Szonáta a zöld házban 45

Igen, ő volt a miniszterelnök, aki a felmérések szerint jóformán már meg is nyerte a választást, jóllehet az csak napok múlva lesz. De már most annyival vezet a riválisai előtt, hogy a fogadóirodák nem is fogadnak el téteket a győzelmére.
Vajon mit akarhat most itt, törte a fejét Lucia. Tudomása szerint, Kármán professzor nem foglalkozik politikával, ugyanis az előző rendszerben magas pártfunkciót töltött be, ami most nem a legjobb ajánlólevél.
Aztán hirtelen az eszébe jutott valami: a fáma arról szólt, hogy Kármán professzornak van egy csendestársa, akinek a kilétét azonban mindeddig nem sikerült kideríteni. Mi van akkor, ha ő ez a csendestárs? Végül is az ország leggazdagabb emberéről van szó, aki saját bevallása szerint „csak hobbiból politizál”.
Lucia az emlékezetében kutatott, vajon hallott e róla, hogy P-nek vannak érdekeltségei az egészségügyben? Nem tudott róla, de ez semmit se jelentett. Volt egy kollégája, aki minden évben elkészítette a száz leggazdagabb üzletember listáját. Ő naprakész információkkal rendelkezett, és biztosan tudott volna Luciának segíteni, csakhogy ő most nem volt kéznél.
…
P. levette a napszemüvegét, és elégedetten körbepillantott. Láthatóan nem tartott lesifotósoktól, mert akkor a világért se vált volna meg a napszemüvegtől. Ugyanis a szeme alatt volt egy apró vágás, amit napszemüveggel szokott eltakarni, vagy pedig sminkkel tünteti el. Akik ismerték, tudták róla, hogy betegesen hiú, szinte már metroszexuális. Most azonban nem volt kisminkelve, tehát nem készült nyilvános szereplésre.
Kármán professzor elébe jött a tornácra, és úgy üdvözölték egymást, mint régi ismerősök. Bementek a házba, csak a testőr maradt kint. Körbejárta a kocsit, még alája is benézett, aztán visszaült a kocsiba, és újságot kezdett olvasni.
Lucia az élességet kezdte állítgatni a messzelátón, hogy belásson a szobákba, de legnagyobb bosszúságára, ekkor egy kéz elhúzta a függönyt, és a műsornak vége lett. A kéz azonban nem Kármán professzoré volt, sem P.-é, hanem egy női kéz volt!
…
A következő óra unalmasan pergett le, amit Lucia azzal próbált agyonütni, hogy a gukker segítségével próbálta a testőr újságját olvasni. Egyszerre azonban a testőr felkapta fejét, és a ház felé nézett. Lucia is arrafelé fordította a messzelátót, és még éppen elkapta, ahogy P. búcsúzkodik. Az is bebizonyosodott, hogy előbbi sejtése igaz volt, mert a tornácon most hárman álltak, és a harmadik alak egy nő volt. Ám a nő alakja valahogy ismerősnek tűnt neki, ezért rázoomolt…és leesett az álla. A nő ugyanis nem volt más, mint a Főnéni!
Lucia összezavarodva próbálta kitalálni, hogy ugyan mikor is tért vissza a Főnéni a házba? Legfőképp pedig, merre? Mert, hogy az allén keresztül nem jöhetett, azt szinte biztosra vette, hiszen az út mindössze pár méterre van tőle. Különben is, zúzott kaviccsal van felszórva, ami, ha rálépnek, megcsikordul. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a Főnéni másik úton jött, amit Lucia még nem fedezett fel, és hátulról ment be a házba.
A testőr már kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, és miután P beült, rácsukta. Kármán professzor pedig olyan meghitt beszélgetésbe merülve tért vissza a házba a Főnénivel, hogy Lucia nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a munkakapcsolaton túl is van közük egymáshoz. Habár, úgy tudta, hogy a professzornak van családja.
…
Lucia döbbenten meredt a monitorra, mert a kereső egyetlen találatot se jelzett arra, hogy:
Zöld Harmónia idegklinika.
A mai világban, amikor, ha nem vagy az interneten, akkor nem is számítasz, és már a legutolsó falusi bicskanyitogatónak is saját honlapja van, ez szinte hihetetlennek tűnt. Ezért aztán ő se nyugodott, és beírta a keresőbe a név változatait, de az eredmény ugyanaz lett.
Találatok száma: 0
Vagy csak résztalálatokat adott ki, amelyek közül azonban egyik sem az idegklinikára vonatkozott. Elképzelni se tudta, hogy miféle titokzatos hely lehet a Zöld Harmónia, hogy az interneten egy árva kukkot se írnak róla. Eddig csak összeesküvés elméletekben hallott ilyesmikről.
Szupertitkos bázisokról, ahol UFO-kat rejtegetnek, vagy pedig olyan kísérleteket folytatnak, amiről nem szeretnék, ha az emberek tudomást szerezzenek. Eddig csak legyintett, ha ilyesmiről hallott, és gúnyosan mosolygott, mert azokat, akik ilyen teóriákat „kiagyaltak” pihentagyúaknak, és egy kicsit lökötteknek tartotta, akiket nem szabad komolyan venni.
Most azonban úgy tűnik, hogy kénytelen lesz a véleményét felülbírálni.
…
Ekkor megszólalt az íróasztalon a mobil. Felvette, és megnézte a kijelzőt. Hirtelen roppant szapora lett a pulzusa, mert az a hajdani kollégája hívta, aki évről évre összeállította az ország leggazdagabb üzletembereinek a listáját. Mindössze pár hónapig dolgoztak együtt, évekkel ezelőtt egy lapnál, és ezért Lucia nem volt benne biztos, délután, amikor az üzenetet hagyta, hogy vissza fogja hívni.
Peti azonban emlékezett rá, és a kötelező udvariassági körökön túljutva, Lucia belefoghatott a mondókájába.
- Mostanában minden második hívást vele kapcsolatban kapom. Már gondoltam rá, hogy emeltdíjassá kéne tennem a számomat, és akkor kaszálhatnék.
Lucia emlékezett rá, hogy Peti már akkor ilyen vicces fiú volt, aki a nőknél a dumájával igyekezett bevágódni, mivel más fegyvere nem nagyon volt.
- Engem azonban kifejezetten egy befektetés érdekel.
- Nocsak, ez kezd izgalmasan hangzani…
- Hallottál valamit a Zöld Harmóniáról?
Hosszú csend következett, Lucia már kezdte azt hinni, hogy a vonal megszakadt, mikor végül Peti megszólalt, és a hangja már korántsem volt olyan készséges, mint az elején.
- Nem tudom, mibe tenyereltél bele, de sürgősen mássz ki belőle. A Zöld Harmóniával kapcsolatos minden információt a Nemzetbiztonságiak zároltak. A pletykák titkos kísérletekről szólnak…tudod, agymosásról, meg hasonlókról. A nagyközönség számára csak egy luxus diliház, ahol a felső tízezer gyogyósait, és celebeket kezelnek, és vannak, akik szeretnék elhitetni, hogy semmi több.
- De hát, azzal, hogy titkolóznak, csak felhívják magukra a figyelmet.
- A Zöld Harmónia mindig is kényes volt a diszkrécióra, hiszen híres betegei voltak, ezért az, hogy egy kicsit jobban titkolóznak, senkinek nem tűnt fel.
…
Lucia reggel kétségbeesve hívta fel a kolléganőjét, aki mellé be volt osztva, és menstruációs görcsökre hivatkozva kimentette magát, hogy nem tud bemenni. Az előadás olyan meggyőzőre sikerült, hogy a kolléganő sajnálkozott egy sort, majd aziránt érdeklődött, hogy orvos már volt e nála?
Alig fejezte be a beszélgetést, mikor a busz megállt annál a magányos megállónál, ahol azokon a napokon, amikor szolgálatban van, le szokott szállni. Csakhogy, most nem a klinika felé vette az irányt, hanem a Főnéni háza felé vette fordult el. Mikor a házhoz ért, Lucia egy fa mögé húzódott, a ház közelében, és onnan leste, ahogy a házból, gondosan, kulcsra zárja az ajtót, majd elindul a kaviccsal felszórt úton.
Lucia még tegnap megvizsgálta a zárat, és úgy döntött, hogy nem lesz túlságosan nehéz kinyitni. Nos, igen, ez az előnye, ha az embernek ennyire sokoldalú az érdeklődése, és több irányú képzésben részesült. Az ő képzéséről azok az öreg szakik gondoskodtak, akikkel a börtönben készített interjúkat, és ő tőlük leste el a mesterfogásokat. Miklósnak volt a mondása, hogy a jófiúkat mindössze az különbözteti meg a rosszfiúktól, hogy ők képviselik a törvényt. Hát most Luciának volt az a meggyőződése, hogy itt ő képviseli a törvényt.
Ugyanis, a meggyőződése volt, hogy ő most egy nagyon nagy disznóság nyomára bukkant, amit még a rendőrség se vizsgálhat ki, ugyanis túlontúl befolyásos erők próbálják meg titokban tartani. Akkor pedig egy minden lében kanál újságíróra vár a feladat, hogy megküzdjön a szélmalmokkal.
…
Pár percig még várt, és tekintetével a Főnéni alakját követte, majd előbújt a fa mögül, és odament a házikóhoz. Szemügyre vette a zárat, és elégedetten bólintott. Nemhiába töltötte ideje javarészét olyan helyeken, ahol tolvajok és betörők is megfordultak. A ridiküljéből kivett egy látszólag jelentéktelen drótdarabot, ami azonban avatott kézben csodákra volt képes. Mestereknek tíz má-sodpercre volt szüksége, hogy kinyissanak egy ilyen zárat, és bár neki több időbe telt, de azért megbirkózott a feladattal.
Kinyílt az ajtó, és ő belépett a házba. Nem volt nagy ügy, habár még riasztóra berendezésre is számítani kellett, de hát ennyi kockázatot bevállalt. Mindenesetre, az ajtónyitásra se hangos vijjogás nem válaszolt, se mozgásérzékelőt nem fedezett fel.
Az előszobában állt, ahonnan egy lépcső felfelé vezetett, egy lépcső pedig lefelé. Oldalt pedig egy ajtó volt, ami a nappaliba nyílt. Lucia rálépett a felfelé vezető lépcső első fokára, majd az első, bátortalan lépések után egyre határozottabban ment felfelé.
Az emeleten négy ajtót látott. Az első rögtön a fürdőszobába nyílt. A tükörre kihelyezett női pipere holmik között Lucia borotválkozás utáni szeszt is felfedezett. Kíváncsi volt, hogy kié lehet? Elvette az üvegcsét, és beleszagolt. Édeskés illat, olyan, amit a piperkőcök használnak. Vagy azok, akiknek fontos, hogy a nőknek tetsszenek. Meglepte, hogy a professzor ilyet használ, mert neki inkább konzervatívnak tűnt, aki nem rakna magára nőies parfümöt. De hát, mindenkinek van egy titkos énje, gondolta. Kivált, ha még szeretője is van, tette hozzá rosszmájúan.
A második ajtó már zárva volt. Lucia ezt a zárat is megvizsgálta. Ez már egy fokkal komolyabb zár volt, de tíz perc munkával ezzel is megbirkózott.
Belépett a szobába, ami irodának volt berendezve. A berendezést egy hatalmas, antik asztal uralta, aminek a közepén ott volt egy laptop! Lucia szíve nagyot dobbant. Megkerülte az asztalt, és magához húzta a laptopot. Az oldalán egy gomb villogott, jelezve, hogy nincs kikapcsolva. Elég volt felhajtani a fedelét, és megnyomni az enter gombot, hogy beugorjon, mit dolgoztak rajta utoljára. Luciának azonban csalódnia kellett, ha azt hitte, hogy bármit is megtudhat, mert a szöveg egy számára érthetetlen nyelven volt írva.
Pár latin szót azért felismert, amiből arra következtetett, hogy orvosi szöveg, és ezek szerint ez Kármán professzor irodája, amit a polcokon lévő orvosi könyvek is megerősítettek. Lucia most nem ért rá rejtvény fejteni, de otthon egy fordítóprogram segítségével biztosan boldogul majd. Ezért hát a dokumentumot átmásolta a magával hozott pendrive-ra.
Kilépett a fájlból, és a képernyőre került, ahol vagy tizenkét ablakocska volt. Találomra rákattintott az egyikre, de csalódnia kellett, mert a tartalmát jelszó védte. Így járt a következővel is, és azután következővel, míg végül rádöbbent, hogy jelszó védi a laptop egész tartalmát. Ez viszont azt jelentette, hogy Kármán professzor fontos adatokat tárol a laptopon, és nem szeretné, ha illetéktelenek kezébe kerülne. Talán Justin Dupin kórlapja is köztük van!
…
Ez a gondolat felizgatta, és pillanatnyilag az elsőszámú kívánsága az volt, hogy találja meg a jelszót. A titkosító program azonban úgy volt beállítva, hogy a harmadik rossz jelszó után lezárta a fájlt, és több próbálkozást nem engedélyezett. Lucia pedig tisztában volt a korlátaival, és tudta, hogy ehhez ő kevés. Ide egy profi segítségére lesz szüksége.
Már azt is tudta, hogy ki lesz az a profi, akinek a segítségét igénybe fogja venni. TG hacker volt, mégpedig a legjobb, akinek a szolgálatait biztonsági cégek is igénybe szokták venni, hogy tesztelje a rendszereiket. Mert ahol ő nem talált rést, biztosra vehették, hogy más se fog találni.
Egyik legendás akciója, amivel a világlapokba is bekerült, az volt, hogy feltörte a Pentagon biztonsági rendszerét. Nagy botrány lett az esetből, és TG soha többé nem léphet Amerika földjére, mert ott egy 25 éves börtönbüntetés várja. Mikor Lucia megkérdezte tőle, hogy megért e ennyit ez a csíny, vállat vont, és azt mondta, hogy kell a reklám.

Szonáta a zöld házban 44

Azonnal rohant doktor Simon után, akit még csak az imént tett a szövetségesévé. Arra volt kíváncsi, hogy Justin Dupin miféle kezelést kap. Vajon a mániás depresszióját kezelik egyáltalán?
Tisztában volt azzal is, hogy ezúttal nem fogja beérni sejtelmes ígéretekkel, hanem valami kézzelfoghatót is nyújtania kell, úgyhogy mielőtt felkereste, gondosan kisminkelte magát, és blúzán a két legfelső gombot kigombolta.
Nem csoda, ha ilyen előkészületek után az ifjú doktor szeme felcsillant, amikor meglátta. Mindazonáltal, legnagyobb sajnálatára, a kérdésére nem tudott válaszolni. Azt mondta, hogy Justin Dupin kezelését személyesen Kármán professzor folytatja.
Lucia már két hete dolgozott a Zöld Harmóniában, de még Kármán professzort nem látta, amiben az ifjú doki is megerősítette. Azt mondta, hogy ő is akkor találkozott a professzorral, amikor felvette őt.
- Még irodája sincs itt, a klinikán. A pácienseit is úgy viszik ki hozzá, kezelésre.
- És maga nem tartja ezt furcsának?
Simon doki megvonta a vállát, majd hozzátette.
- A professzor már olyan nagy szám a szakmában, hogy megengedhet magának ilyen különcségeket.
- És akkor ki vezeti a klinikát?
- Névleg a professzor, valójában a főnővér.
…
Luciának hirtelen valami az eszébe jutott, és megkérdezte Simon dokit, hogy meg e tudná szerezni Justin Dupin kórlapját? A doki kapott az alkalmon, hogy mégis Lucia hasznára lehet valamiben, és lelkesen bólogatott. Megállapodtak tehát, hogy félóra múlva találkoznak, és átadja neki Justin Dupin kórlapját.
Félóra múlva azonban Simon doki lógó orral jelent meg, és savanyú képpel mondta, hogy sehol se találja Justin Dupin kórlapját, sőt, semmilyen feljegyzést nem talált róla.
- Nem találja ezt különösnek?
- Hát, ha Dupin a professzor privát betege, akkor lehetséges, hogy a kórlapja is nála van. De akkor kellene valahol egy bejegyzésnek lenni, legalább arról, hogy a klinikán fekszik, - mondta a doki, és látszott rajta, hogy most először gondolkozik el azon, hogy mi is folyik a klinikán.
Kivált, annak a fényében, amit Lucia mondott neki.
…
Átlagban minden harmadik napja volt szabad, amit arra használt fel, hogy a könyvtárakat járta, és a pszichiátriával kapcsolatos könyvekben mélyed el, átböngészi a tudományos lapokat, cikkekre vadászva, és jegyzeteket készített mindenről. Lucia lassan már maga is képes lett volna egy ilyen cikket megírni, de aki ilyenkor látta, könnyen gondolhatta volna vizsgáira készülő diáknak, vagy kutatónak, akinek egy tanulmányhoz kell anyagot gyűjteni.
A harmadik alkalom után a könyvtáros nők már a nevén szólították, és kikészítették azokat a könyveket, amik érdekelhették. Beszédbe is elegyedtek vele, és érdeklődtek a munkája után. Luciát megihlette a hely szelleme, és azt mondta, hogy regényíró, és következő regényéhez gyűjt anyagot.
A mai szabadnapját azonban nem a könyvtárban fogja tölteni, hanem még hajnalban kijött a parkba, és elfoglalta a megfigyelő pozíciót, ahonnan a legjobb rálátás nyílt a Főnéni házára.
A ház ugyanolyan zöldre volt festve, mint a tőle nem messze lévő klinika, amihez egy gyönyörű allé vezetett. A házban a kertész lakhatott a családjával, aki a parkot gondozta. Most viszont a Főnéni lakott benne, aki innen akkor is szemmel tarthatta a klinikát, amikor épp nem volt ott.
Lucia egy bokor tövéből, egy messzelátón keresztül figyelte a házat, amint a Főnéni pontban fél hétkor elhagyta. Egy aktatáska volt nála, és az öltözete alapján el tudta képzelni, hogy Agatha Christie regényeiben hogyan öltözhettek a vidéki angol vénkisasszonyok.
Behúzódott a bokor mögé, mivel a Főnéni tőle pár méterre ment el az úton, de még így is azt hitte, hogy a légzése fogja elárulni. Kishíján elájult, amikor pont vele egyvonalban a Főnéni megtorpant, és Luciának úgy rémlett, hogy hallgatózik, majd bosszankodva legyintett, és végül, apró, ideges sikkantást hallatott. Ugyanúgy folytatta az útját, de az ő szívén még sokáig nem engedett a jéghideg kéz szorítása.
…
Jóideig nem történt semmi, és Lucia kezdte magát elunni, a bokor tövében fekve. A messzelátón keresztül már négyzetméterről négyzetméterre feltérképezte a házat, és úgy érezte, hogy ha a legédesebb álmából vernék fel akkor is egy elég részlet gazdag leírást tudna adni róla.
Még otthon csomagolt magának szendvicset, és most ezt kezdte majszolni, amikor a ház körül mozgásra lett figyelmes. Letette a szendvicset, és gyorsan felvette a messzelátót. Még éppen idejében, hogy elkapja azt a fekete Mercedest, ami a ház előtt állt meg, és egy idős férfi szállt ki belőle, egy jó karban lévő hetvenes. Kármán professzor!
Lucia elcsodálkozott, mit keres itt a professzor, pont ma? Vagy talán itt van az ő rezidenciája, és ide hozzák ki a betegeit is?
Azonban nem ért rá sokáig gondolkodni, mert egy másik autó gurult a ház elé, egy limuzin. A sofőr kiugrott, és kinyitotta a hátsó ajtót…és Lucia nem akart hinni a szemének! Mert, aki a hátsó ülésről kiszállt az, az ország egyik legismertebb arca volt, hiszen minden második gigaplakáton ő mosolyog, családja körében. És a tévéhíradók esti kiadásait is ő uralja, ahogy a választási nagygyűléseken boldogan integet a híveinek, ellenállhatatlanul sármos mosolyával.

Szonáta a zöld házban 43

- Ki maga?
Egy nagyon kicsi helyiségben voltak, ahova a Főnéni vezette, és ott szegezte neki a kérdést. Lucia egy pillanatra ledermedt, mert azt hitte, hogy máris lebukott. Vajon mi buktatta le, talán az, hogy nem ért az állítólagos szakmájához. De hát, eddig csak ágyneműt cserélt…
Nem ért azonban rá sokáig törni a fejét, mert a Főnéni folytatta.
- Magának semmi keresnivalója a betegeknél, és nem véletlenül van ez így. Ugyanis, a múltban már közénk férkőzött egy újságíró, és a betegekről készült képek egy újságban jelentek meg. Utána hoztuk meg ezeket az óvintézkedéseket, hogy nem kerülhet akárki kapcsolatba a betegekkel.
Lucia tudta, hogy csak egy hajszál választja el a kirúgástól, és kis híján eltörött a mécses, amit a Főnéni úgy értékelt, hogy a lehordást vette ennyire a szívére, és az arckifejezése megenyhült. Úgy mondta.
- Most menjen a dolgára. És jegyezze meg, hogy magán fogom tartani a szemem.
…
Lucia ugyan fellélegezhetett, hogy a Főnéni mégse eszi meg két falásra, de a rossz hír az volt, hogy Justin Dupint nyugodtan kihúzhatja a gyanúsítottak listájáról. Hisz a jelenlegi állapotában nemhogy gyilkolni képtelen lett volna, de még önmagáról se tudott gondoskodni, ahogy arról a saját szemével is meggyőződött.
Ez volt tehát az a pillanat, amikor egy profi, aki az észérvekre hallgat, kihúzta volna Justin Dupin nevét a noteszában. Csakhogy Lucia nem az a nő volt, aki hagyta magát meggyőzni az észérvek által, mert neki megérzései voltak, amivel rendszeresen az őrületbe kergette férfiismerőseit. A legviccesebb pedig az volt, hogy tízből nyolc esetben beigazolódtak a megérzései.
Most pedig egy hang azt kiabálta a fülébe, hogy Justin Dupint nehogy kihúzza a gyanúsítottak listájáról. Lehetséges volna, hogy Justin Dupin olyan remek színész, hogy még az orvosokat is átveri? Végtére is, ki az, aki egy gyilkosság elkövetőjét a pszichiátrián keresné, a leépült betegek között.
Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy hajlamos is lett volna elfogadni, ha nincs Kármán professzor. A professzor azonban világhírű szaktekintély a mániásdepresszió területén, amiben a jelek szerint Justin Dupin is szenved, és nem valószínű, hogy őt még egy mégoly sikerült alakítással is sikerülne átverni.
Hacsak… hacsak, nincs ő is beavatva. Tegyük fel, hogy Justin Dupin felhívta őt, miután elkövette a gyilkosságot, és Kármán professzor ötlete volt, hogy ide, a klinikájára hozza őt, ahol biztosan nem fogják keresni. Hogy miért tette? Justin Dupin a páciense volt, és a professzor biztosan nem akarta, hogy a betegét letartóztassák. Esetleg még felelősnek is érzi magát, hogy nem előzte meg a tragédiát, ezért aztán saját kézbe vette az ügyet.
Még azon az áron is, hogy törvényszegést követ el? Igen, még azon az áron is. Lucia tudta, hogy vannak olyan nagyhatalmú embereken, akik törvényen felül állónak képzelik magukat, és még arra is feljogosítva érzik magukat, hogy kedvük szerint formálják a törvényeket. A római császárok óta ezek az emberek főleg a politikusok közül kerültek ki, de Lucia találkozott már nyegle yuppie-val is, aki úgy el volt telve magától, hogy azt hitte, reggel a Nap is csak az ő kedvéért kel fel. Lehet, hogy Kármán professzor is ebbe az übermensch típusba tartozik?

Xxx
Még sose érezte, hogy ennyire boldog lenne, se álmában se a valóságban. Együtt a szeretett férfival, egy kellemes vacsora után, amit meghitt gyertyafényben fogyasztottak el, és most odaül a zongorához, hogy csak neki játsszon. Valami Chopin keringőt játszott, de most nem figyelt a zenére, hanem lekötötte a látvány, amit a zongorán játszó férfi nyújtott, aki ebben a pillanatban csak a zenére koncentrált. Úgy érezte, hogy most bele tudna szeretni, ha ugyan már nem bolondult volna bele, akár egy csitri. Álmában épp ezért kicsit feszélyezve is érezte magát, hogy pont ő, aki azt hitte magáról, hogy vagány, belevaló csaj, hogyan bonyolódhatott bele ebbe a kapcsolatba? Az volt az érzése, mint az éjszakai pillangónak, amelyik a lámpa körül lejti halálos táncát, azt kockáztatva, hogy bármelyik pillanatban megsülhet. De az a helyzet, hogy immár két hónapja őrülten szerelmes belé, hogy azt tehetné vele, amit akar. Mert annyira jó időnként elveszteni az eszünket! A zene elzsongította, és ő elszenderedett.
Olyan álma volt, hogy ha egy könyvben olvassa, akkor az első oldalak után bosszankodva a sarokba vágja, hogy megint egy édes-szirupos történet. De hát ez álom volt…
Arról álmodott, hogy a másik feláll a zongora mellől, és odalép hozzá. Magához húzza, és szenvedélyesen szájon csókolja. Csók közben beleharap az ajkába, hogy kiserken a vére, de ő lenyalja ajkáról a vércseppet. Kissé eltolja magától, és kezével a blúza alá nyúl, és megfogja a mellét. Mindig is a melle volt a legérzékenyebb erogénzónája, különösen a mellbimbó és a holdudvar, és ő most két ujja közé csippentve pont a mellbimbót kezdi dörzsölni. Halkan felsóhajt…
Ekkor felriad, mert az a nyomasztó érzése támad, hogy valaki áll fölötte, és figyeli. Felpattannak a szemei, és a férfit pillantja meg, akit szeret, amint késsel a kezében áll előtte, és őt figyeli. Ajkán kegyetlen mosoly, amiről valahogy Kékszakáll jut az eszébe. Még félig kábult, és azt se igazán tudja, vajon ez még mindig az álom része, vagy már felébredt…de nem ér rá sokáig töprengeni, mert a másik nem hagy túl sok kétséget a szándékait illetően, már emeli a kést. Felsikolt, és talpra ugrik. Még éppen idejében, mert a kés lesújt, de csak a levegőt hasítja. Elkezd futni. Futni minden erejével, és már nem érdekli, vajon csak az álmában menekül e. Már csak az életösztön munkál benne.
A férfi azonban ugyanolyan elszántsággal igyekszik őt elkapni, mint amilyen elszántsággal ő menekül, és mindenhol a nyomában van, olykor csak karnyújtásnyira kerül a közelébe, sőt, egyszer még a lábát is elkapja. Felsikolt, és kétségbeesetten rántja ki a lábát, de a cipője a kezében maradt. Egyre dühödtebben vagdalkozott a késsel, ahogy megérezte, hogy az ő ellenállása is fokozódik. A konyhában teljes erővel nekiszalad valaminek, aztán minden elsötétül, és elájul…
Xxx
Már napok óta figyeli Justin Dupin-t. Amikor van egy kis szabadideje azonnal a „szalon” felé vette az irányt, leül a fal mellé, és igyekszik láthatatlanná válni. Az ápolók gyanakvását sikerül azzal leszerelni, hogy az egyetemen pszichiátriát akar tanulni, és ezért figyeli az ő munkájukat. Ők ezt minden további nélkül bevették, sőt, még hízelgett is nekik, hogy tőlük akar tanulni. Csak arra kellett vigyáznia, hogy ezek a kirándulásai valahogy a Főnéni tudomására ne jussanak, és ezért elhitette velük, hogy minden az ő tudomásával történik.
Tudta azonban, hogy ha lebukik, akkor fénysebességgel röpülne a klinikáról, de a kockázatot vállalnia kell, mert a nyomozással az utóbbi napokban egy lépést se haladt előre.
Megfigyelte azt is, hogy a Főnéni milyen megvetéssel beszél a fiatal orvosokról, megkérdőjelezi a tudásukat, fölülbírálta a döntéseiket, és nyíltan, mindenki előtt ellentmond neki. Náluk még a nővéreket is többre becsülte, „mert az ő kiképzésüket személyesen felügyelte”, míg a fiatal orvosokról, akik mindössze pár hónapja kerültek ki az egyetemről, semmit se tudott.
Mindez azonban még valamiről árulkodott. Mégpedig arról, hogy a Főnéni pozíciója a jelek szerint megingathatatlan a Zöld Harmóniában. Olyannyira, hogy még Kármán professzor se tehet ellene semmit, ha ugyan eleve nem szövetségesek, ők ketten.
És csakugyan: némi utánjárással kiderítette, hogy tíz évvel ezelőtt, ők ketten, Kármán professzorral, hozták létre a Zöld Harmóniát. Volt ugyan egy harmadik, titokzatos társuk is, aki a tőkét adta, ő azonban mindig a háttérben maradt, és az ő kilétét Luciának nem sikerült kideríteni.
…
A Főnéni és az orvosok közti ellentét adta neki az ötletet, hogy akkor keressen szövetségeseket az orvosok között, akik láthatólag nem szívelték a Főnénit, és szívesen tettek volna neki keresztbe.
Sikerült is az egyik fiatal orvos bizalmába férkőzni, aki finoman szólva se volt egy adoniszi jelenség, ámde dagadt az önbizalomtól, vagy pedig gyerekkorában elfelejtették vele közölni, hogy bűn ronda, és ezért azt hitte, hogy Lucia közeledése kizárólag ellenállhatatlan férfiúi bájainak szól. Ez egy pillanatra megakasztotta az akciót. Mérlegelt. Azt tette mérlegre, hogy megéri e az a segítség, amit esetleg tőle kaphat, hogy lefeküdjön vele? Végül döntött. Nem.
Azonnal rendre is utasította, hogy köztük semmi szex nem lehet. Az ő érdeklődése kizárólag szakmai. Igaz, nagy taktikusan nyitva is hagyott egy kiskaput, hogyha nagyon elégedett lesz, akkor esetleg… és sokat sejtetően nézett. Végül is, nem hazudott.
Ezután beavatta, hogy tulajdonképp miért is van itt. Persze, nem a teljes igazságot mondta el neki, hanem csak annyit, amennyit jónak látott.
Egész pontosan, azt mondta neki, hogy azért van itt, hogy bizonyos visszaéléseket kivizsgáljon. Azt, hogy mik azok a „bizonyos visszaélések” nem részletezte, csak azt sejtette, hogy az ügyben roppant hatalmas és befolyásos emberek keverik a kártyákat. És, ha ő idejében a jó oldalra áll, akkor nem fog velük bukni.
…
Délután besurrant Justin Dupin szobájába. Megvárta, hogy a Főnéni hazamenjen, és csak azután fogott bele az akcióba. Habár, azt is tudta, hogy az, hogy a Főnéni munkaideje letelt, semmit se jelent, hiszen a lakása mindössze pár száz lépésre van a Zöld Harmóniától, és a nővérek mesélték, hogy néha még az éjszaka közepén is ellenőrzi őket, és jaj nekik, ha valamit nem talál rendben.
A személyzetből az ápolók voltak a legbőbeszédűbbek, akik az orvosokkal, nővérekkel ellentétben csupán pár hónapig dolgoztak itt, és amint jobb állást találtak, továbbálltak. Épp ezért a Főnéni is bizalmatlanabb volt velük, őket jobban ellenőrizte, mint a többieket, és többet is szekírozta.
Lucia már járt Justin Dupin szobájában, csakhogy akkor  a kolléganőjével volt, és nem nagyon kíváncsiskodhatott, nehogy gyanút fogjon. A segédnővér, aki mellé immár egy hete be volt osztva, különben is mogorva és szófukar volt. Ha kérdezte valamiről, akkor csak igennel vagy nemmel válaszolt. A Főnénit ellenben csodálta.
Ezt a reggeli „sorakozók” alkalmával figyelte meg. Ha a Főnéni valamiért megdicsérte, akkor elpirult örömében. Ellenben, ha valami kifogásolni valót talált, vagy pedig megszidta, az egész napra rossz kedve lett. Még az öltözködésében is igyekezett őt utánozni, és Lucia tudta, hogy őrá, mint szövetségesre nem számíthat, mert ő lenne az első, aki boldogan beárulná.
…
Már a folyosón is óvatosan kellett mozognia, hogy kikerülje az oda elhelyezett kamerákat, amik a Főnéni irodájába voltak bekötve. Legalábbis, ő így gondolta, ha már mindenről tud, és a jelek szerint mindenről tud, ami a klinikán történik, akkor az is lehetséges, hogy van egy monitor az irodájában, amit bekapcsol, és úgy szokott kukkolni.
Kicsit tartott attól, hogy a szobákban is vannak kamerák, de hiába kereste, sehol se fedezett fel. Sőt, még a közös helyiségekben se látott kamerákat. Így aztán csak arra kellett vigyáznia, hogy észrevétlenül eljusson Justin Dupin szobájáig. Bent azonban már nem kellett attól tartania, hogy meglátják.
Justin Dupin szobájának felszereltsége azonban a lehető legpuritánabb volt, összehasonlítva a többi szoba luxusával. Mindössze egy cd-lejátszó volt az asztalon, és a lemezek a tartóban. Azonban, sehol egy fénykép, se más személyes tárgy, ami segíthetne visszatalálni a régi énjéhez. Lucia egész szakértővé képezte magát Kármán professzor munkásságát illetően. A szabadnapjait azzal töltötte, hogy eljárt a Tudományos Akadémia könyvtárába, és elolvasott mindent, amit a professzor írt, vagy róla írtak.
Innen tudta azt is, hogy a professzor híve annak, hogy a terápia során a beteget körül vegyék a személyes tárgyai, amik mind egyfajta fogódzót jelentenek, hogy a beteg visszataláljon a betegség előtti életéhez. A professzor ezt „Ariadné effektusnak” nevezte, mert a beteg betegsége alatt éppúgy egy labirintusban bolyong, mint Theseus a Minotaurus barlangjában, és neki is szüksége van Ariadné fonalára, hogy kijusson a labirintusból. Ez aztán még furcsább, hogy Dupin szobája a többivel ellentétben miért annyira személytelen.
Lucia talált egy másik cikket is ugyanabban a közlönyben, amiben Kármán professzor írása volt, és ez is felkeltette az érdeklődését. A cikk azokról a kísérletekről szól, amelyek azért folytak, hogy hogyan lehet az emberi agyat „lenullázni”, aztán újraindítani, és új programot írni, mint a számítógép memóriájába. Az amerikai hadsereg a terrorizmus elleni háborúban akarta bevetni ezt a fegyvert, és az elfogott terroristákon alkalmazta volna a módszert. Luciában pedig most szörnyű gyanú ébredt. Úristen, Justin Dupin agyát is le akarják nullázni!

