Szonáta a zöld házban 14

Ismerős dallamra riadt, még éppen idejében, hogy az asztalra borulva ne aludjon el. A mobil természetesen a táska legalján volt, ami nélkül ki se lépett a lakásból. Még szerencse, hogy a hívó fél olyan kitartó volt, hogy volt ideje kipakolni szájfényt, intimbetétet, fésűt, szemspirált, használt papír zsebkendőt, szájvizet. Egy tangát, váratlan helyzetekre, és még egy csomó olyan dolgot, ami az avatatlan szemnek csupán lim-lom, de egy nő tudja, hogy adott esetben az életét menthetik meg. Aztán végre rátalált a kis szörnyre, ami a huszonegyedik század emberének a rabszolgahajcsára. Mielőtt megnyomta a gombot, még megnézte a számot a kijelzőn, de az nem mondott semmit neki.
A telefonba egy hisztérikusan zokogó hang szólt bele, és Luciának idő kellett, míg leesett nála a tantusz, hogy Lilly az, a gimnáziumi osztálytársa. Lilly volt az osztály szépe, aki mindig is tudta, hogy egyszer a szépségéből fog megélni. Épp ezért a tanulást időpocsékolásnak tartotta, ami helyett hasznosabban is eltöltheti az időt. Úgymint, szépítkezéssel, aztán butikba járással, hogy mindig trendi legyen, végezetül pedig szépségversenyeken való indulással. Az osztályzatok problémáját úgy oldotta meg, hogy elcsábította azt a tanárt, akinek a tantárgyából éppen bukásra állt. Végső soron pedig ott voltak a fiúk, akik mind szerelmesek voltak beléje, és szívesen megírták helyette a leckét.
Aztán a modellkedés mégse jött be neki, ellenben a férfiak hajlandók voltak nagyon sok pénzt fizetni egy vele töltött kellemes éjszakáért. Így lett Lillyből luxuskurva, akinek az ügyfelei között csúcsmenedzserek, bankárok, neves művészek, politikusok voltak. Tréfálkozva szokta mondani, hogy az ő noteszét nyolcvan évre kell titkosítani, annyi kompromittáló név van benne.
Most azonban annyira ki volt készülve, hogy Lucia egyetlen értelmes szót se volt képes belőle kihúzni. Végül azt mondta neki, hogy várja meg a lakásán, pillanatokon belül ott lesz.
                                                    Xxx
Nyilván valami nagyon nagy baj történt, hogy Lilly ennyire kiborult, gondolta, miközben a taxit fizette ki. A barátnőjét vendégeinek még a legperverzebb kérései se döbbentették meg, és nevetve mesélte neki a telefonba, hogy az ügyfelei /”páciensei”, ahogy ő nevezte/ éppen milyen aberrált ötletekkel álltak elő.
Egy luxus apartman-ház földalatti garázsában volt, ahova Lilly mindössze fél évvel ezelőtt költözött. Az ő mesterségével vele járt a gyakori költözés, mert a szomszédok előtt nem lehetett huzamosabb ideig eltitkolni, hogy mivel foglalkozik, és valahogy mindig elérték, hogy elköltözzön. Úgyhogy, Lilly elég gyakran költözött.
Szerencsére, megengedhette magának, hogy mindig luxuslakásokat béreljen ki, amit a vendégei el is vártak tőle, hogy ne egy külvárosi, lepusztult lakásban fogadja őket.
Lucia megnyomta a lift hívógombját, ami majd Lilly lakásába viszi. Szó szerint a lakásába. Ez ugyanis annyira luxus ház volt, hogy minden lakáshoz külön lift tartozott, a lakás ajtaja előtt tette ki. Azonkívül, fűthető medence is tartozott a lakásokhoz, és terasz, amin akár teniszmérkőzést is játszattak, ha már eluntak gyönyörködni a kilátásban.
Hirtelen az a nyugtalanító érzése támadt, hogy figyelik. A tarkóján érezte a hűvös légáramot, és idegesen körülnézett, de semmi szokatlant nem látott. Mindenesetre, gyorsan beugrott a liftbe, ami éppen megérkezett, és benyomta Lilly lakásának a számát.
Lilly a lift előtt várt rá, és amikor Lucia kilépett, a nyakába borult, és percekig rázta a zokogás. Tényleg szörnyű állapotban volt, aminek a külső jelei, a vörösre bőgött szem, és az elmosódott smink voltak. Azt, hogy ezen az estén is vendége volt, mutatta az is, hogy domina jelmezben volt. Lilly sokszor beszélt neki arról, hogy a vendégei megőrülnek a szerepjátékokért. Ezért aztán neki akkora gyűjteménye volt jelmezekből, hogy azt akármelyik színház is megirigyelhette volna.
