Hódolat a megmaradóknak

Kis csapatunk délután 2 óra tájban állt meg a lévai Reviczky ház előtt, miután megérkeztek a magyarországi segéderők is, Karaffa Gyula, Nagyorosziban élő költő barátom és felesége. Író-olvasó találkozóra vártak minket, és Gyulára várt a feladat, hogy a könyvekről beszéljen a közönségnek.

Szívélyes vendéglátóink azonban mindenekelőtt bemutatták a csodálatosan felújított Reviczky házat, ami, úgy vélem, a lévai magyarság valódi közösségi tere, szellemi otthona. Ezután, megtekintettük Molnárné Wirth Rozália gyönyörű üveginstallációit.

Wirth Jenőnek, a Reviczky társaság elnökének a bevezetőjével megkezdődött a délután érdemi része, amit zenei betétek és szavalatok gazdagítottak.

Mint azt Karaffa Gyula, a szép számban megjelent közönség láttán megjegyezte, mindig szívesen tesz eleget az Ipoly innenső partjáról érkező meghívásoknak, mert a felvidéki ember valahogy mélyebben éli meg a magyarságát, mint az anyaországiak, ahol mindent felülír a megosztottság és a széthúzás.

Én pedig ehhez azt teszem hozzá, hogy Magyarországon természetes dolog magyarnak lenni – épp ezért nem is tulajdonítanak neki túlzott fontosságot. Nem úgy kisebbségi létben, ahol napirendenden szembesítenek vele, hogy te nem a többségi nemzet tagja vagy.

Azonban, visszatérve a közönséghez, nemcsak, hogy ott voltak, de a könyvek iránt is érdeklődtek az emberek. És ez hatalmas dicséret Wirth Jenőnek és munkatársainak, akik, úgy látszik, valamit nagyon jól csinálnak!

Az újságíró pedig ilyenkor felsóhajt, hogy bárcsak a többi településen is ilyen lelkes emberek szerveznék a kultúrát! Akkor biztos nem fogyna ilyen ütemben a magyarság.

Végezetül, hagy mondjak köszönetet Puksa Magdolnának, az irodalmi szakosztály vezetőjének, hogy megszervezte ezt az emlékezetesen szép délutánt!