Én, a botcsinálta zsunaliszta - A NÉVTELEN NAPSZÁMOSOKRÓL

Hogy kik azok a Névtelen Napszámosok? A cikkből kiderül...
http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/51072-a-lathatatlan-sikerekrol-es-a-nevtelen-napszamosokrol

Én, a botcsinálta zsurnaliszta - A KÖNYV

Aki próbált már könyvet kiadni, az tudja, hogy milyen kálváriával jár ez. Én ezt rögtön három cikkben is megírtam.

http://www.felvidek.ma/archivum/68-archivum-jegyzet-kommentar/50843-sztako-zsolt-a-konyves-projekt-1-resz
http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/50944-sztako-zsolt-a-konyves-projekt-2-resz
http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/52657-sztako-zsolt-a-konyves-projekt-3-resz

Én, a botcsinálta zsurnaliszta - TANMESE

Most azonban hagyjuk egy időre magára a legnagyobb palócot a mennyországban, mert botcsinálta zsurnalisztaként elkövettem én egyéb bolondságokat is. Például, mesét irtam...

Tanmese a demokráciáról

Mikszáth Kálmán társadalom kritikája

A FÉNYŰZÉS

E féreg rágódik talán a legerősebben társadalmunk fáján. Ennek tulajdonítható annyi kétes egzisztencia, annyi nyomor, ennek a politikai erkölcsök meglazulása, a korrupció és számos baj.

Gazdálkodó, s illetve földmívelő nemzet vagyunk és nem iparűző. Nyers terményeinket olcsón adjuk s a mívelt külföld által kiállított fényűzési cikkeket drágán vesszük. Megbillen az egyensúly, mégpedig a mi kárunkra.

Addig még semmi bajunk sem volt, míg az egyik véglettől féltettek, hogy t. i. megfúlunk a saját zsírunkban, most benne vagyunk a másik végletben, utolsó csöpp zsírunkat is kiszívja a fényűzés, ez az átkozott betegség, mely olyan gyorsan terjed és öl, mint az aranka-fű.

E nagy fényűzési mániát pedig nem a magyar ember természetében (bár némileg keleti fajtájúak lévén, ennek is van része benne) kell keresni, hanem a körülményekben és a politikai fejlődésben, mely nem vitetett keresztül hazánkban fokozatosan, arányosan, hanem mintegy erőszakkal. Egy-egy ugrással siettük utolérni a civilizációban és a politikai előhaladásban a többi európai nemzeteket, kik lassan, nagy fáradtsággal, nyomról-nyomra óvatosan haladtak előre.

Gladstone egyszer Andrássyval beszélgetvén Magyarország felől, csodálkozását fejezte ki afölött, hogy e nemzet miként volt képes társadalmi rázkódások nélkül esni keresztül olyan nagy dolgokon, mint a jobbágyok fölszabadítása, a 48-i szabadságharc stb.

De hiába csodálkozott Gladstone, mert ha látszólagos társadalmi rázkódás nélkül is vitettek keresztül egy karikacsapásra a legnagyobb dolgok, bizony csak látszólagosan maradt a társadalom nyugalmában, alapjában megrendült az, s mint a test, melyben láz lappang benn, sorvasztó forróságot és gőzt lehelt, mint nagyobb bajok kútforrását.

Nálunk, mint mindenki igen jól tudja, a köznemesség volt a nemzet, innen került ki a szellemi és vagyoni erő, az államfönntartó elem, »Szent István koronájának gyöngyei«, amint magukat nevezték a köznemesek. A hatalom, jog, vagyoni túlsúly az ő kezeikben volt. A nevekhez tradíciók szövődtek s a tradíciók kötelességeket szabtak a nevek viselőire.

Midőn tehát maga a nemesség egy emberies nagy eszmétől mozgatva fölszabadítá a jobbágyságot, megfosztá magát tekintélyének és hatalmának legfőbb attribútumától s vagyona nagy részétől.

De ő csak a vagyont akarta föláldozni, a tekintélyt, hatalmat nem. Ehhez ragaszkodott szívósan, utolsó leheletéig. Mert ezredéves hagyomány, nevelés és az ezer meg ezer tényező kötötte ahhoz ellenállhatlan erővel. Önnönmagáról kellett volna lemondania enélkül. Ezt pedig nem akarta. Erre nem lehetett ereje. Az meseszerű lenne még föltevésnek is, mert az emberi természet utóvégre is csak emberi természet, s isteni cselekedetre nem képes.