Szonáta a zöld házban 42

Reggel a telefon pittyegése verte fel a legédesebb álmából, amikor még a másik oldalára fordult volna. Az elmúlt hónapokban sose kellett ilyen hajnali órában ébrednie, sőt, rendesen ilyenkor került ágyba. Lefekvés és felkelés közt azonban egy egész dimenzió a különbség. Lucia őszintén sajnálta azokat a nőtársait, akik naponta kénytelenek ezt a procedúrát végigcsinálni.
Leoltotta az éjjeli lámpát, ami egész éjszaka világított. Akinek az a heppje, hogy gyilkosok után nyomoz, az ne csodálkozzon, ha csak égő lámpa mellett tud elaludni. Sőt, azon se csodálkozzon, ha ébredés után rögtön kényszeresen végigjárja a lakást, hogy ellenőrizze, nem járt e nála az éjjel hívatlan látogató. Azóta az éjszaka óta ugyanis paranoiás volt, és minden reggel megnézte az ajtót, ablakokat, hogy meggyőződjön, nincs e rajta behatolásnak a nyoma. Még gyufaszálakat is elhelyezett a nyílásokba, amit a filmekből lesett el, habár sejtette, hogy ez csak élénk fantáziájú forgatókönyvírók leleménye.
Sőt, a paranoia odáig fokozódott, hogy az ajtajára biztonsági rácsot szereltetett. Ezt azonban már maga is hisztérikus reagálásnak tartotta. Mindenesetre, most már nyugodt lelkiismerettel elmondhatta, hogy akár egy ostromot is kibírna.
…
A buszt kis híján lekéste, mert túl sokáig piszmogott, és az utolsó száz métert már futva tette meg. Mire elszundított volna a busz egyenletes ringatásától, épp megérkeztek, és neki le kellett szállnia.  
A reggel a Zöld Harmóniában mindig sorakozóval kezdődött, amikor a Főnéni szemügyre vette a nővéreket és a két darab ápolót, hogy megfelelő e az öltözékük a munkakezdéshez. A két ápolóhoz még oda is hajolt, hogy megszagolja a leheletüket, Luciára pedig rászólt, mert a nagy kapkodásban elfejtette az egyik gombot begombolni. Csak ezután osztotta ki nekik a feladatokat, Luciának újfent az ágynemű cserélés jutott.
…
Valamennyi dolgozónak járt a tízórai szünet, amit a legtöbben cigiszünetként fogtak fel, és eltűntek, hogy csillapítsák nikotin éhségüket. Lucia azonban nem dohányzott, így csakhamar azon kapta magát, hogy szinte egyedül van az egész osztályon.
A szíve nagyot dobbant, mert a haditervet ugyan már elkészítette, ami az első napra azt irányozta elő, hogy megismerje a terepet, és minél több ismeretséget kössön. Ám arra nem számított, hogy itt ő most egészen egyszerűen, és prózai módon a kisegítő személyzet, aki a kulimunkát végzi, és nem a nagy nyomozó. Nem is sikerült senkivel se megismerkedni, a karbantartón, és a segédnővéren kívül, aki mellé be volt osztva, mert a többiek egész egyszerűen rangon alulinak tartották szóba állni vele.
Most hát itt az alkalom, hogy az ismeretségi körét, és a helyismeretét bővítse, gondolta, és elindult találomra egy irányba, mert úgy gondolta, hogy arra van a betegek közös helyisége. Érdekes, futott át az agyán, hogy a bolondok házában ilyen csend van. Pedig joggal gondolhatja bárki, hogy ha valahol, hát itt hangoskodnak a betegek, ha kitör rajtuk az őrület. Lehet, hogy le vannak szedálva?
Mindeddig kihalt folyosón ment, most azonban nyílt az egyik ajtó, és egy férfi lépett ki, az ápolók ruháját viselte. Egy almát rágcsált, és kérdőn vonta fel a szemöldökét, mikor Luciát meglátta.
- Justin Dupinhez küldtek, de azt hiszem, eltévedtem, még új vagyok, - Lucia igyekezett olyan természetesen előadni a mondókáját, amennyire csak a színészi képességeitől tellett, miközben bocsánatkérően mosolygott.
Az ápoló nem szólt semmit, csak elindult előtte, Lucia pedig jobb híján követte. Az ápoló aztán megállt az egyik ajtónál, amit a kártyájával nyitott ki.
Az ajtó mögött volt a páciensek közös helyisége. Húsz ápolt, és két felügyelő nézett rájuk, amikor kinyílt az ajtó. A falak hangszigetelő szivacsokkal voltak fedve, ezért nem szűrődött ki a folyosóra semmi zaj.
A pszichológusok épp valami foglalkozást tartottak a betegeknek, mert az asztalokon különböző termények voltak, amikből ékszereket készítettek. Mások előtt papírlap volt, és a beteg az igyekezettől kinyújtott nyelvvel rajzolt valamit.
A fa mellé zongora volt állítva, és egy kopaszra nyírt alak görnyedt a klaviatúra fölé, és valamit pötyögött. Szájából, a nyál a klaviatúrára csorgott. Az egyik nővér odalépett hozzá, megtörölte az orrát, és mondott neki valamit, mire az alak ránézett, de tekintetéből az értelemnek minden jele hiányzott. Lucia megborzongott.
Az ápoló a zongoránál ülő alak felé intett.
- Ő Justin Dupin.
Lucia hitetlenül nézett rá, vajon nem viccel e, de a másik nem tűnt olyannak, mint akinek humorérzéke van. Sőt, belekezdett egy monológba.
- Látja ott van, mindig így ül ott, néha egész nap képes egy helyen ülni, mozdulatlanul, mint valami indiai jógi, guru, vagy mit tudom mi az isten van ott… szóval, néha egész nap így ül ott, néha meg klimpírozik valamit, mint most is, és ha szólunk hozzá, nem reagál, mintha süket volna, pedig nem az… tudja, állítólag nem először van itt. Én még új vagyok itt, nem tudhatom, de ezt mondják. Amióta behozták, csak a zongorához hajlandó leülni, és ha megpróbáljuk onnan elvinni, dührohamot kap. Úgyhogy, már nem is próbáljuk. A fiatal doktornő azt mondta, hogy ismeri a pasast, mer valami híres író, festő, szinész… na, szóval valami művészféle, azok meg úgyis mind dilisek, akár egy külön osztályt is nyithatnának nekik… Ez is bevett valamit, úgy hozták be, gyomormosás, meg minden, de még itt is hőbörgött, hogy asszongya, ha kiengedik úgyis az első adandó alkalommal megismétli, és akkor tutira nem fogja senki megmenteni, nahá’ akkó meg má’ nem is engedünk haza, nehogy még a végén kinyuvaszd magad, mer há’ nálunk az ember a legfőbb érték, meg humanizmus, meg hasonló blablabla, pedig szerintem az tutira az ő dóga, hogy ki akar e nyuvanni, és nehogy má’ valami nagyokos belepofázzon nekem, hogy micsinájjak az életemmel, és nagyokosan elmagyarázza, hogy asszongya, az élet szép, neki, de mittud ő énrólam…há’ nincs igazam?
A nagydarab ápoló befejezte mondókáját, és várakozón nézett rá, hogy majd Lucia megerősíti, amit mond. Lucia megrendülve nézte azt az emberi roncsot, akiben Justin Dupint kellett volna felismernie. Csak most jött rá, hogy mit próbál annyi igyekezettel eljátszani. A Tavasz-szonáta akkordjaira ismert, a dallamot azonban elhibázta. Makacsul újra kezdte, azonban a harmadik hang már félresiklott, és ez annyira szomorú volt, hogy Lucia legszívesebben ordítva rohant volna ki a szalonból.
- Maga meg mit csinál itt?
A helyiségben egy pillanat alatt megfagyott a levegő, még a betegek is felkapták a fejüket, és érezni lehetett, hogy erre a hangra ők is meg szoktak hunyászkodni. Lucia pedig úgy megrémült, mint utoljára négy évesen, amikor az óvó néni rajta kapta, hogy alvó időben Lacika kukiját fogdossa.
Ráismert a Főnéni hangjára!
- Mit keres maga itt? – sipította fülsértő fejhangon.
Lucia bűnbánóan nézett a kísérőjére, mert tudta, hogy ő se ússza meg szárazon.
- Rögtön jöjjön velem! – folytatta.
Lucia elindult kifelé, de az ajtóból még visszafordult, és egy utolsó pillantást vetett Justin Dupinre, aki ott ült magába roskadva a zongoránál.

Szonáta a zöld házban 41

Végre megkapta a mágneskártyát, ami nélkül még az „Elvarázsolt kastélyba” se léphetett be, ahogy a dolgozók maguk közt a Zöld Harmóniát nevezték. Lucia némi malíciát vélt kihallani a hangjukból, de úgy vélte, hogy ezzel ráér majd később foglalkozni. Nem rögtön az első munkanapján, mikor belépett az “Elvarázsolt kastély”-ba. Még régebben mondta neki, félig viccesen, félig komolyan az első szerkesztője, hogy az első nap, mikor új helyre érkezik, húzza meg magát, mindent felforgatni ráér később.
Lucia most úgyis tele volt feszültséggel, annyira, hogy egy kisebb város energiellátását nyugodtan rábízhatták volna, mégse cserélte volna el ezt a pillanatot. A kopó feszültsége volt ez, aki minden porcikájában érzi már a vadászatot, gazdája mégis pórázon tartja, és mikor végül elengedi szenvedélyesen veti magát a vad nyomába. Luciában is hasonló érzések kavarogtak.
A Főnéni az egyik fiatal nőre bízta, aki beajánlotta, és aki Editként mutatkozott be, hogy körbevezesse a szanatóriumban, és megmutasson neki mindent, hogy mi lesz a munkája. Edit rémülten közölte vele, hogy reméli, nem fog semmi galibát csinálni, mivel a főnővér közölte vele, hogy akkor ő is felelni fog érte, hogy miért ajánlott egy megbízhatatlan munkatársat. Lucia Edit rettegésének fokából meg tudta állapítani, hogy a Főnéni mennyire terrorizálhatja a munkatársait, és megígérte, hogy nem csinál semmi galibát. Őszintén remélte, hogy ígéretét meg is tudja tartani.
…
Megpróbált Edittel szóba elegyedni, hogy milyen a munkahelyi hangulat, hogy elégedett a munkájával, de ő csak kurta válaszokat adott, végül pedig kerek perec kijelentette, hogy ne is faggassa, mert nem tudhatja, hogy nem e a főnővér küldte rá, és a beszélgetésükről neki fog beszámolni? Lucia tehát jobbnak látta visszavonulót fújni, hacsak nem akarta, hogy rögtön az első nap spiclinek nézzék.
A szobák itt inkább hasonlítottak egy ötcsillagos szálloda apartmanjaira, mint kórházi szobákra. Mikor ezt szóba hozta, Edit csak legyintett, és azt mondta, hogy a milliomosok ezt várják el a pénzükért.
- Nem mintha a diliseknek számítana, hogy milyen szobában vannak lekötözve, de hát a hozzátartozóknak nagyon számít.
- Járnak őket látogatni?
- Hova gondolsz. Aki ide bekerül, az megszűnik a világ számára létezni. Aztán persze visszakerül a társaságban ugyanoda, ahol addig volt, és nem illik róla tudomást venni, hogy itt kezelték. Olyan ez a felső tízezernek, mint mikor az autójukat beadják a szervízbe generáljavításra. Ez is úgy működik, aztán minden megy tovább, mintha semmi se történt volna. Mesélhetnék, hogy hány olyan celebet látok a tévében, akiket egy héttel azelőtt még mi kezeltünk. De hát, pont ezért van a szerződésünknek titoktartási záradéka… Neked lesz a feladatod, hogy mindennap friss, ropogós legyen az ágynemű, és számíts rá, hogy a főnővér szigorúan ellenőrizni fog.
…  
Lucia nem is tudta, hogy egy olyan mindennapi tevékenység, mint az ágynemű húzás milyen fárasztó tevékenység, ha egy délelőtt tizenöt ágyat kell újraöltöztetni, és ki tudja, hányszor ugyanazt a mozdulatsort megismételni. Az első munkanapján egy tapasztalt segédnővér mellé volt beosztva, akitől elleshette a mozdulatokat. Dél felé azonban így is úgy érezte magát, mint egy vízhordó, aki folyamatosan szaladgált föl le egy négyemeletes társasházban két vödör vízzel. Fájdalmas volt a felismerés, hogy a városi lét ennyire puhánnyá edzette. Pedig, emlékezett rá, hogy otthon még szőlőt is kapált, és hát az se volt mindegy, kemény fizikai munka közben még húsz százalékos emelkedőt is megmászni.
Mindenesetre, rég örült annyira ebédszünetnek, mint mikor a kolléganője odaszólt neki, hogy majd délután folytatják. Aztán azt mondta neki, hogy vigye a szennyest a tárolóba. Lucia meg akarta kérdezni, hogy hol van az a tároló, ahova el kell vinni a szennyest, de a kolléganő akkor már a barátnőivel trécselt, és indultak ebédelni. Végülis, megoldott már nehezebb feladatokat is, mint megtalálni egy ruhatárolót, és abban is bízott, hogy útközben majdcsak találkozik valakivel, aki eligazítja. Így hát elindult, maga előtt tolva a kézikocsit.
Ám, mintha varázsütésre történt volna, a folyosó elnéptelenedett, és minden kihalt volt. Eddig még azt se figyelte meg, hogy a folyosó milyen hosszú, amíg elér a liftig. Úgy érezte, hogy kilométereket gyalogolt, vagy ez csak a fáradtságtól volt? Ahogy odaért, kinyílt a lift ajtaja, és ő beszállt.
…
A lift levitte az alagsorba, ahol csak egy árva neoncső pislákolt, de amikor kapcsolt, hogy a tároló valószínűleg nem itt lehet, a liftet már elhívták, és ő hiába nyomogatta a hívógombot. Vállat vont, és úgy döntött, hogy akkor itt lent is körülnéz.
Elindult a folyosón, ami pár méter után elkanyarodott, és ő dönthetett, hogy jobbra vagy balra fordulva folytatja az útját. Rövidesen elérkezett az első ajtóhoz, amin a felirat azt jelezte, hogy a kazánházba vezet. Lucia viszont nem akart a kazánházba menni, ezért elfordult balra. Körülbelül húsz méter után egy újabb ajtó mellett haladt el, amire az volt írva, hogy:
Vigyázat, magasfeszültség!
Lucia újfent kénytelen volt elfordulni, de ekkorra már annyira összezavarodott, hogy úgy érezte, mintha a Minotaurus labirintusában bolyongana, és csak remélni tudta, hogy őt nem várja valahol egy bikafejű szörny.
Most már szidta magát, amiért nekivágott ennek a felfedezőútnak, hiszen abban se volt biztos, hogy visszatalálna oda, ahonnan elindult. Elég, ha csak az egyik fordulót elvéti, és akár itt is éjszakázhat. Sőt, az is meglehet, hogy az elkövetkező napokat kénytelen lesz a patkányokkal megosztani.
Azon kapta magát, hogy az jár a fejében, hogy vajon hány napot bír ki egy ember étlen, szomjan, és mennyi idő elteltével fanyalodna rá a patkányokra? Alaposan leszidta magát a gondolataiért, de kiverni a fejéből mégse tudta.
Mert mi van, ha valaki szándékosan csalta ide le, azért, hogy ez a hely legyen a börtöne? Már az is gyanús, hogy a lift pont előtte nyílt ki, aztán, amikor lehozta, gyorsan elhívták. Mi van, ha valaki nem akarja, hogy itt szaglásszon?
Kényszerítette magát, hogy ne gondoljon erre, mert, ha csak ezen fog járni az agya, abba belebolondul.
Aztán megütötte a fülét az ismerős zongorajáték, és csakhamar ráismert a dallamra is: a Tavasz-szonáta volt. Justin Dupin játszotta, és ugyanaz a lemez volt, amit már ő is beszerzett.
Elindult a zene irányába, ami nem is volt olyan egyszerű, mivel sokszor elvétette az irányt, és a zene halkult. Ilyenkor, kénytelen volt visszamenni addig az elágazásig, ahol rossz irányba fordult, és elindulni a másik irányba. Úgyhogy, a végén már fogalma se volt, hogy merre megy, csak ment vaktában, amerre a zene vezette.
Egyszer aztán megérkezett. A zene egy műhelyként használt helyiségben szólt. A rádió a műhely közepén volt, egy széken, valaki teljes hangerőre állította, és szólt belőle a Tavasz-szonáta! Lucia belépett, és megállt a rádió előtt.
- Magának is tetszik? Mert nekem a kedvencem. De nem ám valamelyik feldolgozás, hanem az eredeti Tavasz-szonáta, amit maga Justin Dupin játszik.
Lucia felsikoltott, és megpördült a tengelye körül. A karbantartó volt az, és szerencsére egyáltalán nem volt bikafeje. Inkább egy barátságos mackóra hasonlított, és az imént átélt megrázkódtatás ellenére is, Luciának kedve lett volna felnevetni, ahogy ott állt, esetlenül. Láthatóan nagyobb zavarban volt, mint ő, és azonnal szabadkozni kezdett.
- Nem akartam megijeszteni.
- Új dolgozó vagyok itt, és eltévedtem, ahogy a szennyest hoztam le.
A karbantartó megmutatta neki a ruhatárolót, majd visszakísérte a lifthez.
…
Lucia nem gondolta, hogy egy nővérnek ilyen robot a munkája. Mire véget ért a műszakja, már nem érezte a lábát, és hazafelé, a buszban, elnyomta az álom. Úgy kellett a sofőrnek megrázni a vállát, hogy megérkeztek a végállomásra.
Lucia úgy érezte, hogy amint lehajtja fejét a párnára, már aludni is fog, de nem ez történt. Útközben kiment szeméből az álom, vagy talán csak túl sok minden történt vele a mai napon?
Még azt se sikerült kideríteni, hogy melyik szoba Justin Dupiné. Pedig, ahogy egyre többet törte rajta a fejét, úgy vált mindinkább a meggyőződésévé, hogy Justin Dupin lesz a hunyó.
Pontosabban, nem látott más lehetséges jelöltet a gyilkosságra. Nézzük csak a lehetséges jelölteket: elsőszámú gyanúsított Friderika maffiózó barátja, az Üzletember. Aki levágta magát a kettejük fényképéről. Az ok az lenne, hogy Friderika elhagyta, és hát a maffiózók nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy csak úgy faképnél hagyja őket a babájuk. És nem is szokták csak úgy hagyni. Ami viszont ellene szól, az a tény, hogy a szakítás hónapokkal a gyilkosság előtt történt. Azonkívül egy profi nem szúrt volna huszonegyszer, hogy mégse legyen halálos egyetlen szúrás se, és az áldozata ellene valljon, ha mégis túléli. Akkor már inkább olyasvalaki, aki esztelenül szurkál, mert nem ura a cselekedeteinek.
Mint például egy féltékenységtől őrült asszony. Az El Capitano felesége, aki nyilvánosan fenyegette meg Tavasz Friderikát, hogy megöli, ha nem hagyja békén a férjét. Talán a férje is így gondolta, ezért is jelent meg Lucia lakásán, amikor megtudta, hogy valójában miért járt az Akadémián. Megpróbált kimagyarázkodni, de Lucia valójában nem is hitte, hogy neki vagy a feleségének akármi közük volna a lány halálához.
Akkor már inkább a Vöröske, aki a rektort követte, és bevallotta, hogy szerelmes volt Friderikába, de a lány levegőnek nézte. Lucia hallott már olyat, hogy a kikosarazott szerelmes egyszercsak bekattant, mert úgy érezte, hogy szerelmének a tárgya gúnyolódik vele. Lehet, hogy Vöröskével is ez történt. Elment a lány lakására, és bosszúból agyonszurkálta.
Vagy a Juci nevű lány, aki úgy kifakadt, és elmondta, hogy a lányok mind gyűlölték Friderikát, mert sportot űzött abból, hogy elcsavarja a fiúk fejét, és nem egy kapcsolatot tett már tönkre.
Gyanúsítottból tehát sok van, és neki mégis Justin Dupin volt az elsőszámú jelöltje. Nézzük csak, mit tudunk eddig? Egy nap megölte a lányt, aztán bevonult ide, az “Elvarázsolt kastélyba”, hiszen keresve se találni jobb búvóhelyet ennél.
Habár „tudásnak” nevezni mindezt nagy merészség, hiszen mindez csupán az ő elmélete. És még az sincs kizárva, hogy ezzel magát vezeti tévútra.
Aztán ott van az emberrablás, amikor a lakásában tartotta fogva valaki, aki megfenyegette, hogy bántani fogja, ha erre kap utasítást. Vajon kitől?

