Végre ez a nap is véget ért, és ő hazaért, úgy éjfél körül. Az utóbbi időben ritkaságszámba ment ilyen hamar szabadulni tudott az igából, olyannyira, hogy nem is emlékezett rá, mikor fordult ez elő utoljára vele. Mindenesetre, ha ritka, annál örömtelibb esemény, és már az ajtóban megszabadult a lábát agyongyötrő cipőktől. Aztán a fürdőszoba felé vette az irányt, és megengedte a forró vizet, amely vastag sugárba ömlött a kádba.
Kiment a konyhába, és két szendvicset csinált magának, majd a nappaliba ment. Ruhájától útközben szabadult meg, míg végül csak a bugyi és a melltartó maradt rajta. Belevetette magát a legmélyebb fotelbe, és a tálcát a szendvicsekkel az ölébe tette.
Az volt a tapasztalata, hogy az olyan napok után, mint ez a mai volt, a fizikai ellazulás könnyebb, mint a szellemi. Mivel az agyunk válaszokat keres azokra a kérdésekre, amik felett napközben esetleg átsiklottunk, és halálra gyötör minket. Olyan, mint az a feleség, aki este kiforgatja férje ruháit, tárgyi bizonyítékok után kutatva, hogy a férfi megcsalja, és ha rátalál egyre, halálra gyötri őt a kérdéseivel.
Újra abban a hajnali házban járt. Tisztán emlékezett a körfolyosóra, minden apró részletre, még azokra az alakokra is, akik elhaladtak mellette, és ő mindig gondosan az arcukba nézett, de arra vigyázott, hogy ők ne tudják megjegyezni az arcát. Arra gondolt, hogy hátha a gyilkos is szembe jön vele. Azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy miféle gyilkost keres, sőt, azt se, hogyan került ide, csak annyit tudott bizonyosan, hogy ide kellett jönnie. Mintha hirtelen egy rég megbeszélt találka jutott volna az eszébe, amiről már egészen megfeledkezett. Tulajdonképpen, azt se tudta, hogy miféle találkáról van szó, és csak remélte, hogy nem késte még le.
Egyszercsak bepillantott az egyik lakás ablakán, és meghűlt ereiben a vér. Egy férfit és egy nőt látott a lakásban, akik szemmelláthatólag veszekedtek. A fiatal nő háttal állt az ablaknak, közelebb az ajtóhoz, míg a férfi épp most állt fel a zongorától, amin az imént még valamelyik Chopin polonézt játszotta, mivel a kottatartón annak a kottája volt. Fogalma sem volt, hogy miről vitatkozhattak, egyszer csak a fiatal nő egy heves mozdulattal ellökte a férfit, aki erre nem volt felkészülve, és hátratántorodott, és a zongorában kapaszkodott meg. Ekkor akadt kezébe az olló, ami ott volt a zongorán. Egy darabig idegenül nézte, mintha fogalma se volna, hogy mire való, végül olyan mozdulatot tett, mint aki egy láthatatlan szövetet vág ketté. A fiatal nő ezalatt se hallgatott el, és ahogy Lucia leolvasta a szájáról, sértéseket vágott a férfi fejéhez. Most a férfi felemelte a fejét. Felemelte az ollót a feje fölé, úgy tartva, mint valami kést, és lesújtott vele a fiatal nőre, aki csak későn vette észre a mozdulatot, és csak a karját kapta maga elé. A seb egyáltalán nem volt vészes, és a fiatal nő nem is vette komolyan. Mindössze egy lépést hátrált, és most olyan volt, mint a torreádor, aki a megvadult bikát hergeli. A nagy, tölgyfaasztal került közéjük, és akörül kergetőztek. Közben a fiatal nő egyfolytában pocskondiázta a férfit, úgyhogy Lucia szeretet volna rákiáltani, hogy hagyja már abba. Aztán bekövetkezett a tragédia, amitől végig tartott. A fiatal nő megbotlott, és esés közben beverte fejét a zongorába. Pár pillanatra elvesztette az eszméletét, és mikor újra kinyitotta, már a férfi hajolt föléje, és lesújtani készült. A nő felsikoltott, és védekezni próbált, de az olló lesújtott, és a vér fröccsent. Aztán, újból és újból. Olyan alapos volt, mint gyerekkorában a böllérek, akiket mindig félve nézett, ahogy néma eltökéltséggel trancsírozták szét a disznót. A férfi most őket idézte vissza, és ő is ugyanaz a tíz éves kislány volt, aki attól retteg, hogy egyszer azok a félelmetes kések majd őt fogják kibelezni. A férfi a szobában, ugyanazzal a szenvtelenséggel végezte a munkáját, és már a szúrásokat se számolta, olyan gépiesen sújtott le, újra és újra.
