Már a tér szélén járt, amikor egy magányosan ülő alakra figyelt fel, aki a lábait maga alá hajlítva, törökülésben ült a földön, és látszólag tudomást se vett a külvilágról. Luciferno közelebb ment hozzá, hogy meggyőződjön, élő ember az, és nem egy szobor, ami éjszaka került ide.
Kétségtelenül élő ember volt, bár mozdulatlan volt, akár egy szobor, de pár lépésről már felismerte rajta az élet jeleit. A földön ülő alak feje köré turbán volt tekerve, a felsőteste meztelen volt, kezei pedig a térdein nyugodtak, tenyérrel felfelé, mintha így is a napfényt akarná magába fogadni. A szeme csukva volt.
Luciferno előhalászott egy érmét, amit a földre ejtett, gondolván, embere majd úgyis utánakap, mint a többi koldustól megszokta. Ám a másik mozdulatlan maradt, akárha igazi szobor volna, és az érme a kövezeten koppant. Lucferno állt ott még egy darabig, majd megvonta a vállát, és továbbment.
…
Nem tudta megállni, és pár méter után visszanézett. A koldus még mindig ugyanolyan tartásban ült a földön, előtte pedig, alig karnyújtásnyira, ott csillogott az érme. Szeme nyitva volt, és őt figyelte. Valamiért a hideg futkosott a hátán, ettől a tekintettől.
Visszament, felvette a földről az érmét, és a koldus nyitott tenyerébe tette. Megfordult, és menni készült.
- Akarsz velem beszélni?
Nem tudni, mi lepte meg jobban, hogy a koldus végül megszólalt, vagy, hogy a másiknak ennyire nőiesen vékony hangja volt, mint valami heréltnek. A szobor most megismételte a kérdést.
- Akarsz beszélni velem? – majd hozzátette – Alamizsnát nem fogadok el.
- Ezek szerint, most beszélgetnem kell veled.
A másik megvonta a vállát.
- Semmi se kötelező, de ha rám hallgatsz, kihasználod az alkalmat. Elvégre, mások meg direkt azért fizetnek, hogy beszélgessenek velem.
- És miről beszélgessünk?
- Amiről akarod. Az emberek megfizetik az óradíjamat, és én arról beszélek velük, amiről ők akarják.
Luciferno elgondolkozott. Ha már megkapta a lehetőséget, hogy meghatározhatja a beszélgetés témáját, akkor jól illik választania. Tulajdonképpen semmit se tudott a másikról, sőt, egy perce még azt se tudta, hogy a világon van. Elég nehéz olyasvalakivel beszédbe elegyedni, akiről azt se tudjuk, hogy kicsoda. A másik azonban várakozva nézett rá, és Lucifernóban ettől az a kényszerképzet alakult ki, hogy kénytelen valaminek megfelelni.
- Ki vagy?
- Ha a nevemre vagy kíváncsi, a többiek úgy neveznek, hogy bölcs Teklész.
- Különös név. Szóval, bölcs vagy.
- Csak annyira, amennyire Teklész. Bár sokat tanultam, és sokfelé utaztam, de attól tartok, hogy ez minden. Bölcs vagyok, mert annak tartanak.
- Mostanában te vagy a második, akitől ezt hallom. Vannak tanítványaid? Ismersz egy bizonyos Contessát?
Luciferno figyelmét nem kerülte el, hogy a szobor összerezzent a név hallatára, de semmi más jelét nem adta annak, hogy ismerné, hanem elgondolkozott, majd megrázta a fejét.
- Nem ismerek, de ez nem jelent semmit. Lám, Szent Pál sose ismerte Jézust, mégis mindenki a tanítványának tartja. Lehet, hogy ez a Contessa is ismerte egyik tanítványomat, és rajta keresztül jutott el hozzá a tanításom.
Luciferno fejébe nem fért valami, amire rá is kérdezett.
- Ha tanítványaid vannak, miért koldulsz egész nap itt?
- Úgy érted, hogy miért élek itt, a nincstelenek közt, akik megrabolhatnak, sőt, még az életemet is elvehetik, miért nem járok szép ruhákban, miért nem vagyok a város elismert polgára, és miért nem hívnak meg naponta más házhoz, hogy bölcsességemmel elkápráztassam a házigazdáimat?