Midőn tehát látta a nemesség, hogy a jobbágyság fölszabadulása nemcsak vagyonát, de tekintélyét is csökkenté, mindazon tiszteletet, mely eddig az egyénhez tapadt, annak egyéni kiváltságai folytán, külső eszközökkel kívánta fönntartani a néppel szemben.

Kastélyaiban és udvarházaiban, hol eddig egyszerűen élt minden költekezés nélkül, egy csomó léhűtővel környezve more patrio mulatozott patriarchális, igénytelen módon, úgy, hogy azzal fenyegették, hogy a saját zsírjába fog megfúlni, most egyszerre fénnyel, pompával vette magát körül. Ez volt az egyedüli fönnmaradt eszköz kimutatni, hogy ő az úr még most is. S ki is mutatta a legközelebbi harminc év alatt úgy, hogy a nemes úgy költekezett, mint a főúr, s bocskoros nemes úgy, mint a kastélyos nemes, s így tovább-tovább, mindenki jobban egy fokkal, mint ahogy a takaró érte.

A nemességtől elragadt e nyavalya a vagyonosabb polgárságra s onnan lefelé egész az alsó rétegekben - úgyhogy ma általános ez a baj, s kimondhatatlanok a veszteségek és pusztítások, amiket okozott, erkölcsileg, anyagilag téve tönkre a nemzetet.

S aminő a nép, olyan lett az államháztartás is, mely az országot is az államtönk felé sodorja napról-napra sebesebben. A jó isten tudja, mi lesz mind ennek a vége!

A középnemesség elpusztult s már csak romjai vannak. Addig szorongatta mesterségesen kezeibe a hatalmat, míg koldusbot lett a hatalom jogarából.

S mindez hagyján, ha ehelyett más, a nemességet kipótoló hatalmas szellemi erővel rendelkező középosztály támadott volna.

De nem! a nemesség elszegényedvén, proletár haddá lett.

S mert más osztály nem váltotta föl, e proletárhad kezeiben van most a hatalom és az ország.

Innen a korrupció! Innen az erkölcsök hanyatlása, innen a tekintélyek megsemmisülése, de ki győzné fölsorolni a sebek hosszú lajstromát.

Jól megmondta Kerkápoly egyszer, hogy csak azon állam lehet vagyonos és takarékos, ahol az egyes polgárok is azok.

A takarékosság az államok jólétének első posztulátuma.

Ezt tanulja meg legislegelőbb a nemzet, ha boldogulni akar.