Gyakran szórakoztak azzal, hogy különböző jelmezeket próbáltak fel, és a tükör előtt illegették magukat. A legextrémebb az a lyukas lepedő volt, amit az ortodox zsidók használtak. Lilly ügyfelei közt ugyanis ortodox zsidók is voltak.
                                                                                           

Szonáta a zöld házban 13

Ült a taxiban, és merőn bámult maga elé. Valahogy semmi kedve nem volt kiszállni. Pár perce kapta a szerkesztőségben a hírt, hogy megtalálták az informátorának a holttestét, és most szégyellte magát, mert meg volt győződve róla, hogy egyszerűen átverte, és ezért válogatott szavakkal ócsárolta.
A holttestet egy kavicsbányában találta meg egy kisfiú, aki arra sétáltatta a kutyáját. A kavicsbánya a város szélén volt, és kísértetiesen holdbéli táj volt. A környék se nézett ki sokkal jobban. Körülbelül száz méterre lerobbant családi házak voltak, a másik felén pedig már a várost körülölelő autópálya húzódott.
A gyilkosság helyszínét a rendőrök sárga szalagokkal zárták el, a kordonon belül pedig a helyszínelők dolgoztak. Lucia felmutatta sajtóigazolványát a posztoló rendőrnek, aki egy pillantást vetett rá, majd intett, hogy menjen tovább. A lezárt területen kívül bámészkodók ácsorogtak. Egy zokogó kisfiút a szülei nyugtatgattak. Pár méterre tőlük egy kutya rángatta a pórázt, amit egy rendőr tartott.
Egyenesen a hélyszínelő csoport vezetőjéhez ment, akitől nem messze feküdt a letakart hulla. A férfi egy zsebkendővel törölgette a kezét.
- Két napja esett, a nyomok jó részét elmosta az eső.
- Egész pontosan, mi történt?
- Egész pontosan? A szerencsétlent agyonverték. Nuncsakut használtak, és nem sok maradt az arcából. Még jó, hogy volt egy jellegzetes forradás a bal mellbimbó felett, amiből az orvos azonosítani tudta, ugyanis, évekkel ezelőtt a paciense volt. No, nem, mint hulla, hanem a börtönkórházban, ahol a doki akkor dolgozott. Hogy milyen véletlenek vannak…
A hadnagy látásból ismerte Luciát, ezért is volt ilyen beszédes.
- Megnézhetném?
- Ebédelt már?
- Igen, de hogy jön ez ide?
- Mert akkor lebeszélném.
Lucia egy pillanatig habozott, hogy megfogadja a hadnagy tanácsát, de aztán mégis győzött a makacssága.
- Én mégis szeretném megnézni.
A nyomozó megvonta a vállát, és intett a rendőrnek, aki felhajtotta a papírt. Luciának elég volt egy pillantás, hogy megszabaduljon az ebédjétől. Hiába járt egykor boncolásokra, biztosra vette, hogy erre a látványra nem készülhetett volna fel.
- Én figyelmeztettem. Ismerőse?
Lucia bólintott.
- Egy korrupciós ügyben volt az informátorom. Tegnap lett volna találkozónk. Azt mondta, bizonyítékokat fog átadni.
- Nem csoda, hogy nem ment el. Az orvos szerint már három napja fekszik itt.
Xxx
Amint belépett a lakásba, gondosan eltorlaszolta a bejáratot. Nem akart úgy járni, mint a tegnap éjszakai hívatlan látogatóval. Még most is kiverte a veríték, ha arra gondolt, hogy miközben ő egyszál semmiben aludt a fotelben egy idegen férfi járkált a lakásában. Nem, nem az erkölcsét féltette. Különben is, amilyen az ő szexuális élete az utóbbi időben, hát az holtbiztos, hogy egy kis nemi erőszak csak feldobná. Az a gondolat volt a számára elviselhetetlen, amire mindig kényes volt, hogy valaki teljesen ismeretlenül meglesheti a legtitkosabb dolgait is. Ez a látogatás arra volt jó, hogy felerősítse paranoiáját, ami az ő munkájában amúgy is szakmai ártalomnak számított.
Miután végzett a biztonsági teendőkkel, kiment a konyhába, és a hűtőből kivett egy sört. Leült az asztalhoz, és percekig csak ült ott, gondolattalanul, mert már gondolkozni se volt ereje. Csak bámult maga elé, de nem látott semmit, és olyan volt az egész, mint valami testen kívüli élmény. Tisztán látta a konyhát, de valahonnan felülről, és saját magát is.
