Pörirat

Egy röpirat margójára

Ady Endrét manapság a legnagyobb nemzeti költőnkként szokás emlegetni, afféle váteszként, aki sok mindenre ráérzett a magyarság elkövetkező sorsából, és ha hallgattak volna rá a kortársak, másként is alakulhatott volna a nemzet sorsa. Csak hát, a politikusok már akkor se hallgattak „léha” költők szavára, helyette „komoly” tanácsadókat tartottak, akik tanácsaikkal katasztrófába vitték a hazát.
De legalább az utókor, vigasztalhatnánk magunkat, az utókor fel és elismerte Ady zsenijét. Csakhogy, ez se annyira egyszerű, mert ebben a szegény, jobbsorsra érdemes hazában semmi se egyszerű, így Adyért is meg kellett vívni az utóvédharcot a pályatársaknak. Én itt csak egy röpirattal, Benedek Elek röpiratával A püspök meg a püspökfi, avagy a Magyar fa sorsa /1927, Brassó/ kívánok foglalkozni, amelyben Makkai Sándor könyvét:  A Magyar fa sorsa vette pártfogásába Szász Károly durva támadásával szemben.
És most adjuk át a szót Szabó Zsolt kítünő cikkének: „Makkai Sándor Ady-könyve, a Magyar fa sorsa nagy port vert fel a korabeli irodalmi sajtóban. A konzervatív irodalom képviselői élesen támadták Makkait, amiért kimutatta esszéjében, hogy Ady nemcsak nagy költő, de a magyar irodalom legvallásosabb költőinek egyike. Annak pedig különös súlya volt, hogy a nemzet- és fajárulónak, istentelennek bélyegzett költő pártfogója református püspök. Az Ady-ellenesek táborából különösen éles hangot ütött meg Szász Károly, aki röpiratában nemcsak Ady költészetét utasította el, hanem személyeskedő hangon Makkait is elmarasztalta, sőt felszólította, hogy vonja vissza püspökhöz méltatlan állításait.
Benedek Elek a szerkesztő Móricz Miklós (Móricz Zsigmond ez idő szerint Brassóban élő és dolgozó öccse) felkérésére a Brassói Lapok hasábjain kelt védelmére a Magyar fa sorsának és írójának. Ám a lapban a cikknek csupán első része jelent meg, amelyben Makkai könyvét ismertette, bő idézetekkel alátámasztva véleményének jogosságát és logikus voltát. A bejelentett folytatás azonban elmaradt, a lap főszerkesztője, Szele Béla mentegetőző levélben próbálta megindokolni, hogy a lap olvasóiban ellenérzést keltett mind a könyv, mind a cikk, lévén az olvasók kilencven százaléka Ady-ellenes. Benedek Elek válaszlevelében meg is írta, hogy ez azt jelenti, hogy a Brassói Lapok olvasóinak kilencven százaléka egyszerűen nem ismeri Ady költészetét. S hogy véleménye mégis nyilvánosságra kerüljön, az első rész honoráriuma fejében Móricz Miklós segítségével kétszáz példányban kinyomatta A püspök meg a püspökfi, avagy a Magyar fa sorsa című röpiratát, és elküldte szerkesztőségekbe, íróbarátainak, újságíróknak…„
A szerző azzal kezdi röpiratát, hogy felsorolja a vádakat: gőgös nemzetköziség és hazafiatlanság; satnya érzékiség és erkölcstelenség; nagyképű homályosság és érthetetlenség; beteg tagadása minden pozitív szellem-erkölcsi értéknek; a romlás és a halál dicsőítése; az ideiglenes bűnbánat komolytalansága; a vallásosság affektálása – egyszóval, mintha ma ülnénk végig egy parlamenti vitanapot.
Idézi még az ősi megfogalmazást is: „nem tiszteli az isteneket és a törvényt s megrontja az ifjúságot."
Csakhogy azután tételesen cáfolja a vádakat. Az istentelenség vádját például ezzel a szívbemarkolóan szép verssel:

Oszlik lelkemnek barna gyásza,
Nagy, fehér fényben jön az Isten,
Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti.
De Nap-szemét nagy szánalommal
Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,
Kivonta kardját, megelőzött.
Hallom, ahogy, lelkemben lépked
S az Ő bús „Ádám, hol vagy?"-ára
Felelnek hangos szívverések.

Szivemben őt már megtaláltam,
Megtaláltam és megöleltem,
S egyek leszünk mi a halálban.

Ennyi, s hogy mi a tanulság? Az égvilágon semmi. Talán az mégis, hogy a politikánál és a politikusoknál pocsékabb kritikus nincs, mert a politikában kötelező viselet a szemellenző, mint az igavonó lovaknál, ami leszűkíti a látómezőt, hogy a ló csak a kitaposott utat lássa.
A röpirat