Odaadás és hozzáértés

Kovácsfalvára /Kováčovo/ először húsz évvel ezelőtt mentem rehabilitációra. Kicsit feszült voltam, mert tíz évvel azelőtt egyszer már voltam itt, és hát nem a legjobb emlékeket őriztem akkorról. Igaz, akkor a Marinában voltam, a gyerekek között. Azután kerültem el Csehországba, Janske Lazne-ba, ahol három egymást követő évben voltam, és az ott töltött hónapokat életem legszebb emlékei közt őrizgetem. A csodálatos hegyek, és a csodálatos emberek tettek engem egy életre Csehország rajongójává.
1986-ban Pőstyénben voltam, majd kétszer Galántán, a kórház rehabilitációs osztályán. Így jutottunk el 1990-ig, amikor újfent Kovácsfalvára kaptam beutalót. Az NRC /Národný Rehabilitačný Centrum/ épületét nem sokkal azelőtt adták át, és bizony a környék még rendezetlen volt. Pallók voltak lefektetve, hogy a tolókocsik kijussanak az útra, és ne süllyedjenek el a kavicságyban.
                                                                                  …
Kovácsfalva jóformán össze van épülve Zólyommal, hisz csak 4 kilométerre van tőle, úgyhogy a városi buszok kijárnak ide. Mint az elején írtam volt, először egy kis feszültséggel érkeztem. Ez azonban csak addig tartott, amíg az első nővérke rám nem mosolygott, és máris oldódott a feszültség. Egy betegnek ugyanis, aki tele van bizonytalansággal, amikor megérkezik a kórházba, annak az első, és legfontosabb gyógyszere az, amit semmilyen orvos nem ír fel, ha bátorítóan rámosolyognak. Énrám rám mosolyogtak, és azóta is igyekeznek mosolyogni. Pedig néha az a legnehezebb. Hogy a nővérkék mosolyogjanak. Mert, aki naponta a szenvedéssel kénytelen szembesülni, annak könnyen arcára fagy a mosoly, és csak szörnyülködik, hogy az emberi életnek milyen mélységei vannak. Én azt szoktam mondani, hogy töltsön el itt valaki akár csak egy hónapot is, és átértékeli az életét. Megváltozik az értékrendje, és más dolgokat kezd értékesnek tartani, mint amit addig annak tartott.
Mindezt nem is lehet másképp elviselni, csak jó értelembe vett profizmussal. Számtalanszor hallottam itt, hogy a betegeknek nem sajnálatra van szükségük, hanem segítségre. A betegeket pedig a falra ragasztott tacepaók tájékoztatják, hogy az ápolószemélyzet nem azért van, hogy a őket pátyolgassa, hanem, hogy segítsen nekik.
És csakugyan, amióta ide visszajárok, egyre erősödik bennem az érzés, hogy itt nemcsak beszélnek a csodáról, hanem teszik is. A jó ég a megmondhatója, hogy hányszor történt meg, hogy hordágyon hoztak ide valakit, aki aztán a saját lábán távozott. Vagy, az egyik nap még tolókocsiban ült, és a másikon, bár mankókkal, de járt!
                                                                            …
Annak, aki az NRC-be kerül, sokszor nemcsak fizikai, de pszichikai támogatásra is szüksége van, hiszen a lelke is romokban van. Épp ezért épült az a kis templom mindjárt a kis utcácska sarkán, ami a legtöbbször zsúfolva van. Vasárnaponként, az oltár előtt szabadon hagyott helyen 8-10 tolókocsi is áll. És nemcsak az NRC-ből, de a Marinából is érkeznek gyerekek. Az első padsorokat mindig a betegek foglalják el, és csak utánuk jönnek a falusi lakosok. A miséket pedig gyakran azok a lelkiatyák tartják, akiket szintén az NRC-ben gyógyítanak.
                                                            …
Kérem, a kedves olvasó elnézését, ha a jegyzetíró szavaiból a szokásosnál nagyobb lelkesültséget olvasott ki, de mentségemre szolgáljon, hogy a saját /legjobb/ tapasztalataimról írtam.