Aztán kisurrant a konyhából, át a városon, egy házig, ami valamiért olyan ismerősnek tűnt, de most nem ért rá ezen gondolkozni, mert máris suhant fel a lépcsőn. A lépcsőház kisértetiesen kihalt volt, és ő kisuhant egy körfolyosóra. Sötét ablakok előtt suhant el, aztán megállt egy kivilágított ablaknál. Ott lebegett az ablak előtt, és benézett. Bent egy férfi kutatott, mintha betörő lett volna, és széthajigálta a holmikat. De mégse. Minthacsak direkt csinálta volna, és minél nagyobb rendetlenséget akarna. A férfin kesztyű volt, és úgy tűnt, hogy nem fejetlenül végzi a dolgát, hanem lenne benne bizonyos módszeresség. Mintha keresne valamit, és mikor megtalálta azt a bizonyos holmit, zsebrevágta. Átment a másik szobába, ahol egy lány feküdt vértócsában, majd kilépett a lakás ajtaján. Sajnos nem látta az arcát, mikor elhaladt mellette, mert a haja az arcába lógott.

Szonáta a zöld házban

Az öregúr elhallgatott, és várakozva nézett rá apró gombszemeivel, de ő csak percek múlva kapott észbe. Az ajtóban megjelent az öreg sógornője, aki egy tálcán két teáscsészét egyensúlyozott. A nagy koncentrálásban még a nyelvét is kiöltötte, úgyhogy Lucia gyorsan elvette tőle a tálcát, és letette a kis asztalkára. Hogy Lucia néma maradt, végül az öregúr szólalt meg.
-A kisasszony ugye a tegnapi gyilkosság miatt jött?
- Igen – válaszolta Lucia.
Az öregurat láthatóan kielégítette ez a válasz.
- Tudja kisasszony, csendes ház volt ez. Néha egy kis családi perpatvar, hangoskodás a gangon…úgy húsz évvel ezelőtt elkezdtem valamiféle krónikát írni, de aztán kénytelen voltam abbahagyni, annyira nem történt itt semmi. Miről írtam volna? Hogy Kovácsné megint veszekedett az urával, vagy hogy a Kovalik részegen kizavarta a családját a lakásból, és a rendőröknek kellett közbeavatkozni? – lemondóan legyint – Én mondom, dögunalom volt ez a hely, ahol csupa jelentéktelen figura élt, akikkel soha nem történt semmi érdekes. Még ötvenhat is úgy múlt el a fejünk felett, hogy szinte észre se vettük. Kint, az utcán lövöldöztek, itt meg semmi. Se egy halott, se egy disszidens, mintha az országban semmi se történt volna.
-De ha jól értem, a helyzet megváltozott?
Az öregúr bólintott.
-Mikor az a lány ideköltözött, végre kezdtem úgy érezni, mintha nem egy temetőben élnék. Elkezdett ide egyre több idegen járni.
- A kurva.
Ezt már az sógornő mondta, aki az ajtóban állt, és csendben figyelte a beszélgetésüket, nyilván azért, hogy legyen miről pletykálni. Az öregúr olyan pillantást vetett rá, mint akinek feltett szándékában áll őt keresztbe lenyelni, de végül mégis megerősítette, amit mondott.
- Hát igen. Maris, az ő egyszerű, asszonyi módján azt akarja mondani, hogy főleg férfiak jártak hozzá. Igen jól öltözött urak, szép nagy autókkal. Meg aztán olyan művészformák. Igen, nagyon sok művész járt hozzá…istenem, de szerettem hallgatni, amikor  játszott…nagyon szépen zongorázott.
- Klimpírozott.
- Ugyan, Maris, értesz is te a művészethez, mert ez igenis művészet volt. Eriggy inkább a dolgodra!
Maris sértődötten húzta fel az orrát, és kiment. Lucia pedig kétségbeesetten próbálta a beszélgetést visszaterelni a lány látogatóira.
- Említette, hogy férfiak látogatták.
- Igen, igen. Gyakran látogatták férfiak is. Dehát , miért is ne? Fiatal volt, szép is…istenem, de szép is volt. A férfiak úgy koslattak utána, mint a bak kutyák a tüzelő szuka után…már meg ne sértsem kisasszony. Az asszonyok a házban folyton szegény lányon köszörülték a nyelvüket.
- És mit pletykáltak róla az asszonyok?
Az öregúr egy morzsát csippentett fel az ölében fekvő törlőkendőről, és jóízűen lenyelte.