Aztán felpillantott, és a szemében ott lobogott az őrület lángja. Észrevette Luciát, aki ott állt dermedten, és őt figyelte. A tekintetük egy pillanatra találkozott a tekintetük, és Lucia megborzongott, mert pont olyan érzése volt, mint a kígyónak, akit a kígyóbűvölő hipnotizál. Érezte, hogy megbénulnak a tagjai, miközben a felemelkedett, és elindult felé maga elé tartva a véres ollót, amelyről még csöpögött a vér. Lucia meg csak állt ott sóbálvánnyá merevedve. Szeretett volna menekülni, de a tagjai nem engedelmeskedtek az agyából érkező utasításoknak.
Időközben valami gonosz varázslat eltüntette közülük a falat, így a férfi már karnyújtásnyira megközelítette, mikor végre sikerült megmozdulnia, sarkon fordult, és futni kezdett. A férfi azonban ott loholt a sarkában, és ha pár centivel közelebb van, a hátába vágja a kést. Eszelős versenyfutás kezdődött az életéért, ráadásul ő nem is volt a legjobb formában, és hamar kifulladt. A tüdeje akart szétpattanni, de a halálfélelem nem engedte, hogy megálljon. Ugyanazok mellett az emberek mellett haladt el, akikkel idejövet találkozott, de ők ügyet se vetettek rá, mintha láthatatlanná vált volna, és ugyanazzal a zavaros tekintettel mentek tovább, ami még őrizte az éjszakai álmot.
2014. február 10., hétfő
2014. február 8., szombat
Szonáta a zöld házban 6
A sajtótájékoztatónak vége, szinte egyetlen újságírónak se volt az ügyhöz érdemi hozzászólása, Lucia két kérdésén kívül, inkább más ügyekről tettek fel kérdéseket, amelyek jobban foglalkoztatták a közvéleményt. Tettek fel kérdéseket a tegnapi akcióról. Ugyanis elterjedt a hír, hogy lövöldözés is volt, és az akciófilmeken nevelkedett emberek képzeletében egyből megjelent Mel Gibson, ahogy leszámol a rosszfiúkkal.
Miklós végül megunta a sok dilettáns kérdést, és a szóvivő befejezettnek nyilvánította a sajtó tájékoztatót. Lucia is elindult kifelé, a noteszében már ott volt minden lényeges adat feljegyezve. Elgondolkozva ment a kijárat felé, amikor egy hang megszólította. Először nem is reagált, és a hangnak meg kellett ismételnie kérdését.
- Meghívhatom egy megkésett ebédre?
Lucia felpillantott, Miklós állt előtte, és kisfiús mosolyával rávillantotta mind a hatvanhat hófehér fogát. Lányos zavarában azt se tudta, hirtelen mit is válaszoljon, végül azért csak elhebegett egy perszét.
Xxx
Miklós elmagyarázta, hogy végülis miatta nem ebédelhetett, és ezért most az a legkevesebb, hogy így kárpótolja.
„Az a legkevesebb, hogy kárpótlásul meghívom ebédelni…”
Lucia az étlapot látva kénytelen volt elismerni, hogy a rendőrök tudnak élni. Olyan ételek voltak felsorolva, amiket legutóbb egy Michelin csillagos étterem étlapján látott. Miklós tréfásan szabadkozott.
„Csak azt ne higgye, hogy én naponta itt eszek. Ez a hely a vendégeknek és a főnököknek van fenntartva. Mi, halandók, egy másik helyen étkezünk.”
A földszinten volt egy étterem, ahova beültek. Lucia a legkacifántosabb elnevezésű ételeket választotta, mert kíváncsi volt rá, hogy Miklós hogyan birkózik meg a francia nevekkel. Ő azonban ezt az akadályt is csont nélkül vitte. Hiába, gondolta rezignáltan Lucia, a pasas reménytelenül tökéletes. Mikor a pincér felvette a rendelést, és magukra hagyta őket, Miklós megköszörülte a torkát, mint aki tósztot készül mondani, és figyelmet kér, de Lucia hiába reménykedett benne, hogy most fog neki szerelmet vallani.
- Érdekes, hogy a mai tájékoztatón csupa második vonalbeli újságíró volt jelen, egyedül maga volt ott az ország legjelentősebb lapjától.
