A megbízás

Lucifernó egy hét múlva elhagyta Firenzét, hogy Innocente Mercante birtokán töltse az elkövetkezendő két hónapot, aki rendelt tőle egy képet, de volt egy különös kikötése is, mégpedig az, hogy az ő birtokán készüljön el a mű. Bármennyire is különösnek találta a kikötést, Luciferno elfogadta az ajánlatot, mivel az adósságai gyorsabban nőttek, mint a bevételei, ezért aztán nem engedhette meg azt a luxust, hogy lemondjon egy jól fizető megrendelést, csak azért, mert különösnek találja, és így két hónapra búcsút mondott Firenzének, és Contessának.
Még nem találkozott signore Mercantéval, mivel a megrendelés egy közvetítő útján jött létre, így érthető izgalommal szállt le a kocsiról, amire az előző napokban felpakolta az egész műtermet. Remélte, hogy a házban talál olyan helyiséget, ami alkalmas lesz műteremnek, és azt is remélte, hogy az utazás során semmi se törik össze. Utoljára akkor csomagolta így össze mindenét, amikor Rómából eljött, most viszont csak a legfontosabb holmikat hozta magával, a többit egy ügynök gondjaira bízta, hogy tegye pénzzé.
Reggel, mikor útnak indultak, még tele volt feszültséggel, hisz nem tudta, mit is találnak majd. El kellett ismernie, kicsit felelőtlen volt, amikor elvállalta ezt a megbízást, és csak a pénzszűke vitte rá, hogy igent mondjon. Arra is hamarosan rádöbbent, hogy a bíborosok bőkezűbbek voltak, mint a firenzei megrendelői, akikben megvolt az a kalmárszellem, hogy az utolsó dukáton is alkudoztak.
Aggodalma, amellyel az utazás elé nézett, az első órában szertefoszlott, és átadta helyét az ámulatnak, amellyel a toszkán táj szépségét csodálta. Utazott ő már erre előtte is, csakhogy akkor vagy sötét volt, vagy őt foglalták le túlságosan az utazással járó gondok, nem ért rá a táj szépségében gyönyörködni. Most azonban az utazás minden percét kiélvezhette, mivel Ali nehezen pótolható segítségnek bizonyult. Miután Gallego doktor mellett megtanulta, hogy a leghatékonyabban intézzen minden költözéssel kapcsolatos ügyet, és a doktornak is voltak értékes műszerei, gyűjteménye, amelyekben nem eshetett kár, szinte mindent rá lehetett bízni.
Így aztán Lucifernónak nem is volt más dolga, mint a tájban gyönyörködni. A vázlatkönyv szinte le se került az öléből, mert annyi szép dolgot látott, amit pár vonással felskiccelt a vázlatkönyvbe.
Szinte még a legkisebb faluban is talált olyan templomot, aminél meg kellett állnia, mert indulás előtt a barátai figyelmeztették, hogy olyan remekművet talál bent, amit látnia kell.
Így aztán a máskülönben alig ötórás utat tizenhat óra alatt tették meg, és már éjfél körül járhatott az idő, amikor a kocsi begördült az udvarra, és ők megérkeztek signore Mercante villájához, ami még a római időkben épült, valamelyik gazdag patrícius vidéki rezidenciájának, ahova visszavonult, amikor Rómában Jupiter villámai csapkodtak, és signore Mercante ezt a majort maga újította fel. Legalábbis az ügynök, az ügynök, aki signore Mercante megbízásából eljárt, így tájékoztatta. Luciferno rákérdezett, hogy miért ez a szokatlan eljárás, de az ügynök kitérő választ adott, hogy Signore Mercante nem szívesen mozdul ki birtokáról, márcsak előrehaladott kora miatt se.
A villa tulajdonképpen egy egész birtoknak volt a központi épülete, a ház körül a gazdasághoz tartozó épületekkel. Még egy malom is volt a villától nem messze, aminek lapátját egy pataknak a vize hajtotta.
Az érkezésükre elősiető lakáj rendkívül pökhendien viselkedett, és morgott valami olyat, hogy az illem azt kívánná, hogy időben érkezzen mindenhová, majd figyelmeztette Lucifernót, hogy signore Mercante már lefeküdt, és csak reggel tud vele beszélni. Ezután megmutatta nekik a szobájukat, és mindnyájan nyugovóra tértek.