- Tudja kisasszony, nemigen törődöm én az ilyen asszonyi locsogással. Bizony, még Marist is megszidom, ha rajtakapom, hogy az asszonyokkal sustorog.
- Azért valamilyen pletykát mégiscsak kell, hogy tudjon,-mondta ingerülten Lucia.-Mit mondott a nyomozóknak?
Az öregúr meghökkenve nézett rá.
- A nyomozóknak? Bizony, tegnap nagy volt itt a sürgés-forgás, de aztán eltűntek. Én azt hittem, hogy a kisasszony valami nyomozóféle.
Xxx
Lucia lógó orral bandukolt a gangon. Nem tudott meg semmit, és a saját hülyeségének köszönhetően, kis híján lebukott. Csak nehezen tudott kimagyarázkodni, hogy természetesen a rendőrségtől van, csak a kollégái valami tévedés következtében elfelejtettek neki szólni, hogy még nem hallgatták ki, ezért ő azt hitte, hogy már beszélt a nyomozókkal. Az öregúr azonban még így is ragaszkodott hozzá, hogy felhívja a rendőrséget, és ettől csak akkor állt el, amikor Lucia felvillantotta előtte az újságíró-igazolványát, amiről azt állította, hogy rendőr-igazolvány.
A lépcsőn ment le, amikor az egyik fordulóban arra figyelt fel, hogy pisszegnek rá. Először még azt hitte, hogy a pisszegés nem neki szól, és ment tovább, csakhogy a pisszegés megismétlődött, és ahogy körülnézett, egy ötvenes évei közepén lévő asszonyt pillantott meg, otthonkában, fején a kendő pedig turbánszerűen volt megkötve. Lakásának az ajtajában állt, és feléje integetett.
Lucia tétován elindult az irányába, és mikor már alig volt karnyújtásnyira, az asszony megragadta, és szinte berántotta a konyhába.
- Füvészné vagyok, és a férjem itt a házmester – mondta, miközben az otthonka aljával letörölte a hokedlit, és hellyel kínálta Luciát. – Tudom, hogy Kovácséknál járt, és az öreggel beszélt a tegnapi gyilkosságról. Nahát, tudja meg, hogy Kovács egy zsarnok, aki a felesége halála óta Marist terrorizálja. Csak az Isten a megmondhatója, hogy szegény teremtés hányszor keresett nálunk menedéket az éjszaka közepén, amikor az öreg bepiált, és késsel üldözte. A tetejébe még vén kéjenc is, aki a fiatal lányok után leskelődött.
- Ezek szerint, Tavasz Friderika után is leselkedett?
- Állítólag, még a fürdőszoba falát is megfúrta a vén majom, hogy meglesse zuhanyozás közben. Az a cafka meg persze csak nevetett, mert az ilyenfajta azt élvezi, ha a férfi nyál csorgatva lesi. Talán még élvezi is, ha mutogathatja magát. Mondtam is az uramnak, hogy letöröm a derekát, ha észreveszem, hogy ezután a cafka után kujtorog. Aztán várhatja, hogy mikor talál újra egy olyan jó asszonyt magának, mint én vagyok…
- És a gyilkosságról mit tud? – Lucia kétségbeesetten próbált meg belevágni Füvészné monológjába.
- Hát tudja, én nem is csodálkoztam, hogy ilyen csúnya véget ért. Mindenféle gyanús alakok jártak hozzá. Tudja, olyan rosszarcúak, mint ezekben a modern filmekben, akik azokkal a nagy autókkal járnak.
Lucia bólintott, mint aki pontosan tudja, hogy Füvészné mire gondol, de már egy másik kérdés foglalkoztatta.
- És tegnap, nem látott semmit?
Füvészné gondolkodóba esett. Még a homlokát is ráncolta a nagy erőlködésben, hogy felidézze a tegnapi reggelt.
- Jókor hajnalban keltem, mivel az uramra rátört valami nyavalya, és a kukát ki kell vinni az utcára, különben a kukások nem viszik el a szemetet. Ilyenkor indulnak az emberek a munkába, és hát, akit ismertem, annak odaköszöntem, de hát sok volt az ismeretlen is, mert mióta az a cafka ideköltözött, olyan ez, mint egy átjáró ház. Gyakran látok ismeretlen arcokat.
Füvészné elhallgatott, és Luciát kezdte méregetni.
- Istenuccse, láttam egy magafajta úrinőt is.
Lucia nem válaszolt semmit, csak elpirult zavarában.