Kihozták az aperitiffet, Lucia hagyta, hogy a másik hova fog kilyukadni.
- Furcsa, hogy egy ilyen jelentéktelen gyilkossági ügyben személyesen jön el a sajtótájékoztatóra. Úgy tűnik, semmi nem lehet ebben az ügyben, ami egy magához hasonló nagymenő újságírót érdekelhetne. A kollégái szépen le is passzolták az ügyet, és most ebédelnek valahol.
Érezte, hogy valamit válaszolnia kell, ha nem akar rögtön az elején gyanúba keveredni. Csak azt nem tudta, hogy a másiknak valami konkrét célja e van, vagy esetleg csak vaktában lövöldözik? Netán, valamit hátrahagyott a tetthelyen, amiért gyanúba keveredett? Egy pillanatra pánikba esett, de aztán arra gondolt, ha bármi konkrétum volna kezében, nem itt hallgatná ki, hanem valami hivatalosabb helyen. Úgy érezte, belemehet a játékba.
- Istenem, hát ilyen lelkiismeretes vagyok. Már az iskolában is kihasználtak a tanárok, és folyton különfeladatokat varrtak a nyakamba.
Miklós úgy tett, mintha nem vette volna észre Lucia szarkazmusát. Lucia azonban tovább ütötte a vasat.
- Érdekes sajtótájékoztató volt.
- Úgy gondolja?
- Mintha senkit nem érdekelne ez a gyilkosság.
- Ez is csak engem támaszt alá.
Lucia beharapta az alsóajkát, taktikai hibát követett el. Gyorsan más irányba kell terelnie a beszélgetést.
- Ki volt az asztalnál az a harmadik pasas?
Miklós arcán most először látszódott zavar. Sokáig hallgatott, mint aki alaposan megfontolja, hogy mit válaszoljon.
- Egy Grúz kolléga.
- Grúz kolléga?
- Igen, tapasztalatcserén van itt. A sajtóval való kapcsolatunkat vizsgálja.
Igazán profi hazugság volt, csakhogy Lúcia már öt éves korától kiszúrta, ha hazudnak neki. Most azonban úgy határozott, hogy úgy fog tenni, mint aki elhiszi Miklós hazugságát, amitől ő láthatóan megkönnyebbült. És, hogy Lucia is lássa, hogy mennyire megkönnyebbült, közelebb hajolt hozzá, és bizalmaskodva súgta neki.
- A jelek szerint a hajnali gyilkosság helyszínén a mi embereinket megelőzve járt már valaki.
Luciának beszaladt az aperitiff, és hosszú percekig tartott a köhögési roham. Milyen naiv is volt, ha azt hitte, hogy a férfi minden hátsó szándék nélkül, csak az ő két szép szürkészöld szeméért meghívta.
- A tanúk szerint kora hajnalban, még a rendőrök előtt egy nő járt a lakásban. Sajnos, leírást nem tudtak róla adni, mert a nő gondosan úgy mozgott, hogy mindig árnyékban maradjon az arca.
Miklós a szemébe fúrta a tekintetét, és ő úgy érezte magát, mint az a kígyó, akit épp a kígyóbűvölő hipnotizál.
- Van valami különleges oka, hogy ezt éppen nekem mondta el?
Mikor kiejtette ezt a mondatot, már akkor tudta, hogy nem kellett volna. Legjobb neki ötven méteres távolságban maradni a férfitól, mert mikor közelebb kerül hozzá egymásra halmozza az ostobaságokat, amiből lassan kitelne a hülyeség Mount Everest-je. Miklós újfent rávillantotta hibátlan fogsorát, és nem válaszolt semmit.

Szonáta a zöld házban
Lucia kíváncsian várta a sajtótájékoztató kezdetét, ami persze megint csúszott vagy fél órát, de legalább volt ideje elmajszolni a szendvicset, amit magával hozott. A terembe alig néhányan lézengtek, jobbára még nála is fiatalabb kollégák. Az idősebbek már nem bírták a strapát, és inkább az ebédet részesítették előnyben. Lehet, hogy tíz év múlva én is ilyen leszek? – kérdezte önmagától rezignáltan.
Igaz, ha őszinte akart lenni magához, akkor nem is kell tíz évnek eltelnie, mert az ő fejében is megfordult, hogy az egyik gyakornokot küldi el. Azonban végül mégiscsak győzött a kíváncsiság, mert kíváncsi volt, hogy vajon a rendőrség mennyit tud a lányról. Hiszen ő még a nevét se tudta, még egy fényképet se talált róla a lakásban, ami így utólag belegondolva mégiscsak furcsa. Lehet, hogy a gyilkos szándékosan tüntetett el minden emléket? Lehet, hogy szerelmi gyilkosságról van szó?
