A
zsurnaliszta egész évben nyitott füllel és szemmel jár, és bármit, amit hall
vagy lát, azt elraktározza agyának egyik hátsó rekeszében, oda, ahol azok az
emlékek vannak, amelyek pillanatnyilag ugyan érdektelenek, de egyszer még a
hasznunkra válhatnak, azt gondolván, jó lesz ez még valamire, ínséges időkben.
Például, ilyenkor, uborkaszezon idején. Mint, példának okáért egy anekdota,
amit még a százéves öregapjától hallott:
„Az Alvégben
lakott Varga sógor, aki egy szép napon elhatározta, hogy ideje meglátogatni az
ő Felvégen lakó komáját, Borka sógort. És ha elhatározta, hát így is tett.
Mivel azonban vó’t neki egy kétéves
kisfia, a Palkó, őt is magával vitte, mondván: Hadd lássa a komája, hogy
mennyit fejlődött az ő keresztfia, mióta nem látta. Merthogy Palkó igazán
szemrevaló legényke vó’t, és ő szívesen dicsekedett vele mások előtt, hogy
tisztára az apja. Ami amúgy igaz is vó’t. A bibi csak ott vó’t, hogy nem ő
vó’t a gyerek apja. No de ez már egy másik történet. Ha sorra kerül,
lehet, hogy még beszélek róla.
A kis Palkó
azonban még csak most tanó’t beszélni,
és erősen selypített, és mivel az út igencsak hosszú volt, ő sokat
nyűgösködött, és gyakran kérdezte meg az apjától.
– Édsapám,
édsapám, messze jagyunk még?
– Messze, fiam.
– Messze, fiam.
Ám Palkó
kisvártatva újra megkérdezte.
– Édsapám,
édsapám, messze jagyunk még?
– Messze, fiam.
– Messze, fiam.
Ez a
párbeszéd még ötször elhangzott köztük, és Palkó egyre nyűgösebb lett, míg
végre az apa ezt tudta válaszolni.
– Most már
mindjárt ott leszünk, fiam.
Mire fel,
Palkó…
– Hát, tudja
édsapám, én kurjára elfáradtam.
Azóta, ezt a
szólást felkapta a nép, és a falunak a felső végét kurjának nevezik.”
Mit
mondhatna befejezésül a mesélő? Mivel tanulság nincs, és ő csak remélni tudja,
hogy a kedves olvasó mégse találta elpocsékoltnak azt az időt, amit az
olvasásra fordított. Mivelhogy ezalatt akár a kertben is kapálhatott volna
egy rendet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése