Templomban

Mióta itt éltek, Somorján, rendszeresen el tudsz te is járni a templomba. Ugyanis, otthon még egy dombot is meg kellet másznod az elektromos kocsival, ha a vasárnapi szentmisére akartál eljutni, amit Csuday tisztelendő úr tartott. Ráadásul, mostanában az út is olyan hepehupás, hogy újabban már a traktorok is arra járnak, és te nem akartad megkockáztatni, hogy elakadj, vagy pedig felfordulj a kocsival. Úgyhogy, inkább felfüggesztetted a templomba járást.
Azonban, mióta városlakók lettetek, a templomba járás is könnyebb lett, hiszen az ott van, szinte a szomszédban, mindössze a Főtéren kell átmennetek.
A bejutás azonban így se egyszerű, hiszen egy küszöbön is át kell emelni a kocsit – ezért nem tudod használni az elektromos kocsit, és muszáj mindig hármatoknak mennetek, hogy legyen, aki az ajtókat tartja, amíg a kocsival bejuttok.
Ahogy elnézed, rajtatok kívül is vannak még, akiknek ugyanezzel a problémával kell megküzdeni. Ők is hármasban járnak.
…
A templom az első pillanattól lenyűgözött, először a méreteivel. A ti otthoni pici ékszerdobozotok kétszer is elférne a somorjai templomban. Aztán a barokk pompájával kólintott főbe, téged, aki a százdi templom szinte puritán egyszerűségéhez voltál szokva, ami még hangsúlyosabbá teszi a freskók csodáját. 
Ellenben, Somorján…
A régi korok mesterei, mintha csak azt gondolták volna, hogy a hívők valamennyi érzékszervét le kell kötni a szentmise alatt, ezért túlzsúfolták szobrokkal és faragványokkal a belső teret, amit még feldolgozni is nehéz a szemnek. Mindig új és újabb részleteket fedezel fel, amíg a szentlecke vagy a prédikáció szavai kopognak a dobhártyádon.
Aztán felzúg az orgona méltóságos hangja, amiből lassan kibontakozik a szentének dallama. Először a kántor énekel, aztán a hívek megismétlik. Időnként te is bekapcsolódsz, de inkább csak dúdolsz. Egy-két ütemet mindig lemaradsz, úgyhogy, inkább nem zavarsz bele az énekbe, és abbahagyod.
Így aztán visszatérsz a szemlélődéshez. A pajkos angyalok inkább hasonlítanak Cupidóra, a szerelem pogány, nyilas istenségére, mint a középkor ájtatos angyalszobraira, akik mintha éppen az Úr dicsőségét zengenék, és erre szólítanák fel a jámbor híveket is.
Aztán, ott vannak a szentek szobrai, teljes harci díszben, mintha bármelyik pillanatban készek volnának megvédeni az igaz hitet. 
Neked gyerekkorodból egy másik katona szent szobra ugrik be, ami otthon volt, a százdi templomban. Szent György, ahogy a sárkány fején tapos. Nagyon imponált neked az a szobor, és te is próbáltad otthon leutánozni azt a pózt. Persze, neked sose volt hajlandó lefeküdni az a rohadt kutya, és tűrni, hogy a lábad a fejére tedd.    