Egy vita tanulságai

Az elmúlt hetekben érdekes vitát folytattunk a facebook-on a „Felvidéki szlovák-magyar értelmező szótár” elnevezésű csoportban, az iskolai beíratások kapcsán. A kiindulópont természetesen az volt, hogy miért nem íratják a magyar szülők magyar iskolába a gyerekeiket. A következőkben a hozzászólásokból válogatok, mert annyira tanulságosnak érzem azokat, hogy szeretném szakembereink, politikusaink figyelmébe is ajánlani!
„Az apám nem beszélt magyarul, de mégsem merült fel, hogy szlovák iskolába írassanak be. Sokan kérdezték is tőle a rokonai, hogy nem szégyelli-e magát, hogy a lánya nem, vagy alig beszél szlovákul. Azt felelte, hogy úgyis az anyja fog vele tanulni, akkor mi értelme lenne szlovákba íratni!?”
„Azt kellene megértetni a szülőkkel, hogyha már kisebbségben élünk, akár az előnyünkre is fordíthatnánk ezt a helyzetet. Hiszen Európában ma már az érvényesülés legkönnyebb útja, hogy minél több kultúrával legyen kapcsolatod, minél több nyelvet beszélj, és ők pont ettől fosztják meg gyermeküket.”
„A felvidéki kisebbség zöme abszolút hátrányként éli meg ezt az állapotot. ennek kompenzálására íratják szlovák iskolába a gyerkőcöket.”
„Nekem az a tapasztalatom, hogy azok a magyar szülők adják szlovák iskolába a csemetéjüket, akiket valamilyen kudarc ért a tanulmányai alatt, nem tudott megfelelő munkát találni a gyatra szlovák tudása miatt és ezt a magyar iskola "számlájára írja". Holott nem az iskola a hibás. Az ilyen ember a szlovák iskolából sem kerülhetett volna ki sikeresebben. Ezért úgy gondolják, hogy eleve ki kell zárni a magyar oktatást, mert gyerekeik számára az érvényesülést csakis a szlovák iskola adhatja meg. De mit jelent számukra az érvényesülési? Hogy közben elveszítik gyökereiket.”
„A családomban mindenki magyar iskolába járt, egyértelmű hogy szegényebbnek érezném magamat, ha nem ismerném a magyar kultúrát. Szerintem nehezebb a magyar anyanyelvű gyerek élete, mert bárhogy is szépítem, többet kell tanulnia - hisz az állam nyelvét is illene tudni emellett ma már azért angolul is jó, ha tudnak a fiatalok. Bárki bárhova is szülessen, a világon érik előnyök is meg hátrányok is, természetesnek veszem, hogy vállalni kell a nehézségeket is. Aminek még nagyon örülnék, az az lenne, ha a magyar iskolákban jobban megtanítanák a gyerekeket szlovákul. Bizony azokban a kis falukban, ahol általában mindenki magyarul beszél a gyerek nem tanul meg az utcán szlovákul.”
„Az iskolában napi 45 perces szlovák órán nem létezik, hogy egy átlag 20-as létszámú osztályban mindenki megszólaljon szlovákul. És tudjuk nagyon jól, hogy a nyelvtanulás leghatékonyabb módja a kommunikáció. Nem létezik, hogy egy magyar alapiskolából kikerülő gyerek perfekt tudjon szlovákul. Más a helyzet akkor, ha a gyerek nagyvárosban lakik, már a liftben is rá van kényszerülve arra, hogy szlovákul szólaljon meg, vagy vegyes házasságba született és használja a nyelvet napi szinten. Ennek ellenére mindent megért, tudja a helyesírást, ez jó alapokat ad ahhoz, hogy a kommunikációban fejlessze magát. Erre szolgál a középiskola, a szlovák környezet, szlovák barátok és természetesen az akarat. És nem fog elveszni az életben!”
„Középiskolába különböző szintű nyelvtudással kerültünk. A szlovák órákon csak egy szabály volt, beszélni minél többet. Mond el saját szavaiddal, ha rosszul ragozol nem gond, kijavíthatod magad,a tanár csak nagy hibánál szólt...”
„Úgy érzem, kulcskérdés, hogy a magyar iskolában a gyerek jól megtanuljon szlovákul. Egy példa, talán már írtam itt, akkor bocs. A rehabilitációs központ, ahova járok, a Tátrában van, tiszta szlovák környezetben. Egy nap behoztak Nyárasdról egy kislányt, aki olyan mértékben nem tudott szlovákul, hogy végig tolmácsnak kellett mellette lenni.”