Szonáta a zöld házban 40

Mikor először jött ki erre a címre, ami félórányi, kényelmes autózásra volt a várostól, még csak terepszemlét tartott, hogy tervet készítsen. A közelben még egy buszmegálló is volt, mivel a környék népszerű kirándulóhelynek számított – hétvégenként ellepték a hátizsákos turisták. Ám a zöldre festett kastélyt csak az fedezte fel a park mélyén, aki kereste, annyira beleolvadt a környezetébe. Kintről nézve semmi se árulkodott róla, hogy mi folyik az épületben. Hosszú órákig, amíg Lucia ott volt, senki se jött ki vagy ment be az épületbe. Tudta, hogy mint újságíró semmi esélye rá, hogy bekerüljön. Még egyszer nem adhatja el azt a trükköt, ami az Akadémián olyan jól bevált.
Tehát egy alapos tervet kell kidolgoznia, hogy hogyan jusson be a klinikára. Arra gondolt, hogy talán alkalmazottként lenne rá a legjobb esélye, hogy Justin Dupin közelébe férkőzzön. Mert biztosra vette, hogy Dupin ott van a zöldre festett házban.
Biztosan kell a klinikára kisegítő személyzet. Takarítónő, esetleg segédnővér, vagy valami hasonló. A lényeg, hogy a betegek közelében. A többi már az ő ügyességén múlik, ami miatt nem aggódott, hisz nehezebb feladatokat is megoldott már…
Még egyszer körbe járta a zöld házat, hátha felfedezi az életnek valamilyen jelét. Hirtelen megmerevedett, mert közvetlenül a tető alatt kamerákat fedezett fel, amik a környéket pásztázták, és az egyik kamera pont őt figyelte!
…
Ha eddig úgy gondolta, hogy egyszerű dolog lesz a „Zöld harmónia” szanatóriumba bekerülni alkalmazottnak, akkor most kénytelen volt belátni, hogy tévedett, és túlbecsülte a saját képességeit. Mindenki, akivel beszélt, azt mondta, hogy csak kihalásos alapon, és protekcióval lehet oda bekerülni. Minden új dolgozónak legalább két régebbi dolgozó ajánlására van szüksége, akik kezeskednek érte. Az ellenőrzés pedig legalább olyan szigorú, mint a FBI-nál.
Úgy tűnt tehát, hogy minden ajtó bezárult. Csakhogy neki mindenáron be kell oda jutnia. És aki ismerte Luciát, azt is tudta róla, hogy szörnyen makacs…
…
Már két hete járt ki ide, és kívülről tökéletesen feltérképezte az épületet. Csak remélni tudta, hogy máshova nem helyeztek el kamerákat, azokon kívül, amiket felfedezett, mivel úgy mozgott, hogy kikerülje a kamerák látószögét. Igaz, annak a veszélye még mindig fennállt, hogy bentről észreveszi valaki, de hát ennyi kockázatot vállalni kellett.
Egyik este a buszmegállóban várakozott, mikor két másik fiatal nő érkezett, akik egy beszélgetésben voltak elmerülve. Szavaikból az derült ki, hogy mind a ketten a klinikán dolgoznak, és Lucia innen kezdve hegyezte a fülét. Arról panaszkodtak, hogy az ápolószemélyzet mennyire túl van terhelve, mivel többen megbetegedtek vagy pedig felmondtak, és még nem pótolták őket. Lucia szíve hevesebben kezdett verni.
- Elnézést kérek, de hallottam, hogy miről beszéltetek. Ugye, ti a Zöld harmóniában dolgoztok?
A két nő úgy nézett rá, mint akiknek fogalmuk se volt, hogy valaki kihallgatja a beszélgetésüket, csak most veszik észre, hogy ő is ott van, és egy kicsit neheztelnek is, hogy ilyen indiszkréciót követnek el velük szemben. Lucia folytatta.
- Én ugyanis régóta szeretnék a Zöld harmóniában dolgozni. Ismerem Kármán professzor munkásságát, és tudom, hogy a mániákus depresszió gyógyításában nincs nála nagyobb szaktekintély, és csodálatos lenne mellette dolgozni. De hát sajnos azt is tudom, hogy két régebbi dolgozó ajánlására lenne szükségem, akik kezeskednének értem.
- Hát, igen – mondta az egyik fiatal nő, és gyors pillantást váltott a barátnőjével.
- De ha komolyan gondolod, hogy nálunk akarsz dolgozni, akkor mi adhatunk neked ajánlást, - folytatta a másik.
Lucia arca felragyogott, és most nem játszotta meg magát.
…
Roppant lelkesen vetette bele magát a tanulásba, hogy néhány nap alatt legalább a pszichiátria alapjait elsajátítsa. Éjjel-nappal tanult, és méregerős kávékkal igyekezett magát topon tartani, hogy az agya minél több tudást szívjon magába a könyvekből. Utoljára a főiskolán tanult így, vizsgaidőszakban, és szerencsére a rutinból még maradt valami.
Aztán, amikor elérkezett a döntő nap, mégis úgy érezte, hogy mint egy lyukas szitán, az éjszaka kihullott minden tudás a fejéből, amit az elmúlt napokban a fejébe gyömöszölt. Felrémlett előtte az érettségije: akkor érzett hasonló ürességet. Pedig az előző hetekben lelkiismeretesen tanult. Sőt, az is volt a baj, hogy az agyát túlhajszolta, és az pont az érettségi napjára blokkolt le. Szerencsére, az a tanár volt a vizsgabiztos, akiről az egész iskola tudta, hogy a diáklányok a gyengéi. Így aztán Lucia elővette a legelbűvölőbb mosolyát, és egész idő alatt a tanárt hipnotizálta. Végül, egy kegyelem hármassal átengedték.
Másnap, persze, előjött minden, amit az előző négy hétben tanult, és gond nélkül leérettségizett volna, akár kitűnőre is. Ez mindenesetre egy életre szóló tanulság volt Luciának: mindegy mit tudsz, ha azt pont azon a napon nem tudod!    
Ezekkel az emlékekkel a fejében ment a meghallgatásra, ahol a Zöld harmónia főnővére fogja személyesen vizsgáztatni.
…  
Meghallgatásra jött, és úgy izgult, mintha nem is egy segédnővéri állás függne az interjútól, hanem legalább egy főszerkesztői szék. Tudta, hogyha ezt az állást nem kapja meg, nem sok másik esélye lesz, hogy Justin Dupin közelébe jusson. Ha ne adj isten most kudarcot vall vagy gyanút fognak, hát akkor kilométerekre elkerülheti ezt a helyet, mert úgy fogják őrizni a bolondokat, hogy a cerberosz se különbül Hádész birodalmát. Tehát ezt a lehetőséget kell megjátszania. Kár volna, ha annyi konspiráció, és hajnalba nyúló tanulás az utolsó pillanatban, valami ostoba véletlen miatt befuccsolna. Végtére is, majd egy hónapnyi munkája van benne, hogy eljutott eddig.
Az állásinterjúra a főnővérnél kellett jelentkeznie, egy folyton gyanakvó vénkisasszonynál, aki, úgy tűnt, személyes ellenségének tekinti. A kézfogása is pont olyan hideg volt, mint amennyire rideg volt ő. El tudta róla képzelni róla, hogy reggel, a tükör előtt felölti ezt az arckifejezést, amitől csak este válik meg.  Vagy ki tudja, lehet, még akkor se.
Luciát ez a vénkisasszony „Főnénire” emlékeztette Ken Kesey regényéből, amit még az utolsó gimnáziumi évében olvasott, de most megfogadta, hogy ha ma minden simán megy, akkor újra leveszi a könyvet a polcról. Még azt is el tudta képzelni, hogy a főnővér ugyanúgy zsarnokoskodik a betegeken, mint a regénybéli Főnéni.
Kiderült, hogy a Főnéninek itt a parkban van valahol a lakása. Ezt fenyegetően mondta, majd azt is hozzátette, hogy így jobban szemmel tudja tartani a rábízott személyzetet. Végül azzal fejezte be a mondókáját, hogy nála csak egyszer hibázhatnak, mert a második hibára már nem adja meg a lehetőséget.
Ilyen bevezetés után Lucia nem sok jóra számíthatott, és ha kicsit is félénkebb lett volna, mint amilyen volt, akkor már rég meghátrált volna a Főnéni szúrós tekintetétől.
Igyekezett zavarba hozni, és olyan keresztkérdéseket szegezett neki, amiket csak egy orvosnak kell tudnia. Jó hogy olyan keményen tanult, és így minden kérdésére tudott válaszolni. Ekkor meg az volt a baja, hogy olyan kérdésekre is tudott válaszolni, amelyek nem tartoznak egy segédnővér munkájához.
- Tudja, asszonyom, most készülök a felvételire, az orvosi egyetemre, ahol pszichiátriát szeretnék tanulni.
- Úgy hallottam, hogy nagy csodálója Kármán professzornak. Így helyes. Magam is egyedül a professzor úr miatt dolgozok itt.
Lucia megfigyelte, hogy a Főnéni hangja mennyire megváltozott, és valami meleg árnyalatot vett fel, mikor Kármán professzorról beszélt. Még a feje tetején, a konty is megremegett. Olyan volt, mint a kamaszlány, mikor élete első szerelméről beszél. Ugyanakkor a megvetést se leplezte a hangjában, mikor az „ittről” beszélt, mintha az egész kócerájban az imádott Kármán professzoron és rajta kívül csupa hozzá nem értő, dilettáns dolgozna, beleértve az orvosokat is. Az elkövetkező hetekben volt alkalma megfigyelni, hogy ez mennyire így van.

