Életút

Példa mindnyájunknak

Tavaly nyáron könyvismertetőt írtam a fenti címmel az egyik szlovákiai magyar hetilapba Molnár Imre akkor frissen megjelent könyvéről: Esterházy János élete és mártíromsága, amely a MERY RATIO kiadónál jelent meg. Alig telt el egy év, és az akkor írtak ismét aktuálissá váltak, ugyanis Esterházy János személye feszültséget okoz a szlovák-magyar kapcsolatokban, egy jóindulattal nemigen vádolható nyilatkozat nyomán – egyébként az itt élő népek kevés dologról tudnak annyi indulattal vitázni, mint a közösen megélt történelemről, pedig, ha a jövőről vitatkoznánk ennyi hévvel, akkor talán előrébb tartanánk.

Ezért hát úgy döntöttem, hogy az akkori cikkemet, kicsit átdolgozva, itt is közzéteszem:

Esterházy János azon kevés politikus egyike volt, akik nemcsak díszként használták a „keresztény” jelzőt, hanem egész életével igyekezett az életszentséget megvalósítani. Sőt, néha talán még úgy is tűnhet az olvasónak, hogy tudatosa készült a mártíromságra, mert amikor konfliktusba került benne a politikusi magatartás és a keresztényi erkölcs, akkor habozás nélkül mindig az erkölcsöt választotta.

A könyv három nagyobb részre van felosztva, ahogy Esterházy pályafutásának is három szakasza volt.  Politikusi pályája a trianoni megrázkódtatás utáni Csehszlovákiában kezdődött, ahol a kisebbségbe szakadt magyarság ügyét kezdte képviselni, és lett az Országos Keresztényszociális Párt elnöke. Bizony, a két világháború közti Csehszlovákiában se volt a kisebbségek helyzete olyan ideális, mint azt a történelmi propaganda igyekszik velünk elhitetni. Hisz még azokat az újságokat is elkobozták, amelyek Esterházy beszédeit közölték, vagy csak cenzúrázva engedték azokat közölni. Pedig Esterházy János nem támadott, nem vádolt, hanem csak azokat a jogokat kérte a magyaroknak is, amelyek minden kisebbséget megilletnek.

Edvard Benes kisebbségekkel szembeni politikáját úgy jellemezhetnénk, hogy szemtől szemben ígérj meg mindent, aztán pedig, amilyen gyorsan csak lehet, feledkezz meg az ígéreteidről. Esterházy János vállvetve küzdött a szlovák nacionalistákkal, akik az autonómiáért harcoltak, mivel úgy vélte, hogy „ennél rosszabb már úgysem lehet”. Sajnos, a történelem bebizonyította, hogy ez volt a legnagyobb tévedése.   

Esterházy János politikusi nagyságát mutatja az is, hogy az első bécsi döntés után nem fogadta el a neki felkínált budapesti felsőházi tagságot, hanem maradt a Szlovák Állam parlamenti képviselője, hogy képviselje a maradék magyarságot. Az egyedüli volt vezető politikus társai közül, aki a Szlovák Államban maradt. Jaross Andorral, akivel a Csehszlovák Köztársaságban még együtt védték a kisebbségi sorsban élő magyarság érdekeit, rövidesen megszakadt a kapcsolata, mivel Jaross Magyarországon egyre inkább a szélsőjobb felé sodródott. Esterházy ugyanis egyaránt elítélte a nemzetiszocialista eszméket és a bolsevizmust is. Épp ezért nem hallgatott azokra a szirénhangokra sem, amelyek azt tanácsolták neki, hogy forduljon Hitler közbenjárásáért a maradék magyarság érdekében, a legnagyobb szorongattatás idején.

A harmadik rész Esterházy mártíromságát tárgyalja, és véleményem szerint, ez a legszebb, mert ez volt az ő igazi tanúságtétele. Ahogy még a legnagyobb megpróbáltatásokat is szelíd nyugalommal viselte. Sőt, igyekezett az elesettebb társaiban tartani a lelket. Pedig ekkor már ő is halálos beteg volt. A kommunista hatalom ugyan 1949-ben megkegyelmezett neki, de a kötél általi halált mindössze hosszú haldoklássá változtatta, mivel a Szovjetúnióban összeszedett tüdőbetegségét nem kezelték. Hogy mennyire nem volt fasiszta, azt az az epizód is fényesen bizonyíja, hogy amikor a Csehszlovák Állam megtagadta egy „háborús bűnös” kezelését, akkor a pozsonyi zsidók gyűjtötték össze a pénzt az injekciókra.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki a múlt század első feléből egy hiteles politikusi pályára kíváncsi!