„Igen, meg kellene meg lehetne tanulni az iskolában is jól szlovákul, és ehhez nem kell más, mint egy olyan pedagógus, aki nem csak a nyelvtant magoltatja a gyerekkel, hanem ahogy az előttem szóló is írta kommunikációra, beszédre szoktatja a gyermekeket, hogy ne féljenek megszólalni szlovákul...”
„Nem vagyok pedagógus, de szerintem keveset kommunikálnak a gyerekek, az alapvető, mindennapi élethez szükséges dolgokat kellene először megtanítani, és felkelteni a gyerekek érdeklődését a nyelv iránt. Angolul sem mindegy, hogy melyik könyvből - vagy milyen módszerrel - tanul az ember.”
„Teljesen egyetértek veletek, igen tudnia kellene szlovákul. de! Ehhez a tanítás módszerén, a tananyagon, a követelményrendszeren kellene változtatni központilag. Mert közeledik (márc.13.) a kilencedikesek felmérésének időpontja, ami nem a kommunikációból áll, hanem egy 5 oldalas írásbeli munkából, ami tele van szövegértéssel, nyelvtani szabályokkal. Ez alapján jut a gyerek tovább középiskolába. Akkor most mit csináljon a pedagógus???”
„Persze, nem elhanyagolható a nyelvtantudás sem, de! miért kell a magyar gyerekeknek sokkal nehezebb szlovák monitort ( vagy nem tudom, most hogyan hívják) írni, mint a szlovák iskolásoknak? Láttuk a szlovák iskolásoknak szóló és a magyar iskolásoknak szóló feladatokat is anno, hát elképesztő különbség volt nehézség szempontjából a két felmérő között.”
„Kíváncsi lennék, ki hogyan oldaná meg hatékonyan az említett 45 perces szlovák órát élő, egyenes adásban ... mondjuk, huszonhetes létszámú osztályban.”
„Vannak iskolák, ahol osztott osztályokban tanítják a szlovákot 10-15 gyerekkel. Tudom, hogy nem mindenhol lehet megoldani, de nyelvtanulásnak úgy, hogy még gyakorlás is legyen, csak így van értelme.”
„A nyelv tanításánál a kommunikációra kell helyezni a hangsúlyt, és csak azután sorra venni a szabályokat, szerintem, hiszen az anyanyelvünket is így tanuljuk.”
„A nem szlovák anyanyelvűnek a szlovák nyelv idegen nyelv. Éppen ezért úgy kell tanítani, mint idegen nyelvet. Nyelvtanár (is) vagyok, ez egy külön szakma.”
„Javíts ki, ha rosszul tudom, de szerintem az idegen nyelv tanításánál is a szókincsen van a hangsúly.”
„Elsősorban szókincset tanítunk, de már elhelyezve a helyes szövegösszefüggésben, majd fokozatosan építjük fel a mondattant, amelyben egyre több a nyelvtan. Az oroszt pld. a kezdetekben átképzett latintanárok tanították, a latintanítás módszereivel - a „siker” garantált volt.”
„Helyzetgyakorlatokban kellene gondolkodni, na meg csoportokra osztva, hmm… persze az előző órán feladni a következő órai szavak listáját, melyek előfordulnak majd... (csak tipp)__a nyelvtani részt hozzákötni, óra végén.”
„Én elég jól beszélek szlovákul, legalábbis eddig minden szlovákkal megértettem magam, szlovákul olvasok, írok, de nyelvtanról ne beszéljünk... bevallom, nem is zavar.”
„Szlovákul sokan beszélnek jól, elég jól, nagyon jól, anyanyelvi szinten stb, de tanítani a szlovákot (esetleg olyan diáknak, aki csak iskolában napi 45 percet hallja a nyelvet), az az érem másik oldala. És általában a szakmán kívüliek szokták "az észt osztani", hogyan is kellene ezt a nem is olyan könnyű nyelvet tanítani.”
„Nyilván az aktív nyelvhasználatban jobban megy egy idegen nyelv elsajátítása, a mi utcánkban, abban a magyar faluban, ahol gyerek voltam, laktak betelepült szlovákok és gyerekeikkel hol szlovákul, hol magyarul beszélgettünk, és nyáron gyakran megfordultam "pionírtáborokban" - úttörőtáborban - is. Ez valóban jó iskola volt, de ha nincs ilyen lehetőséged, akkor a tanítási módszeren kell változtatni. Viszont Prágában 3 hónap alatt megtanultam a cseh nyelvet, és a harmadik évfolyamban már "dél-morvaországi" dialektusban beszéltem, kérdezték is sokan, hogy Hodonínból vagy Mikulovból vagyok-e? Mégis az én magyar tudásom révén sikerült sok cseh kollégának levizsgáznia a legnehezebb kémiai tárgyakból, mert nekem magyar egyetemi tankönyveim voltak (csehek akkoriban nem mindig voltak) és a cseh jegyzeteimből készültek fel.”
„Szerintem is először a követelményeken kellene változtatni, mert a pedagógus csak azt taníthatja, amit a minisztérium megkövetel.”
„Ha a tanár arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gyerek jól, rosszul, megtanuljon, szlovákul kommunikálni, a felmérőn viszont azt követelik meg, hogy a gyerekkel magoltassa be a pádikat, akkor végül is a pedagóguson csattan az ostor. Nyilván, senki se úgy tanult meg "anyanyelvül", hogy először a grammatikát magolta be.”
„Amíg felháborodnak azon, hogy a magyar gyerek számára a szlovák idegen nyelv, addig nem fognak radikális változtatást bevezetni.”
„Ugyanazt a metódust kéne alkalmazni, amit az angol-német stb tantárgyaknál. Le tudom mérni, hogy az angolt miként tanulja a gyerek, és miként tanulja a szlovákot: angolul 10-15 mondatot könnyűszerrel elmond- a szlováknál már nehézkesebb. amíg a "trvrdé, mäkké i-ken, a skloňovanie-n, a vybrané slová-kon van a hangsúly- ez így is marad. pedig angolból is van grammatika, de ez se jelent problémát. Szóval, beszélni kell előbb, aztán jöhet(ne) a többi.”
„Lányom most jár 6. osztályba. Mióta angolt tanulnak, még nem feküdt le anélkül, hogy a szavakat meg ne tanulta volna, mert a pedagógus megköveteli a szavakat. Szlováknál, ott már más a helyzet. 6 év alatt talán csak egyszer volt szótár, amiből tanultak. Elteltek hetek, hogy egy szavat sem kellett szlovákból tanulni. Arról nem is szólva, hogy 6 év alatt 4 szlovák szakos tanította őket. Nem is érdekli őt a szlovák, és nem tudom neki megmagyarázni, hogy Szlovákiában élünk, ezt a nyelvet is tudnia kell. Szerintem is a pedagóguson múlik, mit követel meg a tanulóktól, s tőle is függ a gyerekek tudása.”
„Többek között ez is az egyik oka, hogy a szülők nem íratják magyar iskolába a gyerekeiket. Csak félve kérdem, vajon nem ez a minisztérium célja?”
„Ebben van valami… aki szlovák iskolába íratta gyermekét leginkább ezt hozza fel érvként, azaz, hogy a kölök tanulja meg a szlovák nyelvet,az alapiskolai tananyag úgysem mérvadó(ebbe most nem mennék bele, mekkora idiotizmus )...a lényeg, hogy ha egyszer valóban meg lenne oldva a szlovák nyelvi képzés a magyar iskolákban, azzal a felvidéki magyarság komoly támaszt kapna, szerintem.”
„Valószínűnek tartom, hogy a minisztérium- és a szlovák politikusok- tűzokádása (magyar gyereknek idegen a szlovák) pontosan ezt a célt szolgálja. Amondó vagyok, hogy nem fog változni ezen a téren semmi se. bár, ha a pedagógusok összefognának, és kiharcolnák a mostanitól eltérő metódust- talán változna valami. Addig minden a pedagógus kezében van, mert lehet úgy is tanítani ezt a nyelvet, hogy megtanulják a kölykök. ez a tapasztalatom.”
„Időről időre előkerül a nyuszi a kalapból az ,,Alternatív oktatás,, azaz néhány tantárgyat a magyar iskolákban szlovák nyelven tanítsanak...ettől nagyobb marhaságot én még nem hallottam.”
„A szl. Monitorhoz (és az érettségi írásbelihez is) egy megjegyzés: nem a szl. nyelvtudást mérik, hanem leíró nyelvtanból és irodalomtörténetből kérnek számon tantárgyi ismereteket szlovák nyelven. Ez óriási különbség, és még ennél is nagyobb baromság. Én végigcsináltam a fiammal, rengeteget szenvedtünk. Nagyon meglepődött, amikor a rábeszélésemre egy nyelviskolában 98 százalékos nyelvvizsgát tett szlovákból. Addig azt hitte, hogy nem tud rendesen. Nem a kommunikatív nyelvtudása volt hiányos, hanem a mondatelemzéssel meg az írói életrajzokkal állt hadilábon.”
Ennyi szemelvény a vitából. Illene valami frappáns csattanóval lezárnom a cikket, de nekem csak annak a fiatalasszonynak az esete jut eszembe, aki szlovák iskolába íratta a lányát, mivel a második férje szlovák volt. Csakhogy, a kislány mindennap sírva ment haza, és rosszul is tanult. Aztán a második osztályt már magyar iskolába kezdte, és az eredményei egy csapásra megjavultak.
Elég frappáns?