Kommunikáció

Két éve volt a bemutatkozásod a somorjai városi könyvtárban - abból az alkalomból, hogy a város lakosa lettél.
Lelkes segítőid is voltak. Mivel te finoman szólva se vagy egy partiarc, és hát ha neked kellett volna egyedül prezentálnod ezt a szeánszot, akkor ez az estébe hajló délután úgy telt volna, hogy némán néztétek volna egymást a közönséggel – ami, valljuk be, nem valami szórakoztató program, még akkor se, ha te mindeközben sármosan mosolyogsz –, ezért aztán a szervezők segéderőkről is gondoskodtak. Ott volt Erzsi, aki ezen az új helyen azóta is az egyik legnagyobb segítséged, Erika, a Carissimitől, Mari, a korábbi kiadód és Árpi, a régi, kipróbált barát, Andi pedig a verseidből olvasott fel. Mindenki választott egy írást, és arról beszélt, Árpi pedig felelevenítette az egykori, legendás Kereszt sori beszélgetéseiteket, ott Százdon, a Morda alján. Legendásnak mondod azokat a beszélgetéseket, jóllehet közönségetek, az nem volt. Csak ti ketten Árpival, és az, aki épp arra járt, és pár mondat erejéig bekapcsolódott a két fura fazon beszélgetésébe. No és Pali bá- csi, Árpi apukája, aki ha megjelent, te tudtad, hogy ideje indulnod, mert a barátodra még mezőgazdasági teendők várnak.
* * *
 Sokan nem tudták elképzelni, hogy miről is diskurálhattatok, amikor a többség a beszédedet is nehezen értette meg. Akadt olyan faludbéli is, akinek nem volt türelme végighallgatni, hogy befejezd a mondókádat, inkább rád hagyott mindent, és ment tovább. Egy idő után aztán már te is észrevetted, hogy kivel nem érdemes erőltetned a beszédet, és egy bó- lintással túlestél az üdvözlésen. Árpival azonban kezdettől fogva más volt a helyzet. Mintha egymásra lettetek volna hangolódva. Már má- soknál is megfigyelted, milyen fontos, hogy az idegenekkel megtaláld a közös hangot, és „olvassátok” egymás gondolatait. De még így is előfordul, hogy többször is nekiveselkedsz ugyanannak a szónak, ha értetlenkedést látsz az arcokon. Végső esetben keresel egy másik, hasonló értelmű szót. A legvégső esetben pedig az történik, hogy körülírod a keresett szót, és kezdődhet a barkochba. A legjobban mégis az bosszant, amikor te még folytatnád a játékot, de a másiknak fogy el a türelme, és egy zavart mosollyal továbbáll. Ilyenkor mindig az a Kabos-film jut az eszedbe, ahol a főhősnek nagyothalló anyósa van, és mikor valamit nem értett, csak legyintett, hogy hosszú. Így járta a családodban is, amikor nem értettek valamit, az a tréfás mondás, hogy ez hosszú. Hát ilyen vidám dolog veled kommunikálni.
* * *
Nézed a közönséget, aztán a barátaidat, végül pedig családod jelen lévő tagjait, és büszke vagy (mind a háromra: a közönségedre, a barátaidra, a családodra). Büszke vagy arra a hat kötetre, amit eddig sikerült elérned, és hogy egy kicsit talán példát mutathattál másoknak, akik hozzád hasonló helyzetben vannak, hogy lehet másképp is, még így is… Mint neked Stephen Hawking, az örök példakép. Az 1980-as években fedezted fel őt magadnak. Hogy valahol Angliában él egy világhírű tudós hozzád hasonló vagy talán még a tiédnél is nehezebb helyzetben. Akkoriban még nem létezett internet, Mark Zuckerberg pedig talán ez idő tájt lett szobatiszta. Neked azonban a puszta legenda is elég volt. Ha neki sikerült, akkor neked is sikerülni fog.
Azóta birkózol a Sorssal.
Mert példaképre mindenkinek szüksége van.

Somorjai napló2

Nagyhét – a pillanat

Arra nyitotta ki a szemét, hogy az apja ül az ágy szélén, és imádkozik. Erről pedig, ki tudja miért, az jutott eszébe, hogy pár nap múlva itt a Húsvét.

A kedvenc ünnepe.

Érdekes, hogy az ember, ahogy megérik, úgy változnak a kedvenc ünnepei is.

Azelőtt a Karácsony vitt mindent, mint minden kisgyereknél, az ajándékok, a karácsonyfa és a csillogás villogás miatt, de egy idő óta már csak bosszankodott, hogy mennyire konzumosodott el ez az ünnep. Másról se szól, minthogy hagyj minél több pénzt az üzletekben, minél haszontalanabb csecsebecsékre.

A Húsvét az más. Az még nem konzumosodott el/még?/.