Luciferno elgondolkozott, majd bólintott. Teklész ekkor folytatta.
- Régen így éltem, de mégse voltam boldog. Aztán elgondolkoztam, hogy mi hiányzik a boldogságomhoz, és akkor rájöttem, hogy a boldogsághoz nagyon kevés is elég. Tulajdonképpen, csupán a szabadság kell hozzá, hogy az csinálhasd, amit akarsz. Ha valahol nem érzed jól magad, menj el onnan, és keresd meg a helyet, ahol majd jól fogod magad érezni. Ehhez pedig, mindenekelőtt, szabadulj meg a kötöttségeidtől, és mindenedtől, amid van. Azonban, mindenhez az kell, hogy először is szabadulj meg mindentől, amit birtokolsz, mert a tárgyak éppúgy birtokolnak téged, mint ahogy te birtoklod őket. és ez az, ami igazán nehéz, mert mindened, amid van, úgy hozzád nőtt, mintha a tested részei volnának, és ha megfosztanak tőlük, az olyan kín, mintha a kezed vagy a lábad vágnák le. Látszólag szabad vagy, de közben a tárgyak rabságában élsz. Vajon te birtoklod a tárgyakat, vagy ők birtokolnak téged? Hiszen, nem élhetsz más városban, csak amelyikben a házad van, nem alhatsz más ágyban, csak abban, ami a tied. A tárgyak ugyanakkor bűnre is csábítanak, mert mindig a szebbet, a jobbat, az újabbat akarod megszerezni, és ha nincs rá pénzed, hogy megvedd, hát elveszed a másét. Azt pedig már Jézus is megmondta, hogy, ha a kezed bűnre csábít, akkor vágd le a kezedet! Én pedig megkérdem tőled: Mitől könnyebb megválnod, a testednek egy részétől, vagy egy rideg tárgytól?
Teklész elhallgatott, és jó ideig Luciferno se szólalt meg. A filozófus szavain töprengett. Végül megszólalt.
- Szokatlan dolgokat mondasz. Mit szólnak az emberek, akik ezt hallják tőled? Hiszen a tanítványaid nyilvánvalóan a tehetős polgárok közül kerülnek ki, nem a nincstelen rétegből, és te mégis azt tanítod, hogy mondj le mindenedről, mert csak úgy lehettek szabadok és boldogok.
- A tanítványaim minden rétegből kikerülnek. Aki tud, fizet, aki pedig nem, annak a részét a tehetős tanítványaim fizetik ki. Hiszen a tanításomnak ez is a lényege, és aki nem így cselekszik, az megbukik a vizsgán, és eleve a tanítványom se lehet. Az emberek aztán meghallgatnak, miként meghallgatják vasárnaponként a pap prédikációját is a templomban, de ettől függetlenül élik tovább az életüket ugyanúgy. Felmentést is találnak maguknak, mert azt mondják, hogy az élet más, és meg se fordul a fejükben, hogy az élet azért más, mert ők máshogy alakítják. Lám, a gazdag ifjúnak se volt ereje szétosztani vagyonát a szegények között, mikor Jézus azt tanácsolta neki.
Lucifernóban egy újabb kérdés merült fel, de Teklész közbevágott.
- Az egy óra lejárt, amennyit kifizettél. Most menj el!
- De hisz alig telt el negyedóra.
- Az óra akkor telik le, amikor én mondom.
Luciferno belátta, hogy nincs értelme Teklésszel vitába szállni, de hirtelen az eszébe jutott valami.
- Bocsáss meg Teklész, de mondanék valamit, mielőtt elmegyek. Nem szeretném azonban, ha megsértődnél.
- Nem fogok megsértődni.
- Te egész idő alatt arról beszéltél nekem, hogy szabaduljunk meg a tárgyaktól, amiknek a rabságában élünk, mégis pénzt kérsz a tanításodért.
- Igazad van. Épp ezért fogd ezt a pénzt, és oszd szét azok közt a koldusok közt, mint alamizsnát, úgyis annak szántad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése