Elfogultság nélkül

„1847 augusztusában két tutaj úszott a Vág folyón. Utasaik evangélikus lelkészek, tanitók,
ügyvédek voltak. Uticéljuk a folyó középső szakaszánál fekvő Vágújhely volt.
Itt néhány katolikus pap várta őket egy komoly eszmecsere reményében, amelynek
tárgya a szlovákság volt, meghozza egyszerre az alkoholizmustól, a szegénységtől,
az alapvető kulturális intézményrendszerek hiányától szenvedő szlovák nép és
a modern, imaginarius szlovák nemzet. A könyv, amelyet az Olvasó a kezében tart,
közvetlenül vagy közvetetten erről a tutajon ülő, illetve a parton várakozó néhány tucatnyi,
a Vág völgyéhez is sok szállal kötődő szlovák értelmiségiről fog szólni,
arról a közösségről, amely megalkotta az elképzelt, ám néhány évtized elmúltával
valósággá váló Szlovákiát.”
Ezzel a bevezetővel kezdődik Demmel József kitűnő tanulmánykötete a „Szlovákia elfért egy tutajon”, amely a pozsonyi Kalligramnál jelent meg, amely a szlovákiai kiadók közül a leginkább felvállalta, hogy bátran nyúl együttélésünk kényes kérdéseihez. Kínálatukban bőséggel találunk ilyen tematikájú könyveket.
Visszatérve Demmel József munkájához, igazi történészi alapossággal járt utána azoknak az indulatoknak, amelyek idáig juttatták a szlovák, magyar viszonyt. Mert igenis vallom, hogy az utóbbi kilenc évtizedben az indulatok uralkodtak, mindkét oldalon, olyannyira, hogy lila köd szállt az agyakra, ami miatt még a saját érdekeiket se voltak képesek meglátni, és nagyhatalmak játékszerévé váltak. Olyan ez, mint mikor a családon belül elfajul egy vita, aminek a végén mindenféle vélt vagy valós sérelmeket vagdosnak egymás fejéhez, hogy aztán évtizedekig ne is beszéljenek egymással.
Ezekre az elszabadult indulatokra a legjobb példa Komjáthy Jenő verse: az „Akasszátok föl a pánszlávokat!”, amely a Petőfi vers parafrázisa. Komjáthy Balassagyarmaton tanítóskodott az 1880-as években, amikor szerelmi botrányba keveredett, és ennek a következtében került Szenicére, egy szlovák nyelvű faluba száműzetésbe. A jobb sorsra érdemes, lecsúszott dzsentri, nem találta helyét a színtiszta szlovák faluban, amely nem biztosított neki megfelelő szellemi nívót nyújtani, és ezért szlovák környezete ellen fordul, elkeseredésében. Mikor ezeket a sorokat leírom, csak most döbbenek rá, hogy hiszen semmi új nincsen a Nap alatt, mert a hatalom kicsinyes játékai ugyanolyanok minden korban, csak a tanítót helyettesítsük be pappal.
Merthogy a papság, mind a katolikus, mind pedig az evangélikus, végig vezető szerepet játszott a szlovák nemzeti ébredésben. Igaz, a katolikus papoknak még az előítéletekkel is meg kellett küzdeni, ugyanis a katolikus egyházat a hatalom kiszolgálójának tartották. De azért nincs nehéz dolga annak, aki papokat akar felsorolni, mindkét felekezetből, akik részt vettek a szlovák nemzeti mozgalomban.
És már el is jutottunk a csernovai tragédiához, amely propaganda szempontjából talán a legnagyobb csapás volt az akkori Magyarország nemzetiségi politikájára. Ezután ugyanis, még a legkiegyensúlyozottabb lapok is a csendőri brutalitásról szóltak, ami Magyarországon elnyomja a kisebbségeket.
Röviden, arról van szó, hogy új templomot építettek Csernovában, Andrej Hlinka, a falu híres szülötte kezdeményezésére. A község lakói ragaszkodtak hozzá, hogy ő legyen a templom plébánosa, Párvy püspök azonban másként rendelkezett, mert Hlinkát papi teendőitől kánonilag eltiltották, s éppen Csehországban volt, ahol előadást tartott az akkori magyar államhatalom ellen és a szláv összefogás érdekében. A faluban ezért tüntetés robbant ki, mely során a csendőrség négyszer a tömegbe lőtt.
Demmel, a tanulmányában nem akar ítélkezni, mindössze a jegyzőkönyvek alapján próbálja meg azt az eseménysort rekonstruálni, ami elvezetett a 15 halottat követelő sortűzig.
…
Demmel József azoknak a történészeknek a sorába tartozik, akik mindenféle előítélet nélkül vizsgálják a történelmet, anélkül, hogy ítéletet akarnának mondani, és én ezért tudom őszinte szívvel ajánlani ezt a kötetet!