Szonáta a zöld házban 39

A fényképek többnyire egy-egy zajos sikerű koncert után készültek róla. Mint azt Elemér is mondta, társasági eseményekre nem járt, visszahúzódó életet élt, de koncerteket viszonylag sűrűn adott. Itthon is és külföldön is.
Ez szöget ütött Lucia fejében, és egy ötletet adott neki. Impresszárió! Hát persze. Ha ennyit koncertezik, akkor nyilvánvalóan szüksége van valakire, aki az ügyeit intézi, és neki ezzel a valakivel kell beszélnie.
Xxx
A teremben teljes volt a sötétség, csak a színpadon ülő alak volt megvilágítva, aki a zongora fölé hajolt. Hosszú ujjaival azonban még nem ütötte le a billentyűket. Csinált pár gyakorlatot velük, hogy bemelegítse őket, nehogy majd cserbenhagyják. Aztán ráhelyezte ujjait a billentyűkre, és a következő pillanatban felhangzottak az első akkordok, amelyekből egy lágy dallamív alakult ki. Olyan volt ez, mint szerelmes asszony nyöszörgése, akit kedvesének ujjai simogatnak. Az ember lelke kiszabadul a test börtönéből, és szabadon a földi megkötöttségektől, lebeg. Aztán találkozik egy másik éteri lénnyel, akit feltételek nélkül tud szeretni, akinek mindent oda tudna adni, és megosztani vele, és egy mámoros ölelkezésben immár együtt lebegnek tovább. De aztán feltűnik egy harmadik, és árnyéka rávetül az ő boldogságukra, és már nem is érzik olyan önfeledtnek a boldogságukat. Ahogy a dallamok egyre komorabbá, szikárabbá válnak, és tragédiát sejtetnek. Már nem tudnak úgy bízni a másikban, mint azelőtt, és a másik kedveskedései mögött keresik a hátsószándékot. Mi van, ha a másik szerelme már nem is igazi szerelem, csak megjátssza, de már másfelé kacsintgat? Mi van, ha az a harmadik azért jelent meg, hogy elvegye őt tőlem?
A kezdetben még lágy harmóniák egyre disszonánsabbakká válnak, míg végül a zongoraművész már vad dühvel püföli a billentyűket, és egész alakja átváltozik egy sátáni figurává. Igen, Mephisto lehetett ilyen, amikor megkísértette szegény Faustus doktort, vagy méginkább Drakula, mikor ezreket húzatott karóba. A pokol seregei pedig megindulnak, és mindent ellepnek a fekete köpenybe burkolózott vámpírok, akik emberi vérre vannak kiéhezve. A közönség a nézőtéren pánikszerűen menekülni kezd. A nők sikoltoznak, a férfiak pedig szitkozódnak, ahogy egymást taposva, lökdösődve igyekeznek a kijárat felé.
Xxx
Egy fél napja ráment, amíg az interneten kikereste azokat az ügynökségeket, amelyek komoly zenével foglalkoztak, aztán sorban felhívta mindet. Justin Dupin-nel egyik se volt kapcsolatban, és végül az utolsó ügynökségnél azt is meg tudták mondani, hogy az ő ügyeit egy ügyvédi iroda intézi.
Felhívta a megadott számot, de a nő, aki a telefont felvette, meghallva, hogy kiről akar vele beszélni, lecsapta a kagylót. Másodszor is majdnem így járt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal végighallgatták, és csak utána kezdtek vele üvöltözni. Úgyhogy a végén neki kellett megszakítania a vonalat.
Harmadik próbálkozásra sikerült az ügyvéddel egy találkozót megbeszélni.
…
Megállt az ajtó előtt, amelyre elegáns réztábla volt szerelve, rajta a névjegy:

HEIDI GRÜNINGEN
Ügyvéd

Az ajtó mellett hiába keresett csengőt, helyette kopogtató volt. Egy középkorú nő nyitott ajtót, és ő egy magánlakásba találta magát, aminek egyik része irodának volt leválasztva. A nő az irodarészbe vezette, majd magárahagyta, hogy bejelentse az ügyvédnőnek, akivel ebben az időpontban állapodtak meg. Mikor a nő megint megjelent, némán intett, hogy várja az ügyvédnő.
Luciának az a kínos érzése volt, mintha az egész jelenetet előre megrendezték volna, és ez az érzése a későbbiekben csak fokozódott. Például akkor, amikor belépett a szolíd elegenciával berendezett irodába, és a súlyos, tölgyfa íróasztal mögül előjött az a meglepően fiatal nő, aki a jéghideg, szőke kategóriába tartozott. Kísértetiesen hasonlított a nyolcvanas évek agyondoppingolt NDK-s úszónőihez. Kézszorítása férfiasan határozott volt, és mintegy véletlenül végigsimította Lucia karját, ahogy helyel kínálta. Nem ment vissza a helyére, hanem ott maradt Lucia előtt, és nekitámaszkodott az asztalnak. Fürkészőn nézte az arcát, amitől Lucia zavarba jött. Az asztalon álló dobozkából kivett egy szivart, majd őt is megkínálta, de ő megrázta a fejét.
Vállat vont, és mielőtt rágyújtott volna, a szivart végighúzta az orra alatt, és az illatot kéjesen beszívta. Majd férfiasan leharapta a szivar végét, és kiköpte, egyenesen bele a méterekre álló papírkosárba. Elégedetten mosolyodott el. Lucia meg akart szólalni, de a másik leintette, és lehunyt szemmel pár füstkarikát eregetett. Nagyon szép füstkarikákat tudott eregetni, még versenyezni is elmehetett volna.
Xxx
- Egy szivar felélénkíti még a legfáradtabb szellemet is - szólalt meg hirtelen. - Maga még nem próbálta, kedvesem?
Félénken intett nemet.
- Persze, ennek is meg van a maga ceremóniája. Nem szabad elsietni. Tudja, a szivar olyan, mint egy szerető, idő kell hozzá. Épp ezért a kettő hosszútávon összeegyez-tethetetlen, és hát én a szivart választottam.
- Úgy tudom, hogy ön az impresszáriója Justin Dupin-nek. - próbálkozott Lucia
A másik bólintott.
- Tudja, ez csak olyan baráti alapon van. Éppen felmondott neki az előző impresszáriója, és megkért, hogy intézzem én az ügyeit, amíg nem talál valakit. Rajongok a művészetéért, és nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy együtt dolgozhatok vele, de azóta már megbántam a döntésemet.
-Miért?
-Három okom is van: megbízhatatlan, hisztis, infantilis. Próbált már egy öt éves gyerekkel együttműködni, kedvesem?
Elhallgatott, és várta Lucia további kérdéseit, de ő hallgatott, a hallottakat emésztette. Így aztán folytatta.
-Mióta vele dolgozom, alkalmam volt több művészt is megismerni, és elmondhatom, hogy többségükben ilyenek, de ő mindegyiken túlltesz a hiperérzékenységével. Már attól képes idegösszeroppanást kapni, ha veszekszem vele, mert egy fontos találkozóra nem tud pontosan eljönni, vagy egyszerűen el se jön. Ilyenkor aztán úgy dühöng, hogy az már ön és közveszélyes, és nemegyszer nekem kellett őt megfékeznem.
Lucia végigmérte Heidi Grüningent, és el kellett ismernie, hogy még férfiként se szívesen kerülne vele konfliktusba. Minden további nélkül el tudta róla képzelni, hogy húsz méterre eldob egy 5 kilós vasgolyót Az ügyvédnő elfogta a pillantását, ami láthatóan hízelgett neki, és még az izmait is megfeszítette, hogy kidudorodjanak a ruha alól.
- De ha ilyen gyengék az idegei, akkor nyilván van egy pszichiáter, aki kezeli őt.
- Igen, - bólintott az ügyvédnő - mindig Kármán professzort kellett hívnom, ha rátörtek a rohamok, és ő lecsillapította vagy beszállította a klinikájára.
- Megadná a professzor címét?
A másik egy pillanatig habozott, majd megvonta a vállát. Egy névjegy-kártyát vett ki a fiókból, és átnyújtotta. Lucia menni készült, de az utolsó pillanatban eszébe jutott még egy kérdés.
- Mikor látta utoljára a védencét?
- Úgy három hete. Azóta hiába keresem.
- És nem tartja ezt furcsának?
- Egyáltalán nem. Ha maga dolgozna vele együtt, akkor maga se találná annak, - mondta, és úgy hangzott, mintha védekezne, pedig Lucia nem is vádolta. - Egy újabb idegösszeroppanás, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, hogy magányra van szüksége. Magasról tesz a világra, és azokra, akik aggódnak érte…
xxx
A környezet varázslatos volt, és gyógyító, hogy már pusztán ez is elég lett volna, hogy az ember idegei ellazuljanak, arcán a ráncok kisimuljanak, és pillanatok alatt elfelejtse, hogy odakinn egy őrült világ van. Egy ügyes tervező úgy válogatta össze a növényeket és építette meg a tájat, hogy az ember úgy érezze, egy puha kéz, selymes balzsammal masszírozza az idegeit. Valamikor ez a csodálatos park egy hercegnek épült, aki titkos tanácsos is volt a bécsi kamarillánál, és idejárt kipihenni magát.
Lucia azonban most nem azért jött, hogy a park szépségében gyönyörködjék. Nem is újságíróként. Tudta, hogy egy mindenlében kanál firkász itt nem kívánatos személy, akit kigyúrt fogdmegek tessékelnének ki. Hiszen itt, ahol a felső tízezer tagjai kúrálják megkínzott idegeiket a diszkréció alapkövetelmény kell, hogy legyen.