Egy bizonyos életkor után, lehet, azért is lesz ez a kedvenc ünnepe mindenkinek, mert a Húsvét az újjászületésről szól. És hát, az ember csak egyszer születik, de egy élet során akár többször is újjászülethet. Mint, ahogy a természet minden évben megújul.

Mint, ahogy Krisztust keresztre feszítették pénteken, de vasárnap feltámadt!

Neki is 40 éves kora körül lett a kedvenc ünnepe a Húsvét. Akkor jött el az idő, amikor megért arra,
hogy megélje az ünnep lelkiségét.

Még azt a szakrális pillanatot is fel tudja idézni, amikor a változás megtörtént.

Éppen gyógykezelésen volt, egy nagyvárossal összenőtt, kis, tátrai faluban, ahol a rehabilitációs központ volt, és ahová már jó évtizede visszajárt. Húsvét előtt pár nappal kellett bevonulnia az intézetbe, és egy kicsit el is volt anyátlanodva.

Ez volt az első alkalom, hogy az ünnepet nem otthon töltötte, a családjával, és egy picit bizony elhagyatottnak érezte magát. Ezért is ment el Nagypénteken a templomba.

Ott, a falucska pici templomában történt meg a lelki újjászületés, ahol rajta kívül még négyen, öten ültek kerekesszékben az oltár előtt szabadon hagyott helyen!

Somorjai napló1

Kaszinóba megyek, mégse viszek magammal pénzt. Azért, mert ez a kaszinó nem olyan kaszinó, hanem a „Somorjai kaszinó” polgári társulás Esterházy Jánosról szóló vitaestje.

Eddig csak a plakátokon szemezgettem a Somorjai kaszinó rendezvényeivel, mert hát elég komoly logisztikai szervezést igényel, hogy én valahova eljussak. Tegnap viszont apu ment el felderíteni a terepet, és mikor visszajött, mondta, hogy az elektromos kocsival is elmehetek, be tudok menni a mozi épületébe.

…

Azért is tartom fontosnak, hogy ott legyek az esten, mert a vita levezetője Korpás Árpi barátom, idegenvezető, publicista és fordító, akivel mindig öröm találkozni.

Az egyik résztvevő pedig az a Molnár Imre, aki szintén földim. A környékről származott el Magyarországra, hogy diplomata és történész legyen, Esterházy életének a kutatója. Olvastam a könyveit, és írtam is róluk ismertetőket.

Amikor megérkezik, váltunk pár szót. Elmondja, hogy olvassa a könyveimet, amiket neki dedikáltam, amikor meglátogatott.

Simon Attilát személyesen nem ismerem, de a pályafutását szimpátiával figyelem, mióta olvastam az 1938-as évről írt könyvét.

…

Némi feszültség, mint mindig, ha valahova megyek, most is van bennem. Bár a levegő, ahhoz képest, hogy január közepe van, kifejezetten barátságos. Kellemes csalódásomra még az átjáró is megvan csinálva a pozsonyi úton, ami olyan hepehupás volt.

Habár az egyik szervező, akivel a múlt héten beszéltem, még azon aggódott, hogy nem lesz érdeklődő, ehhez képest azonban a nép szép számban gyűlik. Úgyhogy, a kezdésre szinte már egy tűt se lehetne leejteni.

A cserépkályha is kellemesen duruzsol a helyiségben…

…

Azt csak évekkel ezelőtt Karol Sidornak, a Szlovák Állam vatikáni diplomatájának a visszaemlékezéséből /Karol Sidor: Vatikánsky denník, I. kötet/ tudtam meg, hogy Esterházy Jánosnak közvetett módon Százdhoz is köze van. Mégpedig úgy, hogy Ferdinand Ďurčanský szenátornak a faluban volt birtoka, ami az első bécsi döntés után Magyarországhoz került. Tahy László diplomatának viszont valahol Trencsén mellett voltak a birtokai.

Esterházy János tehát ebben  a birtokcserében játszotta a közvetítő szerepét.

...

Ez az érdekesség volt az én hozzájárulásom ahhoz az emlékezetesen szép estéhez.