hogy signore Mercantét  kémek veszik körül, akik minden szavát lejegyzik, és jelentik az ellenségeinek, mert azok