Szonáta a zöld házban 11

A telefon kicsöngött, de a hívott fél nem jelentkezett. Megvárta míg legalább nyolcszor kicsöng, aztán dühösen zsebrevágta a mobilt. Reggel óta ez volt a tizenötödik próbálkozása, hogy felvegye a kapcsolatot az informátorával, de mindig hasonló eredménnyel járt. Ha nem lett volna úrilány, aki szüleitől gondos nevelést kapott, olyat káromkodott volna, hogy a taxis haja az égnek áll, pedig hát sokat megélt, öreg motorosnak látszott.
A taxi megállt a ház előtt, ahol tegnap hajnalban járt utoljára, és ő mielőtt kiszállt, még körülnézett, vajon nincs e a környéken rendőrautó. Csak ezután fizette ki a taxist, valami okból extra borravalót adott neki.
Nem tudta miért, de olyan izgatott volt, mint utoljára az érettségijén, amikor az előző éjszakát átbulizta társaival, és a fejéből úgy hullott ki a két héten át gondosan bemagolt anyag, mint a legapróbb búzaszem a legnagyobb lyukú szitán át.
A körfolyosón ment, és anélkül, hogy odapillantott volna, tudta, hogy a lakások ablakában meglibben a függöny, és kíváncsi szemek fürkészik, hogy ki lehet ez az idegen nő. Ő is lakott ilyen helyen, és tudta, hogy minimális annak az esélye, hogy egy ilyen házban bármi huzamosabb ideig titokban maradjon. Mindig van otthon egy-két öreg, akinek jobb dolga nincsen, mint a szomszédok után szimatolni. És ő most ebben bízott.
Elhaladt a lakás előtt, ahol tegnap hajnalban a gyilkosság történt, és becsöngetett a szomszéd lakás ajtaján. Számolt magában, mint mindig, ha ideges volt, és mikor már százig elszámolt, újfent megnyomta a gombot. Szinte azonnal kinyílt az ajtó, és az öregasszony végigmérte, majd a válla fölött visszaszólt.
- Valami puccos hölgyike van itt.
- Mit akar?
- Nem tudom.
- Hát kérdezd meg…nem, inkább engedd be!
A hang valahonnan a lakás mélyéről jött, és mikor az öregasszony félreállt, ő egyből a konyhába lépett. A beosztása ennek is ugyanolyan volt, mint annak a másik lakásnak.
A hang még beljebb invitálta, és ő belépett a szobába, ahol egy öregember ült az ablaknak háttal, egy hintaszékben. Lábát egy lavórban áztatta, ölében pedig egy kockás törülköző feküdt. A székre mutatott, ami félméterre volt a hintaszékétől, hogy üljön le, majd pedig ingerült mozdulattal hessegette ki az öregasszonyt, aki bejött Lucia után a szobába.
- Nem szeretem, ha itt van. Mindenbe beleüti az orrát, aztán meg az asszonyokkal pletykálkodnak – mondta magyarázatképp. - Szegény, boldogult feleségem húga. Kicsit kótyagos, de főzni azt jól tud. A szülei halála óta él velünk.
Lucia felsóhajtott. Tapasztalatból ismerte ezeket az embereket, akiknek az egész élettörténetét végig kell hallgatni, mielőtt valami használható információt ki lehet húzni belőlük.
- Áldott jó asszony volt a feleségem, három éve ment el, és én egyedül maradtam. Tudja, volt egy fiunk, de ő tizennyolc évesen a katonaságnál öngyilkos lett… azután vettük magunkhoz a húgát, hogy öregségünkre mégse maradjunk magunkra.
Lucia sűrűn bólogatott, de közben gondolatban egész máshol járt. A lány képe lebegett lelki szemei előtt. Az a fénykép, amit tegnap a sajtótájékoztatón mutattak. Volt valami különös abban a képben, de mi is? Igen, megvan! A lány valami furcsa pózban volt látható a képen. Félrebillent fejjel nézett a kamerába. Vagy valakinek a vállára hajtotta a fejét? Igen, ez az! Valakinek a vállára hajtotta a fejét, csakhogy ezt a valakit levágták a képről!