Végre feltünt a gyilkossági csoport vezetője, magasan a legjobb képű rendőr a palotában. Miklós tulajdonképpen egy sarmőr volt, aki pontosan a tudatában volt annak, hogy milyen hatással van a nőkre. Ráadásul, a legenda, ami köréje fonódott még csak vonzóbbá és majdnem olyan klasszikussá tette, mint Humprey Bogartot a Casablancában.
Lucia is számtalanszor illegette már magát előtte, és úgy érezte, hogy ha ő kérné a bugyija is magától csúszna le. A másik azonban nem reagált epekedő pillantásaira, vagy úgy tett, mintha nem venné észre a szituációt. Végülis dühösen felhagyott a próbálkozásokkal, azzal, hogy valamelyik férfikollégája bizonyára nagyobb sikerrel járna nála. De ami igaz az igaz, még most is megdobbant a szíve valahányszor csak meglátta.
A kíséretében lévő szóvivő csak dekorációnak számított, és ennek ő is tudatában lehetett, mert a bevezetőben mondott pár szón kívül meg se szólalt. Luciának azonban feltűnt, hogy rajtuk kívül az asztalnál ült egy harmadik férfi is, akinek azonban semmilyen látható szerepe nem volt, azonkívül, hogy időnként valamit írt az előtte levő papírra. Őt nem ismerte Lucia, pedig meg volt róla győződve, hogy mindenkit ismer, aki a palotában dolgozik.
Miklós elmondta, hogy a meggyilkolt lányt Tavasz Friderikának hívták, 20 éves volt, és a zeneakadémián tanult. Fényképet is mutattak róla, és tényleg nagyon szép volt. zöld szemei mágnesként vonzhatták a férfiakat, és Lucia úgy gondolta, hogy a középkorban a papok ilyen nőket küldhettek a máglyára, mert megbabonázták a férfiakat. Szerencsétlen nők nem tehettek róla, hogy olyan hatással voltak a férfiakra, ami még a papok hatalmát is veszélyeztette. Igen, erről a nőről elképzelhető, hogy megőrjített egy férfit, aki aztán megölte.
Lucia felemelte a kezét, jelezve, hogy kérdése volna. Miklós odapillantott, és megadta a szót.
- Hallhatnánk valamit a gyilkosság körülményeiről?
Miklós a papírokba pillantott.
- Az áldozatot huszonegy késszúrássál ölték meg, amelyek közül azonban egy sem volt halálos. Az áldozat egész egyszerűen a vérveszteségbe halt bele.
- Történt nemi erőszak?
- Az orvos jelentése szerint nem.

2014. február 7., péntek
Szonáta a zöld házban IV.
Hullának érezte magát, amikor végre hazaért, de a forró fürdőről szó se lehetett, hisz már így is a szerkesztőségi ülésen kellet volna lennie. Egy telefon a főszerkesztő titkárnőjének, és valamit kitalálni, hogy miért fogunk késni
„hajnalban rángattak el egy gyilkosság helyszínére, miután egész éjjel az informátorra vártam, most pedig közvetlenül az emberré válás előtti létben leledzem”
majd egy frissítő zuhany, és ha még utána is csak kóválygunk az álmosságtól, hát egy rövid szundi. A vekkert persze felhúzni, ami könyörtelen itéletvégrehajtó, és akkor ver fel, mikor a legédesebb álmunk jönne.
A kávé már csak a szerkesztőségben jöhet, egy ízetlen lötty az automatából, de legalább a koffeint nem spórolták belőle ki. Aztán a főszerkesztő-helyettes acsarkodó feje úszik be a képbe, aki azt kéri tőled számon, hogy mért hiányoztál a szerkesztőségi ülésről. Tudod, hogy régóta szeretne veled ágyba bújni, és az utóbbi időben egyre nyűgösebb, hogy folyton leszereled a próbálkozásait. Legutóbb, egy szerkesztőségi bulin nyomult rád, és te kínodban rámásztál az egyik kollégádra, aki közismerten a férfiakat részesíti előnyben, és láthatóan nem tudta mire vélni a helyzetet. Egy óvatlan pillanatban aztán elmondtad neki szorult helyzetedet, és ő volt olyan jó fej, hogy kimenekített ebből a kínos szituációból. Mert nyíltan sose utasítanád vissza, mivel nem vagy szuicid alkat, azonkívül pedig óvni kell a férfiak mimóza lelkét.
