Részlet

„Egy kisebb csoportosulásra lett figyelmes. Közelebb bukdácsolt, hátha valami jó kis balhéra van kilátás. A tömeg egy emelt hangon prédikáló férfit vett körül, miközben egy kiscsaj vallásos brosúrákat osztogatott. Pogány közelebb furakodott, az emberek mindenhol gondosan félrehúzódtak az útjából. Egy ideig elmélyülten hallgatta a prédikációt, majd önfeledten beletúrt az orrába, és üdvözült képpel halászta elő a megszáradt taknyot. Felemelt ujján, mint valami győzelmi jelvényt egyensúlyozva a taknyot elindult a férfi felé. A kiscsaj súgott valamit a férfinak, mire sietve összecsomagoltak, és úgy eltűntek, mintha sohase lettek volna ott. Rövidesen a tömeg is feloszlott, és pár perc múlva már csak ö dülöngélt a porondon.
…
- Hol vagyunk? – kérdezte Jeremiás.
- A világ tetején – mondta Angelo, és teátrálisan körbemutatott a látóhatáron. – Innen láthatod a teremtett világ szépségét. Hogy milyen jó munkát végzett a főnök, pedig az idő is szorította, mert csak hat napja volt.
Elégedetten nézett szét, mintha neki is része volt benne. Majd szavakkal is hozzátette.
- Bár sok munka van vele, hogy mindezt üzemben tartsuk, de ilyenkor látni, hogy megéri a fáradságot.
- Igen, láthatnám, ha nem lenne olyan köd, hogy az orrom hegyéig is alig látok.
- Igazán nem értelek titeket, embereket, folyton csak kukacoskodtok! – csattant fel az Angyal – Hát nincs neked fantáziád, hogy elképzeld a teremtett világ szépségét?”