Szonáta a zöld házban 10

Megkezdődött az értekezlet, és ő maga elé húzott egy papírt és firkálgatni kezdett. először csak kriksz-krakszokat, amiből aztán fokozatosan kialakult egy karikatúra. Máskor szórakoztatta ez a tevékenység, hogy kollégáiról készített karikatúrákat, de most valahogy elkalandoztak a gondolatai. Végül aztán abbahagyta a rajzolást. A rá váró napra gondolt, és a feladatokra, amelyeket el kell végeznie. Először is felcsörgeti azt a disznót, és jól ráijeszt, hogy épp eleget tud a kisded játékairól ahhoz, hogy jó időre kivonja őt a forgalomból, aztán pedig újabb találkozót beszél meg vele. Lehet, hogy csak több pénzt akar kicsikarni belőle. Végül is csak attól függ, hogy miféle információi vannak, mert kampány időben mindennek felszökik az ára. Van, aki látatlanban a dupláját hajlandó fizetni azért, hogy egy információ ne jelenjen meg. Lehet, hogy licitálnia kell? Gyakran történt meg, hogy egy leleplező információért szabályos licitversenyt kellett folytatni, hogy az ne a konkurenciánál jelenjen meg. Igaz, ebben az esetben az információ már tárgyiasult, és bizonyítékkal volt alátámasztva.
Aztán gondolatai a tegnap hajnali gyilkosságra terelődtek. Mi is az, amit eddig tud?
Áldozat neve: Tavasz Friderika
Életkora: 20 év
Vélhetően egyedül élt, hiszen a lakásban semmi jele nem volt annak, hogy más is lakott volna ott. Csak most tűnt fel neki, hogy a rendőrség mennyire szűkszavú volt a gyilkosságot illetően. Ha jól belegondolt, két bővített mondattal elintézték, aztán jöhettek a kérdések, amelyek azonban már nem a gyilkosságra vonatkoztak. Máskor a rendőrség azzal kezdi, hogy feltérképezi az áldozat családi hátterét, baráti kapcsolatait. Persze, lehet azt mondani, hogy az idő rövidsége miatt most erre nem jutott idő. Node, ki a franc sürgette a rendőröket, hogy alig pár órával a gyilkosság után sajtótájékoztatót tartsanak, amikor a nyomozók még semmit se tudnak? Ráadásul, olyan lehetetlen időpontra teszik a sajtótájékoztatót, amikor senki se megy el. Hacsak, nem az volt a cél, hogy senki se legyen ott. Hiszen valószínűleg ő se ment volna el, ha történetesen nem a rendőrök előtt ér oda a helyszínre.
Luciának alapos volt a gyanúja, hogy valaki sumákol ebben az ügyben. Épp ezért neki az a kötelessége, hogy kibogozza a szálakat. Nem mintha az igazság bajnokának érezte volna magát, de tapasztalata szerint az ilyen esetekben derülnek ki a legnagyobb disznóságok.
Legközelebbi teendője tehát az lesz, hogy feltérképezi a lány baráti körét, beszél a szomszédaival. Még ma újra elmegy abba a házba, ahol a lány lakott, és ahol tegnap hajnalban már járt. Persze óvatosnak kell lennie, nem szeretne belefutni az egyik nyomozóba, még kínos kérdéseket tehetne fel. Miklós szavai elárulták, hogy amúgyis gyanakszik rá, és köszönhetően a saját hülyeségének gyanúja csak megerősödött. Még mindig remegett a dühtől, hogy úgy viselkedett a férfi közelében, mint egy hülye tinilány az első randevún. Elvörösödött, dadogott, nem találta a szavakat, nyeglén viselkedett. Szóval, nem úgy, mint egy harminc éves nő, hanem mint egy tizenöt éves csitri.
Arra eszmélt, hogy a szomszédja jó erősen a bokájába rúg. Odapillantott, és már éppen vissza akarta adni a rúgást, amikor a nevét hallotta. A főszerkesztő szólította, és a korrupciós ügy iránt érdeklődött,  hogy megvan e az anyag, amit a holnapi számba igért. Pironkodva kellett elismernie, hogy átverték, és az anyag késni fog, mire egy bosszús szemöldökrántás volt a válasz.
Xxx
Épp azon filozofált, hogy milyen élvezettel fogja megropogtatni informátorának a mogyoróit, ha egyszer a kezébe kerül, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállát. Ica volt az a belügyi rovat felelőse, aki a vörösnek egy olyan árnyalatában pompázott, ami már nem is létezett. Azzal szokott dicsekedni, hogy a fodrásza direkt az ő számára keveri ki ezt az árnyalatot. Tudta róla, hogy mennyire utálja, legszívesebben egy kanál vízben megfojtaná, mert féltékeny rá a főszerkesztő-helyettes miatt, most azonban negédes mosolyt erőltetett magára, és úgy csicseregte.
- Remélem, nem okoztam túl nagy fájdalmat, de olyan elgondolkozott voltál, hogy nem hallottad meg, amikor a főnök szólított.
A bokája még mindig sajgott, és tudta, hogy ha a másik tudott volna kétszer akkorát rúgott volna beléje, így aztán csak annyit válaszolt, hogy a fociban az ilyen rúgásokért szokták a bírók a piros lapot felmutatni.