A délelőtt hátralevő részében még megírod a holnapi lapba kerülő anyagot, ami mindennapi rutinnak számít, fő munkádnak a hírek beszerzését, és a kapcsolataid ápolását tartod. Ugyanis, ezt a társadalmat a kapcsolatok és a mutyizás tartotta életben. Ma én teszek neked szívességet, holnap te jössz nekem egy szívességgel. Ezért aztán Lucia az eddigi pályafutása során legalább annyi információt hallgatott el, mint amennyit megírt. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább a Visszaemlékezései tuti éllovas lesz a bestseller listákon.
Megcsörrent a mobiltelefon, és a hajnali gyilkosságról számoltak be. A hivatalos szöveget majd e-mailben kapja meg. Ja, és tíz perc múlva sajtótájékoztató.
Az ebédről megint lecsúszott. Azok persze, akik ilyen lehetetlen időpontokra teszik a sajtótájékoztatókat, mindig megebédelnek. Volt már ő sajtótájékoztatón éjfélkor is, amikor a jelenlévők fele bóbiskolt. Aztán persze rájött ennek is a trükkjére. Az újságírók ilyenkor kevésbé harciasak, kevésbé tesznek fel kényes kérdéseket. Egy gyomorsav-túltengéses újságíró ilyenkor már az ebédre gondol, és nem arra, hogy milyen keresztkérdésekkel keseríthetné meg az illetékesek életét. Lehet, hogy ezt is tanítani kéne az újságíró-iskolán?

2014. február 6., csütörtök
Szonáta a zöld házban III.
A kapualjból kilépve, hiába tekintgetett körbe, nem látta a taxit, Sarív lelépett. Egyáltalán nem volt ez rá jellemző, általában mindig megbízható volt, de most úgy látszik megunta a várakozást, és hát attól a rendőrautótól is megijedhetett, ami ott parkolt a ház előtt. Nem akart belekeveredni abba, ami itt történik, bármi is legyen az. Abból, hogy Lucia idehozatta magát, könnyen kitalálhatta, hogy bűnügyről van szó, amibe neki nem volt ajánlatos belekeveredni. Egyrészt, neki se volt rendben minden papírja, másrészt a kuncsaftjai se nézték jó szemmel, ha rendőrségi ügyekbe keveredett. Így aztán jobbnak látta lelépni.
Ha jobban belegondolt, nem is bánta, hogy sétálnia kell az imént átélt élmény után. Legalább kiszellőzik a feje. A járőrkocsiban, ahogy elhaladt mellette, és a szeme sarkából odasandított, a rendőr éppen jelentett a központnak. Pár perc múlva majd megélénkül a most még csendes, kihalt utca, felbolydul, rendőrautók rajzanak elő, de most még csak egy kukáskocsi fordult be a sarkon. Lucia megborzongott, arra gondolt, hogy az imént kis híján őt is ott találták a tetthelyen. Akkor pedig meglehetősen kínos magyarázkodásra kényszerült volna, hogy hogyan kerül egy újságíró a rendőrséget megelőzve egy gyilkosság helyszínére. Mondta volna azt, hogy álmatlanságban szenved, és ezért találomra elindult a városban, hátha rábukkan egy gyilkosságra – és jé, pokoli szerencséje volt?
A rendőr az autóban futólag ránézett, és ő érezte, hogy felszökik az adrenalinszintje, de nem esett pánikba, hanem gyorsan keresett egy rejtekhelyet, ahol megbújt. Tudta, hogyha csöppet is jó megfigyelő a rendőr, kiszúrhatja, hogy mit keres egy feltűnően kiöltözött nő, ebben az időpontban, ezen a helyen. Érezte, hogy egy újabb adrenalin löketet kap, olyat, mint az imént, a lakásban. Ezeket a pillanatokat szerette a legjobban, amikor “torkában dobogott a szive”. Diákként se azért készített puskákat, mert nem tanulhatta volna meg az anyagot, hanem egyszerűen, mert izgatta a lebukás veszélye. Aztán a biológia órán tanulta, hogy az adrenalin hasonló hormont választ ki az agyban, mint a drog. Ezek szerint akkor ő egy kábítószeres.