Szonáta a zöld házban 9

Másnap jókor reggel érkezett a szerkesztőségbe. Az értekezlet előtt még szerette volna átnézni a korrupciós ügy iratait. Ha valakinek ennyire rálépett a tyúkszemére akkor jó lesz siettetni az ügyet mielőtt a másik fél lépne. Nem voltak illúziói a szakmájával kapcsolatban. Tudta, hogy milyen alkuk mozgatják a háttérben, és csak idő kérdése, hogy az ő bőrére is megkössék a maguk alkuját a főnökei. Mint mikor Júdás harminc pénzért eladta a főnökét az ellenségeinek. Kivéve, hogy ő nem Jézus, és így a főnökeinek még annyi lelkiismeret furdalása se lesz, mint Júdásnak volt. Ő azonban ezt nem engedi meg, hogy keresztre feszítsék, ezért aztán neki kell először lépnie. Még ma felveszi a kapcsolatot az informátorával, és ha tovább járatja vele a bolondját, hát megbánja.
Ült az irodájában és húzogatta az íróasztal fiókjait, mert már nem emlékezett, hogy hova rakta azokat az átkozott iratokat. Még az is az eszébe jutott, hogy az éjszakai látogatója, miután nála semmit se talált, esetleg még itt is a tiszteletét tette. A gondolatra megfájdult a feje, és elhatározta, hogy át fogja nézni a biztonsági kamerák felvételét, vajon járt e éjjel hívatlan látogató a szerkesztőségben?
Miközben így járt az agya, automatikusan húzogatta a fiókokat, és beletúrt a tartalmukba. Egy levél, amit a tegnap hajnali gyillkosság helyszínén talált. Kisimította a papírt, amit akkor galacsinná gyűrve vágott zsebre, aztán a fiókba tette. Gondolatban felidézte a gyilkosság helyszínének a képét, ami most vörösben ugrott be neki, vélhetően a rengeteg vér miatt. Mimtha a falak is véresek lettek volna, pedig nem. Hófehérre voltak meszelve, és ő még csodálkozott is, hogy a falak milyen tiszták, pedig máshol mindenhol vérben tocsogott. Erre tisztán emlékezett.
Elkezdte olvasni. Egy szakítólevél volt, tele zavaros, zaklatott, kusza mondatokkal. Már a megszólítás is háromszor volt áthúzva, mintha a levél írója nem tudta volna eldönteni, hogy milyen hangot üssön meg. Gorombát, kedveset vagy pedig tárgyilagost? Valamikor tanult grafológiát, és most a kézírásból tisztán leszűrhette, hogy a levél írója a saját érzelmeivel is viaskodott. A papíron felszáradt könnycseppek nyomai voltak láthatók. Mondat közepén váltott témát, félbeszakítva előző gondolatmenetét. Így cikáztak a gondolatok követhetetlen összevisszaságban, míg végül a levélnek hirtelen végeszakadt. Nyilván egy váratlan látogató zavarta meg a levélírót, aki végül a gyilkosa lett. Emlékezett rá, hogy a levél be volt csúszva a terítő alá. Így kerülte el annak a figyelmét is, aki a gyilkosság nyomait tüntette el…
Letette a papírt, mert hirtelen egy gondolat villant az eszébe. Lehet, hogy a tegnapi látogatója nem is a korrupciós ügy iratait, hanem ezt a levelet kereste? Végülis a korrupciós ügyben már hetek óta nyomoz, és csöpögteti az információkat, miért pont most jutott volna az eszébe valakinek, hogy kutasson utána. Akkor már valószínűbb, hogy a gyilkos rájött, mégse végzett eléggé alapos munkát, amikor eltüntette a nyomokat, sőt… sokkal valószínűbb, hogy megzavarta a gyilkost, vagy azt, aki visszament a nyomokat eltakarítani. Hisz nem valószínű, hogy valaki, aki ennyire eszelős hentesmunkát végez, van annyira higgadt, hogy eltüntesse a nyomokat. Megborzongott a gondolatra, hogy ezek szerint egy lakásban tartózkodott a gyilkossal, aki őt is ugyanúgy megtámadhatta volna.
Ez már az ő idegeinek is sok volt, és úgy érezte, hogy pillanatokon belül ki fog borulni. A fejfájása is makacsul tartotta a hadállásait, úgyhogy elindult, hogy valamelyik kollégájától egy aszpirint kuncsorogjon. A kultúrrovat vezetőjéről tudta, hogy heveny hipochonder, és egy kisebbfajta patika nélkül ki se mozdul otthonról. A kávé automata előtt már hosszú sor állt, csupa kialvatlan szemű újságíró, akik kábán néztek rá, mintha nem ismernék meg, és ő tudta, hogy tényleg csak az első kávé után lesznek képesek beazonosítani őt. Ismerős volt az érzés, mert vele is előfordult már, hogy az első adag kávéig úgy mozgott, mint valami zombi, és csak utána volt képes bármiféle kommunikációra. Mikor végre sorra került már kiürült az automata. Dühösen ment át a kólaautomatához, és kólával vette be az aszpirint.

Szonáta a zöld házban 8

Nem tudta volna megmondani, hogy mi ébresztette fel, csak arra emlékezett, talán az a hangos döndülés, amivel valaki a lift ajtót csukta be. Ebben az átkozott házban elég volt, ha valaki hangosabban horkolt, hogy a többiek ne tudjanak aludni. Ezért aztán gyakori volt az anyázás az éjszaka közepén, amikor az egyik lakásban hangosabb volt a buli. Most azonban hiába hegyezte a fülét, szokatlanul nagy volt a csend, és ez már önmagában is elég ok volt rá, hogy felkeltse a gyanúját.
Azt azonban határozottan tudta, hogy bármi is volt, ami felébresztette, örült neki, hogy felébredt, mert szörnyű álma volt. Gyakran voltak rémes éjszakái, lidércnyomásos álmok gyötörték, amit szakmai ártalomnak könyvelt el. Nem könnyű napközben véres hullákkal dolgozni, rémdrámákkal szembesülni, aztán éjszaka békésen álomra hajtani a fejünket. Bár valamikor még az első szerkesztője azt mondta, hogy idővel ezt is meg lehet szokni, de nála úgy látszik még nem érkezett el ez az idő. Ezért aztán ő úgy védekezett, hogy megpróbálta a lehető legkevessebb időt alvással tölteni. Azonban hosszú távon ez is kivitelezhetetlen volt, és időnként ájulásszerű álomba zuhant.
Aztán lassan arra is rájött, hogy miért volt neki olyan gyanús ez a nagy csönd. Istenem, a víz! Igen, tisztán emlékezett rá, hogy mielőtt elaludt még megengedte a vizet a fürdőszobában. Most azonban hiába hegyezte a fülét, nem hallott vízcsobogást, pedig azóta a víznek el kellett volna öntenie a lakást.
A biztonság kedvéért azonban kiment a fürdőszobába, hogy utánanézzen a dolgoknak. A kád szinültig volt vízzel, de a csapot elállította valaki az utolsó pillanatban. Nem tudott róla, hogy az utóbbi időben alvajáró lett volna, pedig az egésznek ez az egyetlen észszerű magyarázata. Visszament a nappaliba. A tálca a szendvicsekkel a földön hevert…ebben a pillanatban villámcsapásként érte a felismerés. “Úristen, járt itt valaki!” Összerándult a gyomra a gondolatra, hogy amíg aludt valaki járt a lakásában, betekinthetett a legrejtettebb dolgaiba, kifürkészhette a legféltettebb titkait. Talán csak egy besurranó tolvaj, aki ugyan elvitt pár értékes holmit, de volt annyira rendes, hogy megkímélje, hogy a szükségesnél nagyobb kára legyen.
Hirtelen elhatározással végigjárta a lakást, és bár látszólag minden a helyén volt, de az ő női szeme mégis észrevett pár apróságot. Például, nem volt por ott, ahol már hetek óta nem takarított. Bárki volt is a hívatlan látogató, rendmániás lehetett, vagy talán csak nem akarta, hogy látogatásának nyoma maradjon? És vajon megtalálta, amiért jött? Tényleg, miért jött?
Végül kiment az előszobába, hogy ellenőrizze az ajtót, de a biztonsági lánc ugyanúgy be volt akasztva, mint ahogy hazaérkeztekor hagyta. Emlékezetében felmerült egy bemutató, amit a titkosszolgálat tartott, hogy hogyan jutnak be észrevétlenül olyan lakásokba is, amiket a legrafináltabb biztonsági berendezések védenek. Ezek szerint, nála mégse besurranó tolvaj járt.
Próbálta visszaidézni, hogy milyen ügyei vannak, ami esetleg felkelthette egyesek érdeklődését, akik elég befolyásosak hozzá, hogy ilyen eszközöket is igénybe vehessenek. Csak egy ilyen ügyre tudott gondolni. Arra a korrupciós ügyre, amibe egy képviselő is belekerült. Ennek az ügynek az iratait viszont a szerkesztőségben tartotta, pont az ehhez hasonló esetek elkerülése végett.