Elhaladtában nem állhatta meg, hogy szeme sarkából ne sandítson az autóban ülő alakra, aki abban a pillanatban fejezte be a jelentéstételt, és visszarakta a mikrofont, majd az ülésről visszatette fejére a sapkát. A kukáskocsi akkora döndüléssel tüntette el az egyik kuka tartalmát, mint egy pisztolylövés, és még a rendőr is felpillantott.
A kapualjból újabb munkába igyekvők bukkantak elő, és jól megnézték maguknak a rendőrautót, de nem értek rá bámészkodni, és továbbmentek. Néhányan odaköszöntek a kukásoknak, akikkel mindennap ugyanebben az órában szoktak találkozni.
Lucia követte őket a villamosmegállóig, ami a következő utcában volt. Húsz embert számolt meg, akik vele együtt vártak a villamosra, és mikor befutott, szinte egyszerre rohamozták meg az ajtókat. Persze, neki nem jutott hely, és így állva volt kénytelen megtenni a két megállónyi szakaszt, amikor átszállt a következő villamosra. Belefutott egy ellenőrzésbe. Meg se próbálta tagadni, hogy nincs jegye, és kifizette a büntetést.

2014. február 5., szerda
Szonáta a zöld házban
A körfolyosón még alig volt élet, ami az időpontot tekintve nem is volt csoda. Csak pár kialvatlan ember indult munkába, de ők se figyeltek az ismeretlen nőre, aki igyekezett mindig úgy helyezkedni, hogy a sötétbe maradjon. Ha valaki figyelt volna erre, könnyen kiszúrhatta volna, hogy úgy ment, hogy közben szinte a falra tapadt. Nem állhatta meg, hogy időnként be ne kukkantson az ablakokon. A lakások többségében még nem volt mozgás, és ő egyszer csak ott állt azelőtt a lakás előtt. Belökte az ajtót, ami engedelmesen kinyílt, és minden átmenet nélkül a lakás első szobájában találta magát. A körfolyosóról teljesen hétköznapi lakásba lépett, olyanba, amilyenben a XXI-ik századba lépve a középosztály él, semmi extra, de minden kényelemmel felszerelve. És átlagos ízléstelenséggel.
Előszoba nem volt, közvetlenül a konyhába lépett. Az asztalon ételmaradék, mintha valakit étkezés közben zavartak volna meg, és nem lett volna érkezése eltakarítani. A nappaliba vezető ajtó félig nyitva volt, amin keresztül a sarokban álló zongorára látott rá, aminek a fedele fel volt nyitva, jelezve, hogy az imént még játszottak rajta. Pár lépést tett, és belépett a nappaliba Nem, a zongora nem egy átlagos darab.
BOSENDORF
Talán a lakás tulajdonosának zene iránti elkötelezettségét demonstrálja. Csodálkoznék is rajta, hogy hová tűnt az, aki csak az imént játszott rajta, ha nem feküdne ott a szoba közepén egy vértócsában. A szőnyeg színe eredetileg zöld volt, de a vér tökéletesen átitatta, úgyhogy az eredeti szín csak néhol látszódott. Nehéz volt elhinni, hogy egy fiatal lányban ennyi vér legyen. Merthogy, a hulla az volt, fiatalnő, a húszas évei elején.
A karja ki volt tárva, mintha ölelésre tárná, a hófehér blúzról lepattogtak a gombok, és ahogy szétnyílt, látni engedte a melltartót, ami szintén nem egy hétköznapi darab volt, hanem az egyik legnevesebb divatcég márkajelét viselte. A hófehér blúzon vörös foltok éktelenkedtek, ahogy valaki gyilkos dühében összevissza szurkálta. A nyakon egy iszonyú seb, ahogy a gyilkos megpróbálta elvágni áldozatának a torkát, de az áldozat védekezett, ezt azok a sebhelyek is elárulták, amik a kezén voltak. Feltehetően éppen a zongorán játszott, amikor a gyilkos meglepte, és a torkát próbálta elvágni, de a lány védekezett, és kiszabadult az ölelésből. Legalábbis ő így képzelte el azt a drámát, ami itt lezajlott. Azokra a filmekre gondolt, amikben a helyszínelők már a helyszínen talált nyomok alapján meg tudták mondani, hogy a gyilkosság hogyan játszódott le. No, igen, gondolta akkor, a forgatókönyv írók fantáziája kimeríthetetlen…most azonban vele is ugyanez történt.
Olyan élethű volt az egész, hogy még a rettegést is átélte, amit az áldozat érzett. Menekülni próbált, de a gyilkosa mindenhol a nyomában volt, aztán a földre zuhant, mert valamiben megbotlott, és a gyilkosa ott állt felette, de ő még ekkkor is védekezett, amit azok a vágások is jeleztek, amelyek szinte szabályos távolságokban voltak láthatók a karján. A támadónak egészen eltorzult az arca a kegyetlenségtől, és ez annál is rémísztőbb volt, mert az előbb még ott ült a zongoránál, és lágy dallamokat varázsolt elő belőle.
/hoppá, akkor mégse az áldozat zongorázott, hanem a gyilkos?/
Ahogy csak ő tudott játszani. Az egész dráma ezen a pár négyzetméteres helyen játszódott le.
Évekkel ezelőtt, mikor bűnügyi tudósítóként kezdett dolgozni, mindig rosszul lett a gyilkosságok helyszínén, hím soviniszta kollégáinak a legnagyobb derültségére, akik úgy vélték, hogy egy nőnek maximum a gazdasági rovat való. Az ő feminista önérzetét azonban bántotta ez az előítélet, és kemény munkával legyőzte ezt a gyengeségét. Még boncolásokra is eljárt, hogy szokja a horrorisztikus látványt. Azóta is sok hullát látott már, és megedződött a gyomra, de ilyen mészáros munkát még nem látott. Érezte, hogy a gyomra felfordul, és sürgősen meg kell keresnie a fürdőszobát.
Miután könnyített magán visszatért a nappaliba, de még kellett egy kis idő, hogy megszokja a látványt. Ritkán látott olyan gyilkossági helyszínt, ahol ennyire fiatal lány volt az áldozat. Mostanában jobbára csak maffia leszámolások voltak. Csak egy őrült tehette ezt a lánnyal, döntötte el, ugyanis tapasztalatból tudta, hogy minél nagyobb a vérengzés, annál nagyobb a gyilkos indulat, erre pedig csak egy őrült volt képes. Mintha nem is egy embert öltek volna meg, hanem disznóvágáson lenne.
Tudta, hogy most kell megőrizni a hidegvérét, és nem szabad engednie, hogy a látvány kiborítsa. Körbejárta a lakást, hátha talál valamit, amiből megtudhatná az áldozat kilétét, és csak most vette észre, hogy minden fel van forgatva. Mintha a gyilkos nem is őrült lett volna, hanem keresett volna valamit. Érdekes! Egy gyilkos, aki vérfürdőt rendez, majd elkezd kutatni. Valami itt nem stimmel.
Visszament a nappaliba, és egy utolsó búcsúpillantással felmérte a terepet. Tekintete az asztalra esett, ahol egy darab papír volt. Bárki is volt az, aki itt kutatott, nem végzett alapos munkát, mert a legnyilvánvalóbb helyen nem kutatott. Bár az is igaz, hogy a papír félig a terítő alá volt csúsztatva. Mintha a levélíró nem akarta volna, hogy a látogatója észrevegye a levelet.
Közelebb lépett az asztalhoz, valóban egy félbehagyott levél volt. Gondolkodás nélkül felmarkolta, és zsebregyűrte a papírt. Épp idejében, mert kint lépések hangzottak fel.

2014. február 4., kedd
Szonáta a zöld házban
A KRISTÁLYSZÍV a város legsötétebb helye volt, tehát a legjobb hely egy bűnügyi tudósító számára, aki abból él, hogy könyékig turkál a mocsokban, miként András a környék közismert, de nem annyira közkedvelt figurája a mások hulladékában, mikor hajnalonta, mielőtt a szemetesek megjelennek, gondosan végigkutatja az utca összes kukáját, hátha talál bennük valamit, amivel túlélhetne egy újabb napot. Lucia is gyakran találkozott vele, amikor cipővel a kezében taxira vadászott, amit azonban a szemfülesebb vendégek már elhalásztak előle, akik szintén kitartottak a záróráig. Ilyenkor odaintett a torzonborz férfinak, akit már emberemlékezet óta nem érintett olló és penge. Ennek megfelelően pedig úgy nézett ki, mintha egy tankönyv lapjairól lépett volna le, amiből a diákok az ősemberről tanultak.
Szóval, a KRISTÁLYSZÍV is egy ilyen kuka volt, amiben könyékig turkálhatott a mocsokban, persze csak jelképesen. De azért az ember itt is pont olyan mocskosnak érezhette magát, mintha igazi kukában turkált volna. Az alvilág legalja fordult meg itt, stricik, narkódílerek, bérgyilkosok, embercsempészek, besúgók, és Dante pokla ehhez képest egy osztályon felüli luxushotel volt, ahol a szentek töltik a szabadságukat, mikor éppen kimenőjük van a mennyországból. Az ember itt mindent beszerezhetett, tizenkét éves kislányoktól a legújabb fejlesztésű high-tech harckocsiig. Itt a rendőrök is biztosra mehettek, és ha sikerélményre volt szükségük csak rendeztek egy razziát, és biztosan begyűjtöttek néhány körözött nehézfiút.
Lucia fellélegzett, amikor hajnali négykor végre kilépett a bár ajtaján. Úgy érezte, hogy a feje egy abroncsba van szorítva, és az abroncs mindjárt szétpattan, és az ő koponyájának a szilánkjait is a helyszínelők szedegethetik össze, mint azét a maffiózóét, akit alig egy hete abban a pillanatban lőtt szitává egy bérgyilkos, amikor az épületből kilépett. Ebben a pillanatban nem volt semmi kívánatosabb a számára, mint egy nagy kád tele forró vízzel, ami még a bőrét is leégeti, és ő mind az 56 kilójával szétfolyik a kádban. Csodák csodájára, még intenie se kellett, és máris a járdához gördült egy ismerős taxi. Sarív vigyorgó fejjel készségeskedett ki, és nyitotta ki a hátsó ajtót, Lucia pedig becsusszant az ülésre.
Mohamed joggal nevezhette volna magát a KRISTÁLYSZÍV hivatalos taxisának, állandóan a droszton lebzselt, fuvarra várva, és Luciának szinte bérlete volt a taxijára. Kért is volna tőle valami árengedményt, de Sarívval lehetetlen volt kommunikálni, ugyanis hiányzott hozzá az egyik alapvető szerve, a nyelve. Sarív Srí Lankából menekült el a családjával, ahol a gerillák kitépték a nyélvét, miután alaposan megkínozták. Állítólag, a körmeit egyenként tépkedték ki. Sarív boldog boldogtalannak elmutogatta, hogy pontosan hogyan is történt minden, és hogy ő örömmel beszélt volna, csakhogy semmit se tudott. Sarív mindezek tetejébe még süket is volt, úgyhogy tökéletesen megfelelt erre a bizalmi állásra.
Mikor beszállt a taxiba, Sarív automatikusan átállította az URH-t a rendőrségi frekvenciára, ismerte minden kuncsaftjának az igényét. Lucia nekidöntötte a fejét a fejtámlának, és megpróbált relaxálni, ami nem nagyon akart sikerülni. Túl sok minden történt vele napközben ahhoz, hogy most egy gombnyomásra ki tudjon kapcsolni. A napja egy rendőrségi akcióval kezdődött, a kommandósok egy kábítószerkereskedő bandát kapcsoltak le. Ilyen akcióknál a rendőrök nem örülnek egy civil jelenlétének, dehát neki meg azért vannak jól fizetett informátorai, hogy mindig idejébe megkapja a fülest. Aztán volt egy bankrablása. Semmi különös nem lenne benne, hiszen minden héten több bankrablás is történik, de ez a bankrabló már évek óta szívatja a rendőröket. A rendőrség számára már kezd kínossá válni az ügy, hiszen a bankrabló szemmelláthatóan már velük szórakozik. Azonban ő már tudja, hogy a rendőrök milyen közel vannak a megoldáshoz, gyűlnek az információk, még egy-két akció, és a bankrabló kezén kattan a bilincs.
Este aztán a KRISTÁLYSZÍVBEN volt megbeszélt találkája az egyik informátorával, aki egy képviselőről mondott volna pár zaftos pletykát, fotókkal alátámasztva, de a gazember átvágta, és nem jött el…
Hirtelen, mintha rugó lökte volna előre, átnyúlt az anyósülésen, és felhangosította a rádiót, majd sietve előhalászta a noteszt, ráfirkantotta a címet, és Sarív orra alá nyomta. Sarív bólintott, és ugyanazzal a mozdulattal a kocsit pördült egyet saját tengelye körül. Átszáguldottak a városon. Szerencsére még nem indult meg a forgalom, mivelhogy Sarív nagyvonalúan eltekintett a lámpák jelzéseitől, és abban a pár emberben meghűlt a vér, akik tanúi voltak ennek a hajnali ámokfutásnak.
Egy múlt század eleji bérkaszarnya előtt állt meg a kocsi, és Lucia jelezte Sarívnak, hogy várja meg, és ő bólintott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)